google.com, pub-5333805121326903, DIRECT, f08c47fec0942fa0

2012. november 29., csütörtök

Balassi Bálint versei


BALASSI BÁLINT (1554-1594)


Borivóknak való
Az Fejemet nincsen már nótájára

1. Ćldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,
Mindent egészséggel látogató ege.
Hosszú úton járókot könnyebbítô szele!

2. Te nyitod rózsákot meg illatozásra,
Néma fülemile torkát kiáltásra,
Fákot is te öltöztetsz sokszínű ruhákba.

3. Neked virágoznak bokrok, szép violák,
Folyó vizek, kutak csak neked tisztulnak,
Az jó hamar lovak is csak benned vigadnak.

4. Mert fáradság után füremedt tagokot
Szép harmatos fűvel hizlalod azokot,
Śj erôvel építvén űzéshez inokot.

5. Sôt még az végbeli jó vitéz katonák,
Az szép szagú mezôt kik széllel bejárják,
Most azok is vigadnak, az idôt mulatják.

6. Ki szép füven lévén bánik jó lovával,
Ki vígan lakozik vitéz barátjával
S ki penig véres fegyvert tisztíttat csiszárral.
{Füremedt: megerôsödött, felfrissült
Csiszár: fegyverkovács}
7. Śjul még az föld is mindenütt te tôled,
Tisztul homályábul az ég is te veled,
Minden teremtett állat megindul te benned.

8. Ily jó idôt élvén Isten kegyelmébűl
Dicsérjük szent nevét fejenkint jó szíbűl,
Igyunk, lakjunk egymással vígan szeretetbűl.


Széllel tündökleni nem ládd-é ez földet...
Az nótája Lucretia énekének

1. Széllel tündökleni nem ládd-é ez földet gyönyörű virágokkal?
Mezôk illatoznak jószagú rózsákkal, sokszinű violákkal,
Berkek, hegyek, völgyek mindenütt zöngenek sokféle
 madárszókkal.

2. Śj rózsakoszorúkban kegyesek, szűzek ifiakkal táncolnak,
Jószavú gyermekek vígan énekelnek, mindenek vígan laknak,
Mind menny, föld és vizek, ládd-é, úgy tetszenek mintha
 megújulnának?

3. Sôt még Cupido is mostan feltörlötte homlokán szôke haját,
Gyenge szárnyacskáján tétova mint angyal röpül, víg kedvet mutat,
Szerelmes táncokban kinek kinek adván kezére szép mátkáját.
{Cupido (kupidó): a szerelem egyik istene a római mitológiában}

4. Azért ne bánkódjál én jó vitéz társam, ürűlj minden gondoktul,
Eléggé hordoztuk heában az sok bút, legyen már tôlünk távul,
Mostan igyunk, lakjunk, vigadjunk, táncoljunk, távozzunk
bánatunktul!

5. Nemde valakiért aggasztjuk volt mi inkább ifjú éltünket,
Kibôl azt sem tudjuk, hol és mely órában kiszólítnak bennünket?
Kivel mit gondoljunk? Ha Isten jó urunk, ô mindennel jól tehet.

6. Aggasztaló bánat, búszerzô szerelem távol legyen mi tűlünk,
Jó borokkal töltett aranyas pohárok járjanak mi közöttünk,
Mert ez napot Isten örvendetességre serkengeti föl nekünk.

7. Marullus Poéta azt deákul írta, ím én penig magyarul,
Jó lovam mellett való füven létemben fordítám meg deákbúl,
Mikor vígan laknám vitéz szolgáimmal, távozván bánatimtúl.
{Marullus (marullusz; 15. század vége): latin nyelven író humanista költô volt. 1582-ben Párizsban jelentek meg versei. Balassi jól ismerte és fel is használta költeményeit.}


Kiben bűne bocsánatáért könyörgett akkor, hogy házasodni szándékozott
Balassi Bálint nevére
Az nótája: Bánja az Śristen

1. Bocsásd meg Śristen ifjúságomnak vétkét,
Sok hitetlenségét, undok fertelmességét,
Teröld el rútságát, minden álnokságát,
Könnyebbíts lelkem terhét.

2. Az én búsult lelkem én nyavalyás testemben
Tétova bujdosik mint madár nagy szélvészben,
Tôled oly igen fél, reád nézni sem mér,
Akar esni kétségben.

3. Látván sok szántalan véle tött jovaidot,
Kiért viszont téged nem szolgált, jól tött urot,
Háládatlanságát látván hamis voltát
Ugyan utálja magát.

4. Akarna nagy sokszor viszont tehozzád térni,
De bűnei miatt nem mér elôdben jönni,
Tôled elijedett tudván, hogy vétkezett,
Szined igen rettegi.

5. Semmije nincs penig, mivel elôdben jöjjen,
Kivel jóvoltodért viszont téged tiszteljen,
Nagy alázatossan, méltó haragodban
Tégedet engeszteljen.

6. Sok késértet éri, mindenképpen ijeszti,
Tôled rettegteti, kétségre kénszeríti,
Ki miatt majd elvész, ha véle jól nem tész,
Magát pokolra ejti.

7. Jajgatván nagy sokszor említi szent nevedet,
Mondván: Vajha az Śr hozzá fogna engemet,
Bizony nem vétkezném, csak ôtet követném,
Mint édes Istenemet.

8. Bátorítsad Uram azért biztató szóddal,
Mit használsz szegénnek örök kárhozatjával?
Hadd inkább dicsérjen ez földön éltében
Szép magasztalásokkal.

9. Az te szódot tudom mihelen meghallhatja,
Ottan szent nevedet nagy felszóval kiáltja,
Kiterjesztett kézzel, sűrű könyves szemmel
Magát reád bocsátja.

10. Legörögvén könyve orcáján úgy megkövet,
Magad is megszánnád látván mint keseredett;
Mert zokogásokkal, siralmas jajszókkal
Kér fejének kegyelmet.

11. Irgalmasságod is annál inkább megtetszik,
Mennyivel több bűnöm tôled megengedtetik,
S mit engedhetnél meg, ha nem vétkeznének
Te ellened az hivek?

12. No nem tartod tovább haragod, tudom, rajta,
Mert az békességre te jobb kezed kinyujtva,
De csak olyanoknak, kik utánad járnak,
Mert vagy mindennek ura.

13. Térj azért én lelkem kegyelmes Istenedhez,
Szép könyörgésekkel békéljél szent kezéhez,
Mert ô hozzá fogad, csak reá hadd magad,
Igen kegyelmes úr ez!

14. Higgyünk mindörökké egyedôl csak ô benne,
Bűntôl ôrizkedjünk, ne távozzunk el tôle,
Ćldott az ô neve öröké mennyekbe,
Ki most megkegyelmeze.

15. Éneklém ezeket nagy keseredett szűvel,
Várván Śr kegyelmét fejemre szent lelkével,
Tétova bujdosván, bűnömön bánkódván,
Tusakodván ördöggel.


Hogy Júliára talála, így köszöne neki:
Az török gäräkmäz dünja sänsüz nótájára

1. Ez világ sem kell már nekem nálad nélkül, szép szerelmem,
Ki állasz most én mellettem, egészséggel, édes lelkem.

2. Én bús szivem vidámsága, lelkem édes kévánsága,
Te vagy minden boldogsága, veled Isten áldomása.

3. Én drágalátos palotám, jóillatú piros rózsám,
Gyönyerô szép kis violám, élj sokáig, szép Júliám!

4. Feltámada napom fénye, szemüldek fekete széne,
Két szemem világos fénye, élj, élj életem reménye!

5. Szerelmedben meggyúlt szivem csak tégedet óhajt lelkem,
Én szivem, lelkem, szerelmem, idvez légy én fejedelmem!

6. Júliámra hogy találék, örömömben igy köszenék,
Térdet fejet neki hajték, kin ô csak elmosolyodék.

{A török szöveg értelme: "Nem kell a világ nálad nélkül".
Egészséggel! - ez szokásos üdvözlô formula volt a 16. században, tehát nem azt jelenti, hogy "egészséges állapotban".}


Az ô szerelmének örök és maradandó voltáról
Csak búbánat nótájára

1. Idôvel paloták, házak, erôs várak, városok elromolnak,
Nagy erô, vasztagság, sok kincs, nagy gazdagság idôvel
 mind elmúlnak,
Tavaszi szép rózsák, liliom, violák idôvel mind elhullnak;

2. Királi méltóság, tisztesség, nagy jószág idôvel mind elvesznek,
Nagy kövek hamuá s hamu kôsziklává nagy idôvel lehetnek;
{Vasztagság: erô
Jószág: gazdagság, birtok}
Jó hirnév, dicsôség, angyali nagy szépség idôvel porrá lesznek;

3. Még az föld is elagg, hegyek fogyatkoznak, idôvel tenger apad,
Az ég is béborul, fényes nap setétűl, mindennek vége szakad,
Márvánkôben metszett írás kopik, veszhet, egy helyiben más
 támad;

4. Meglágyul keménység, megszünik irigység, jóra fordul gyűlölség,
Istentűl mindenben adatott idôvel változás s bizonyos vég,
Csak én szerelmemnek mint pokol tüzének nincs vége, mert égten
 ég.

5. Véghetetlen voltát, semmi változását szerelmemnek hogy látnám,
Kiben Júliátúl mint Lázár ujjátúl könnyebbségemet várnám,
Ezeket úgy írám és az többi után Júliának ajánlám.


Darvaknak szól
Ugyanazon nótára

1. Mindennap jó reggel ezen repültök el szóldogálván, darvaim!
Reátok néztemben hullnak keservemben szemeimbôl könyveim,
Hogy szép szerelmesem jut eszemben nekem, megujulnak kínjaim.
{Könyveim: könnyeim}

2. Látom, utatokot igazítottátok arra az ország felé,
Az holott az lakik, víg szivemet aki ô magánál rekeszté;
Valaha én rólam, ki híven szolgáltam valljon s emlékezik-é?

3. Bujdosom mint árva, idegen országba veszettül mint szarándok,
Ruhámban sötét színt, szivemben szörnyű kínt viselek én, úgy
 gyászlok,
Szárnyam nincs mint neked, kin mehetnék veled ahoz, az kit
 óhajtok.

4. Szárnyad vagyon, repűlsz, szintén ott szállsz le, ülsz,
 földében hol akarod,
Te szomjuságodot, szép forrásból csorgott tiszta vizével oltod,
Örömem környékét, az ô lakóhelyét: paradicsomot látod.

5. De ne siess kérlek, tôled hadd üzenjek neki rövid beszéddel,
Vagy ha az nem lehet, csak írjam nevemet mellyedre fel véremmel,
Kin megesmérhetsze, hogy csak ô érette tűrök mindent jó kedvvel.

6. Adjon az jó Isten neki egészséget, víg és hosszú életet,
Mint mezôk virággal, tündökljék sok jókkal, áldja mindennel
 ôtet;
Nyomán is tavasszal teremjen rózsaszál, s keserűljön engemet.

7. Sok háborúimban, bujdosó voltomban, midôn darvakat látnék,
Szép renden repülni s az felé halanni, hol szép Júlia laknék,
El-felfohászkodván s utánok kiáltván tôlük én így izenék.


Júliát hasonlítja a szerelemhez, mely hasonlatosságot a Júlia dicséretén kezdi el
Az Csak búbának nótájára

1. Júlia két szemem, olthatatlan szenem, véghetetlen szerelmem,
Júlia víg kedvem s néha nagy keservem, örömem és gyötrelmem,
Júlia életem, egyetlenegy lelkem, ki egyedűl bír velem.

2. Júlia a lelkem, mikoron szól nekem, szerelem beszél velem,
Júlia ha rám néz, azonnal eszem vész, mert szerelem néz engem,
Júlia hol alszik, még az is úgy tetszik, hogy ott nyugszik szerelem.

3. ž tüzes lelkemnek, fájdalmas szivemnek kivánt jó orvossága,
ž szemem világa, árnéktartó ága, jó szerencsés csillaga,
ž kinek kivüle ez világ szépsége nem kell, sem vigassága.

4. Vagy áll, ül, nevet, sír, örül, levelet ír, szerelem is azt teszi;
Vagy mulat, énekel, vagy sétál alá s fel, szerelem azt miveli,
Mert mint jó barátját Vénus-asszony fiát kezen fogva viseli.

5. A paradicsomba termett szép új rózsa dicsôséges orcája,
Testszin ruhájába aki ôtet látja, szép Vénusnak alítja,
Śj formában illik, mint nap úgy tündöklik gyöngy között
 fényes haja.

6. Duna lefoltában rugaszkodott sajka mely sebességgel megyen,
Táncát ô úgy járja, merôn áll dereka mintha csúszna
 sík jegen,
Valahova lépik, sok szemek kisérik csudálván jár mely szépen.

7. Midôn néha terűl vagy mellettem kerűl, szoknyája elterjedvén,
Szerelmével belűl veszen akkor körűl, engemet felgerjesztvén,
Udvari jó módját látván érzem kénját, keservesen rá nézvén.

8. Akkor az én dolgom azonképpen vagyon az mint az bölcsök irják,
Hogy egy kárhozattnak pokolban nagy kányák szivét rágják,
 szaggatják,
De nem fogyaszthatják, noha rágton rágják, mert nôttön nôni
 látják.
{Alítja: gondolja, véli
Titüosz titán, Gaia fia vakmerôségében szemet vetett Létóra, Apollón és Artemisz anyjára, ezért Apollón lenyilazta; halála után az Alvilágban egy keselyű szaggatta mindig újra növô máját.}

9. Én szivemet is így, mikor én hozzám víg, ô nevelten neveli,
De viszont mint kánya ô kegyetlen kínja rágja, szaggatja, eszi,
Én állapotomat, mint egy kárhozatot oly keservessé teszi.

10. Dolga mind egyenlô, szerelemmel egy ô, csak erkölcse különböz:
Kegyes a szerelem s Júlia kegyetlen, engem halálra üldöz,
Szerelem mely édes, Júlia oly mérges, mert engem csak ver
 földhöz.


Egy katonaének
Az Csak búbánat nótájára

1. Vitézek mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?
Holott kikeletkor az sok szép madár szól, kivel ember ugyan él;
Mezô jó illatot, az ég szép harmatot ád, ki kedves mindennél.

2. Ellenség hirére vitézeknek szive gyakorta ott felbuzdul,
Sôt azon kivűl is, csak jó kedvébôl is vitéz próbálni indul,
Holott sebesedik, öl, fog, vitézkedik, homlokán vér lecsordul.

3. Véres zászlók alatt lobogós kópiát vitézek ott viselik,
Roppant sereg elôtt távol az sik mezôt széllel nyargalják, nézik,
Az párduckápákkal, fényes sisakokkal, forgókkal szép mindenik.
{Párduckápa: jelentése itt: párducbôrbôl készült csuklya, kámzsa}

4. Jó szerencsen lovak alattok ugrálnak, hogyha trombita riadt,
Köztök ki strázsát áll, ki lováról leszáll, nyugszik reggel,
 hol virradt,
Midôn éjten éjjel csataviseléssel mindenik lankadt s fáradt.

5. Az jó hírért névért s az szép tisztességért ôk mindent hátra hadnak,
Emberségrôl példát, vitézségrôl formát mindeneknek ôk adnak,
Midôn mint jó sólymok mezôn széllel járnak, vagdalkoznak,
 futtatnak.

6. Ellenséget látván örömmel kiáltván ôk kópiákot törnek,
S ha sulyosan vagyon az dolog harcokon, szólítatlan megtérnek,
Sok vérben fertezvén arcul reá térvén űzôt sokszor megvernek.

7. Az nagy széles mezô, az szép liget, erdô sétáló palotájok,
Az utaknak lese, kemény harcok helye tanuló oskolájok,
Csatán való éhség, szomjúság, nagy hévség s fáradság mulatások.

8. Az éles szablyákban örvendeznek méltán, mert ôk fejeket szednek,
Viadalhelyeken véressen, sebekben halva sokan feküsznek,
Sok vad s madár gyomra gyakran koporsója vitézűl holt testeknek.

9. Ű végbelieknek, ifjú vitézeknek dicséretes serege!
Kiknek ez világon szerte-szerént vagyon mindeneknél jó neve,
Mint sok fát gyümölccsel sok jó szerencsékkel áldjon Isten
 mezôkbe!
{Szerencse: zsákmány}


Ű én édes hazám, te jó Magyarország...
Minden állat dicsér Uristen tégedet etc. nótájára

1. Ű én édes hazám, te jó Magyarország,
Ki keresztyénségnek viseled paizsát,
Viselsz pogány vérrel festett éles szablyát,
Vitézlô oskola, immár Isten hozzád!

2. Egriek, vitézek, végeknek tüköri,
Kiknek vitézségét minden föld beszéli,
Régi vitézséghez dolgotokat veti,
Istennek ajánlva legyetek immár ti!

3. Ti is rárószárnyon járó hamar lovak,
Az kiknek hátokon az jó vitéz ifjak
Gyakorta kergetnek s hol penig szaladnak,
Adassék egészség már mindnyájatoknak!

4. Fényes sok szép szerszám, vitézlô nagy szépség,
Katonatalálmány, uj forma ékesség,
Seregben tündöklô és fénlô frisseség,
Én tűlem s Istentűl legyen már békesség!

5. Sok jó vitéz legény, kiket felemeltem,
S kikkel sok jót tettem, tartottam, neveltem,
Maradjon nálatok jó emlékezetem,
Jusson eszetekbe jótétemrűl nevem!

6. Vitéz próba hellye, kiterjedt sík mezô,
S fákkal, kôsziklákkal bôvös hegy, völgy, erdô,
Kit az sok csata jár s jó szerencselesô,
Legyen Isten hozzád sok vitézt legellô!
{Rárószárnyon: sólyomszárnyon; a "ráró" jelentése: "sólyom"
Bôvös: bô, bôvelkedô
Legellô: tápláló, nevelô}

7. Igaz atyámfia s meghitt jó barátim,
Kiknél nyilván vadnak keserves bánatim,
Ti jutván eszemben hullnak sok könyveim,
Már Isten hozzátok, jó vitéz rokonim!

8. Ti is angyalképet mutató szép szüzek,
És szemmel öldöklô örvendetes menyek,
Kik hol vesztettetek s hol élesztettetek,
Isten s jó szerelem maradjon veletek!

9. Sôt te is, ó én szerelmes ellenségem,
Hozzám háladatlan, kegyetlen szerelmem
Ki érdemem...
(Júliára gondol a költô; a folytatás hiányzik.)

10. Ti penig szerzettem átkozott sok versek,
Búnál kik egyebet nekem nem nyertetek,
Tűzben mind fejenként égjetek, vesszetek,
Mert haszontalanok, jót nem érdemletek.


Kiben az kesergô Celiárúl ír

1. Mely keserven kiált fülemile fiát hogyha elszedi pasztor,
Röpes idestova, kesereg csattogva bánattal szegény akkor,
Oly keservesképpen Celia s oly szépen sírt öccse halálakor.

2. Mint tavasz harmatja reggel ha áztatja szépen jól nem nyílt rózsát,
Mert gyenge harmattúl tisztul s ugyan újul, kiterjeszti pirosát,
Celia szintén oly, hogyha szemébôl foly könyve, mossa orcáját.

3. Mint szép liliomszál, ha félben metszve áll, fejét földhez bocsátja,
Śgy Celia feje vagyon lefügesztve, mert vagyon nagy bánatja,
Drágalátos könyve hull mint gyöngy pörögve vagy mint tavasz
 harmatja.


Adj már csendességet...

1. Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Śr!
Bujdosó elmémet ódd bútúl szívemet, kit sok kín fúr!

2. Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár mentségére,
žrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd, vesztségére.

3. Nem kicsiny munkával, fiad halálával váltottál meg,
Kinek érdeméért most is szükségemet teljesíts meg.

4. Irgalmad nagysága nem vétkem rútsága feljebb való,
Irgalmad végtelen, de bűnöm éktelen s romlást valló.

5. Jó voltod változást, gazdagságod fogyást érezhet-é?
Engem te szolgádot, mint régen sokakot ébreszthet-é?

6. Nem kell kételkednem, sôt jót reménlenem igéd szerént,
Megadod kedvesen, mit igérsz kegyesen hitem szerént.

7. Nyisd fel hát karodnak, szentséges markodnak áldott zárját,
Add meg életemnek, nyomorult fejemnek letört szárnyát,

8. Repűlvén áldjalak, élvén imádjalak vétek nélkűl,
Kit jól gyakorolván haljak meg nyugodván bú s kín nélkűl.






0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése