A magyar felvilágosodás

Felvilágosodás Magyarországon

A felvilágosodás mint egyetemes, nemzetközi eszmerendszer Európa országaiban eléggé változatos képet mutat. E sokféleség fôleg azzal magyarázható, hogy más és más volt mindenütt a történelmi-társadalmi helyzet.

Kelet-Európában - s így nálunk is, Magyarországon - a társadalmi megkésettség s a polgárosodás hiánya miatt az új eszmék csak viszonylag késôn, a 18. század harmadik harmadában s bizonyos mértékig átalakulva, új célkitűzéseket teremtve terjedtek el.

Magyarországon mindenekelôtt a több évszázados gyarmati függés következtében nem volt számottevô polgárság, éppen ezért az új világszemlélet iránt elsôsorban néhány nagy műveltségű fôúri család és fôleg a közép- és kisnemesség értelmiségivé váló rétege lehetett fogékony. S mivel végeredményben az uralkodó osztály tagjai lettek nálunk "felvilágosodottak", a nyugati polgárság forradalmi eszméi szükségszerűen át is alakultak: a felvilágosodás magyar hívei az új gondolatokból leginkább az elmaradottság leküzdését, a mindenáron való kulturális haladás elodázhatatlan igényét vették át, s a magyar nyelv "pallérozásának", "csinosításának", művelésének feladatát sürgették.

A magyar felvilágosodás elsô szakaszában, melyet 1772-tôl 1795-ig számítunk, a nemesség által vezetett nemzeti mozgalom célkitűzései nem estek egybe általában (minden író, gondolkodó esetében) a társadalmi átalakulás, haladás eszméivel. Nem sajátos magyar jelenség ez: az idegen uralom alatt élô közép- és kelet-európai kis népek is mind a nemzeti kultúra alapjául szolgáló nyelv fejlesztését tekintették ekkor legfôbb céljuknak.

A felvilágosodás termékenyítô terjedését tette lehetôvé, hogy Mária Terézia (1740-1780 között uralkodott) 1760-ban magyar nemzeti testôrséget állított fel Bécsben, s az európai kultúra egyik központjának számító császárvárosban magyar vidéki nemesifjak művelôdhettek, látóhatáruk kitágult. Rádöbbentek a magyar parlag elmaradottságára, és céljaik érdekében megszervezték az elsô magyar írói társaságot. Ennek a csoportnak vezetôje Bessenyei György volt.

II. József felvilágosodott abszolutizmusa idején (1780-1790) még könnyebben terjedhettek a modern gondolatok. A "kalapos király", aki azért nem koronáztatta meg magát, hogy ne kössék meg a kezét az alkotmány elôírásai, több reformintézkedést hozott: feloszlatta a szerzetesrendeket, államosította az iskolákat, enyhítette a jobbágyterheket, készült a nemesség megadóztatására. Ezeket az elôremutató törekvéseit azonban összekapcsolta központosító célkitűzéseivel, s be akarta vezetni a német nyelv használatát a magyarországi hivatali életben is az addig használt latin helyett.

II. József politikája megosztotta a magyar értelmiséget, a magyar írókat. Voltak, akik szívvel-lélekkel támogatták felvilágosodott szellemű törekvéseit: ezek voltak a "jozefinisták" (részben a védelmébe vett protestáns értelmiség számos tagja). A jozefinisták polgárosodást akartak, a társadalmi rend modernizálását, de nem küzdöttek a nemzeti függetlenségért. - Azok a köznemesek viszont, akik szembeszállottak saját elôjogaik csorbítása miatt II. Józseffel, harcoltak németesítô törekvései ellen; bár konzervatívok voltak politikai szempontból, akarva-akaratlanul a nemzeti függetlenség harcosai lettek. Sôt, még a francia forradalmat is hajlandók voltak üdvözölni: nem láttak benne kezdetben mást, mint zsarnokellenes felkelést. A nemesi ellenállás hívei a németesítés ellen tiltakozva védték a magyar nyelv ügyét is, divatba hozták a magyaros öltözködést, a magyar ételeket, a régi hagyományokat. îgy a Bessenyei által elindított kulturális program sok pontjában találkoztak a jozefinisták és a nemesi-nemzeti patrióták.

Sajátos kelet-európai helyzet alakult ki: szembekerült egymással a kor két haladó célkitűzése: a nemzeti függetlenségért és a polgári átalakulásért folyó küzdelem.

A francia forradalom után (1789), a 90-es években bizonyos politikai radikalizálódás is bekövetkezik: egy maroknyi értelmiségi csoport próbált vállalkozni arra, hogy a nemzeti és a polgári törekvéseket összekapcsolva céljait "zendüléssel" (a "forradalom" szó maga még nem létezett) érje el. Ezt a szervezkedést, a magyar jakobinus mozgalmat, melynek élére Martinovics Ignác (1755-1795) apát, volt egyetemi tanár állott, 1794 második felében a hatóságok könnyűszerrel felgöngyölítették, a vezetôket kegyetlenül kivégezték, sokakat (köztük több írót is) súlyos börtönbüntetéssel sújtottak. A megrémült nemesség - a császári-királyi hatalommal szemben rebelliskedô nemesi ellenállók is - a központi hatalom védôszárnyai alá menekült, s az elkövetkezô terroruralom I. Ferenc alatt a politikai életet 30 évre lehetetlenné tette.

Majd csak a börtönbôl 1801 nyarán szabaduló Kazinczy Ferenc ismerte fel, hogy ebben a nehéz helyzetben egyetlen útja maradt a magyar progressziónak: a látszólag apolitikus nyelvművelés, stílusújítás. Az ô neve fémjelzi a magyar felvilágosodás második szakaszát, mely 1795-tôl a reformkor megindulásáig (1825) tart.

Irodalmi élet

A 18. század 70-es, 80-as éveiben - a korábbi évtizedek viszonylagos pangása után - eleven, pezsgô irodalmi-szellemi élet bontakozott ki. Ez a fellendülés közvetlenül vagy közvetve összefüggött a felvilágosodás szellemének elterjedésével, de szerepet játszottak benne más intézkedések is. Pl. 1777-ben - Nagyszombatról Budára, majd 1784-ben Pestre helyezték a Pázmány Péter által alapított egyetemet. 1790-ben Kelemen László irányításával Budán megalakult az elsô magyar színjátszó társulat (1796-ig működött). 1791-ben a pesti egyetemen magyar nyelvi tanszéket állítottak fel, az ország gimnáziumaiban pedig bevezették a magyar nyelv tanítását.

Az irodalmi élet rendkívüli pezsgését, sokszínűségét elsôsorban az jelentette, hogy egyszerre több tucatnyi író alkotott, vitázott, csoportosult, írói társaságokat hozott létre, folyóiratokat alapított, s egy magyar tudós társaság felállításán buzgólkodott. Ebben az idôben indultak meg az elsô szépirodalmi folyóiratok: a Magyar Museum (Kassa, 1788-1792), a Mindenes Gyűjtemény (Komárom, 1789-1792), az Orpheus (Kassa, 1790-1791), az Uránia (Pest, 1794-1795).

Csaknem áttekinthetetlenül gazdag - 1795-ig - a kor irodalmi élete a szinte egymásra torlódó stílusirányzatok, írói csoportosulások szempontjából is. - A felvilágosodással együtt érkezô korstílus, a klasszicizmus kezdett érvényre jutni: elôször a francia, majd a német klasszicista ízlés formájában; ide sorolhatjuk Bessenyei Györgyöt és a testôrírókat, pl. Báróczy Sándort, Barcsay Ćbrahámot, majd Kazinczy Ferencet és követôit. - Többen fölfedezték újra, hogy a magyar nyelv mennyire alkalmas antik idômértékes versek írására, pl. Molnár János, Kalmár György, Baróti Szabó Dávid, Révai Miklós, Rájnis József s a legkitűnôbb köztük, Virág Benedek. - A klasszicizmus egyik változataként jelentkezett a szentimentalizmus is; írói közül a jelesebbek: Ćnyos Pál, Batsányi János, Dayka Gábor, Földi János, Ráday Gedeon, Szentjóbi Szabó László, Verseghy Ferenc stb. - A népi hagyományokat igyekeztek fenntartani az irodalomban Orczy Lôrinc, Gvadányi József, Fazekas Mihály. - Meg kell még említeni néhány, csoportba nehezen besorolható költô nevét: Vitkovics Mihály, Ungvárnémeti Tóth László, a Berzsenyit fölfedezô Kis János, Dukai Takács Judit. - Rengeteg regényátdolgozás, regénymagyarítás látott napvilágot. Az egyik legnépszerűbb mű alkotója Mészáros Ignác volt; eredeti műveket írt Dugonics András és mindenekelôtt Kármán József. - A stílusirányzatok tarkasága jellemzô a felvilágosodás egyik legnagyobb költôjének, Csokonai Vitéz Mihálynak a művészetére. A kor egyik neves költôje Kisfaludy Sándor, a Himfy-dalok szerzôje.

Föllendült a tudományos irodalom, és a szellemi mozgást a különbözô irodalmi "perek", viták is színezték. - Ennek a változatos, pezsgô szellemi életnek megindítója, elsô programadója Bessenyei György volt.

    A      maagyar     felvilágosodás      kiemelkedô      alkotó

képviselôi: Bessenyei     György,Batsányi     János, Kazinczy

Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály