„E föld a lelkek
temetője” – a művészsors tragikuma Ady lírájában
Ady
a modern magyar irodalom első kiemelkedő alakja. Verseit formai és tartalmi
újszerűség jellemzi : megszokottól eltérő észjárás, nyelv, ízlés és költői
magatartásmód. Egész életében szenved a meg nem értettségtől. Az elmaradott
Magyarországon sok igazságtalan kritika éri. Több versében is megjelenik a
nemzetostorozó hangnem. Ezért sokan félreértik, hazafiatlansággal vádolják.
Az
1909-ben megjelent Új versek című
kötet beköszöntője a Góg és Magóg fia vagyok én kezdetű
vers. A művek ciklusokba rendezése és a bevezető, bemutatkozó vers is
Boudelaire hatását tükrözik.
A
mű ars poetica, témája a küldetés, az énszerep. Szimbólumokat használ : Góg és
Magóg Istentől elhagyott, falakkal körülvett, elzárt nép. Reménytelen a
kitörés. Verecke az ország keleti kapuja, Ady azonosul a magyarság történelmi
sorsával. Ma azonban a nyugat a kapu : Dévény. Szabad-e behozni a nyugati
irányzatokat? A betörni szó kifejezi, hogy a költőnek ellenállást kell legyőznie,
nem fogadják el az „új idők új dalait”. Vazul Ady számára a lázadás, a bátorság
jelképe. Ő „az új, az énekes Vazul”. Pusztaszeren volt az első országgyűlés, a
maradiságot szimbolizálja. Akármit mondanak a konzervatívok,„mégis győztes,
mégis új és magyar”.
A
verset a kettősség, az új és a hagyományos szembeállítása jellemzi. Ady mindkét
értéket képviseli. Hangneme dacos, indulatos és öntudatos. Küldetéses költőnek
érzi magát.
Az
Új
vizeken járok című verse már önmagában is lázadás. Ady úgy mer írni,
ahogy a többiek nem. Másságát, eltérő értékrendjét fejezi ki. A versben nagy
szerepük van az ismétléseknek. Ady önmagát egy részeg evezősnek nevezi. Az
ellenfelek meg had „röhögjenek”. Mindegy, hogy „szentlélek vagy a korcsma
gőze”, csak egy a fontos, hogy ő más, ő valaki, ő „a Holnap hőse”.
A
magyar Ugaron ciklus verseiben a reménytelenség
dominál. Ezekben Ady nem eszményíti a
tájat, pl. Petőfivel ellentétben sokkal erősebb a bíráló hangnem. A szimbólumokba áthajló metafórák nem a
földrajzi helyet, hanem annak társadalmi, kulturális és erkölcsi tartalmát
jelképezik. A költői én és a környezet feloldhatatlan ellentéte jelenik meg.
Ezeket a verseit még a progresszív oldalról is nehezményezték.
A
Hortobágy poétája a magyar művészsors tragédiáját
mutatja be. A címben is megjelenő kontraszt a befejezésben teljesedik ki. Ady
egyes szám harmadik személyben beszél önmagáról. „Kúnfajta”, tehát magyar, de
elüt a többiektől. Vágyai elé akadályok gördültek. F ogékony a szépségre,
mindig újra és újra rácsodálkozik, de a benne megfogalmazódott dolgokat
elpusztítja környezete. A világ más tájain „szent dalnok lett volna belőle“, de
itt sorsa szükségszerű : „Eltemette rögtön a nótát.“ Vágyait elnyomja,
alkalmazkodik a környezetéhez, „káromkodik”. Majd megpróbál nem tudomást venni
a dolgokról, felszínesen csak „fütyörészik”. Érezhető az önirónia.
Hasonló
ellentét áll A Tisza-parton című vers középpontjában is. Az első versszakban
a Gangesz mentén kialakult fejlett kultúrát látjuk. Misztikus, izgalmas. Teret
ad a művészi álmodozásoknak, idilli hely az érzékeny költőnek. A következő rész
a Tisza-partot jeleníti meg. Elmaradottságot, durvaságot, szellemi sivárságot
látunk. Ösztönösség, értetlenség, az álmok elfojtása jellemző erre a környékre.
Értelmetlen, hiábavaló a költő ittléte.
A
magyar Ugaron című vers szintén ellentétekre
épül, de ezek nem két különböző helyet hasonlítanak össze, hanem a lehetőséget
a valósággal. Az ős, buja, termékeny, szűzi földdel, a szent humusszal, a
szerelmesen bódító virággal szemben ott áll az elvadult táj, a dudva, a muhar,
az égig-nyúló giz-gazok. A második két versszak a költőről szól. Ez a durva
környezet megfojtja. Tehetetlenség fejeződik ki benne.
A
daloló Páris ciklus verseiben a kelet és nyugat
között álló éles ellentétet látjuk. Egy párisi hajnalon című vers indításában Párizs jelenik
meg. A napfény, a ragyogás városa. Ady ennek a „papja”, hírdetője. Szellemében
itt van otthon. De helyzete kettős, ő „pogány pap”. Egy másik világból
érkezett, valóságos hazája máshol van. „Szent Napkelet mártírja vagyok, Aki
enyhülést Nyugaton keres.”A költő keltre születésének áldozata. Egyszerre
jellemzi a taszítás és a kötődés : Gyűlöli az elmaradottságot, de megtagadni
sem tudja, mert ide tartozik. Párizs elbűvöli, vonzza, de nem tud önfeledten
boldog lenni, mert ott nincsenek gyökerei. Sehol sincs igazán otthon. Helyzete
tragikus.
A
Gare de l’Esten versben még jobban kiéleződnek
az ellentétek. A Gare de l’Esten egy párizsi pályaudvar, a műben a
hazainduláskor felmerülő gondolatok jelennek meg. Még Párizsban van, a „szép
ámulások szent városában”, de hamarosan otthon lesz, a „naptalan Keleten”, „ahol
megölnek”. De „nekem hazám”. „Visszakövetel a sorsom. S aztán meghalok,
megölnek a daltalan szívek.” Hazáját vállalja, még akkor is, ha belepusztul.
Nem választhat mást.
A
magyar Messiások című vers Párizsból való
hazatérése után pár nappal keletkezett. Egy magyar költő tipikus sorsát mutatja
be. Társaiknál sokkal nagyobb áldozatot kell hozniuk, feladatuk sokkal nehezebb
és fájdalmasabb. Ráadásul értelmetlen óriási áldozatuk, „mert semmit se
tehettek”. A sok ismétlődés, a monotonitás is kifejezi a hiábavalóságot.
A
Harc
a Nagyúrral című vers a művészi sors egyik általánosabb problémájáról
szól. A fiatal költő aranyat kér a disznófejű Nagyúrtól, hogy vágyait megvalósíthassa.
Élni akar. De a hatalom, a pénz, a gazdagság más kezében van. Az ő álmuk
„süket”, de fölényük nyílvánvaló. Alul marad az emberi, a humánumot képviselő.
Az
úr Illésként elviszi
mind kezdetű vers a művészsorsról szól. Ők
érzékenyek, érzelemmel telik, kiválasztottak. A művészlét ezért felemelően
szép. De sorsuk a meg nem értettség.„A Föld reájuk fölkacag.” Otthontalanok.
Illéshez ellentétben nem érkeznek meg céljukhoz. A művészek sorsa a magány.
Hasonló gondolat jelenik meg a Sem utódja, sem boldog őse kezdetű
műben is. Ady kiválasztottnak, megközelíthetetlennek, felsőbbrendűnek érzi
magát. Ezzel együtt jár a magány, amire gőgösen büszke, de szenved is tőle.
„Szeretném, hogyha szeretnének”..Ady a művészsorsot tragikusan élte meg.
Kálvinista gyökereiből fakadóan eleve elrendeltséget sejt, lát, érez minden
keserűben, gyötrelmesben, lehúzóban. Saját életére az egész magyarság sorsát
rávetíti. Mélységesen azonosul vele, szenved tőle, lázad ellene.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése