a) A felvilágosodás eszméi és stílusáramlatai Csokonai
költészetében - néhány mű elemzése alapján
b) A magány élményének megjelenítése Csokonai
költészetében
Felvilágosodás
Magyarországon
A
felvilágosodás eszméi Magyarországon (és más Kelet-Európai országban is)
viszonylag későn terjedtek el. A több évszázados függés következtében nem volt
erős polgárság, s ezeket az új eszméket csak a műveltebb főúri családok tudták
magukévá tenni.
A magyar felvilágosodás első szakaszát 1772-től
(Bessenyei György: Ágis tragédiája) 1795-ig (a magyar jakobinus mozgalom
felszámolása) számítjuk. Mária Terézia Bécsben testőrséget állított fel, ahol a
magyar ifjak művelődhettek, s megszervezték az első magyar írói társaságot
Bessenyei György vezetésével. Az 1801-ben szabaduló Kazinczy neve fémjelzi a
magyar felvilágosodás második szakaszát, mely 1801-től 1825-ig, a reformkorig
tart.
Irodalmi élet
Az 1770-es, 80-as években pezsgő irodalmi élet
bontakozott ki: 1790-ben megalakult az első magyar színjátszó társulat Kelemen
László vezetésével, számos folyóirat alakult: Magyar Museum, Uránia, Orpheus
címmel. A klasszicizmus alakjai e korban: Bessenyei György, Kazinczy Ferenc, a
szentimentalizmus írói: Verseghy Ferenc.
Csokonai Vitéz Mihály
Stílusának sokfélesége
Csokonai
a magyar felvilágosodás legsokoldalúbb költője - ezt műveinek
gondolatgazdagsága, szellemi és érzelmi fogékonysága, műfajainak és stílusának
változatossága bizonyítja. Gondolkodását mindvégig a felvilágosult humanizmus,
a haladásba vetett hit jellemezte. Költészetében sokféle ízlés érvényesül: a
kor divatos rokokó és klasszicista vonásai, a szentimentalizmus panaszos
hangja, a népies-diákos hatások.
Költeményeit
három csoportba soroljuk:
1.
Filozófiai költemények: Az estve, Konstancinápoly
2.
A népről szóló népies versek: Jövendölés az első oskoláról a Somogyban, Szegény
Zsuzsi, a táborozáskor, Szerelem dal a
csikóbőrös kulacshoz
3.
Szerelmes versei: Tartózkodó kérelem, A Reményhez, A tihanyi Ekhóhoz,
A
Magánossághoz
Csokonai
lírája a 90-es években a sententia (az antik költők bölcseleteinek, tanításaink
kifejtése) és a pictura (tájak, természet, ember elírás) vegyítéséből nőtt ki.
A felvilágosodás legfőbb gondolatait szólaltatja meg. Különösen Voltaire és
Rousseau hatottak rá. A Konstancinápoly és Az estve a felvilágosodás két fő
irányzatát képviseli. Az első vers Voltaire egyházellenességét, Az estve pedig
Rousseau felfogását: a romlott társadalommal szemben a természet idilli
harmóniáját hirdeti.
Filozófiai költemények
Az estve
A
költemény kezdetét - bevezetés, befejező rész - az alkonyi természet finom
leírása adja költői képek egész sorával. Az első rész csupa szín és hang
(tündöklő, arany, rózsaszín, hangicsál, bömböl) és alig-alig érezhető a mozgás.
Szelíd, nyugodt hangulatot áraszt a természet az alkonyi erdő. A vers elején
kifelé figyel a költő, majd a következő részben befelé fordul, a külvilágot
önmagára vonatkoztatja. A harmonikus természet ideálvilágba menekül a
"szomorú lelkű" Csokonai. Az érzékelés kiszélesedik ebben a
strófában: az alkonyi természet színeit, hangjait illatérzetek egészítik ki. Az
erdő "fűszerszámozott theátrommá", illatos színházzá varázsolódik át.
A költő megállítaná az időt, késleltetné komor és setét éj eljövetelét. Az
éjszaka az elviselhetetlen emberi világ igenlő képévé tágul. Az esti természet
csendes szépségével szembeállítja a zajos, durva, közönséges emberi
társadalmat, melyet a kevély és a fösvény csörtetése ural. Kiszakad a költőből
a panasz: "e világban semmi részem nincsen". A vers hosszabb,
elmélkedő részében írja le, hogy a világ romlottságáért a "bódult emberi
nem" a felelős, mert eltért a természet törvényeitől. A további
eszmefuttatásban rousseau-i gondolat jelenik meg: a magántulajdon ("az enyim,
a tied") megjelenése megszüntette az ősi egyenlőséget. A szépnek látott
múltat a negatív festés módszerével idézi fel: a korabeli társadalom bűneinek,
visszásságainak hiányát sorolja fel leltárszerűen. Gyakran utal a magyarországi
viszonyokra is (dézsma, porció). A magántulajdon minden baj és háborúskodás
forrása. A nyomorúság hajtja az embereket erkölcstelen cselekedetekre
(tolvajlás). A korabeli feudális viszonyok kemény bírálata után a befejező
részben visszatér a természethez. Az utolsó sorok ódai pátosza azt hirdeti,
hogy a természet szerint minden ember egyenlő. Csokonai is a természet
gyermekének vallja magát, számára ez a menedéket nyújtó otthon.
Csokonai szerelmi
költészete
Csokonai
Komáromban ismerkedett meg nagy szerelmével, Vajda Juliannával, egy gazdag
kereskedő lányával, akit verseiben Lillának nevezett. A lány is viszonozta
érzelmeit, s Csokonai zaklatott életében talán ez volt az egyetlen boldog
korszak. Megható erőfeszítéssel keresett állást a Dunántúlon, de közben a lányt
férjhez adták egy más férfihoz. E nagy szerelem élménye, s később a
kiábrándulás hívta életre verseit, melyet Lilla, érzékeny dalok III. könyvben,
1802-ben rendezett sajtó alá. A 60 versből megszerkesztett ciklus a boldog
szerelem hangjával kezdődik és a reménytelenséggel, a kilátástalansággal árul.
Ezekből a versekből eltűnik a korai költeményekre jellemző örömérzet kecses
játékosság. Helyette a mélyen átérzett és megszenvedett csalódottság, fájdalmas
szenvedés lép. A Lilla-ciklus legszebbnek tartott elégiái a búcsúzás, a
kényszerű elválás fájdalmas hangján szólnak.
A pillantó szemek, A boldogság, Tartózkodó
kérelem
E
három költemény fejezi ki leginkább a
költő Lilla - Vajda Julianna - iránt érzett szerelmét. A pillantó szemek a
kezdetektől indul el, arról szól, hogy miként igézte meg a költő Csokonait
Lilla szemei. A boldogság, mint címe is jelzi, a beteljesedett szerelmet fejezi
ki. E két mű keletkezési ideje 1797, tehát az egész életét meghatározó szerelem
kellős közepe. A Tartózkodó kérelem azonban már 1803-ban született, mikor
egymáshoz fűződő viszonyuk gyengülni kezdett - legalábbis Lilla részéről.
Mindhárom költemény rokokó stílusban íródott. A rokokó Csokonai számára a
szépség és a boldogság világát jelentette, a hétköznapi dolgokon való
felülemelkedést. Legfőbb tárgyköre a viszonzottnak érzett szerelem, a finom
erotika.
A Reményhez
Lilla
szerelme boldogságba ringatta Csokonait, elfeledtette vele csalódottságát,
kárpótolta vágyaiért. Lilla elvesztése után (1798) öt évvel keletkezett később
ez az elégia, tehát a Vajda Julianna iránt érzett - s viszonzott - szerelem
igen mély nyomot hagyott a költőben. E nagy szerelem élménye és a kiábrándulás
hívta életre verseit, melyet "Lilla - érzékeny dalok III. könyvben"
címmel 1802-ben rendezett sajtó alá. Az ebben a kötetben található verseket
ciklussá szervezte: a boldog szerelem hangjával kezdődik és a reménytelenséggel
zárul. A Lilla-ciklus legszebbnek tartott elégiái az elválás fájdalmas hangján
szólnak. Ilyen vers A Reményhez is.
Ebben
a költeményben búcsúzik el attól és azoktól (Lilla), akik életét tartalmassá
tették. Az elégia, szerkezetét tekintve négy versszakos, melyek egyenként 16
sorosak. Érdekessége, hogy minden második sor rövidebb a körülötte állóknál.
Strófaszerkezete tehát meglehetősen bonyolult; ez is mutat egyfajta klasszicista
vonást (merev szabályok, harmónia). Ritmuslejtése mindvégig trocheikus,
rímképlete: abab, cdcd, stb., vagyis keresztrím. E összetett strófaszerkezet
kialakulásában az a tény is közrejátszhatott, hogy Csokonai, szövegét egy már
Kossovits József által megadott dallamra írta. A vers szerkezete átgondolt,
logikus: az 1. és a 4. versszakban párhuzam fedezhető fel, míg a 2. illetve a
3. strófa egymással ellentétben áll.
A
költő az első versszakban egy fogalomhoz szól, melyet költői eszközökkel
megszemélyesít: ez a Remény. Csokonai és a Remény között párbeszéd
természetesen nem alakulhat ki, tehát e költemény fájdalmas hangon előadott
monológ. Már itt (ti. az első versszakban) megmagyarázza a Reményt, mint
fogalmat, tulajdonképpen definiálja azt: nem isten, csak annak látszó;
tünemény, csalfa és vak. Ennek ellenére igen nagy hatalommal rendelkezik az
emberek - elsősorban a boldogtalanok - felett: "Síma száddal mit
kecsegtetsz?" - hitegeti őket. A kilencedik sortól kezdődően a Remény
szemére veti, hogy: "...mégis megcsalál.". Ettől kezdve már
reménykedni sem akar. A 2. és a 3. strófában a már jelzett ellentétes kapcsolat
bontakozik ki: a tavaszi virágoskert pompájával jellemzi élete boldog,
felhőtlen korszakát, s a következő, a 3. versszak már a lélek állapotát tükrözi
a kert télen bekövetkező pusztulásával. Ám nem csak Lilláról szól, hanem élete
egyéb elveszett vagy elvesztett értékeiről is. Néhány ellentétpár: rózsa,
nárcisz - elhervadt; patak, fa - kiszáradt; boldogság - bú. E két versrészben
is felfedezhetők a rokokó stílusjegyei: a színek, szagok, stb., bár a vers
egészét a szentimentalizmus jellemzi. A befejező strófában a reménytelenség
már-már a halálvággyal azonosul. Az élet Lilla elvesztése után értelmetlenné
vált Csokonai számára. Ezután hangzik el a fájdalmas búcsú: "Bájoló lágy
trillák! / Tarka képzetek! / Kedv! Remények! Lillák! / Isten véletek!"
A
Remény című költemény és más hasonló versek, pl. A tihanyi Ekhóhoz, A
Magánossághoz című költeményei is mind azt bizonyítják, hogy Csokonai Vitéz
Mihály életében milyen óriási szerepet töltött be Vajda Julianna, azaz Lilla, s
hogy az ettől a nőtől való megválás nagyon megsebezte. Olyannyira, hogy
verseiben megjelenik a halálvágy gondolata is; és az élet elvesztése alig két
évmúltán be is következik.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése