A görög eposz

                            Az eposz

Az Iliász és az Odüsszeia a világirodalom kiemelkedô eposzai. - Az eposz az epika műnemébe tartozó, nagy terjedelmű elbeszélô költemény; rendkívüli képességekkel rendelkezô hôse természetfeletti lényektôl is támogatva - de nem varázserô révén - nagy, egy egész közösség sorsára nézve jelentôs tetteket visz véghez.

A klasszikus eposznak - a szájhagyományozó epikából merített - állandó elemei az ún. eposzi kellékek:

a) valamely istenség (a Múzsa) segítségül hívása (invokáció)

b) a téma megjelölése (propozíció)

c) az "in medias res" (a dolgok közepébe vágó) kezdés

d) seregszemle (enumeráció): a szemben álló hôsök és csapatok bemutatása, rendszerint a cselekmény megindítása után

e) csodás elemek: természetfeletti lények beavatkozása az emberek életébe

f) állandó jelzôk és ismétlések

g) epikus (nagy terjedelmű, részletezô, szinte önálló életet élô) hasonlatok.

Az idômértékes verselés

Az îliász és az Odüsszeia sorai idômértékes verselésűek, azaz a szöveg kötöttségét, ritmusát a rövid és a hosszú szótagok szabályos váltakozása, ismétlôdô visszatérése állítja elô. Rövid a szótag, ha a benne elôforduló magánhangzó rövid, s legfeljebb egy mássalhangzó követi; hosszú a szótag, ha magánhangzója hosszú, vagy a rövid magánhangzó után két vagy több mássalhangzó következik.

Az idômértékes verselés idôegysége a mora: egy rövid szótag (jele: r) kiejtésének idejével egyenlô (látó jele az U-hoz hasonló); a hosszú szótag (jele: h, látóban egy hosszú -) értéke általában két mora.

A szótagok kiejtési idôtartamán alapuló verselés ritmikai alapegysége a versláb: meghatározott számú és sorrendű rövid, illetve hosszú szótag kapcsolata. - Igen sokféle versláb létezik, de a két eposz soraiban csak a következôk fordulnak elô: daktilus: h r r (egy hosszú és két rövid szótag); spondeus: h h (két hosszú szótag); trocheus: h r (egy hosszú és egy rövid szótag) - ez utóbbi csupán a verssorok utolsó verslábaként szerepelhet kivételként. - Tulajdonképpen daktilusokból és spondeusokból (mindkettô négymorás) épül fel az eposzok hagyományos sorfaja: a hexameter, mely hat verslábból áll. A verslábak száma kötött, de a verssorok belsô kialakítása változó lehet. Az elsô négy versláb lehet daktilus vagy spondeus, az ötödiknek mindig daktilusnak kell lennie, az utolsó versláb rendszerint spondeus (sohasem daktilus!), esetleg trocheus. A daktilusok és a spondeusok váltakozása, felcserélhetôsége miatt (az elsô négy helyen) a hexameterek szótagszáma nincs megkötve. A spondeusok számától függôen válik gyorsabb vagy lassúbb menetűvé a sor. Az egyik véglet lehet a tisztán daktilikus hexameter, a másik, mikor az elsô négy láb mindegyike spondeus.

Ritmizáljuk a következô hexametereket!

És amidôn a folyó gyönyörű sodrához elértek,

sűrü mosógödrökhöz, ahol szép víz elegendô

ömlik elô s ki, nagyon szennyest is mosni fehérre,

akkor a két öszvért a szekérbôl nyomba kifogták.

(VI. 85-88.)