google.com, pub-5333805121326903, DIRECT, f08c47fec0942fa0

2012. november 29., csütörtök

Csokonai Vitéz Mihály : Lilla nyomában


Lilla nyomában

Akkor még huszonnégy éves sem volt Csokonai Vitéz Mihály. Pedig bejárta már az egész országot, s maga mögött hagyott néhány küzdelmes esztendőt. Elszaladtak az édes-keserű debreceni évek, a kollégiumi tündöklés és kicsapatás; az elszánt kísérletek Patakon, a pozsonyi diétán, s tovatűnt egy bolond kamaszszerelem is Földi Rózsa iránt. A batyujában meg remekművek lapultak, és nem akadt rájuk kiadó.
Így ért Komáromba 1797 nyarán Fábián Júlianna házába. Ott gyülekezett rendszerint a műveltebb polgári ifjúság, s a vándorló poéta mindig szívesen látott vendég volt. Egy júliusi estén Csokonai, ki tudja hányadszor, leverte csizmájáról az út porát és belépett. Minden előre elrendeltetett, hogy itt legyen szerelmes és talán boldog. Van olyan idő a fiatalember életében, mikor szerelmesnek kell lennie, öt érzéke, mint öt fékentartott agár nyugtalanul remeg, s várja, hogy elszabaduljon. És most már oly jó lenne kicsit megpihenni a kedves városban, és talán nem szenvedni, csak odaadni magát egyetlen szenvedélynek, boldognak lenni végre.
Hányféle lány lehetett akkor a nyájas körben? Miért választotta ki éppen Vajda Júliannát, s miként figyelte messziről alakját, arcát, tekintetét, mi volt első szava a lányhoz? Csak azt tudjuk, hogy felujjongott, szabadon engedte indulatait, és minden tehetségét harcba küldte hódolni, hódítani. A mozdulatokat, szavakat nem ismerjük, mégis megérezzük első perceik titkát, Csokonai egész lángolását, a Lilla-dalok versfüzéréből. Megismerkedésük körülményeit A fogadástétel című vers:
Egy nyári estve Lillát,
A gyenge rózsaszájú,
A tűzszemű leánykát,
Megláttam, és azonnal
Látom, szeretem - egy volt.
Midőn az éjt sohajtva
Virrasztom, Ámor így szóll:
"Ne félj, Vitéz! Csak engem
Zengj minden énekeidben,
Lillát adom jutalmúl."
Fogadtam, és jutalmúl
Lillát megadta nékem.
Most hát lekötve lévén,
Mást nem tudok adni -
Lillát csak és Ámort.
Prózában a költő így fogalmaz: "Első megpillantásodra elvesztettem lelkemnek szabadságát: elloptad, elragadtad az én szívemet azon az estvén, amellyen először megláttalak."
Barátságuk első részéből, még 1797. Októbere előttről van egy levélrészlet, amelyből kikövetkeztethető néhány esemény:
"(...) mert bár mennyit vesztek is, benned azt mind fellelem. Nem tetszik az a föld, ahol szerencsém találkozott? mondd meg mellyik részét kívánod lakni Hazánknak? az Északi Havasoktól a déli homokos mezőkig, a Dunának napnyúgoti fordulásától Napkeleti végéig szabd ki a tartományt, s ha te ott laksz, Paradicsom lesz az nékem. Ímé ki öntöttem elődbe szívemet, és minden vágyódásomat, még egyszer mondom, hogy szeretlek, s hidd el, hogy szeretlek. (...)
(...) magamba fogom emlegetni sz7ép nevedet, s csak titkon fogom mások tudta nélkül keseregni hogy te az enyím nem vagy s hogy én boldogtalanabb vagyok, mint minden más emberek. Istenhozzád! szeretett Juliska! Istenhozzád!"
1797. okt. 21-én Bicskén keltezi Csokonai másik fontos levelét:
"Szép Kegyes! Mihelyt vettem boldogító kezecskédnek sorait, azonnal az öröm ezer édes érzésekkel lepte meg tusakodó szívemet, s azonnal kiindultam Komárom földéből. Megyek és repülök, kedves angyalom, a Te leveled szárnyakat köt az én óhajtásaimra, s ragadtatva ragadtatom az én szerencsém felé; mert a mi legnagyobb szerencsém volt, feltaláltam.
Ah kedves lélek! gondolhatod-é melly örömöket szerzett nékem az az imádandó papiros? úgy néztem tulsó felen irott két sorocskádat, mint az én paradicsomi boldogságom felől való contractust!
Egész utazásomba mindég a kezembe tartottam leveledet, s elérkezvén mostani szállásomra, keblembe dugtam azt, s annak angyali iróját képzettem magamnak - az éjjel is szívem mellett hálattam - három ezer betű van abba a kevés irásba, én pedig minden betüt ezer csókkal terítettem be - gondolod-e mennyi volt az a csók? pedig még a tisztáját is sorra csókoltam, mert ott is járt az a grácia kéz, amellyet én bálványolok!
Igazá írod, vígasztaló őrző angyalom! hogy levelem szivemnek belső rejtekéből származott; mert hogy ne származna a szívemből, amellybe semmi sincs egyéb írva hanem ez az istenasszonyi név: Julianna, s utána ez a hét betű: hogy szeretlek!
Lehet-é az, hogy egy szelíd lélek ellen kegyetlenek lehessenek a fátumok? és hogy a rettegés és félelem háborgasson egy olly szívet, amelly más szívre is nyúgodalmat áraszthat? ..."
E két levél motívuma a Búcsúvétel c. költeményben tűnik fel. Júlianna válasza kedvező. A fekete pecsét c. vers talán épp a sorsdöntő sorok kézhezvételének pillanatát rögzíti.
Néhány boldog hetük volt. A leányt nem kápráztatta el a reá zúduló ellenállhatatlan szerelem. S egy kicsit legyezgette a hiúságát, a helyzet különös újdonsága. Igaz is: Vajda Júlianna volt az első magyar leány, akit "hivatásos" költő kért feleségül. Júlia megpróbált Lilla lenni, szerelmes volt és bizakodó. Csokonai pedig újra az utak porát járta, pesti könyvkiadókkal tárgyalt, lapot akart alapítani, tudós társaságot szervezni, vagy ha más nem sikerül, professzorságot szerezni. Vissza-visszatért, kudarccal mindig, de útnak indult újra. Szerelmük kilenc hónapja alatt többet volt távol, mint Komáromba. Néha elfogta valami rossz érzés, hogy minden hiába, de szerelmére gondolt, s ez szárnyakat adott neki.
Vajda Júlianna kilenc hónapig tudott Lilla maradni. Tavaszra elhervadtak a reményei; ami kezdetben érdekes volt, utóbb megszokottá lett, majd terhessé. Elvégre az embernek csupán egy élete van, s ki várhatja el az egyszerű polgárlánytól, hogy ne a jómódot válassza, hanem a nyomort. Az apa, Vajda Péter pedig az elégedett és tapasztalt üzletemberek türelmével figyelte a lányát. Néha tán morgott a poétára, de az időre bízta és a vénasszonyokra. "Mit szeret rajta a kisasszony, ilyet mind a tíz ujjára talál, de még különbet is. Kicsoda ez az úrfi? Se vagyona, se hivatala, semmije, csak azok a bolondos versezetek. Az meg csak játék, haszontalanság. Ki hallott már olyat, versekből megélni? Hát vándorló koldushoz akar hozzámenni a kisasszony?"
Azt nem. Lilla szerepében jó volt, s jó lenne, de úgy látszik, a sors nem engedi. Mikor itt volt a házasság ideje, Vajda Péter meghívta házához egyik megbízható üzletfelének fiát. Dunaalmási gabonakereskedő család, anyagi helyzete szilárd. S ha a leány már eladósorba került, legyen, de okosan! Így történt az eljegyzés.
A költő, alighogy betoppant újra, máris menekülnie kellett. És még csak az a vigasza sem lehetett, hogy Lillát erővel szakították el tőle, s kényszerítették rabházasságba. Bár igyekszik magában mentegetni a lányt, de a valóság hideg tényeivel szemben semmit nem tehet. A szerelmi románc végén két titokzatos levél áll. Az egyik végül is a búcsúé, a másikban ellenben bizonyos reménykedés található:
"Morsa, 1798.03.18
Óhajtott Szép Kincsecském!
Imé midőn te Éretted kiindulok az én balatoni utamra, sírni láttatik az Ég, és szomorú felhőknek fátyolával borította el kedveltető homlokát. Ah, Kincsem! ha én idejártomban elvesztelek tégedet, így fog sírni az én szemem, ily bús gyászba; komorabb lesz ennél a mái időnél az életem, ha az én kedvemnek tavaszoló, a kívánatos Lilla, azon nem fog ragyogni.
De hát annyi szerelmes esdeklésim, annyi éretted való fáradtságim, sőt az én örök hűséget esküdött indulatom, s a te kedves ígéreted, lehetnének-é valaha hiábavalókká? (...) Csak te lehetsz az az angyal, ki nékem világi életet Paradicsommá teheted: csak te lehetsz az a Kegyetlen, aki engemet a bánat és a keserűség mélyére visszabuktathatsz. Rajtad áll a választás. Nékem egyebet választanom soha sem lehet, hanem hogy téged szeresselek. Első megpillantásodra elvesztettem lelkemnek szabadságát: elloptad, elragadtad az én szívemet azon az egy estvén, amelyen először megláttalak. (...)"
"Komárom, 1789.03.21.
Lilim, Én tégedet még most is halálból szeretlek: még is Lilim! ah szeretett Lilim! ez a levelem utolsó - hozzád az életbe. Most zárom be végképpen azt az édes barátkozást, melyet véled kilenc hónapig kóstoltam, s azt az örömet, melyért irigyeim lehettek az angyalok. Most látod még egyszer, és többé nem, annak a hív kéznek vonásait, mely a tieddel kérkedett, mely a te kezednek örökös bírásával kecsegtette magát...
Ah, édes de mulandó remény! mulandóbb a hajnalnál, vagy a hajnali harmatcseppnél, melyet az első napsugár száraszt ki fakadó rózsabimbónak öléből. (...) Lili nem az enyém, Lilinek vége van, vége minden én reménységemnek, az én szívem, az én lelkem, az én életem, ismét a holtig való magányosságra, az emésztő búra és a titkos nyögésre van kárhoztatva.(...)
De talán nem is birtam én soha is a te szívedet, talán csak magamnak álmodoztam magamat oly boldognak, hogy te engemet szeretsz, te pedig vagy nem szerettél, vagy nem hitted, hogy tégedet oly teljes szívből szeresselek: mert különben sohasem tettél volna szerencsétlenné egy leghívebb szeretőt. Ha pedig te is úgy szerettél volna engemet, mint én tégedet: úgy boldogtalan vagy te is, (...)"
Feltehetőleg az utolsó levelet is az apa tüntette el. Lehet, hogy valami stációra volt kilátása vagy reménysége. Mivel azonban Csokonainak stációja nem akadt, a szép lányt otthon kérték, a leány apja gondolkodóba esett, hogy a leányt annak kellene adni, aki nemcsak elveszi, hanem el is tartja. Csokonainak Lillájához írt leveleit elfogdosta és a lánynak azt mondta, hogy Csokonai nem is akarja elvenni, mert régóta nem is ír. Az esküvőre indultak, amikor Lilla a levelet megpillantotta. Elájult. Azalatt az apja más levelet tett Csokonai helyébe, s a felébredő lány mást talált Betegen vitték az esküvőre.
Csokonai sebzett szívében haláláig hordozta Lilla képét, akit verseiben halhatatlanná tett. Nem volt, aki megértse fájdalmát: "Nincsen, aki lelkem vigasztalja, oly barátaim sincsenek. Vállat rándít, aki sorsom hallja. Már elhagytak mindenek." 1800-ban dedikálva küldte el Lillának nyomtatásban megjelent könyvecskéjét. Vajda Júliának ezt írta az első oldalra: "Elfelejthetetlen Angyalom - Vedd ezt a’ kis Könyvet azzal a’ Szívvel, a’milyennel ajánlom,’s emlkékezz meg Írójáról, a’ki miattad siet a’ halálhoz, a’kit Te hidegebben fogadsz, mint sen érdemelné. Élj vígan! - Csokonai."
Ha igaz, hogy a cím már a mű elolvasása előtt segítséget nyújthat mindannak a megértéséhez, ami majd magában a műben következik, akkor legelőbb is azt a kérdést kell feltennünk, hogy a Lilla név, amelyet Csokonai verseskötetének címéül választott, s amely a magyar utókor számára visszavonhatatlanul költője szerelmének édes-keserű hangulatával telítődött, vajon mit is mondott az egykorú olvasó számára. Leginkább bizonyára szokatlan volt. Ő maga valószínűleg az olasz lírából adoptálta, és ruházta rá - becéző változatát, a Lili többször is használva - komáromi szerelmére. Szerencsés névadás volt, mert szokatlansága miatt akkor még a legkülönbözőbb hangulati értékek befogadására alkalmas, "nyitott" névként hangzott. A kor szokásos női neveihez fűződő asszociációk egyike sem kapcsolódott hozzá. A Lilla név viszont még arra várt, hogy Csokonai töltse meg azzal az ábrándos hangulattal, amely még ma is felcsendül.
Az egyetlen női névre szorítkozó cím egyben azt is ígérte az olvasónak, hogy egyetlen szerelem történetét hallja majd.
Első könyve az ébredő szerelemről szól, mégpedig úgy, hogy a Lilla szépségén való lelkes elcsodálkozástól a kegyetlensége miatti panaszokig, a kínzó kétségek bemutatásától feltörő reménység boldog érzéséig a kibontakozó nagy érzés több fázisát kísérhetjük végig. Az érzelmeknek ez a szemünk láttára összekapcsolódó láncolata még az olyan olvasó számára is hiteles pszichológiai kép, benne a születőben lévő szerelem finom lélekrajza bontakozik ki ég annak is, aki tudja, hogy ezek a versek eredetileg nem egyetlen személyhez szólnak.
Az első könyv harmadik darabjának, az Első szerelemérzésnek alapmotívuma a nagy érzésektől még meg nem gyötört gyermeki ártatlanság idilljének és az ébredő nagy érzést kísérő kínoknak a festése. A versek egy másik típusában a kedves szépségén csodálkozik, s elhalmozza udvarló, bókoló szavakkal vagy épp maga a szépség, leginkább az érzéki szépség leírása válik bókok sorozatává. Az ilyen versekben is akadnak a régebbi líra örökségéből való rekvizítumok, de ezek szintén a szív mélyéről feltörő érzelmekkel vannak átitatva. Közülük való A rózsabimbóhoz. Ugyanezt a motívumot bontja ki az Egy rózsához - a virág persze ebben is Lillával azonos. A mitológia, amelynek távolról sincs olyan nagy szerepe Csokonainál, de már csak Lilla istennőkkel való szépségét emeli ki, pl.:
Látta kellemid Citére
Látta és irígykedett,
Hogy pirosló lába-vére
Képeden büszkélkedett.
Hófehér tekintetednek
Hajnalán nyílásba jött
Rózsaszálacskák ferednek
Tiszta téjhabok között:
A versben a leglényegesebb az a leheletfinom gyengédség, amivel "rózsáját" körülveszi.
A bókversek és az epekedő versek típusa az egész első könyv során keveredik, egymásba játszik: a szerelemért való könyörgés legtöbbször a szépség dicséretével jár együtt, a szépségnek hódoló bókversek pedig a szerelemért való könyörgéssel végződnek.
A második könyvben, amelynek "a boldog szerelem" címet adhatnánk az időben folytatódik tovább. A fekete pecsét egy konkrét élethelyzetre visszautaló kis jelenetéből máris megtudjuk, hogy az ébredő szerelem vágyait és reményeit végre beteljesülés követte. Az érzelmi telítettség mindvégig a szerelem egyetlen személyre való koncentráltságával és a sírig, sőt a síron túltartó hűségnek állandó hangsúlyozásával jár együtt.
A harmadik könyv a szenvedélyes egymásra találás leírása után új esemény bekövetkezése viheti tovább. Egy olyan szerelem történetében, amelyet örök hűséget ígérő esküdözések kísértek. Az elbeszélés menete meggyorsul, epikusabbá válik, a szerelem története a boldog csókok időtlenségéből a múló idő perspektívájába lendül át.
Az olvasó azonban még a keserű hangú Lilla búcsúzálogjai után is azt remélheti, hogy az elszakadás csak ideig-óráig tart, s a szerelmes férfi a messzeségben rá váró feladatok elvégzése után visszatérhet kedveséhez. Később A tavasz és különösen Az eltávozás soraiból azonban már Lilla és Vitéz végleges elvárásáról hallunk.
A Lillára már csak szomorúan visszaemlékező Barátomnak után az egész kötet leggazdagabb tartalmú, az "elpusztult reménység" evokálásával kezdődő s ezt a motívumot majd később is felcsendítő A tihanyi ekhóhoz a szerelemben csalódott Vitéz "új élethelyzetét" fogalmazza meg.
A költőt korán sírba vitte a fájdalom, s a tüdőbaj. Fiatalon tért örök nyugavóra Debrecenben. Lillája jóval túlélte őt, aki Csokonai halála után beleolvadt a szürke mindennapokba. Pénze, vagyona ugyan volt, de igazi boldogságot házasságaiban sohasem talált. Élte az átlagasszonyok életét.
Milyen is volt Júlia a Valóságban? A halhatatlan szerelmesről egyetlen kép, festmény maradt fenn. Ezt Wilhelm Egger festő készítette 1825-ben. A kép lenge ruhába öltözött, vonzó és fiatal nőnek ábrázolja Lillát. Valóban olyan lehetett akkor, amikor Csokonai szívét szerelemre lobbantotta. Hiszen a kép kelétkezésekor Vajda Júlia már rég túl volt ifjúságán, betöltötte negyvennyolcadik életévét. Feltételezhető azonban, hogy a művész a Lilla-szerelem ismeretében a koros modell segítségével az egykori szépséges múzsát festette meg.
A képnél hitelesebb a kortárs Domby Márton leírása, aki jóval előbb találkozott Vajda Júliával. "Nekem volt szerencsém 1806-ban, és 1808-ban nála lenni. Ő derék termetű, kinyílt homlokú, s szívű, kellemetes vonzó ábrázatú, szőke, s meglehetősen magas. De már akkor gráciából, melyekkel Csokonait megigézni hatalmas volt, sokat vesztett."
Valóban gazdag volt-e az a Lévai István nevű fakereskedő, akihez férjhez adták Lillát? Erről szó sincs. Maga Vajda Júlia írta a következőket: "... napfényű igazság, hogy midőn Lévai istvány nőül vett engem, semmije sem volt... Tagadhatatlan az is, hogy csekély vagyonunkat Komárom városában, - Almáson házunkat, szőllőinket, iparunkat szerzettük, gyarapítottuk."
Ez a csekélynek mondott vagyon nem jelentéktelen ebben a korban, hiszen a férj végrendeletében két házról és szőlőről esik szó. Az apa, aki maga is polgárember volt, fölfedezte Lévai Istvánban az ügyes, talpraesett, jól induló kereskedőt. Várakozásában nem is csalódott, lányának nem kellett szűkölködnie. Igaz, Vajda Júlia nagyon jelentős hozománya is hozzájárulhatott a közös élet megteremtéséhez. Jólétre vall, hogy Lilla 1825-ben ezüstkelyheket adományozott a dunaalmási református egyháznak.
Hogy Vajda Júlia találkozott-e férjhezmenetele után Csokonaival, azt nem tudhatjuk biztosan. A költő 1801-ben vagy 1802-ben A tavasz című fordításkötete kiadása ügyében Komáromban járt. Feltehetően ekkor felkereste egykori szerelmét Dunaalmáson.
A hagyomány szerint Csokonai arany pecsétgyűrűt ajándékozott Lillának, aki azt élete végéig megőrizte. 1797 november végén Csokonai elküldte apja pecsétgyűrűjét Lillának.
Almásneszmély nyugati részén, az egykori Dunaalmás mezővárosában élt Lévai Istvánné, Vajda Júlia. A hajdani lakóházban Csoknai-Lilla emlékszobát találunk. Lilla itt töltötte élete nagyobbik felét.
A hegyvonulatok az országút déli oldalán kezdődnek. A község házai feletti emelkedőre meredek gyalogút vezet. A hegyoldalon kápolna, mögötte temető. Az egyik vaskerítéssel övezett síremlék előtt önkéntelenül megtorpan a látogató. A sírkövön a következő szöveg olvasható:
LILLA
Áldott hamvainak
Férje, Végh Mihály
Esperes
Élt 78 évet
Meghalt Febr. 15.
1855.
Béka hamvainak!
A sírfelirat szerint Lillát második férje temette el első ura mellé. Lilla negyvenkét évi házasság után özvegyült meg. Első férje síremlékére Lilla a következőket vésette fel:
Emberbarát, hív férj.
E sírkövet emelte hív
Párja
Ns* Vajda Júlianna Assz.
E sorok zavartalan házaséletről tanúskodnak. Vajda Júlia egyik kérvényében megerősíti ezt: "... Lévai istvány elhunyt férjem, kivel negyvenkét évig a köztudomás szerint legszebb béke és edjedértésben töltém mindenkor életem napjait."
Nem kételkedhetünk abban, hogy ezek őszinte mondatok. Vajda Júlia a kor szokásának megfelelően alkalmazkodott a helyzethez, s becsületes házastársa lett a szülők által választott férjnek. De mégsem volt boldog. Az ura, mint afféle kereskedő ember, sokat tartózkodott távol, s a közel 15 év korkülönbség sem kedvezett kapcsolatuknak. Számos utalást találunk arra, hogy Lilla gyakran betegeskedett, amint maga írta: "terjhes nyavajákban sínylődvén" élte gyakorta napjait. S mint sötét árnyék borult életére a szomorúság, hogy nem lehetett gyermeke. Talán ez is befolyásolta kettejük viszonyát.
Lévai István viselkedése meghökkentő. Végrendeletében ingatlanai javát testvére fiaira hagyta. Az igazságtalan végrendeletet 8 évig tartó pereskedés követte, melyet végül Lilla nyert meg.
Vajda Júlia 1844-ben, négyévi özvegység után újra férjhez ment hatvankét éves korában. Biztos támaszt, megértő társat keresett. Az új házastárs, Végh Mihály esperes. Tekintélyes ember, korban is hozzáillő.
Egy boldogtalan asszony nyugszik a dunaalmási sírban. Nem lehetetlen, hogy Csokonai szerelmének emléke némileg megszépítette vigasztalan életét. Ezért kérte, hogy halálakor helyezzék mellé a koporsóba a hozzá írt Lilla-verseket, melyeket nagy gonddal másolgatott, s a búcsúlevelet, melyet élete végéig féltett kincsként őrzött.
Dunaalmáson pedig, mikor a Duna felől érkező szelek borzolják a temetőt, mintha Csokonai zokogná a szélben: "Kedv! Remények! Lillák! Isten véletek".
Vajda Júlia minél jobban öregedett, annál gyakrabban és görcsösebben kapaszkodott emlékeibe. Újra halotta a rég elhangzott szavakat: "Nagyorrú, hosszas koponyájú legény, szemre nem szép, vőlegénynek nem kapós. De amit mond, meg ír, az megkacagtatja, elbódítja az embereket."
Lassan elmaradtak az érdeklődő vendégek is. Aki kíváncsi volt még Csokonai Lillájára, az a költő verseit vette elő, s ott találta meg. Julianna asszony előtt a betűk is összefutottak már, s ezen az okuláré sem tudott segíteni. Búcsúzott emlékeitől, az élettől.
Csokonai Lillája éppen félszázaddal a lantos halála után, 1855. Február 20-án vívta haláltusáját a dunaalmási ház utcai szobájában. Utoljára ezt mondta: "Ezt a zsoltárt a benne levő Lilla-dalokkal a fejem alá tegyétek, Csokonai emlékei ezek."
Halála könnyű volt, mert úgy érezte, Csokonai hajolt ágya fölé. Végh Mihályné, Vajda Júlianna halálának okául "öregség, elgyengülést"-t jegyeztek be a halotti anyakönyvbe.
Csokonai Lillájáról teret neveztek el Debrecenben, hogy legalább Debrecenben ne válasszák külön a költőt a múzsájától.
Irodalomjegyzék:
Baróti Dezső - Árnyéban éles fény
Nagyjaink - Csokonai Vitéz Mihály
Illés György - Szerelmek könyve
Csokonai Vitéz Mihály - levelek
Csokonai-tanulmányok

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése