Eötvös József
(Magyar
romantikus regény.)
A magyar regény kezdetei
A regény - vagy korabeli elnevezés szerint "román" - a 18.
század utolsó évtizedeiben s a 19. század elején egyszerre nagy tömegben jelent
meg a magyar irodalmi életben. Divat lett a regény az olvasók között, az
érdeklôdés e műfaj iránt egyre nôtt. Több száz szépirodalmi alkotás, leginkább
kalandos történet igyekezett kielégíteni a megnövekedett igényeket. Ezek
túlnyomó többsége meglehetôsen színvonaltalan. Rendszerint idegen nyelvű
műveket fordítottak le, pontosabban "magyarítottak", néha annyira
átalakítva, átdolgozva, hogy az értékesebb alkotások alapszövegére is alig-alig
lehet ráismerni.
Eredeti munkák ritkán akadtak köztük. Ezek közül kiemelkedik Kármán
József Fanni hagyományai és Bessenyei György Tariménes utazása.
A jelentôsebb eredeti magyar regények megszületésének idôszaka a 19.
század 30-as éveire esik.
Eötvös József
Társadalomábrázolásában és történelemszemléletében Eötvös jutott a
legközelebb a realizmushoz a reformkor prózaírói közül, de a
cselekménybonyolításban még nem tudott elszakadni a romantika hagyományos
megoldásaitól.
Báró Eötvös József (1813-1871) Budán született konzervatív érzelmű, a
bécsi udvarhoz hű nagybirtokos családban. Gyermekkorának legszebb éveit a Fejér
megyei Ercsiben, anyai nagyapja modern, tôkésített birtokán töltötte. Apja
állítólag azért bízta meg nevelésével a Martinovics-mozgalomban részt vett,
börtönviselt Pruzsinszky Józsefet, hogy ez a szigorú, morózus ember elriassza
fiát a forradalmi eszméktôl. Az apai szándék nem vált valóra: a fiatal Eötvös -
valószínűleg nevelôje révén is - magába szívta a felvilágosodás gondolatait,
Voltaire és Rousseau tanításait. Tanulmányait a budai gimnáziumban és a pesti
egyetemen végezte, utána vármegyei hivatalnok lett. Irodalmi pályakezdése
Kazinczy és Kölcsey jegyében indult. Emberi-politikai eszményképéül Kölcseyt
választotta, akivel az 1832-36-os pozsonyi országgyűlésen ismerkedett meg.
Kölcsey Eötvöst "szeretetre méltó lelkes gyermeknek" nevezi
Országgyűlési naplójában.
Eötvös látókörét nagyban tágította, társadalmi-politikai szemléletét
még inkább megszilárdította 1836-37-ben tett nyugat-európai körutazása.
Eljutott Svájcba, Németalföldre, Angliába, Franciaországba és Németországba.
Politikai felfogása, baráti köre az ún. centralisták csoportjába vonzotta,
melynek egyik szellemi vezetôje lett. A centralisták (Szalay László, Trefort
Ćgoston, Csengery Antal, Irinyi József stb.) sokoldalúan képzett, értelmiségivé
lett fiatalemberek voltak, akik tudományosan megalapozott politikai programot
dolgoztak ki. Erôs központi hatalmat kívántak az országban (innen származik
elnevezésük is), támadták a nemesi vármegyék autonómiáját, mert ebben a nemesi
kiváltságok és a maradiság, a hatalmi önkényeskedés támaszát látták.
1848-ban a Batthyány-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere lett.
A fegyveres szabadságharctól visszariadt, elítélte a Béccsel való nyílt
szembeszállást, s 1848 ôszén családjával együtt Münchenbe emigrált.
1851-ben tért vissza Magyarországra. Az 1867-es kiegyezés után ismét
elvállalta a megalakuló kormányban a kultuszminiszteri tárcát. Sikerült a
parlamenttel elfogadtatnia és törvénybe iktatnia az általános és kötelezô
népoktatást (1868. évi 38. törvénycikk).
1871-ben halt meg. Ercsiben temették el a Duna partján álló, maga által
épített kápolna kriptájában. (Ma már nem ott pihen; a közelmúltban vandál kezek
kifosztották a kriptát, a három koporsót összetörték, a csontokat szétszórták;
az összeszedett maradványokat Ercsi fôterén helyezték az anyaföldbe.)
Eötvös regényei
Eötvös szépprózai munkásságának legértékesebb része az a három regény,
amely még 1848 elôtt született.
A karthausi (1839) szentimentális-elégikus énregény, naplóformában
megírt vallomásregény. Elôször az 1838-as nagy pesti árvíz idején tönkrement
Heckenast nyomdász megsegítésére kiadott Ćrvízkönyvben jelent meg
folytatásokban (1839-1841).
A cselekmény az 1830-as évek Franciaországában játszódik. Az események
elbeszélôje és fôszereplôje Gusztáv, egy francia grófi család gyermeke. - Egy
napon testben-lélekben megtörve, kiábrándultan és betegen felvételét kérte az
örökös némaságot fogadó karthausi szerzetesek rendjébe. Orvosának kérésére - az
emberek okulására - írta meg csalódásainak, szenvedéseinek szomorú történetét.
Gusztáv magába zárkózó, érzékeny lélek. Szoros barátság fűzi régi kollégiumi
barátjához, Armand-hoz (arman), s rajongó hevülettel szereti Júliát, a szép,
fiatal özvegyasszonyt. Mindkettejükben csalódnia kell: Júlia mást szeret,
Armand pedig elárulja (ô közvetíti Júlia szeretôjének levelét).
Hogy felejtsen, Gusztáv két év alatt beutazza új barátjával, Arturral
egész Európát. Felejteni mégsem tud, s visszatérve Párizsba viharos és zajos
szórakozásokban próbál vigasztalást keresni. Fogadásból - lelketlenül -
elcsábít egy szegény polgárleányt, Bettyt (betti), aki pedig igazán megszereti
ôt. Betty késôbb belehal csalódásába, Júlia, miután kedvese elhagyta, a bűn
útjára lép (testét bocsátja áruba), Artur pedig öngyilkosságot követ el.
A lelki megrázkódtatások, az önvád mardosásai összetörik, beteggé
teszik Gusztávot, s békét, megnyugvást már csak a kolostortól remél - hiába.
Súlyos tüdôbetegsége hamarosan sírba viszi.
A karthausi mégsem a lemondás, a csüggedés regénye. Hatásosan és nagy
meggyôzô erôvel hirdeti a reformkornak azt a figyelmeztetô tanítását - mely
Vörösmarty költészetébôl és Kölcsey Parainesisébôl is ismerôs -, hogy az önzô,
az egyéni célokat, élvezeteket hajszoló élet boldogtalanná teszi az embert; az
egyén legnemesebb hivatása a használni-akarás, a közösség szolgálata.
Ezt a végsô parainesist köti Gusztáv is ifjú olvasói szívére. A regény
utolsó naplófeljegyzésének egyik dallamosan zengô szép körmondata így hangzik:
"S ha netalán napok jönnének, hol szívetek, elfáradva annyi kínzó
tapasztalás után, kételkedni kezd; ha erôtök a nehéz pályán, melynek célja,
mennyivel tovább jártatok, annyival messzebbre száll, ellankadott: akkor
gondoljatok reám, éltemnek emléke ôrizze meg önösségtôl lelketeket; bús
napjaitok el fognak múlni; a világ fájdalmát kedveseitek ölelései, kedveseitek
sértéseit a világ ki fogja pótolni, csak az önösnek nincs vigasztalása e
földön." - A külföldrôl hazatérô fiatal író reményei szólalnak meg itt.
Eötvös a francia polgárkirályság romlott, gátlástalan társadalmának
keserű bírálatát a fôhôs lelki életének, érzelmi világának mélyreható, finom
elemzésével kapcsolta össze. - A történet elbeszélését gyakran szakítják meg
hosszabb elmélkedések, lírai áradozások; ez s a kissé nehézkes körmondatos
stílus akadályozza a könnyed, folyamatos olvasást.
A körmondat művészi szerkezetű többszörösen összetett mondat. -
Szerkezeti sajátossága, hogy két fôrészre oszlik: elô- és utószakaszra. A fô
mondanivalót az utószakasz tartalmazza; az elôszakasz elôkészíti, megvilágítja
ezt a fô gondolatot, és felkelti az érdeklôdést iránta.
A falu jegyzôje (1845), Eötvös második regénye keserű szatíra a
feudális Magyarországról, a nemesi vármegyék durva lelkű és megvesztegethetô
urainak hatalmaskodásáról, s így lesz ez a regény az író centralista nézeteinek
valóságos kiáltványává.
Ezzel a regénnyel ugyanis a reformkor politikai küzdelmeibe kívánt
beleszólni. Meggyôzôdése volt, hogy megfelelô és kellô idôben végrehajtott
reformokkal meg lehet elôzni a rettegett népforradalmat, elmulasztásuk viszont
nemzeti katasztrófához vezet. E feladat szolgálatába állította ezt az
elkötelezett irányregényét. A falu jegyzôjében olvasható felfogása az irodalom
társadalmi szerepérôl: "A költészet kedves játékká aljasul, ha a kor nagy
érdekeitôl különválva, nem a létezô hibák orvoslása, nem az érzelmek nemesítése
után törekszik."
Az érdekfeszítô eseménysorozat, mely egy bűnügyi történet köré
csoportosul, egy elképzelt színhelyen, a típussá emelt Taksony vármegyében
történik - valahol az Alföldön, a Tisza mentén.
Az író egyetlen vármegyében sűríti össze a 19. századi megyei élet
sajátos színhelyeit az alispán kastélyától a tömlöcig; valamennyi jellegzetes
eseményét: a tisztújítást, a politikai tanácskozásokat, a fôispáni látogatást,
a statáriális bíráskodást, az adószedést, betyárüldözést, tarokk-játszmát, a
paraszti robotot stb., s felvonultatja legtipikusabb alakjait: a falusi
szegénység képviselôit, a megyei tisztviselôket, a táblabírákat. Ami
visszaélés, törvénytelenség és embertelen kegyetlenség csak elôfordulhatott az
országban, az mind föllelhetô Taksony megyében. - Az író így fordul könyve
végén olvasóihoz: "Ha a képet, melyet elôtökbe állítottam, valótlannak
tartjátok, gyôzzetek meg, hogy mind a dolgok, melyekrôl szóltam, ha nem is egy
megyének szűk határai között, de hogy nem történhetnek, hogy nem történnek
hazánkban, s áldani foglak e meggyôzôdésért; valamint legforróbb óhajtásom az,
hogy e regény minél elôbb valószínűtlenné váljék."
A regény két fôhôse közül az egyik maga a címszereplô: Tengelyi Jónás,
Tiszarét felvilágosult, szabadelvű, a néphez közelálló jegyzôje; a másik a
derék paraszt, Viola, akit Nyúzó Pál fôszolgabíró, a megyei önkény és
kegyetlenség megtestesítôje gyilkosságba hajszolt és betyárságba kényszerített.
A látszólag terjengôs, olykor bôbeszédűnek is tűnô regényt szilárd
szerkezetbe fogja a cselekményszövésnek az a vonása, hogy a bonyodalom
mozgatója voltaképpen egyetlen intrika: a mű valamennyi szereplôjét ez a
cselszövés indítja cselekvésre. Réty alispán becsvágyó, gôgös és hisztérikus
felesége - ügyvédjük, Macskaházy segítségével - ellopatja Tiszarét papjának,
Vándory Boldizsárnak iratait. Vándory ugyanis az alispán mostohatestvére, s
iratai birtokában bármikor igényt tarthatna a Réty-vagyon fele részére. Ettôl
retteg, s ezt akarja megakadályozni Rétyné. S mivel a pap a maga személyes
okmányait egy korábbi sikertelen betörés után a jegyzô hivatali vasas ládájában
ôrizteti, Macskaházy egyúttal megszerzi Tengelyi nemesi levelét is, hogy a
jegyzô ne indulhasson a megyei tisztújítási választásokon. A konzervatív nemesi
pártnak sikerül így Tengelyit lehetetlenné tenni, sôt hamis látszatok alapján
Macskaházy meggyilkolásának vádjával börtönbe is zárják. Viola hálája és
önfeláldozása szabadítja ki tömlöcébôl: a pandúrok által halálosan
megsebesített becsületes betyár bevallja, hogy ô szúrta le Macskaházyt, s
visszajuttatja jogos tulajdonosaihoz az ellopott iratokat. Tengelyi ügye tehát
tisztázódik, nem marad folt becsületén, de az események annyira összetörik,
hogy visszavonul a közélettôl, s gyümölcsfákat ápol.
A regény mégsem pesszimista kicsengésű: a korrupt tisztviselôket
leváltják, Réty alispán lemond hivataláról, s a megyei élet megtisztul. Mert
Taksony vármegyében sem csak hatalmukkal visszaélô, romlott nemesek élnek. Maga
az alispán sem ilyen, legfeljebb gyenge, második feleségének befolyása alatt
álló ember. Tengelyi mellett áll mindvégig Vándory Boldizsár; az ô ügyét
támogatja a ragyogó jellemű Völgyessy megyei fôjegyzô is, akinek alakját Eötvös
Kölcsey Ferencrôl mintázta. A fiatalok pedig, Réty Etelka és Kislaky Kálmán,
Tengelyi Vilma és Réty Ćkos kezdettôl fogva a nép sorsát felkaroló, az
igazságtalanságok ellen küzdô, tiszta szívű, cselekvô regényhôsök. Violát pl.
Kislaky Kálmán - szülei jóváhagyásával - szökteti meg a siralomházból. Végül a
szerelmesek is megtalálják egyéni boldogságukat: Ćkos feleségül veheti -
mostohaanyja öngyilkossága után - apja beleegyezésével Tengelyi Vilmát, Kislaky
Kálmán pedig elnyeri Etelka kezét. - A regény az alföldi rónaság gyönyörű
leírásában a boldog jövô látomásával zárul.
A realisztikus jellemábrázolás s a valósághű társadalomrajz mellett
Eötvös műve ôrzi még a romantikus cselekménybonyolítás több hagyományos elemét:
az eseményszál egyes láncszemeit igen gyakran merô véletlenek, titokban
kihallgatott beszélgetések kapcsolják össze. Körmondatos stílusa, helyenként
száraz nyelve a mai olvasó számára nehézkesnek tűnhet.
A Magyarország 1514-ben (1847) című regény mögött ott komorlik az
1846-os galíciai parasztfelkelés szörnyű, ijesztô tapasztalata. A Dózsa-féle
parasztháború felidézésével Eötvösnek az volt a célja, hogy felhívja a nemesség
figyelmét a reformok elmulasztásának tragikus következményeire, az erôszakos,
vad bosszúállásra. A parasztfelkelés elbukása s kegyetlen megtorlása ugyanakkor
arra is rávilágít, hogy a forradalom nem old meg semmit, csak még nagyobb
nyomorba taszítja a népet. - A végsô következtetést a mozgalom egyik
irányítójával és szellemi vezetôjével, Mészáros Lôrinc ceglédi pappal mondatja
ki az író: "Az út... nem vala az, mely célhoz vezethet. Az igazság
diadalát nem vad erôszak fogja kivívni. A nép szabaddá nem válhatik, amíg azt
lelki sötétség fogja körül... A magas cél, melyért e szív dobogott, azért,
mivel el nem érhetém, még nem elérhetetlen. Nagy volt, azért látszék oly
közelnek; de meg vagyok gyôzôdve, hogy az emberi nem, ha századok után is, el
fog jutni oda; s dolgozni, hogy e pillanat mielôbb eljöjjön, ez feladata
életemnek."
Negyedik regénye, A nôvérek (1857) nem éri el az elôzôek esztétikai
színvonalát. Különbözô társadalmi környezetben felnövô két leánytestvér sorsát
mutatja be: az elôkelô viszonyok között élô boldogtalan lesz, míg a szegénységben
maradt leány szerelmes asszonyként boldogan, megelégedetten éli életét.
Eötvös József lírai költészete a Kölcsey-féle érzelmesség és
világfájdalom jegyében bontakozott ki. Egyik legszebb versében, a Búcsúban
(1836) korai érzelmes hangja átadja helyét a hazája miatti gond felelôs
komolyságának. A "szentelt fájdalom" borongós, könnyes hangján idézi
fel múltunk emlékhelyeit, Rákos szent határát, Buda várát, Mohács véröntözte
mezejét s a hazát átszelô, a "hon könnyének" jelképévé emelt nagy
folyót, a Dunát. De él még a reménység a sír felett is: a fájdalmas múltidézés
mögött ott rejtôzik - az elsô és az utolsó strófában - a "virányain"
majdan virágzó hon látványa is.
Költôi elveinek megfogalmazása az Én is szeretném... (1846), mely a
Victor Hugo-i költô-eszményt állítja példaképül. Eötvös a francia íróról
készített tanulmányában (1837) azt fejtegette, hogy Victor Hugo azért nagy
költô, mert "minden, amit énekelt..., népérzemény vala". - Válasz ez
a költemény A falu jegyzôjét ért támadásokra is. Büszkén és önérzetesen
vállalni meri költészetét: a nép szolgálatát, ezrek kínjainak kimondását, s
szentenciaszerűen szögezi le:
"Kit nem hevít korának érzeménye,
Szakítsa ketté lantja
húrjait."
Olvassuk el nagy szorgalommal
Eötvös József nagyszerü regényeit
számitógépes feldolgozásban és
hallgassuk meg regényeinek, más
irásainak hangfelvételeit a Magyar rádió hangarchivumából.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése