Az erdélyi Kányádi Sándor (1929-) korai verseit a népköltészet és Petôfi
ihlették, majd költészete
megtelik a metaforikus szemlélet
elemeivel,
személyes lírája a
romániai magyarság gondjainak
vállalásával lesz
zaklatottá és összetetté.
Verseinek hagyományosan zárt
szerkezetét gondolati kitérôk,
képzettársítások, a sejtelmek
disszonánsabb hangjait megszólaltató
szövegrészek teszik
nyitottá. A mozaikos
szerkezetű Fekete-piros c.
költeményben (1972) a
városi civilizáció környezetében
falusi lányok
táncolnak. A lassú
és néma tánc nemcsak
a kis népcsoport
hányatott
történelmi sorsát, elmerülésének
szorongató veszélyét jelképezi,
hanem a
hagyomány, az
eredeti kultúra megtartó hatalmát is.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése