google.com, pub-5333805121326903, DIRECT, f08c47fec0942fa0

2012. december 21., péntek

Walt Whitman


WALT WHITMAN (1819-1892)


Hallom Amerika dalát

Hallom Amerika dalát, hallom sokféle szent énekét,
A kézművesekét, mindegyik aszerint dalolja a magáét,
 hogy jókedvű-e vagy komoly,
A magáét dalolja az ács, miközben a deszkáját vagy a gerendáját
 méri,
Azt dalolja a kôműves, amikor munkájához készülôdik vagy
 abbahagyja a munkáját,
Azt a révész, ami az életéhez vagy a csónakjához tartozik,
 dalol a fedélzeti matróz a gôzhajón,
Dalol a cipész, miközben a munkaszékén ül, a kalapos,
 miközben áll,
Hallom a favágó dalát, a szántó béreslegényt, ahogy reggel elindul,
 vagy ahogy délben megpihen, vagy amikor lemegy
 a nap,
Az anya gyönyörű dalát, vagy a dolgozó fiatal asszonyét, vagy a
 leányét, aki varr vagy mos,
Mindegyik azt dalolja, ha férfi, ha nô, amihez köze van, és nem
 egyebet,
Napközben azt, ami a nappalé - és éjjel hallom a robusztus, vidám
 sihederek csapatát:
Erôteljes, zengô dalaikat dalolják, ahogy csak a torkukon
 kifér.

1860
(Szabó Lôrinc fordítása)


Téli mozdony

Téged dalollak,
A tomboló viharban, a hóban, a hanyatló téli nap
 alkonyatán,
Teljes fegyverzetedet, mértékes kattogásod és forradalmas
 dübörgésed,
Fekete, hengeres tested, aranyos bronzod és ezüst acélod,
Súlyos haránt-rudaid, párhuzamos-egyforma kerekeid,
 forgó, oldalt csikorgó kerekeid,
Ütemesen neki dagadó dohogásod és hortyogásod, távolba veszô
 zakatolásod,
Elôre meredô nagy lámpásodat,
Hosszú, halványan libegô füstbokrétádat, melyet gyengéd bíbor
 színez,
A kéménybôl kipöfékelô sűrű-sötét füstfellegeidet,
Remekbe kovácsolt testedet, rugóid és szelepeid, kerekeid remegô
 ragyogását,
Engedelmesen utánad kocogó vidám kocsijaidat,
Melyek csendbe-viharba, lassan vagy gyorsan mindig
 követnek.
Te a modern élet példája, - jelképe a mozgásnak s erônek -
 szárazföld ütere,
Téged dalol ez egyszer a múzsám, versekben énekel,
 ahogy lát
Birkózva az ölelô szélrohamokkal és hófúvással,
Amint nappal füttyentve rohansz tovább,
Éjjel pedig néma lámpáid lengeted.
Tűztorkú szépség.
Dübörögj végig az énekemen garabonciás muzsikáddal, lobogó éji
 lámpáiddal,
žrülten vihorászó kacajoddal, visszhangzó és mindent megingató
 földrengésszerű robajoddal,
Te önmagad törvénye, mindig tulajdon nyomodat ôrzô
(A könnyes hárfa s a nyafka zongora beteg érzékenysége nem a
 tiéd)
Rémült trilláidat a szikláknál s a dombok fordulóinál
Röpítsd a puszta vidékre, a puszta tavakra,
A nagy szabad égbe bátran, vidáman és erôsen.

1876
(Kosztolányi Dezsô fordítása)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése