A XIX.
század második felének magyar szépprózája -
Jókai Mór,
Mikszáth Kálmán
a) A romantikus látásmód Jókai művészetében - egy
regényének elemzése alapján
b) A romantika és a realizmus határán: Mikszáth egy
művének részletes elemzése
A regény és főbb típusai
A
regény a modern epika legfontosabb és az irodalomnak a 19. század óta
legelterjedtebb műfaja. Gyökerei az antikvitásig nyúlnak vissza. A római
irodalomból a legismertebb művek: Satyricon, Az aranyszamár. A görög regények
témája rendszerint az idillikus szerelemábrázolás volt: Daphnisz és Khloé,
Sorsüldözött szerelmesek. A középkorban születtek az ún. lovagregények; pl. a
Trisztán és Izolda.
Ez
a műfaj a 19-20. századig hatalmas változásokon ment át. Maga az elnevezés -
"román" - csak a középkortól használatos: olyan elbeszélést
jelentett, amelyet nemzeti nyelven írtak. A regény a polgárság előretörésével,
az olvasók számának növekedésével lett az elbeszélő irodalom legnépszerűbb
műfaja. Leegyszerűsítve és több változatot összevonva, két alapvető
regénytípust különböztethetünk meg.
A
kalandregényekben (vagy utazó regényekben) a hős változatos eseményen megy
keresztül. Az író az eseményeket láncra fűzi, de a kalandok önmagukban is
érdekesek. Ide soroljuk Cervantes Don Quijote című művét, Defoe Robinsonját,
Swift Gulliver utazásait és Voltaire Candide című regényét. A másik regénytípus
a jellemregény vagy fejlődésregény. Szerepe a polgárság uralomra jutásával nőtt
meg. Itt az események már nem öncélúak, hanem a hős jellemének alakulását
szolgálják. Ezekben a regényekben előtérbe kerül a lélekrajz.
A
regénynek van cselekménye, eseményvilága. A regénycselekmény azoknak az
eseményeknek és történéseknek a rendszere, amelyek során a regényvilág
megvalósul. A regényvilágot rendszerint az író elbeszélése hozza létre. A
klasszikus polgári regényben az események menete térben és időben lineáris; az
egymást követő eseményeket ok-okozati meghatározottság jellemzi. A regénytér
általában valóságos földrajzi táj, de lehet jelképes tér is. A regényidő is
valóságos idő. A regényhős olyan élőlény, aki a regénytörténetet hordozza, s
társadalmi meghatározottsággal rendelkezik.
Minden regény ismereteket is tartalmaz, van világképe. Ezek a
regényelemek a modern, 20. századi regény egyes típusaiban lényegesen
módosultak.
A magyar regény kezdetei
A
regény a 19. század elején nagy tömegben jelent meg a magyar irodalmi életben;
divat az olvasók között. A jelentősebb eredeti magyar regények fő képviselői
Fáy András (irányította a Kisfaludy társaságot is), Jósika Miklós (regénye, az
Abafi a magyar romantikus regényt teremtette meg), Eötvös József (regényei
között található A karthausi, A falu jegyzője) és Kemény Zsigmond (aki a
romantikus örökséget a lélektani regény irányába fejlesztette tovább; pl.
Özvegy és lánya).
A romantika jegyei Jókai regényművészetében
Jókai
Mór irodalmunk legtermékenyebb regényírója, ugyanis hatalmas életművet hagyott
maga után. Néhány regénye: Erdély aranykora, Fehér rózsa, Egy magyar nábob,
Kárpáthy Zoltán, A kőszívű ember fiai, És mégis mozog a föld!, Fekete
gyémántok, Az arany ember, A lőcsei fehér asszony, Sárga rózsa.
Betetőzője
a romantikának, de művészetébe beleszövődtek a realizmus szálai is. Jókai
bontakoztatja ki hazánkban a romantikus szépprózát, a magyar elbeszélő stílust
ő emelte igazi magaslatra. Regényei olvasottak voltak, ennek okai pedig a
könnyed természetesség, az eleven és szellemes modora. Regényeire a hangnem
sokfélesége jellemző, de a legvonzóbb az író lenyűgöző mesélőereje: képzelete
nem ismer határokat. Művészete a romantika és a realizmus ötvözetének mondható.
Meseszövése legtöbbször romantikus. Ilyen romantikus elemek a párhuzamos
meseszálak, a meghökkentő fordulatok, a véletlenek, a drámai jelenetek, a nagy
elemi csapások. Jellemei eszményített alakok, egyéniségük mozgatója egy eszmei
megszállottság. Jókai elsősorban a cselekmény által jellemez. Pozitív hősei
mindig nemes eszmék harcosai, a női szereplőkön pedig éteri tisztaság ömlik el.
Természetesen találhatók realisztikus igénnyel jellemzett szereplők is: ekkor
hősei jellemfejlődésen mennek keresztül (Baradlay Richárd, Timár Mihály).
Mellékalakjainak többsége a szegényebb emberek közé tartozik; az író felülről
nézi őket (nem úgy, mint Mikszáth), ám legtöbbször megértő szeretettel,
együttérzéssel.
Az arany ember
Az
arany ember című művéről így ír Jókai könyve utószavában: "Be kell
vallanom, hogy ... ez a legkedvesebb regényem, ... ez van legjobban
elterjedve." A mű keletkezéstörténetére is utal itt: eszerint nagynénje
mesélte el neki azt a történetet, ami az "Arany emberről" szól, s
ehhez kellett "hozzáépítenie". Igen sikeres volt ez a mű, hiszen
megjelent Londonban, New Yorkban és Németországban is. Az arany ember egyike
Jókai legnépszerűbb regényeinek. A művet 1872-ben írta balatonfüredi
villájában, rövid idő alatt. A pesszimista szemléletű regény megformálásában
személyes élményei is közrejátszottak (politikai kudarc, gazdasági problémák).
A "gabona-ügyhöz" hasonló visszaélések történtek az
osztrák-francia-olasz háború során. Nemcsak az író magánéletének sok-sok
konfliktusa, hanem a kor nagy politikai gondolatai, politikai válságjelenségei
is feltűnnek regényében. Nézeteit gyakran adja a szereplői szájába, így egyes
értelmezők "vallomás-regénynek" tartják. A mű színhelye Komárom,
amely szülővárosa és egyben számos regényének ihletője is.
Szerkezetét
tekintve összefogott alkotás. Fontos motívum a Duna, mely összekapcsolja
Komáromot és a Senki szigetét. 1828-ban indul a történet, s időrendben haladó
cselekménybonyolításban a fenti motívumok teljesednek ki. A drámai küzdelem
színtere Timár Mihály lelke. A hűség és a szerelem, a vagyon és az igazi
boldogság közötti ellentét jelenti itt a nagy konfliktusokat.
Jókai
saját világképét főhőse sorsában mutatja meg: felmerülnek a regényben a hazai
kapitalizmus kérdései, de Jókai lelki válsága is (az író a 70-es évek elején
nagy érzelmi válságon ment át: beleszeretett gyámleányába, Lukonics Ottiliába,
s már válásra is gondolt). Timár Mihály
bonyolult jellem: a mű elején
romantikus vonások veszik körül. A
regény folyamán az egyszerű hajóbiztosból válik dúsgazdag üzletemberré. A világ
szemében "arany ember" - amihez ér, arannyá válik. Ám mégis,
vagyonának alapja nem a becsületes munka, hanem a korrupció, a lopás (ebben a
motívumban mutatkozik meg Jókai ama felismerése, hogy tisztességes munkával nem
lehet meggazdagodni, a nagy vagyonok mögött bűncselekmény lappang). Legelső
erkölcsi megingása akkor következik be, amikor az elázott búzából süttet
kenyeret a gyakorlatozó katonáknak. Majd megtalálja a legendás török mesés
kincsét és ellopja azokat. Ragyogó karriert fut be, és ahogy nő a tekintélye az
emberek szemében, úgy hatalmasodik el lelkében a lelkiismeret-furdalás, hiszen
alapvető tisztességét nem veszíti el, sőt, éppen ezért kerül konfliktusba
önmagával. A kincsek ellopása után azzal nyugtatgatja magát, hogy ha
Brazovicsnak átadja, ő biztosan megfosztja ettől a török lányt. Timeát
dúsgazdaggá teszi, feleségül veszi. Házassága boldogtalan: Timea hálát érez
iránta, de rejtve hűségesen Kacsukát szereti. Amikor másodszorra megjelenik a
Senki szigetén, megkezdődik kettős élete. Fél évig milliomos Komáromban, fél
évig boldog Noémi odaadó szerelme által. Ettől kezdve hazugságban kell, hogy
éljen.
A
regény eseményszövete végül mégsem tragikusan végződik: Krisztyán Tódort nyeli
el a mocsár. Ezután Timár "kilép az életből" és megtalálja a
boldogságot a Senki szigetén.
A mellékalakok sorában sokféle jellem megtalálható.
Noémi, akinek a nőiességéből minden megtalálható, ami kedves és hiányzik
minden, ami bántó. Timea hűséges Timár Mihályhoz, de őrzi Kacsuka iránti
szerelmét. Krisztyán Tódor kalandor, kém, zsaroló. Athalie megcsalt és
visszautasított szerelme indította el tragédiáját, ettől kezdve már csak a
bosszúnak él. Brazovics nem is igazán jó üzletember; halálát a veszteség miatti
hirtelen felindultság okozza. Kacsuka a korrupt államgépezet egyik
jelentéktelen figurája.
A
kiegyezés táján Jókai időszerű probléma felé fordul: tőkés vállalkozásokról
kezd írni, lelkesedik a polgári átalakulásért, de nem hallgatja el a munkások
esetleges sivár helyzetét sem. A Fekete gyémántok optimizmusa hullik darabokra
Az arany ember című regényében.
Jókai
regényművészetében teljesedett ki a romantika, amikor Európában már realista
igény jelentkezett. Ezért is tekinthetőek művei a romantika és a realizmus
ötvözetének. Ő indította el a magyar irodalomban a regény műfajának kiforrott
művészetét. Művészete meghatározó lett a nagy magyar regényírók (Mikszáth
Kálmán, Móricz Zsigmond) számára, példaként szolgált.
Mikszáth Kálmán
Mikszáth
Kálmán irodalmunk egyik legnagyobb művésze. Nagyságát kisebb terjedelmű
alkotásai fémjelzik. A "kis műfajt" választotta "nagy
mondanivalója" formájának: ez a karcolat, a rajz, az elbeszélés, a
kisregény, a novella. Ezekbe tömörítette tehetségét. A magyar irodalom fejlődésében
korszakos érdemei vannak. Eötvös regényeiben már megjelent a realizmus, azonban
Jókai működése eltérítette a magyar regényfejlődést az általa megkezdett útról,
s regényirodalmunk a romantika jegyében bontakozott ki. A magyar széppróza
Mikszáth művészetében szakadt ki Jókai romantikájának bűvköréből, s közeledett
a realizmus felé. Jellemábrázolásában kísért még bizonyos egyoldalúság, s
idegen tőle a lélektani elemzés.
Mondatainak "felhangjai" sokszor fontosabbak, mint maga a tartalom. Írásaiban a nosztalgikus-elégikus és az ironikus-humoros hangnem keveredik. Ahogyan maga fogalmaz: "Hiszen csak az kell nekem, hogy mi történt, s nem hogy miért történt."
Mondatainak "felhangjai" sokszor fontosabbak, mint maga a tartalom. Írásaiban a nosztalgikus-elégikus és az ironikus-humoros hangnem keveredik. Ahogyan maga fogalmaz: "Hiszen csak az kell nekem, hogy mi történt, s nem hogy miért történt."
Hősök, témák, és elbeszélésmód novelláiban
Írói
pályáját elbeszélésekkel kezdte. Két elbeszéléskötete, a Tót atyafiak és A jó
palócok fordulatot jelentettek Mikszáth írói fejlődésében: bennük talált rá a
maga hamisítatlan hangjára. Ezekben az írásokban még találhatók romantikus
motívumok, de azzal, hogy Mikszáth a paraszti élet felé fordult, el is
távolodott a Jókai-féle úr-nemesi romantikától. Novelláiban az egyszerű
falusiak főhőssé nőnek. Megmutatja, hogy ezek a durvának látott emberek is
bonyolult lelki életet élnek. Meglátja egyszerű hőseinek lelkében az erkölcsi
tisztaságot, romlatlanságot is. Mikszáth e novelláinak jellemző vonása az a mód
is, ahogyan előadja történeteit. A népi mesemondó tudatvilágát imitálja, ezért
tudja oly természetesen magáévá tenni a falusi emberek önszemléletét, a babonás
hiedelmeket - a naiv, élőszóbeli előadás fordulatait utánozza. A Tót atyafiak
és A jó palócok történetei mégsem falusi idillek - a történetekben ott rejlik
egy-egy tragédia, kettétört emberi sors
is. Igaz, ezek az írások még nem tüntetik fel a falu világának társadalmi
problémáit - ezt Móricz fogja megtenni.
A dzsentri-téma Mikszáth prózájában
A
dzsentri problémája a 19. század 70-es éveitől áll a magyar közgondolkodás
középpontjában. A köznemesi családok egyre súlyosabb anyagi gondokkal
küszködtek, mert a birtokaik keveset jövedelmeztek. A dzsentrik azonban
életmódjukon, szokásaikon mit sem változtattak. Arra nem volt anyagi
lehetőségük, hogy modernizálják birtokaikat, s nem is tartották "úri
dolognak" a gazdasággal való foglalkozást. A középbirtokosság a
reformkorban és a szabadságharc idején szerzett történelmi érdemeit
fölemlegetve különféle előjogokat követelt. Sürgették, hogy az állam a
vagyontalanná lett dzsentrik számára hivatalokat biztosítson; s valóban, a
közigazgatásban átvették a főszerepet.
A
80-as, 90-es években Mikszáth is szembenézett kora egyik fő problémájával, a
dzsentrikérdéssel. Két jellegzetes típusban ábrázolta őket. Az egyik az
"úri Don Quijote", aki ragaszkodik ősi szokásaihoz, nem akarja
érzékelni az idő múlását (ilyen hős gróf Pongrácz István). A másik típus az
"úri svihák", az elavult vármegyei rendszer legfőbb haszonélvezője.
Erkölcsileg züllött, léha szélhámosok tartoznak ide (Noszty Feri, Behenczy
bárók).
Beszterce
ostroma
A
Beszterce ostroma Mikszáth első jelentős regénye, melyet először a Pesti
Hírlapban közölt folytatásokban, majd kötetben jelent meg. Keletkezésének
körülményeiről maga az író tájékoztatja olvasóit. A Beszterce ostroma
előszavában tekervényesen adja elő: miként üldögéltek hosszú estéken át az
István főherceg vendéglőben ők ketten, Pongrácz Kálmán képviselő és tábornok
meg a regényíró. Hősének furcsa történetét képzeletbeli beszélgetőtársától
hallotta Mikszáth.
Anekdotából
lépett a regény színpadára Pongrácz István gróf: a Habsburgok várromboló
bosszújától Nedec vára azon a címen menekült meg, hogy kastély, bár valójában
vár volt, melynek ura Pongrácz gróf. Pongrácz István gróf, mint központi
regényalak: ezzel nehéz és kényes feladat megoldására vállalkozik az író. A
gróf ugyanis félbolond, köznyelven mondva. Nem vette észre vagy nem akarta
észrevenni az idő múlását. Fura, különc, "későn született" ember
volt. Egy régmúlt kor erkölcsei, szokásai szerint rendezte be életét. Mikszáth
nem fejti meg Pongrácz rögeszméit, s nem is a gróf "elmebaja"
érdekelte, hanem hősének elmebajos viselkedése az adott társadalmi
környezetben, a Monarchia keleti felén, a kiegyezés utáni boldog békeidőben.
Pongrácz gróf a középkori-feudális Magyarországot állítaná vissza Nedec
várában, az országban, mindenütt, ugyanakkor a légynek sem árt. A "nagy
palóc" a Beszterce ostromában megteremtette a "magyar Don
Quijotét". Cervantes kóbor lovagja és a gróf között valóban sok közös
vonás fedezhető fel, ám a spanyol író hőse nemes eszmékért száll síkra -
egyedül, míg Pongrácz nyugodtan éli a maga rögeszmés életét, s ebben cinkosa az
egész vármegye. A gróf sok tekintetben becsülésre méltó ember, s a regény
világában egyedül neki van kiforrott értékrendje.
A
regény négy fejezetből áll; az első három mindig elölről kezdi szőni egy-egy
szálát a regénynek. Az első szál Pongrácz gróf előéletét és Estella történetét
beszéli el; a második a két "kedélyes atyafi", a Trnowszky fivérek,
valamint Apolka történetét; a harmadik pedig azt, ahogyan Pongráczot a külvilág
becsapja, túszt szerez, szerelembe esik. Negyedszerre az eddigi meseszálak
egymásba szövődnek, a regénycselekmény kiteljesedik és lezárul. Mindez egyfelől
tudatos regényterv, másfelől azonban anekdotisztikus betétek szerepére épül. Az
anekdota a cselekmény egyik fontos építőkockája; gyakorlati módszer, amelynek
során a regényíró a főcselekmény menetétől független, önálló, novellisztikus
eseményeket épít a regénybe. Az anekdota a regény szerves eleme lett a
Beszterce ostromában.
A
fenséges játék tragikus színezetet nyer, ahogy a középkori eszmevilág
befészkeli magát Pongrácz agyába és szívébe. S ekkor ez az ártatlan játék a
társadalmi jelenség szintjére emelkedik. Kifejezője a kornak, melyben
végbement. Akár a múlt fénye kápráztatta el a grófot, akár a jelen sivárságából
menekült, mindenáron a forgó idő kerekébe kapaszkodott: "Az idő jöhet,
mehet, de engem nem visz, oda állok, ahova akarok." Ez Pongrácz gróf
életfilozófiája.
A
regény befejezését inkább a tragédia színezi át. A gyönyörű, őszinte Apolka,
akinek szoknyája suhogásában varázslat volt és Tarnóczy Emil "szerelmében
a valóság tört be ellenállhatatlan erővel Pongrácz ábrándvilágába. Ezt érezte
meg István gróf, s ez lökte mind mélyebbre az őrületbe", majd a halálba.
Mikszáth keserűsége végső soron abban rejlik, hogy a dzsentri Magyarországon
oly fennen hangoztatott nemes elveket már csak egy őrült veszi komolyan.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése