Balzac

                        Honoré de Balzac

                     (Francia realista reg.)

  Balzac (1799-1850)

a XIX. századi francia realista

regény másik nagy megteremtôje. Regényeibôl megismerhetjük a XIX.

század elsô felének francia társadalmát.

  Tours-ban született.Ösei még parasztok voltak Dél-Franciaországban, de apja

már hadseregélelmezô tisztviselôként gazdagodott meg. A nemesi származásra

utaló "de" szócskát nevük elé apja illesztette önkényesen.

  26 évesen merész üzleti vállalkozásokba kezdett: nyomdát vásárolt, könyveket

adott ki, de csôdbe jutott, s szinte egész életére eladósodott. Álnéven élt, folytonosan bujkálnia kellett hitelezôi elôl. Most tanulta meg, hogy a kapitalista társadalom legfôbb mozgató ereje a pénz.

  Visszatért újra az irodalomhoz, hogy regényeinek jövedelmébôl rendezhesse

adósságait. Ez a cél azonban csak látszólagos: tulajdonképpen az életrôl kialakult

új világképénék művészi kifejezésére törekedett. S ezek az új regények meg is hozták számára az irodalmi elismerést és az anyagi sikert. Rengeteget - és kissé felületesen - dolgozott, évente 5-6 regényt irt, "az irodalom gályarabja" lett.

Emberi színjáték

  Balzac 1830-tól kezdve alkotta nagy regényeit. Ekkor érett meg benne az a törekvés, hogy ugyanolyan tudományos igénnyel fogja vizsgálni és tanulmányozni

a társadalmat, mint kora tudósai a természet törvényeit. Az igazságot kutatta,

mániákusan ragaszkodott a külsô, belsô valószerűséghez. Szerette volna a regény

eszközeivel ábrázolni az élet totalitását, teljességét, a maga szinte áttekinthetetlen

társadalmi, szellemi és lelki bonyolultságában.

  A Goriot apó (1834) írása közben született meg benne az a gondolat, hogy

műveit az alakok visszatérésével, ismétlôdésével hatalmas, egymással összefüggô

regényciklussá rendezi. Ennek érdekében néhány korábbi alkotásában meg is változtatta egy-két hôsének nevét. 1841-ben választotta regényciklusának az Emberi

szinjáték gyűjtôcímet - ezzel is hangsúlyozva a hasonlóságot és az ellentétet Dante

trilógiájával. Több mint 90 kisebb-nagyobb műbôl áll roppant vállalkozása.

1842-ben jelentek meg elsô ízben összegyűjtve és csoportosítva az Emberi szinjáték

addig elkészült darabjai, s Balzac még további 50 regény megírását tervezte. - Rengeteg szereplôvel dölgozott. Az Emberi szinjáték központi hôsei 75 regényben térnek vissza - más-más idôben, sokféle környezetben és különbözô helyzetekben.

Goriot apó

  A Goriot apó (1834) az Emberi szinjáték egyik legjobban sikerült darabja. Mint Balzac minden regénye, ez is önmagában zárt, kerek egészet alkot. - Figyeljétek meg az író sajátos regényalkotási módszerét a

Goriot apó tanulmányozása és újraolvasása során!

A részletek gazdagsága

  Balzac realista igényű regényeinex egyik legfôbb jellemzôje a pontosan megfigyelt és aprólékosan megrajzolt részletek gazdagsága. A mai

olvasót talán kissé fárasztja a leirások bôsége, ezek a leírások azonban

sohasem öncélúak, hanem a jellemábrázolás tartozékai. Az író lényegesnek tartja a környezet és az ember közötti összefüggést, s a környezetleírással közelebb akart kerülni magához az emberhez. - A cselekményt az író mindig elôkészíti a környék, a színhely és a figurák részletes bemutatásával.

  A regénybeli történet (1819-ben kezdôdik) egyik színhelye a Vauquer-ház. "Polgári penzió mindkét nem és egyebek számára." A ház Párizs

egyik elhagyatott kerületében áll, "ahol állandóan hullófélben van a

vakolat, és patakokban folyik a szennyvíz; valódi szenvedések és talmi

örömök töltik be" a környéket. Aki erre jár, kedvét veszti itt. "Egy kocsi robogása errefelé esemény, a házak mogorvák, a falak börtönre

emlékeztetnek." Komor, rideg hangulat uralkodik a leírásban, s ez a

nyomasztó légkör elôrevetíti az itt élôk sivár, eseménytelen, üres életét,

az öreg Goriot titkolt balsorsának történetét.

  A "polgári penzió" épületének tüzetes leirása következik a regényben. Elôször kívülrôl mutatja be az író, majd a földszinten levô szalonra és az ebédlôre terelôdik kutató, mindent észrevevô figyelme.

  Gyűjtsétek össze a "prózai nyomorra", a "fukar, sűrített, elnyűtt nyomorúságra" vonatkozó megállapításokat! - Mi az a "penzióillat" ? - Keressétek ki azt a mondatot, mely 9 melléknév halmozásával (ezek állítmányok !) fejezi ki az ebédlô bútorzatának siralmas állapotát! - Mit lehet megtudni az ebédlô

tisztaságáról?

A penzió lakói

  A penzió tulajdonosa Vauquer-né, egy 50 év körüli özvegyasszony.

  Egész külsô megjelenése éppen olyan, mint a háza "Személye kifejezi a penziót", összhangban van vele, "ahol csak úgy bűzlik a balsors, ahol

  megbúvik a spekuláció", s amelynek "áporodott levegôjét utálkozás nélkül leheli be".

  Balzac lépésrôl lépésre vezeti olvasóját az ütött-kopott szállóban, egymás után mutatja be különös lakóit. -1819-ben, a regény történetének kezdetén heten laktak a háromemeletes házban. Az elsô emelettôl fölfelé haladva a szobák egyre szegényesebbek, s a lakóknak is

  aszerint kellett fizetniük a szállást és az ellátást, hogy melyik emeleten volt a szobájuk.

  Az író elôször futólag ismertet meg a "bennlakókkal". Az elsô emeleten a ház két legszebb szobája közül az egyiket Vauquer-né, a másikat

  Couture-né foglalta el egy ifjú hajadonnal, Victorine Taillefer kisaszszonnyal. A második emeleten Poiret úr és Vautrin lakott. A harmadik

  emelet négy szobája közül csak háromnak volt lakója : Michonneau  kisasszony, egy vénlány, Goriot apó és Eugene de Rastignac. A két  manzárdszobában a személyzet lakott : Christophe, a kifutóinas és

Sylvie, a kövér szakácsnô. - Ebédidôben tizennyolcan ülték körül az asztalt, mert a törzsvendégeken kívül még 8-10 medikus, jogász s környékbeli úr kosztolt Vauquer mamánál, ôk azonban csak ebédre fizettek elô.

  A bennlakók elôzetes felsorolása inkább az épület belsô terének bemutatására szolgál. Az alakok részletesebb külsô leírása és jellemzése

ezután történik. Ezzel kapcsolatban egyes lakók korábbi életérôl, sorsáról elég sokat megtudunk, mások múltjára homály borul, az író legfeljebb találgatásokat kockáztat meg. Két szereplôt (Vautrin, Goriot apó) viszont meglehetôsen sűrű rejtély vesz körül.

  Próbáljátok meg jellemezni a Vauquer-ház törzsvendégeit!

  Mit tudtatok meg múltjukról, életük korábbi szakaszáról?

  Az író sejteti, hogy Vautrin "élete mélyén gondosan eltemetett titok lappang". - Gyűjtsétek össze azokat a célzásokat, melyek erre a titokzatosságra, életének kettôsségére, a sima,

  hajlékony mvdor s a negatív jellemvonások közti ellentétre  utalnak !

  Vautrin múltja késôbb napvilágra kerül, egyelôre azonban csupán

a jellemzés sugallja, hogy nem sok jót várhatunk tôle.

  Goriot apó 1813-ban, tehát a regény történetének megindulása elôtt 6 évvel költözött a penzióba.

  Mi derül ki lassanként a penzió lakóinak föltevése s fôleg  Rastignac késôbbi "nyomozása" következtében Goriot apó  múltjáról?

  Mire alapította Vauquer-né a maga titkolt reményeit Goriot  "úr" iránt? Miért lett belôle a tulajdonosnô szemében késôbb  "csaló, vén trotty" ?

  Mi az oka annak, hogy a 69 esztendôs vénember körül kialakult a rejtélyes bizonytalanság, a gyanakvás légköre? Miért

  nevezik egyesek közönséges kéjencnek? - Vautrin - jellemzô módon - a "titkosrendôrség besúgójának" tartja.

  Mi volt Goriot a forradalom elôtt? Mikor és hogyan gazdagodott meg? - Mi volt élete elsô nagy tragédiája? Hogyan nevelte s adta férjhez lányait? - Miért került végül Vauquer-né

  házába, s miért költözött itt egyre feljebb?

  A Vauquer-ház szinte a korabeli Párizs keresztmetszetét adja. "Egy ilyen közösségen belül kicsiben az egész társadalom elemei föllelhetôk"

- jegyzi meg Balzac. Lakói részben szürke kispolgárok, részben lecsúszott, elszegényedô emberek, illetve a szegénységbôl kilábalni akaró,

fölfelé kapaszkodó ifjú törtetôk. Ezt a világot - a cselekmény folyamán

késôbb derül majd ki - szoros szálak fűzik mind a magas arisztokráciához, mind a bűnözô alvilághoz. A társadalmi ranglétrán valahol a középsô helyet foglalja el a penzió : hiányzik innen a hivalkodó gazdagság, de a nyomor sem jellemzô rá.

Több szálon futó cselekmény

  A regénynek 35 szereplôje van. Balzac általában sok figurával dolgozik, de ezek közül csak néhány kap jelentôsebb szerepet az egész

műben, a többieknek csupán a cselekmény egy-egy fordulópontján van

lényegesebb funkciójuk. - A központi hôsök részletesebb bemutatásával elôkészített cselekmény egyszerre több szálon indul el. Hol az egyik,

hol a másik szereplô kerül elôtérbe, majd az életsorsok lassanként egymásba fonódnak, s egymás mellett párhuzamosan haladnak.

  Ögy kapcsolódik össze a két fôhôs, Goriot és Rastignac sorsa is. Mozgásuk a társadalmi ranglétrán ellentétes : Rastignac fölfelé, az arisztokrácia világába, a gazdagság és a fényűzés felé halad, Goriot pedig fokozatosan süllyed lefelé, a nyomorba.

  Eugéne de Rastignac joghallgató, a nyári szünet után most tért vissza

másodszor Párizsba, de alaposan megváltozott. Az otthoni állandó szűkölködés megváltoztatta észjárását, megsokszorozta érvényesülési

vágyát, mohó törekvését, hogy kitűnjön az átlagból. Észrevette, mekkora befolyásuk van a nôknek a társadalmi életre: Éppen ezért gazdag

nôi pártfogóra, szeretôre akar szert tenni.

  Távoli rokona, az egyik legünnepeltebb és legelôkelôbb párizsi szépasszony, Beauséant vikomtné segítségével Rastignac bejut az arisztokrata körökbe. Unokanôvére révén ismerkedik meg Goriot két lányával is.

Anastasie de Restaud grófnénál ugyan nincs sikere, de a fiatalabbik, Delphine, egy elzászi bankár, Nucingen báró felesége a szeretôje lesz.

A "fent" és a "lent" erkölcse

  Az arisztokrata körökben járatlan Rastignac a Beauséant-palotába "rosszkor"

érkezett, mert nem tudhatta, hogy szép rokona délutánonként szeretôjét szokta

fogadni. Az asszony nyugtalan, izgatott, kétségbeesett, hiszen barátnôje lappangó,

gyilkos célzásaiból, rosszmájú megjegyzéseibôl csak most tudta meg, amirôl a

"társaság" már régóta suttogott, hogy a márki házasodni készül. Ebben a "fenti"

világban minden elôkelô asszonynak szeretôje van, errôl mindenki tud, és mindenki természetesnek találja.  Eugéne megdöbbenve hallgatja végig a cserbenhagyott Beauséant-né harag sugallta tanításait, erkölcsi leckéjét. Ha érvényesülni akar - magyarázza Beauséant-né

- fel kell mérnie a "nôk feneketlen romlottságát, a nyomorult, határtalan férfihiúságot". Semmire sem viszi, ha nem akad egy fiatal, gazdag és elegáns nôre, aki

érdeklôdik iránta. Igazi érzéseit azonban gondosan rejtse el, mint valami kincset,

különben el van veszve. Könyörtelen hidegvérrel használjon ki mindenkit! "Ne tekintse másnak a férfiakat és a nôket közönséges postalovaknál, amelyeket ott hagy

az állomáson, hogy utolsót rúgjanak, s így majd eléri vágyai végcélját. . . A világ

nem egyéb, mint megcsaltak és csalók közössége."

  A Beauséant-palota nagystílű pompájában "szíven ütötte a fényűzés démona,

megszállta a nyereség láza, torkát kiszárította az aranyszomj". Föl akar törni,

vagyont akar szerezni, s nincs semmije. Vautrin szinte belelát Rastignac szívébe,

észreveszi lehangoltságát, s "pártfogásába veszi" a diákot. - Most fonódik össze

- egy idôre - a Vautrin- és a Rastignac-szál. - Ez a különös, furcsa, titokzatos ember - Vautrin - alaposan ismeri a világot, a társadalmat. Félelmetes logikával fejti ki, hogy becsületes, kitartó munkával nem fog eredményt elérni. A munka, ahogy Rastignac elképzelte, öreg napjaira legfeljébb Vauquer mamánál juttat majd neki szállást. A gyors meggazdagodásnak más útjai vannak. "Tudja, hogyan lehet itt utat

törni? - kérdezi új pártfogója. - A lángész erejével vagy a korrupció ügyességével.

Tisztességgel semmire sem megy. . . A korrupció burjánzik, a lángész gyéren virul.

Igy hát a korrupció a túlsúlyban levô középszerűség fegyvere." Aki erényes, nyomorog. "A látható ok nélkül keletkezett nagy vagyonok titka olyan bűn, mely

feledésbe ment, mert ügyesen követték el." Vautrin "acélmarokkal mart" a diák

szívébe, kitalálta céljait, alighogy megszülettek benne.

  Balzac két szélsôséges véglet, a legelôkelôbb arisztokrácia és a bűnözô alvilág erkölcsi felfogását szembesítette, s Rastignacnak rá kellett

jönnie, hogy a két világszemlélet, erkölcstan között nincs semmiféle

különbség. "Nyersen mondta meg nekem ugyanazt - gondolta magában -, amit Beauséant-né burkolt formában mondott... Igaza van

Vautrinnak - dörmögte -, aki gazdag, erényes."

  Rastignac kikönyörög anyjától és húgaitól 1550 frankot, Vautrin azonban egymilliós hozomány reményével kecsegteti. Ez megszédíti a diákot, bár a pokoli ajánlatot elutasítja.

  Milyen tervet dolgoz ki Vautrin az egymillió frank megszerzésére? Mit kér érte cserébe? Mik Vautrin távolabbi céljai?  Mit kellene tennie Rastignacnak?

Romantikus cselekménybonyolítás

  Balzac különbözô nézôpontokból vizsgálja a klasszikus kapitalizmus társadalmát, tanulmányozza s feltárja mozgástörvényeit, realista képet

fest az érdekhajhászó önzésrôl, a pénz elembertelenítô, mindent beszennyezô hatalmáról. A regény cselekménybonyolitása azonban inkább

romantikus. Az eddigi feldolgozás során is feltűnhetett, hogy bár igen

alaposan, részletes leírásokkal készíti elô az egyszerre több szálon elinduló cselekményt, mégis sok mindent homályba burkol, s kedveli az

eseményekre ható okok hosszú ideig való titokban tartását. - Szereti a

váratlan, meglepô fordulatokat, az éles szembeállitásokat, a nagy összeütközéseket. Kezdetben alig-alig történik valami, az események lassan

haladnak elôre, majd hirtelen felgyorsulva egy-egy drámai fordulóponthoz érkeznek. Ilyenkor a regény különbözô szálai egy csomópontban taIálkoznak.

  Rastignac szerelmes Delphine-be, de rá kell jönnie, hogy az asszonynak nincs pénze, vagyonával zsugori férje rendelkezik. Csüggedt pillanataiban eszébe jutnak Vautrin szavai, s elbeszélget ebéd után Victorine-nal, néha-néha udvarolgat neki. Vautrin olvas a fiatakok lelkében, s döntô lépésre szánja el magát.

  "A következô nap egészen rendkívüli jelentôséget kapott a Vauquer-ház történetében. " - Milyen események zaklatták fel ezen a napon a  polgári penzió életét?

  Mi lett Victorine bátyjának sorsa?

  Kik és hogyan leplezték le Vautrint?

  Este rendôrök és katonák szállták meg a penziót és környékét. Vautrin ellenállás nélkül megadta magát, s mindent beismert. Jacques Collin a neve, másképpen

  Vasfejű, akit húszévi kényszermunkára ítéltek. Mikor letartóztatták, tekintete  olyan volt, mint a bukott arkangyalé, aki mindig a harcot áhítozza, nem volt benne

  semmi megbánás. A szálló elképedt, szörnyűlködô lakóinak öntudattal vágta oda:

  "Mivel jobbak maguk, mint mi vagyunk ? A mi vállunkat kevesebb gyalázat nyomja, mint a maguk szívét, maguk csak egy rothadó társadalom petyhüdt figurái."

  A penzió lakosai és kosztosai kiközösítették Michonneau kisasszonyt, s vele ment Poiret úr is. Nem sokkal ezután egy küldönc hozta meg a hírt, hogy Victorine

  és Couture-né is elhagyja a szállót. Taillefer fia halála után visszafogadta leányát.

Romantikus és realista jellemzés

  A drámai fordulat után öt szereplô "kilép" a regényvilágból, az események színpadán minden figyelem Goriot apóra és Rastignacra terelôdik, s a cselekménynek ez a két szála ettôl kezdve szorosan összefonódik - egészen a végsô drámáig, Goriot apó haláláig.

  A meseszövés továbbra is a romantika "szabályait" követi : szélsôséges végletek, kiélezett kontrasztok kerülnek egymás mellé. Látszólag

váratlan, valójában az elôzményekbôl sejthetô fordulatok viszik tovább az eseményeket a tragikus lezárásig.

  De nemcsak a cselekménybonyolitás romantikus, ilyen jellegű a szereplôk egy részének jellemábrázolása is.

  Goriot apó a múltban nyilván nagyon színes, érdekes, sokoldalú egyéniség lehetett, a regény jelenében azonban már csupán egyetlen

nagy szenvedély jellemzi: a leányai iránt érzett eltúlzott, képtelen szeretet. - Feleségét valaha vallásos rajongással szerette, de az asszony hétesztendei házasság után meghalt. A halál által kijátszott érzelmeit

Goriot átvitte két leányára, s ebben a helyzetben az esztelenségig kifejlôdött benne az apai érzés. Ez a romantikusan felnagyított, mértéktelen

szenvedély nem ismert korlátokat, nem ismert bűnt és erényt: egyetlen célja volt a lányok boldogítása - mindenáron. Sokkal bonyolultabb, összetettebb hôs Rastignac. Sikerekrôl álmodó, felkapaszkodni vágyó ifjú törtetô, de még nem pusztultak ki belôle teljesen a nemesebb emberség értékes vonásai. Könnyekre fakasztja                Goriot apó szerencséllen sorsa, visszariad Vautrin aljas tervétôl. Lelkiismeret-furdalást érez, hogy "meglopta" családját, a pénzt hamarosan

visszaküldi.0lykor még föl-fölmerül benne az a lehetôség, hogy szorgalommal, szívós munkával fog karriert csinálni. Meg tud még hatódni, szorongást érez egy-egy helytelen lépése miatt. Sajnálja Beauséantnét, s lelkesedik érte. Bár számításból közeledett Delphine-hez, ôszintén megszereti, nemcsak hazudja a szerelmet. Önzetlenül, szeretetbôl, szánalomból ápolja a haldokló Goriot-t, és kemény ítéletet mond - magában - az önzô, érzéketlen, gonosz úri társadalomról.

  Jelleme elôttünk alakul, változik. Emberi értékeit fokozatosan veszti el : erkölcsi síkon lefelé, társadalmilag fölfelé halad. Rastignac figurája a realista jellemábrázolás példája.