Mándy Iván

                           Mándy Iván

                      (Magyar széppróza 20)

            Mándy Iván (1918-) elbeszélései gyakran a külváros vidékén játszódnak, és

alakjai is legnagyobbrészt a város peremén

kallódó emberek.

  Az Egyérintő c. elbeszélés (1957) átütő ereje tömörségében

van. Az író néhány vonással képes jellemezni a belső én és a

külső környezet világának összetettségét, jelezni a társadalmi

és lélektani motivációt; a hideg fejjel ölni képes józanság

azonban  épp ezzel a fogással válik elviselhetetlenné. Harmadik  személyben

meséli el a történetet, de mindent alakjai tudatán keresztül láttat, s  így

anélkül, hogy meghatódnék vagy

távol tartását enyhítené, hitelesen jeleníti meg a figurákat, és

egy közérzetükkel telített egész világot, életet meghatározó

környezetet teremt köréjük.

  Az elbeszélés három jelenetből áll. A történet leglényegesebb  eseményét,

a gyilkosságot nem beszéli el az író, csak

elôzményeiről    és    következményeiről   értesülünk.    A    jelenetekben

gesztusaikkal,  mozgásaikkal,  kevés szavú beszédükkel  jellemzett  figurák

mozognak.  A rövid, keményen kattogó mondatok hangzásukkal is felkeltik  az

atomizáltság,  az elidegenedettség élményét. A szövegben díszítő  jelzőket,

hasonlatokat,

metaforákat nemigen találunk, az egész szöveg válik metaforává. A novella a

világ, a lélek rideg kegyetlenségét mutatja meg.

  A  60-as  években  Mándy  új  műfajt  teremtett  a  maga  számára:   laza

elbeszélésfüzérből alakított regényszerű kompozíciókat. Ezekben az  években

egy sajátos álomvilágot is felfedezett, és történeteit gyakran nosztalgikus

érzéssel szőtte át.

  A pálya szélén c. regénye (1963) a szurkolók szemszögéből,

a pálya széléről láttatja az egyszerre valóságos és irreális világot. Mándy

a moziról két könyvet is írt (Régi idők mozija,

1967; Zsámboky mozija, 1975).

  Az Egy ember álmában (1971) a pillanatképek úgy kötődnek össze, mint  egy

álom motívumai. Azt, hogy itt egy ember

álmáról van szó, a címen kívül a szövegben sehol sem jelzi az

író,  mégis  nyilvánvaló. Egy-egy bekezdésben, sőt néha mondaton  belül  is

évtizedeket ugrik előre-hátra, helyszíneket és

szereplőket  vált  egy  elképzelt álom szerint.  A  képekben  megjelenített

szorongásélmény hiteles tudósítás az emberi lélek

mélyben kavargó és tanácstalanul tétova érzéseiről.

  Mándy legfontosabb mondanivalója az elidegenedés elleni

tiltakozás. Különösen érzékenyen reagál az embertelenségre,

az ember eltorzulásaira. A teljes emberi élet és a harmónia

utáni vágy él benne. Hőseit egyszerre ábrázolja részvéttel és

iróniával.  Emberei groteszk módon minden fontosságot  nélkülöző  dolgokért

élnek  és küzdenek, vágyaik többnyire megvalósulatlanok maradnak.  Bár  egy

szorosan összetartozó közösség tagjai, legbelül, a legmélyebb érzésekben, a

szerelemben, halálban, érzelmeik kudarcaiban teljesen magányosak.

Mindig  lelnek  azonban  valami  hitet,  álmot,  illúziót,  amit   életként

értelmezhetnek. Az elbeszélések atmoszférája kesernyés

és szorongó életérzést sugároz.

  Mándytól távol áll a tempós, részletező-magyarázó anekdotikus előadásmód,

írásművészetének egyik alapvető jellegzetessége a sűrítés, a kihagyás és az

elhallgatás. Az idősíkok és a

nézőpontok  állandó váltogatásával, a konkrét tárgyi elemekből  összetevődő

valóság  "súlytalanításával" némi bizonytalanságot,  kíváncsiságot,  valami

lebegtetô érzést kelt olvasójában.

     A  szerző bemutatása, valamint sok  művének  ismertetése  és

ezek rövid elemzése után számítógépes feldolgozásban olvassuk  el

a  kiemelt  rövidebb  terjedelmű írásokat  és  a  hosszabb  művek

részleteit.  szakítsunk  időt  arra, hogy  minél  több  alkotását

olvassuk el. Az ô műveit olvasva rájövünk majd,hogy társadalomban

élünk  és  a társadalomban boldog és boldogtalan  emberek  együtt

élnek!