A felvilágosodás gondolatai Csokonai Vitéz Mihály
költészetében.
A
felvilágosodás, mint egyetemes nemzetközi eszmerendszer Európa országaiban
eléggé változatos képet mutat. Ennek oka, hogy más és más volt mindenütt a
történelmi társadalmi helyzet.
A
magyar felvilágosodás egyik legnagyobb alakja Csokonai Vitéz Mihály.
1773. november 17-én született
Debrecenben. Apja borbélysebész, anyja egy szabómester lánya. Családjában élt a
nemességhez tartozás tudata, jóllehet nem volt több ez családi legendánál.
A
debreceni kollégiumba iratkozott be. Az apa korai halálával nélkülözések
szakadtak a családra.
Szűkös
anyagi helyzete, és a gondolkodására döntő hatású iskola, polgárnak nevelte
Csokonait.
Az első latin és magyar verskísérletei
iskolai feladatként készültek, amelyek a szentencia és a piktúra műfajába
tartoznak. E két verstípus vegyítéséből, határainak elmosódásából, nő ki a
90-es évek
első
felének nagy filozófiai lírája, melyben egyértelműen nyílt bátorsággal
szólaltatja meg a felvilágosodás legfőbb gondolatait. Kiemelkedő alkotásai e
témakörben a Konstancinápoly és
Az
estve. E két vers egyúttal a felvilágosodás két fő irányzatát is képviseli.
Csokonai egész pályáját
jellemzi,
hogy az alkotással feladatot akar megoldani, könnyed versei sem kivételek ez
alól.
A Konstancinápoly verse eredetileg egy
város leírásaként készült. A versben voltaire-i hatás figyelhető meg, mesés
tájakra, az iszlám tájaira kalandozik el a költő, de a vallási fanatizmus
leleplezése céljából. A különöstől, az egzotikustól eljut az általánosig, az
egyetemes emberi gondolatig. Az első részében a versnek Csokonai a kelet,
vonzó, színes, mozgalmas látványosságait
mutatja
be. Megemlíti Bizánc városát, utcáit a nyüzsgő embereket. Öltözködési szokások,
és egyéb
életmódra
vonatkozó megjegyzések jelennek meg. Ez a része a versnek színes, nyugodt
leírás.
A következő szakaszban a furcsa
iszlámszokásokat mutatja be, gúnyos, élcelődő hangon, majd
A
szultáni hárem titkaiba vezet be minket, olvasmányélményei, és saját fantáziája
alapján. Itt a pikantériát hangsúlyozza, színes, érdekes, egyedi kifejezéseket
használ, célzások, utalások vannak benne a háremben folyó tevékenységről.
Voltaire hatása nagyon érezhető és a diákköltészet hagyományai is fellelhetők.
A vers harmadik részében egyre inkább a
vallás, a vallási szokások kerülnek a középpontba és a költő a vallási fanatizmus
felé halad. Jellegzetes mohamedán épületek, templomok, mecsetek bemutatása.
Egyre nagyobb hangsúlyt kap az iszlám hírhedt vallási fanatizmusa. Csokonai
nagyon jó taktikus, mert a konkrét földrajzi helyhez kötött képeket
észrevétlenül filozófiai általánosításba viszi át.
A
negyedik részben már nem az iszlámról van szó, hanem a feudális hatalommal
összejátszó katolikus egyházról beszél, mélységesen elítéli ezt.
Az ötödik szakasz a vers tetőpontja, a
„Természet! emeld föl örök törvényedet” felkiáltással kezdődik. Visszasírja a
feltételezett régi idilli állapotot, és ezzel Rousseau-t idézi. Ő úgy tartotta,
hogy az aranykor megszűnésének az oka, a magántulajdon megjelenése. Csokonai
ezt a gondolatot továbbviszi és még további okokat sorol, mint például az
egyházat, a vallást és a vakbuzgóságot. Ő, mint felvilágosult világpolgár,
minden embert és népet egybefogó nagy testvériségről beszél.
A vers zárása egy átszellemült látnoki
szózat, a jövőről, mint egy újabb aranykorról. Csokonai teljes mértékben hisz
ebben, de késő századokra teszi megvalósulását. A késő utókortól várja az ő
hitének beigazolódását, és az elismerést.
A Konstancinápoly mellet Az estve című
műve is egy felvilágosult költemény.
Az
estve hangulatteremtő, páratlanul szép természetleírás. A természet esti
nyugalma nem szemlélődésének tárgya, inkább gondolati vívódását elindító
helyzet. Rousseau szellemében a tulajdont okolja a szabad természetes állapot
megszűnéséért. A meditáció fogalmi
érvelését a számonkérés teszi színesebbé, de a költői én, csak az érveléssor
előtt, és után jelenik meg.
A vers bevezetése csordultig van
rezzenetszerű leírásokkal. Tekintetünket először fentre, a magasba, az alkonyra
irányítja, majd egyre közeledik az apróbb dolgok felé. Először színhatás, majd
hanghatás érezhető és mindenből a nyugalom árad. A költő megszólítja az alkonyi
természetet, mert a társadalomban megsebzett énje, nem találja helyét és csak
itt érzi jól magát.
A második része a versnek Csokonai
legsúlyosabb bírálatát, társadalom kritikáját tartalmazza,
A
két rész egységének az alapja, ismét a rousseau-i gondolat, hogy a természet
harmóniájába az ember viszi a diszharmóniát, majd a negatív festés módszerét
tartalmazza. Konkrét utalások történnek benne a magyarországi viszonyokra. A
társadalomból kiszorított embereknek, csak a természet maradt vigaszként.
Az utolsó négy sor a költő helyzetét
mutatja be, és azt hangsúlyozza, hogy a természet szerint minden ember egyenlő.
Ezekben a nagy gondolati, klasszicista
versekben kapcsolódik Csokonai Berzsenyi körének az elmélkedő költészetéhez, a
francia felvilágosodás nagy költőihez és művészeihez. Csokonai
továbbfejlesztette és gazdagította ezt a két irányt stílusban, kifejező erőben
és műveltségben, így tudta összekapcsolni a magyar költészetet az európaival.
Utolsó éveiben Csokonai sajtó alá rendezni, újraalakítja korábbi
verseit. Kazinczy elmarasztalása, valamint Kölcsey bírálata, két évtizedre
kirekesztette a költőt az irodalmi köztudatból, de népi helyzetdalaiban Csokonai
valóságos hagyatéka élt tovább.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése