Mikszáth Kálmán

                     Mikszáth Kálmán

                  (realista irodalmi irányzaat)

Mikszáth Kálmán (1847-1910) irodalmunk egyik legnagyobb művésze, Jókai mellett a legolvasottabb XIX. századi író. A magyar elbeszélô

próza az ô életművében közelítette meg azt a magasságot, amelyet a

vers már Petôfi és Arany korában elért. Művészetének jelentôségét,

értékét két szempontból is érdemes megvizsgálni.

  A magyar irodalom fejlôdésében korszakos érdemei vannak. Az

1840-es években Eötvös József (1813-1871 ) regényeiben (A falu jegyzôje, 1845 ; Magyarország 1514-hen, 1847) már megjelent a XIX. század

egyik legfontosabb ábrázolási módja, a társadalombíráló realizmus,

ez azonban csak elszigetelt kitérô, folytatás nélküli kezdeményezés

maradt. Jókai működése hosszú idôre eltérítette a magyar regényt az Eötvös által megkezdett útról, s a XIX. század második felében regényirodalmunk - a nyugat-európai fejlôdéstôl elmaradva - a romantika jegyébnn bontakozott ki. A magyar széppróza Mikszáth művészetében szakadt ki Jókai romantikájának bűvkörébôl, s megtorpanásokkal ugyan, de fokozatosan újra rátalált a realizmus útjára. Mindenekelôtt az eszményítéstôl, a retorikától és a pátosztól fosztotta meg a

magyar elbeszélést. Életműve a XX. században tetôzô realizmus elôkészítôje lett.

  A magyar irodalom fejlôdéstörténetében betöltött jelentôs szerepe

mellett Mikszáth művei nem érték el az európai realizmus művészi szinvonalát. Alkotásaiból hiányzik az a teljesség, a társadalomnak az

az átfogó ábrázolása, mely a francia vagy az orosz realista regények legfôbb erénye. Jellemábrázolásában - a különcökhöz való sajátos vonzódása miatt is - kísért még bizonyos romantikus egyoldalúság, s

jórészt idegen tôle az elmélyültebb lélektani elemzés. Bôven áradó mesélô kedve, mindent közölni vágyó s a kitérôknek, érdekességeknek ellentmondani nem tudó hajlama művei szerkezeti zártságát zilálta szét.

Elôadásmódjában még uralkodnak az élôszóbeli műformák. Hangja nem a tárgyiasan elemzô, személytelen, a dolgokat elemeire boncoló

író hangja, hanem a nagy mesemondóé, aki sokkal inkább a fordulatos történetre, a furcsa kalandokra figyel, s nemigen kutatja az események

rugóit, mélyebb összefüggéseit. Beszterce ostroma című regényében

maga Mikszáth így vall errôl: "Hiszen csak az kell nekem, hogy mi történt, s nem hogy miért történt."

  1847-ben született a Nógrád megyei Szklabonyán. Szülôföldjének sajátos színeit

élte végéig makacsul ôrizte. Legjobb műveinek színtere a Felvidék, a "görbeország":

ennek hegyekkel zsúfolt földjén két nép, a magyar és a szlovák, két nyelv és kultúra

keveredett egymással. - Az író szülei jómódú és tehetséges kisbirtokosok voltak,

de a családban éltek még legendák régi papi ôsökrôl, elkallódott, feledésbe merült nemesi elônevekrôl.

  A rimaszombati gimnáziumban tanult, Selmecbányán érettségizett. Pesten négy

évig jogot hallgatott, de dipiomát nem szerzett. 1871-ben Mauks Mátyás fôszolgabiró mellett Balassagyarmaton szolgabírói esküdtként helyezkedett el. Itt ismerkedett meg a megyei élettel, a "régi jó táblabírák" életével, de a kialakuló dzsentrivilággal is. 1873-ban feleségül vette volt fônöke lányát, Mauks Ilonát.

  Ekkor már állás várta Pesten, a Magyar Néplap szerkesztôségében. Irásait csak

nehezen tudta elnevezni, saját költségén kiadott kétkötetnyi novellásgyüjteménye

sem hozta meg a remélt sikert. Annyira elszegényedett, hogy feleségét sem tudta

eltartani, s ezért kénytelen volt elválni tôle. A súlyos nyomorból az ellenzéki Szegedi

Napló szerkesztôségének meghívása mentette ki. Az a két és fél év (1878-80), melyet

Szegeden töltött, életének egyik legtevékenyebb korszaka volt: élményanyaga gazdagodott, világszemlélete tágult, s szabadon írhatta ellenzéki cikkeit.

  1880 végén tért vissza Pestre, a következô évben már a Pesti Hírlap szerkesztôségében dolgozott, s megmaradt e lap kötelékében csaknem 25 esztendeig. 1881-ben

gyors egymásutánban megjelent két kis kötete, a Tót atyafiak (1881) s A jó palócok

(1882-es évszámmal) végre meghozta számára a régen várt elismerést. Ez a siker

végleges volt, s ettôl kezdve minden művét nagy dicséret fogadta. Mikszáthot

szárnyára kapta a hírnév, további élete sikerek sorozata volt, beérkezett, ünnepelt

író lett. 1882-ben újra összeházasodott volt feleségével.

  A Petôfi Társaság, a Kisfaludy Társaság, majd a Magyar Tudományos Akadémia is tagjai közé választotta. 1887-tôl élete végéig a kormánypárt képviselôjeként

tagja volt a parlamentnek, bár igyekezett megôrizni szellemi-politikai különállását,

s gúnyos karcolatokban mondott megvetô véleményt társairól, a "mamelukokról".

1910-ben az egész ország megünnepelte írói pályájának negyvenedik évfordulóját,

Mikszáth azonban a jubileumi díszünnepség után két héttel váratlanul meghalt.

Irói indulása

  Irói pályáját elbeszélésekkel kezdte, s legelsô novellái még Jókai hatását tükrözték. Két elbeszéléskötete, a Tót atyafiak és A jó palócok azonban fordulatot  jelentett Mikszáth írói fejlôdésében : bennük talált rá elôször tisztán a maga egyéni, hamisítatlan hangjára.

  Az elsô kötet négy hosszabb novellát, a második 14 kis palóc történetet tartalmaz. Mindegyik írása még vérbeli, valódi romantikus alkotás, de azzal, hogy a paraszti élet felé fordult, Mikszáth el is távolodott a Jókai-féle úrnemesi, patetikus

romantikától. Jókai műveiben is szerepeltek falusi emberek mint kívülrűl és felülrôl ábrázolt, általában komikus színben feltüntetett epizódfigurák. Mikszáth novelláiban azonban a tót és a palóc parasztok, az egyszerű falusi emberek a középpontba kerülnek, fôhôssé nônek. Igaz, az író még eszményíti, idealizálja ôket, de

Mikszáth fedezi fel elsô ízben a magyar prózában, hogy ezek az együgyűnek vélt,

durvának, faragatlannak látott, gyakran a társadalom perifériájára szorult emberek

is bonyolult és mély lelki életet élnek, hallgatag mogorvaságuk mögctt rejtett melegség, emberi jóság lappang. Meglátja egyszerű hôseinek lelkében a felzaklató

konfliktusokat s azt az erkölcsi tisztaságot, romlatlanságot, mely ôket ernberi értékek

tekintetében uraik fölé emeli. Ebben jelentett újat a két kis kötet, ezért is figyeltek

fel rá. A belülrôl látott és a belülrôl ábrázolt embert szerették meg az olvasók az

"egyszerű" novellahôsökben.

  A Tót atyafiak és A jó palócok történetei nem csupán falusi idillek - ahogy sokan

vélik -, a legtöbb írás mélyén - balladás sejtetéssel - ott rejlik egy-egy nyugtalnitó

tragédia, kettétört embersors is (Az a fekete folt; Lapaj, a hires dudás; A néhai bárány; Bede Anna tarlozása; Az a pogány Filcsik; Szegény Gélyi János lovai stb.).

Mikszáth parasztjai - igaz - még patriarkális világban élnek, lojálisak uraikkal

szemben, s a természet békéje veszi ôket körül. Nem érzik a társadalmi elnyomást,

s nem is lázadnak ellene. "Nekik minden jó, mindennel meg vannak elégedve.

Csendes, türelmes nép" - állapítja meg az író a tót atyafiakról. Ezt az "idilli" békét,

megelégedést azonban mindig feldúlja valami, s ebbôl bontakozik ki az elbeszélések

cselekménye.

  Mikszáth e novelláinak jellemzô vonása az a mód, irói magatartás is, ahogyan

elôadja történeteit. Nem a kívülálló író tárgyias, személytelen hangján közli az

eseményeket, hanem a népi mesemondó tudatvilágát imitálja. Ezért tudja oly természetesen magáévá tenni a falusi emberek önszemléletét, babonás hiedelmeit, a

népi mondavilágot. Beleéli magát a közvetlen hallgatósághoz szóló mesélô, regélô

alakjába, s a naiv, élôszóbeli elôadás fordulatait utánozza. Közbeszúrt anekdotákkal, lírai kitérésekkel, az elôzményekre való utalgatással, csodálkozást felkeltô

érdekességekkel, ironikus megjegyzésekkel mintegy ébren kívánja tartani a hallgatók figyelmét.

  "Fôszereplôvé" lép elô elbeszéléseiben maga a természet is. A táj él, cselekszik,

társalog az emberekkel, a falusiak meghitt bizalmasa, olykor pedig közvetlenül is

mint igazságot szolgáltató hatalom beleavatkozik az emberek dolgaiba (pl. A "királyné szoknyája"). Stilisztikai megnyilvánulása ennek a Mikszáth-leírásokban

eluralkodó megszemélyesítés.

Lapaj, a híres dudás

  Mikszáth hosszadalmas bevezetéssel, távolról közelít a tulajdonképpeni témához, a novella meglepetést kiváltó cselekményéhez. Látszólag mindent megtudunk

a fôhôsrôl, Lapaj Istókról, aki már 22 éve csôsz a hlinai határban. Az író nem a maga véleményét közli, hanem a falu közvéleményét tolmácsoljá. Sok-sok részletbôl:

apró megfigyelésekbôl, kisebb anekdotákból, népi mondákból alakul ki az a kép,

ahogy a külsô szemlélô, a környezet ismerte meg a fôhôst. - Romantikus jelleget kôlcsönöz a szerkezetnek az ellentétre épités: a novella elsô felét kitevô expozíció

népi ítéletét gyökeresen megváltoztatja majd a mű második felének története. S a

szerkesztésnek ezzel a kiélezett kontraszthatásával nyomatékositja a mondanivalót:

a nép mellôzött, hallgatag fiai egyáltalán nem olyanok, amilyennek kívülrôl látszanak.

  Két motívumot bont ki fokozatosan, egyre több részletbôl összeszôve, népmesei

túlzásokkal az elsô pillanatra terjengôsnek tűnô elôkészítés: Lapaj durva, rideg

érzéketlenségét és dudája rendkívüli, csodás értékét.

  Miért tartja a hlinai közvélemény szívtelen, érzéketlen és félelmes embernek a csôszt?

Miért nem szereti Lapaj az embereket? Miért gyanakodó, bizalmatlan irántuk ?

  Mivel bizonyítja a tiszteletes úr, hogy Lapaj egy darab fa, aki nem érez semmit?

  Ez a rideg, érzéstelen csôsz mégis a környék legendás hírű dudása. Hangszerén, a Pokolka bôrébôl készült dudáján "olyan szomorúan, olyan édes fájón, olyan

selyemlágyan, viharos vígan" szokott muzsikálni, hogy aki meghallja, majd a szíve reped meg bánatában.

  Hol, kitôl nyerte Lapaj a dudálás hatalmát? - Igazoljátok messzire  ható hírnevét Hikszum és Petrus történetével !

  Mivel magyarázta végül is a hlinai közvélemény a dudában rejlô csodatevô varázserôt? Miért volt szükségük a falusi embereknek a népmesékbe illô (mesés) magyarázkodásra? Mit nem akartak észrevenni

  Lapajban ?

  A esôsz és a természet között meghitt, bizalmas kapcsolat alakult ki.

  - Figyeljétek meg, Mikszáth leírása lírába csap át mindig, ha az embert

  körülvevô, vele harmonikus békében levô természetrôl szól!

  A hosszadalmas bevezetés után következik az a történet, mely az eddigiekkel éppen ellentétes képet alakít ki a ridegnek, szívtelennek, embergyűlölônek megismert Lapaj Istókról. Az események most már balladás tömörséggel és gvorsasággal peregnek.

  Egy komor, esôs ôszi éjszakán "sugár nôi alak suhan el" a bokrok mellett.

Lapaj megállítja, de mivel nem lopott, útjára engedi. Egyelôre rejtélyes homály veszi körül a csapzott, furcsán viselkedô leányt, csak a fiatal uraságra mondott átka

sejteti a titkolt tragédiát, életének összeomlását. - Mikszáth nem részletezi, nem

boncolgatja az ismeretlen sorsát, kiszolgáltatottságát, szégyenét, az együttérzést

a természetre bízza. Az öngyilkos lány egy velôt hasító sikoltással veti magát a vízbe; "a haragos folyó nagy loccsanást hallat utána, összecsapó habok tompán,

vadul hörgik, hogy egy szomorú történet lett most eltemetve."

  Kunyhójában Lapaj egy pólyába takart csecsemôt talált, s valósággal megijed a

meglepetéstôl. Csak most lesz világossá számára, miért kérte a halálba menekülô

leány, hogy nézze meg jól haját, szemét, halovány arcát, s mondja el majd neki, milyen is volt.

  Milyen érzések törtek fel a "durva", "faragatlan", "szívtelen" csôsz

lelkében? - Milyen elhatározásra jut végül a kislány felnevelésével kapcsolatban? - Miféle hatalmas áldozatra szánja el magát?

  Megváltozott-e valójában Lapaj? Beszélhetünk-e igazi jellemfordulatról? Mit bizonyít a novella története?

  Jellemezzétek Lapaj Istókot! Igazat lehet-e adni a tiszteletes úr állításának s a hlinai közvéleménynek?

Szatirikus írások

  Paraszti tárgyú elbeszéléseiben Mikszáth gyermekkorának, szülôföldjének élményvilágát idézte fel, késôbb azonban újabb élmények, újabb témák kerülnek írásai középpontjába. A hosszabb, elbeszéléseket rövidebb irások, szatirikus rajzok,

karcolatok váltják fel. (Karcolat: az elbeszélés egyik fajtája, mely néhány odavetett

vonással érdekes alakokat vagy epizódokat emel ki a valóságból.) A műfajváltás

kapcsolatban van az újságírással, a napilapok sajátos igényeivel is. Az írók rendszeresebben kapnak helyet a lapok ún. tárcarovatában, s itt jelennek meg a rovat

terjedelméhez szabott rövidebb novelláik, csevegéseik, kisebb tanulmányaik.

  Mikszáth 1882-ben kezdte el a Pesti Hírlap hasábjain az országgvűlési karcolatok írását. Ettôl kezdve fonódott egybe életútja több mint két évtizedre a "tisztelt

Házzal". Karcolataiban, szatirikus írásaiban az úri parlament életének furcsaságaival, a képviselôk elvtelenségével, a vidék dzsentri társadalmának nagyzási mániájával, a közigazgatás bürokratikus ferdeségeivel foglalkozott. A korábbi novellák

még romantikus és népmesei elôadásmódjával szemben bennük kezrd átváltani a

realista igényű ironikus hangnemre.

  Az 1890-es években fokozódott írói éleslátása, gyarapodtak kiábrándító tapasztalatai, s ezek közlése már kinôtte a karcolatok műfaji kereteit. Mikszáth nagyobb

igényű műfajban, a regényben kereste a századvégi félfeudális magyar társadalom

bomlásának, a parazitává züllô dzsenrinek ábrázolási lehetôségeit. Ezek a regények

realista fejlôdésének fontos állomását jelzik. A 90-es évek termésébôl kiemelkedik

a Beszterce ostronra és az Uj Zrinyiász.

Beszterce ostroma

  Mikszáth a regényt elôször a Pesti Hírlapban közölte folytatásokban (1894), kötetben 1895 novemberében jelent meg.

  Keletkezésének körülményeirôl maga az író tájékoztatja olvasóit a

Bevezetésben s más hírlapi cikkeiben is. Hôsének, gróf Pongrácz Istvánnak furcsa históriáját - kedélyes anekdotázás közben - egyik képviselô barátjától, gróf Pongrácz Károlytól hallotta.

  Az anekdotát, ezt a népi fogantatású műfajt (jellemzô, rövid, csattanós, tréfás történet) - Jókai nyomán - Mikszáth is felhasználta műveiben. Innen származik sajátos elbeszélô hangja, az élô beszéd ízeit

idézô közvetlen csevegése. Az anekdotában nemcsak egyszerűen mulatságos történetet látott, hanem észrevette a benne rejlô tipikus tartalmat: egy-egy magatartásforma csattanóra kiélezett, eltúlzott, de társadalmilag jellemzô vonásait is. Az anekdota segítette valóságábrázoló

művészetét, de műveinek anekdotikus szerkesztésmódja - különösen a 90-es években - akadálya is volt az elmélyült jellemrajznak, a szervesen

felépített, összefüggô cselekménynek s a valóság bonyolultságát felszínre hozó nagyobb szabású kompozíciónak.

A késôn született ember

  Anekdotából lépett a Beszterce ostroma színpadára a regény fôhôse, Pongrácz István is.

  Lassan, körülményesen, messzirôl indítja el az író a cselekményt.

Két, egymástól teljesen független, idôben is távol esô novellából áll a

regénynek csaknem fele, az elsô két rész (Estella; Kedélyes atyafiak).

A két fôszereplô, Pongrácz és Apolka sorsa csak a harmadik részben  (A túsz) fonódik össze. Ettôl kezdve már sokkal egységesebb kompozíciójú a mű, a negyedik fejezettôl pedig (Az éj) az események is fokozatosan felgyorsulnak, a korábban elejtett, elhagyott meseszálak újra egyesülnek.

  Anekdotával kezdôdik a regény, s Dugali bácsi "fejletlen igazságérzetébôl" bontja ki az író a történelmi múlt megítélésének viszonylagosságát is. A kuruc szabadságharc leverése után a Habsburgok várromboló

bosszújától Nedec vára azon a címen menekült meg, hogy kastély, bár

valódi vár volt bástyákkal, felvonó híddal, toronnyal, tömlöccel, kápolnával, föld alatti süllyesztôkkel. Valahol Zsolna közelében, a Felvidék vadregényes hegyei közt állhatott a nedeci várkastély. - A szinhely bemutatása elnagyolt, az írót láthatólag sokkal jobban érdekli a

környék mondavilágának, babonás hiedelmeinek sajátos, az ôsi múltat ôrzô hangulata. Ezen a megejtô bája ellenére is elmaradott, jámborul hiszékeny és sötéten babonás vidéken még az ôskor szörnyetegei

élnek. "Ide ugyan be nem tolakodik a XIX. század."

  Nem "tolakodott be" a XIX. század Nedec vár urának, gróf Pongrácz Istvánnak az életébe sem. Nem vette észre vagy nem akarta tudomásul venni az idô múlását, a történelem változását. Fura, különc, "késôn született" ember volt, rögeszmés hóbortjainak élô figura. A XVII.

században megállt számára az idô, hamis illúziói elhatalmasodtak világszemléletében, s egy régmúlt kor erkölcsei, szokásai szerint rendezte

be életét. A XIX. század 70-es éveiben (az elszórt célzások erre az idôpontra valószínűsítik a regény központi eseményeit) fejébe vette, hogy

érvényesíti öröklött feudális jogait.

  Tót parasztjaiból hadsereget szervezett, vitézi tornákat, hadgyakorlatokat tartott. S hogy asszony is legyen a háznál, Zsolnán egy vándor cirkusztársulattól

600 forintért megvásárolta Donna Estellát, egy csinos, pompás idomú, vörös hajú

akrobatanôt.O lett a "várasszony", a "hadjáratok" idején pedig az amazon és a

markotányosnô szerepét játszotta. Az utolsó várúr a körülötte lebzselô ingyenélôknek katonai rangot adott: volt ezredese, hadsegédje (ez egyben várnagy is), azonkívül udvari káplánja, íródiákja. - A mindennapi életet a lovagi szokások és szertartások szigorú rendje irányította.

  Mikszáth lélektanilag nem fejti meg Pongrácz rögeszméit, adós marad

különcsége kifejlôdésének elemzésével is. Kerüli a részletes leirásokat,

legfeljebb néhány vázlatos vonással mutatja be hôseit. Legfôbb jellemzési módja az apró, néha fölöslegesnek mutatkozó tények halmozása,

a szereplôk cselekedeteinek minél gazdagabb elmesélése, az anekdotikus

érdekességek hajszolása. Kevésbé művészi módszer ez, mint pl. Balzacé, de egyben kevésbé fárasztó. Szinte ellenállhatatlan kényszer űzi

az írót, hogy mindenrôl, minden furcsaságról tájékoztassa az olvasót.

Ennek érdekében sok-sok kitérést, a cselekmény fôvonalától való eltérést enged meg magának. A páratlanul gazdag tény- és életanyag elmondásában azonban sohasem bôbeszédű, sôt egyenesen szűkszavú,

néha csak egy-egy odavetett megjegyzésre, zárójeles utalásra szorítkozik.

  Pongrácz István külsejét csupán egyetlen mondattal írja le: "Különben derék

szál legény volt, magas, daliás, feltűnô piros arccal, hetyke bajusszal." A következô

mnndat -- "Nem volt más hibája, csak hogy sántított egy kicsit" - tulajdonképpen

már cgy közbevetett anekdota bevezetése, ürügy, hogy elmesélje, miért nem tudta

eltört lábát helyre igazítani Sztrelnyik Matykó, a gbelai javasember.

  Hogyan hívta hadba Pongrácz "katonáit", s hogyan zajlott le egy-egy ütközet? - Milyen módon szeretett volna Estella

grófné lenni, s a várúr hogyan válaszolt ezekre a próbálkozásokra? - Mivel szórakoztak az urak - a pap kivételével - a

csontteremben? - Meséljétek el részletesen egy-egy ebéd lefolyását! - Hogyan teltek el Pongrácz István estéi?

Magyar Don Quijote

  A regény megjelenése óta szinte minden kritikai, irodalmi tanulmány megállapitotta, hogy Mikszáth a Beszterce ostroma fôhôsében megteremtette a "magyar Don Quijotét". A spanyol Cervantes (1547-1616) hires regényében (Don Quijote de la Mancha) fôszereplôje és Pongrácz István között valóban sok közös vonás fedezhetô fel : mindketten hátat forditottak a jelennek, megfeledkeztek az idôrôl, s egy rég letünt világ ideáljaihoz ragaszkodtak csökönyösen, már-már tébolyult elszántsággal. De a két regényhôst lényeges különbségek el is távolitják egymástól. A spanyol iró hôse annyira beleélte magát a lovagregényekbe, olvasmányai annyira megzavarták a fejét, hogy ezek világát valóságosnak hiszi. Felcsap kóbor lovagnak, világboldogitó eszmékért rajong : az igazságért, a nôk, az árvák és a szegények védelméért száll sikra-egyegül. Pongrácz Istvánnak nincsenek ilyen világboldogitó nagy eszméi, ô maga hóbortjainak központja és célja. Don Quijote minduntalan egy józan, kegyetlenül valóságos világba ütközik, s halálos ágyán megrenditô módon vallja be önmagának élete kudarcát.- A magyar Don Quijote ezzel szemben nyugodtan éli a maga különc, rögeszmés életét. Hóbortjait kimélik, valósággal megbecsülik, cinkosa az egész vármegye. A regény cselekménye voltaképpen abból alakul ki, hogy az egész környék közreműködik Pongrácz bolondságaiban, mindenki a kezére dolgozik.       

Bizonyitsátok a cselekmény egyes részleteivel ennek a megállapitásnak az igazágát!

Mikszáth tudatosan bizonytalanságban tartja olvasóit abban a tekintetben, ôrült-e Pongrácz, vagy sem. A vita egyértelmű eldöntése legfôbb varázsától fosztaná meg a regényt. Csak ez a szándékolt homály, ez az "igen is", "nem is" állapot szolgálhatja irói céljait. MIkszáth nem egyszerüen egy ôrült beteges kórtüneteit, vagy egy épelméjű ember szertelen és hihetetlen tetteit kivánja ábrázolni, hanem egy "különc", egy "elkésett lény" magatartását, akinek délibábos illuziói mániává erôsödnek.

Az iró - természetesen - nem azonosul hôsével, kivülrôl és ironikusan szemléli, de nem tagadhat meg tôle bizonyos rokonszenvet. S ha mosolyog is rajta, nem teszi egyértelműen komikus, nevetséges figurává.

Pongrácz István sok tekintetben becsülésre méltó ember, nemes érzések

élnek benne, és egész lényében van valami lovagi finomság, tisztaság.

Hiányzik belôle az önzô törtetés, a mohó élvezetvágy s mindenekelôtt

a képmutatás. Oszintén hisz egy letűnt kor, a kisszerű jelennel szemben is jobbnak és szebbnek hitt mult eszményeiben. A röbhöz kötött nép is a bálványozásig szerette. Nemcsak más, hanem különb is, mint

a jelenben élô dzsentrik túlnyomó többsége, különb, mint környezete.

Uri svihákok

  A "bolondos" gróf becsületességét, erkölcsi tisztaságát még inkább

megértjük, ha összehasonlítjuk a szomszédban élô Behenczy bárókkal, az apával és a fiával.

  Hogyan és mibôl él a két Behenczy báró? - Igazoljátok,

  hogy ezek a "korszerű" alakok kártékony, másokon élôsködô  emberekké váltak !

  A "múlt megszentelt hagyományainak" tisztelete miféle

  szélhámosság, "úri svihákság" leplezésére szolgál Behenczy  Pálnak?

  A Behenczy bárókban Mikszáth megteremtette az egyéni tulajdonságaiban is elaljasodott, erkölcsileg lezüllött, a kapitalista fejlôdés során elszegényedett és élôsködôvé vált, de a régi úri életmód látszatához

ragaszkodni akaró dzsentri tipusát, az "uri svihákot".

  Az elkergetett fiatal báró Nedec várában István grófnak felajánlja "ôsi kardját",

s itt kívánja megtalálni szerencséjét. Pongrácz kinevezte várorvosnak, majd ezredtulajdonosnak, s megkapta az "elôkóstoló" címét és szerepét. "Aztán a sok kóstolgatásban egy idô óta másra támadt kedve. Az Estella piros, duzzadt száját szerette volna egyszer megkóstolni." Behenczynek ez a vágya sorsdöntô események sorát inditja el a nedeci várban.

  Meséljétek el a romantikus fordulatokban gazdag eseményeket! Mi lett Behenczy fura "szerelmi vallomásának" váratlan következménye? Miért és hogyan szabadította ki ôt  Estella?

  A "sokat tapasztalt" lány és a züllött Behenczy báró Besztercebányára szöktek. Pongrácz kiadatásukat kérte a besztercei magisztrátustól.

Mivel követeit kikacagták és elzavarták, István gróf másnap megindította hadait Beszterce elpusztítására.

Apolka

  A regény második részében (Kedélyes atyafiak) megszakad, s hosszú

idôre el is tűnik a cselekmény eddigi szála. Az író egy új novellába

kezd: Apollónia történetébe. - Kiszélesíti Mikszáth a regény társadalmi

hátterét, a különc és a svihák arisztokráciával szemben mintegy mérlegre teszi kora meggazdagodott polgárságát.

  A zsolnai vaskereskedô fiainak, a három Trnowszky-fivérnek a története is

anekdoták sorából áll. György orvos lett, és szegény maradt. Halála után nem hagyott maga után semmit, csak egy 11 éves szôke leánykát, Apollóniát. Péter és

Gáspár megtollasodott, "s jól elhelyezvén pénzeiket, idôk folytával Zsolna város

leggazdagabb, legtekintélyesebb polgárai lettek. Rettenetesen gyűlölték egymást,

nem volt az a piszok, amit egymásra ne kiabáltak volna". (Az ádáz gyűlölködés okát, kibontakozását az író ezúttal sem világítja meg.) Mindketten dühödt pánszlávok voltak, gyűlölték a magyarokat.

  Hogyan került Apolka Klivényi József városi írnok gyámságába?

  Miféle ember volt Klivényi? - Mikszáth megjegyzi: Klivényi "nagy magyar" volt, "e magyarságból élt és táplálkozott".

Miképpen kell érteni az írónak ezt a kesernyés megállapítását?

  ldézzétek fel a Kedélyes atyafiak fôbb epizódjait, anekdotáit !

Miért kellett szegényen meghalnia Trnowszky Györgynek?

Mibôl gazdagodott meg a két másik testvér, Péter és Gáspár?

Miért vállalkozott a részeges írnok a kislány nevelésére? Hogyan élt Apolka Klivényiéknél?

  Mikor következett be fordulat a kislány életében?

  A Trnowszky-fivérek is "bolondok" - legalábbis a zsolnaiak szemében. A burzsoá önzés, a kapzsi falánkság ütközött ki különcködésükben. Alapvetô jellemvonásuk, az irigykedô sanda mohóság, visszájára fordult, saját ellentétébe csapott:

ôrült, esztelen pazarlással akarta felülmúlni egyik a másikat Apolka nevelésében,

kényeztetésében. - Péter pánszláv, Gáspár éppen ezért magyar szellemben nevelte

a leánykát, sôt bosszantásul még saját nevét is Tarnóczvra magyarosította. De amilyen mértéktelen volt tékozló vetélkedésük, épp oly könyörtelenül és embertelenül űzték el házukból mindketten egy napon Apolkát. A kislány újra Klivényiéknél

talált menedékre, de a vén korhely már üzletet szimatolt a gyönyörű hajadonná

serdült árva lányban. - Klivényinek még az is megfordult a fejében, hogy "nevet ad" Apolkának: feleségül veszi. A kisemmizett és megfélemlített leány az öngyilkosságba próbál menekülni; másnap reggel találtak rá ájultan a Vág folyó partján.

  Milyen szertelen fényűzéssel akarták egymást felülmúlni a Trnowszky-fivérek? Idézzétek fel Apolka és Tarnóczy Miloszláv (Emil) idilli szerelmének kinontakozását! Mi az a "csókvaluta"? Miért lett újra földönfutó hirtelen Apolka? Kinek

kínálta fel a kéjenc Klivényi az ártatlan kislányt? Milyen váratlan esemény mentette meg ôt? Végül is ki akart gondoskodni a szerencsétlen árváról?

A túsz

  Gróf Pongrácz István és Apolka sorsa a regény harmadik részében

kapcsolódik össze. - A Beszterce megbüntetésére felvonuló hadak épp

aznap érkeztek Zsolnára, amikor Apolkát ájultan találta a folyó partján Blázy polgármester hajdúja.

  Hogyan akadályozták meg a zsolnai urak, a budetini parancsnok s a nedeci hadsereg "tisztjei" a botrányt, a Beszterce  elleni háborút?

  Mit jelent az, hogy István gróffal csak a "saját nyelvén" lehetett beszélni?

  Milyen külsôségek között zajlott le a "túsz" átadása? Kik  voltak Beszterce "szenátorai" ?

  István gróf boldog volt, diadalmámort érzett. "A káprázatok közt,

amelyekben fiatal kora óta élt, ez volt neki az elsô valóság. Igen, ez.

Ez a nagy hazudozás. Szíve tombolt a diadalérzettôl, szeme kevélyen

siklott végig a hódolókon, míg hirtelen rajtaveszett az utolsó látományon, Apolkán."

  Amíg Apolka nem lépett be az életébe, Pongrácz inkább egy anekdota hôseként állt elôttünk. Ettôl a találkozástól kezdve egyénisége elmélyül, s helyenként megrendítô drámai hangsúllyal gazdagodik. - Apolkával, a szegény árvával szemben, magatartása a kifogástalan lovagé:elárasztotta minden jóval, bôkezű és gyöngéd apa módjára bánt vele,

s örökbe akarta fogadni. Maga sem tudta, hogy az, amit apai érzésnek,

lovagi hódolatnak hisz, tulajdonképpen szerelem. A maga középkori hóbortjaival védte a lelkében kicsírázó újfajta és tisztázatlan érzést:

párbajozott érté az Ordódy-fiúval (súlyosan meg is sebesült), börtönbe

záratta Tarnóczy Emilt, aki el akarta venni tôle a leányt.

  "Pongrácz ábrándjai a haditúszként hozzákerült Apolka alakján keresztül ütköztek össze a legélesebben a valósággal. Igazi érzés fűzte

ehhez a lányhoz, be akarta vonni a saját álomvilágába. Apolka tetteit

azonban a valóság szabta meg : a tiszta szerelem ereje munkált benne.

A grófot, az oligarchát kímélô félfeudális államhatalommal szemben

talán tarthatta volna magát Pongrácz kártyavára - az meg akart alkudni vele; a megvesztegethetetlen, mesterkéletlen érzéssel szemben

azonban tehetetlen volt. Apolka és Tarnóczy Emil szerelmében a valóság tört be ellenállhatatlan erôvel ábrándvilágába. Ezt érezte meg István

gróf, s ez lökte mind mélyebbre az ôrületbe" (Király István : Mikszáth Kálmán. Művelt Nép Könyvkiadó, Bp. 1952. I 18-19.1.).

  Pongrácz elmeállapotának rosszabbodását milyen jelek bizonyítják? Olvassátok el még egyszer, milyen zavart levelet  küldött a fôispánnak! Hogyan szégyenítette meg a pandúrokat és a csendbiztost? Hogyan szabadult ki Tarnóczy a nedeci vár  börtönbôl? Milyen hallucinációi, víziói voltak a grófnak?

  Milyen ôrült ötletei támadtak (pl. a nap ellopása)?

Az utolsó várúr halála

  A regény végén Pongrácz újra középkori lovaggá nemesedett. Miután Tarnóczy Emil visszavásárolta 600 forintért a megöregedett, megcsúnyult Estellát a fiatal Behenczy bárótól, a besztercei "szenátorok"

visszavitték Nedecre a megszökött "várasszonyt". István gróf a "hadiregula" értelmében lemondott a túszról, de lemondott életérôl is, hiszen a szerelem valósága már összetörte ábrándvilágát. Egy hatalmas

koporsót készíttetett, hogy kedvenc lován ülve temethessék el, s öngyilkos lett.

  A regény befejezése nem komikus, inkább a tragédia színezi át az

utolsó jeléneteket. - Pongrácz Istvánt végül is nem lován ülve temették el, hanem csak "gyalogosan" és egyedül. Az ábrándokat szétfoszlató valóság gyôzelmét hangsúlyozza az író az utolsó sorokban is.

  Mikszáth keserűsége végsô soron abban rejlik, hogy a dzsentri Magyarországon oly fennen hangoztatott nemes elveket, eszményeket,

makacsul ôrzött hagyományokat már csak egy ôrült veszi komolyan, a többiek számára ezek üres pózzá szegényültek, s parazita életük leplezésére szolgálnak. - Kire tekint még némi reménnyel, bizakodással a

kíábrándult író? Legfeljebb Blázy polgármesterre, aki két esztendeig ült a szabadságért Kufsteinban, s a romantikus polgár Tarnóczy Emilre,

aki nemes érzésű ifjú, tele idealizmussal.

Uj Zrínyiász

  A regény bevezetésében (A praeludium) az író "modern politikai rajz"-nak nevezte művét, s az volt bevallott célja, hogy "a középkori

szokásokat" szembeállítsa az akkori "modern felfogással". Ez a cél

egy kissé tréfás félrevezetése az olvasónak, hiszen Mikszáth tulajdonképpen nem a középkort szembesitette az újjal, hanem egyértelműen saját                                                                        kora jelenét mutatta be: a kiegyezéskori magyar közélet, a liberális úri Magyarország belsô tartalmatlanságát, eszmei ürességét, nyomasztó kicsinyességét marasztalta el. A Beszterce osrromanak humorral vegyített iróniája még feeltűnik a regény elején, de késôbb megváltozik a hangnem, s átadja helyét keserű szatírának.(A szatíra egyfajta nézôpont, ábrázolási módszer; minden műnemben, műfajban fellelhetô; éles gúnnyal fordul minden önmagát túlhaladott és így értelmetlenné váló törekvés, jelenség felé, s ezeket leleplezi.)

  Az Uj Zrinyiász (1898) groteszk alapötlete a világirodalom nagy szatíráinak hagyományos formájára emlékeztet. A szatíraírónak mindig szüksége van a túlzásra; a rendkívülire. Mennél meghökkentôbb az a

nézôpont, ahonnan kora társadalmát szemléli, annál inkább kirivóbbak az ábrázolni kivánt ellentmondások, visszásságok. A szatíra rendszerint

idôben vagy térben távoli dolgokat ránt egybe, s ez teszi lehetôvé, hogy

szokatlan megvilágításba kerüljenek s így feltűnôvé váljanak a különben megszokottnak, természetesnek ható ferdeségek. Gyakori megoldás pl., hogy az író egy idegen utazó vagy éppen egy vadember szemével láttatja a társadalmat, s ôk veszik észre a kortársaknak fel sem

tűnô gyengeségeket, bűnöket, hibákat.(Gondoljatok Voltaire kisreényeire, a Candide-ra Vademberre!

Mikszáth maga is figyelmeztet (az egyik kiadás utószavában), hogy az olvasónak bele kell élnie magát a regény mégírásának idejébe, az 1898 körüli idôk sajátos hangulatába.1896-ban ünnepelte a dzsentri-Magyarország a honfoglalás ezeréves évfordulóját, a millenniumot.-1897

szeptemberében pedig II. Vilmos német császár látogatott Magyarországra Ferenc József kíséretében. Budapesten az udvari diszebéden mondott felköszöntôjében dicsérte "a lovagias magyar namzet történelmét","közmondásossá vált hazaszeretetét", s Zrínyi Miklós utódjaiként,szellemének örököseiként magasztalta a kiegyezés korának magyar urait. Magasra csapott hát a pöffeszkedô hamis öntudat, a kritikátlan nemesi-dzsentri gôg. Ebbe az illúziókat     kergetô hangulatba szólt bele Mikszáth keserű kiábrándultsága: a II. Vilmos császártól idézett Zrínyi Miklóst feltámasztotta művében, s újkori sorsa lett a millenáris nagyzási hóbort

kegyetlen kritikája.                                                                                       A szatira erejét csak fokozta az a tény, hogy nemcsak a feltámasztott eposzi hôsök voltak valódi történelmi alakok, hanem saját nevükön szerepeltek-találó jellemzés kiséretében-a XIX. század végének vezetô polikusai is, a miniszterelnöktôl kezdve a kormány tagjai, az országgyűlési képviselôk s az un."társadalmi és szellemi élet kiválóságai". Csak mellékszereplôk (Rózerék, Boborék, Perényi Miksa) az iró képzeletének szülöttei. S azok a mellékmondatokba, zárójeles megjegyzésekbe sűritett, hol ironikus, hol gunyos csipkelôdések, célzások is mind-mind valóban megtörtént eseményekre utalnak. Sajnos, a mai olvasónak a regény megértéséhez egyre több maagyarázó jegyzetre van szüksége, csak igy lesz számára teljesen világos az irónak a célzásokba rejtett csüggedt véleménye.                                    Az Uj Zrinyiász nem eposz lett, hanem metszô szatira. Mikszáth épp azt mutatta meg, hogyan semmisitették meg a nagyságot, a legendás hôsiességet Zrinyiben a kiegyezéskori Magyarország kicsinyes viszonyai, hazug illuziói.                                                   

Vidám feltámadás                                        

A kedélyes csevegés humoros hangnemében kezdi az iró a fantasztikus-csodás történet. A feltámaszt0si jelenet valódi anekdota.                                         Figyeljétek meg az Ur öregemberes utasitásait, stilus humorát! Különösen a hátravetett "Gábor" megszólitásoknak van sajátos stilushatásuk.- Milyen hangulatot keltenek ebben az égi jelenetben a következô mondatok? "Gábor vidáman csapkodtatta meg a szárnyait."-"Trombitáját szép piros szájához emelte és fujjantott egyet."                A feltámadt vitézek kezdetben semmit sem értettek, "nagy, átláthatatlan káosz" volt körülöttük : mindenki a másikat nézte kisértetnek. Még hôsök voltak, s az egykori nagy célok feszitô ereje vezette ôket. Vezérük elsô beszédében a XVI. századi történelmi feladat kapott hangot : meg kell keresni a törököt, a többi magától következik. S "vigan megindultak Dombóvár felé Budának".                         Olvassátok el Zrinyi buzditó beszédét! Figyeljétek meg, milyen természetes egyszerűséggel fogalmazza meg életük célját!                                                                                                             A szigeti hôs és feltámadt társai elôször mulatságosak is naivitásukban, a nagyot haladt idôk modern vívmányai elôtt való ámuldozásukban. Egy nap alatt is sok tapasztalaton, kiábránduláson mehettek keresztül

  Milyen meglepô, "csodás" dolgokat tapasztaltak útközben?

- Ügyes írói fogás Mikszáth részérôl, hogy az események egy részének elmondását átadja a hírlapok cikkeinek. - Mirôl számoltak be a különbözô lapok? Meséljétek el a Pester Lloyd

tudósítását! Mi háborította fel a vitézeket? Milyen következtetést vont le Zrínyi ebbôl a kellemetlenségbôl? - Hogyan szereztek 400 arany hadisarcot egy porosz eredetű birtokostól?

  Zrínyiék feltámadásából országos ügy lett. A hatóságok

  erélyes intézkedéseket követeltek. - Miért nem tett semmit a  belügyminiszter? - Hogyan kovácsoltak tôkét a papok a feltámadásból? Keressétek ki azt a néhány idevágó mondatot,  mely Mikszáth kritikáját is magában foglalja!

  A Zrínyi-ügy iránti rendkívüli érdeklôdésben ott "vibrált" a vallásosság, a kíváncsiság, a haszonlesés és a gôg. Indulatok közepette tárgyalták az eseményeket a Nemzeti Kaszinóban, a képviselôház folyosóján, az Akadémián. A Történelmi Társulat négytagú bizottságot

  küldött a helyszínre. - Végül megérkezett Rómából a Vatikán minden  kételyt eloszlató távirata.

  Mit tartalmazott ez a távirat? - Most már állást mert foglalni Wlassics Gyula, a Bánffy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere is. Milyennek találjátok a miniszteri levél stílusát? Hogyan szövi bele ebbe a levélbe saját dicséretét?

A híres szalmaláng

  Zrínyiék csak lassan, nehezen szoktak hozzá ahhoz a gondolathoz,

hogy több mint 300 év elmúlt. A jelenben többnyire hanyatlást láttak,

kiábrándító, érthetetlen dolgokat. A vidék is megváltozott azóta, de

az emberek valáhogy ismerôsöknek tűntek, mintha ôk nem változtak volna.

  A feltámadt vitézeket fellobogózott különvonat vitte a fôvárosba, bár ôk jobban szerettek volna lóháton menni. Láttak is a közelben egy

szép ménest. - Fogadtatásuk külsôségeit II. Vilmos német császár 1897. szeptember 20-21-i budapesti látogatásának hivatalos programja

nyomán rajzolta meg Mikszáth, s nem fukarkodott a csípôs megjegyzésekben.

  Miért Dániel Ernô, a Bánffy-kormány kereskedelemügyi

minisztere fogadta a szigeti hôst az "indóházban"? Milyen

közös vonást fedezett fel a kormány Zrínyi és Dániel Ernô

között? - Mi volt a fôpolgármester hivatalos programja Zrínyiék számára? - Milyen kisebb incidens történt az Operaház     "díszelôadásán?                                                              Egymást érték a következô napokban az ünnepélyek, estélyek, fogadások. Fényes és emlékezetes díszbankett volt a Redoute (Vigadó) termeiben.0tt voltak a magyar közélet kitűnôségei, s ott volt az "összkormány" is.- Gróf Károlyi István "tósztja (üdvözlô, köszöntô beszéd) tele van ürességet leplezô dagályossággal, cikornyás szóvirágokkal, melldöngetô és ízléstelen hazafiaskodással. Minden megtalálható ebben a köszöntôben, ami a kor eszménytelenségérôl árulkodik.               Milyen történelmi párhuzamokat használ fel a szónok? -

Gyűjtsétek össze a szóvirágokat! (Szóvirág: túlzó, erôltetett,

mondvacsinált és szükségtelen szókép, díszes kifejezés.)

A beszéd tartalmatlan üressége a végén pukkan a legnagyobbat.

Az imádott hon fölött vészföllegek tornyosultanak." S a fenyegetô, borzasztó szörny: a korrupció". A török elleni harcok hôsétôl várják

a korrupció legyôzését. S ezt az ostoba szóözönt az összegyűlt elôkelôségek lelkes közbekiáltásokkal, zajos tetszéssel éljenezték.                                                         A díszbankett legszarkasztikusabb epizódja Zrínyi és Görgey találkozása.(A gúny legkönyörtelenebb,legmegsemmisítôbb, maró válfaja            a szarkazmus.) Ki mutatta be Zrínyinek "a jelenkori Magyarország legnagyobb hôsét ? Milyen komor következtetést vont le Zrínyi a saját és Görgey pályájának összehasonlításából? A keserű

mondatban - természetesen - Mikszáth véleménye tükrözôdik.                                                   

Zrínyi, a bankigazgató                                                     

Zrínyi, az egykori hadvezér,"egy csillogó, elpuhult és élvezeteket hajhászó társadalomba jutván, nagy mohósággal merült el a nagyváros és az új világ mulatságaiba, örömeibe, fényűzésébe. Gavallér módra szórta a pénzt, de megesett a szíve a kis didergô kolduslánykán, s bíbormentéjét (a felállítandó reneszánsz múzeum legszebb darabját) terítette rá. A korrupt társadalom dicsô tettek helyett dologtalan here életre kárhoztatta, parazitát formált belôle. A magas kormány megtette bankigazgatónak, bár semmi pénzért nem akart "izmaelita" lenni, vitézei közül pedig egyik-másik szatócs, pincér, temetkezési huszár lett. Az iró nem hagyja meg ôket a szemlélôdés álláspontján, hanem részeseivé teszi a korabeli életnek, s ez lassan kezdte átdolgozni, átfesteni ôket.          Jellemzô az is, hogy hatalmas külföldi alaptôkével milyen bankot alapitottak. Mi volt a bank neve és célja? Milyen reklámfogással gyűjtötték a részvényeseket?- Idézzétek fel az iró ironikus megjegyzéseit "közéletünk egyik kimagasló alakjáról"!- Milyen epizódokban itéli el Mikszáth a korabeli névmagyarositási divatot? Hogyan fakadt ki Zrinyi?

Kisszerű, kiürült világ

Mikszáth kiábrándult szatirája egyre több társadalmi fonákságra terjed ki, s ezzel együtt társadalomrajza fokozatosan szélesedik.-Rózer Nep. Jánosék "novellája" messzirôl indul, de lassanként bekapcsolódik a cselekmény fôvonalába. Ez a részlet nemcsak derűs, kacagtató anekdoták láncolata, hanem a meggazdagodott városi polgárság sznobizmusának, nemesség után áhitozó rögeszméjének kórfolyamata is.- Rózerék ebédjein                                                                          

szövôdik az a szerelmi bonyodalom, mely aztán szerves része lesz a késôbbi tragikus szinezetű eseményeknek.

Elevenitsétek fel Rózerék rangkórságának történeté az egyes anekdoták sorrendjében! Mire vágyakoznak a meggazdagodott nagypolgárok a félfeudális Magyarországon? Lehet-e tôlük várni a modern polgári állam megteremtését? Együtt érez-e Mikszáth ezzel a polgársággal? Sikerült-e Rózeréknak céljukat elérni?
Szóba kerül a párbajmánia is a nevetséges becsületbeli váddal Alapi Gáspár ellen. Báró Perjéssy Mihály sértette meg a szigetvári vitézt azzal, hogy nem "kóser ember".-Miféle elintézetlen ügye volt Alapinak? Miért nem volt hajlandó elôször Perjéssy párbajozni vele?            Hogyan döntött a Kaszinó becsületbirósága az Alapi-ügyben?- Mi volt errôl a felháborodott Zrinyi véleménye?       

 Ebben a kaszinói világban csak a kiürült forma uralkodik. "A forma és mindig csak a forma. A lényeg semmi, hanem a forma szent. A mostani emberek olyan lovagok, mint amilyenek madaraknak a kitömött

madarak. Ha szépen áll a csörük, a tollazatuk, hát tökéletesek, az nem

tesz semmit, hogy a belsejükben kóc van és nem vér, azért ôk a forma

szerint kifogástalanok." S ha valaki kivételesen tartalommal tölti meg

a komikusan üres formákat - mint Alapi, aki a párbajban kettéhasította Perjéssy koponyáját -, mindenki felháborodik, "középkori brutalitást" emleget.

 A Kaszinó nyegléinek belsö ürességét, lelki tartalmatlanságát világítja meg a Széchenyi-epizód is. Széchenyi Istvánról, a "legnagyobb

magyarról" csak annyit tudnak, hogy "Stefi Széchenyi" egy Vas megyei nagybirtokos, "a Béla papája". Érdeme  pedig, amiért megfestették arcképét: "Hagyta nekünk egy serleg és muszáj inni belöle."

A Zrínyi-ügy

 A bankelnök Zrínyiböl-nem halt ki teljesen a XVI. századi önkényeskedö oligarcha.  A kellemetlen és szemtelenkedö embereket vasba verette, s a bank pincéjébe záratta. A pénzt annyiba nézte, mint a pozdorját, s két kézzel szórta, a közgyülésen kirobbant botrányt pedig a maga módján oldotta meg. Végül is Zrínyit és vitézeit letartóztatták.

 Elevenítsétek fel a cselekmény egyes részleteit! Miért került

 a "várbörtönbe" Bobor ezredes? Milyen ügyes furfanggal

 nyomozott, és mit derített ki a Pesti Gúnár riportere, Perényi Miksa? Mi lett az ö sorsa is?

Keressetek a közéletre vonatkozó csípös megjegyzéseket !

Miért nem tett Boborné följelentést a rendórségen férje eltünéséröl? - Milyen "szükséges lépéseket" tett a fökapitány Perényi elôkerítésére?

A belügyminiszter megtudta Zrínyitôl, hol vannak a foglyok. Nem

az ügy erkölcsi oldala érdekelte, csak az interpellációkra gondolt, melyek a Házban lesznek, s a lapok cikkeitôl rettegett.

Hogyan fakadt ki Zrínyi, mikor a személyes szabadságot, a

jogállamot említette neki sopánkodva a miniszter? - Mit tanácsolt neki Bánffy miniszterelnök, hogyan kell megoldani a  foglyok szabadon bocsátását? - Hogyan oldotta meg Zrínyi a közgyülési botrányt?

 A "Nádor utcai csata", a szigetváriak letartóztatása, az ún. Zrínyi-ügy országos botránnyá dagadt, s a parlament elé került. Mikszáth

szatirája e parlamenti karikatúrában jut a legmagasabbra. Találó, finoman torzított miniatűr arcképvázlatokat tud adni a korabeli politikai

élet közismert szereplôirôl. A parlament ülése pedig olyan, mint valami

színházi elöadás : díszes hölgykoszorú a karzaton, izgalomra vágyó,

szenzációéhes képviselök, szerepet játszó miniszterek, megrendelt és

megrendezett felszólalások. S bár a Zrínyi-ügy egyáltalán nem országos jelentôségü, megérkeztek most a betegek is, a mezei hadak is (a vidéken lakó képviselók). "Az elnök után bevonul egy nagy raj, a konok

beszédhallgatók, mert e sok zöldségnek, vegyes szalma-széna-szecskának véges-végig való meghallgatása szinte egy neme a drága pénzen

vett mulatságnak, s úgyszólván a magas beléptidíj teszi becsessé e gezemicét" - jegyzi meg az író szarkazmusa.

 A parlamenti karcolatokat író Mikszáth most elemében van. A tudósító riporter módján jegyez fel mindent, lényeges és lényegtelen dolgokat, a közbeszólásokat, a rosszallást és a tetszésnyilvánításokat is.

A felszólaló képviselôk beszédei pedig valóságos stílusremeklések.

 Érdemes ezeket a beszédeket, legalábbis egy-egy részletüket újra elolvasni és tüzetesebben megvizságálni. Figyeljétek meg Pulszky Ćgost -

ö a kormány által felkért interpelláló - felszólalásának zsúfolt, terjengôs

s ezért eléggé homályos körmondatait! Teletűzdeli beszédét a jogásznyelvböl vett idegen szakszavakkal, s ezzel a komoly hivatalosság látszatát kelti. Sürün alkalmazza a régiesnek ható -ván, -vén képzôs határozói igeneveket, ezek segítségével tud olyan hosszadalmas mondatokat alkotni. Gyakoriak a szenvedö igealakok is. - Bánffy Dezsô miniszterelnök az "elhangzott interpelláció elválaszolása szempontjából"

nyilatkozik. Feltünö ebben a nyilatkozatban a zakatoló rossz mondatok, az ügyetlen közbevetések sokasága s az ezek mögött megbújó

ravasz semmitmondás. Ez után történt meg a regény második hihetetlen csodája (az elsô a feltámadás): a mamelukok (kormánypárti képviselôk) nem fogadták el miniszterelnökük válaszát.

  Tovább folyt a felzaklatott "tisztelt Ház" ülése. Gróf Apponyi Albert

dallamos kenetességű beszédében legalább van valami felelôsségre vonó tartalom is : ". . . akiknek kezében így megy tönkre és így végzôdik

egy századokon át ragyogó pálya, mi lesz azoknak a kezében az összetorlódott bajokban sínylôdô országból?" S egy új elemet vitt be a vitába : ha az idegen hatalmak képviselôi területenkívüliséget élveznek,

akkor Zrínyiék élvezzék az idônkivüliséget.

A királyi kegy

  Eötvös Károly szétesô, anekdotákból összeszôtt felszólalása közben

érkezett meg a hír: a király kegyelembôl törölte a pert, s Zrínyit felhívatta Bécsbe kihallgatásra. - A királyi kegy visszahelyezte a szigetvári

hôsöket XVI. századi környezetükbe, nekik ajándékozta Vajdahunyad

várát, s ott ismét régi életüket élték. - A regény Epilógjában egy képzeletbeli ellenséges támadás újra életre hívta, feltámasztotta Zrínyiben az

egykori vitézt. Megismételte hajdani tettét, hôsi halált halt a hazáért, de

a korabeli világ korrupt aljassága még a végsô jelenetben is keresztezni

akarta az egykori hôsi szándékot (Perényi Miksa ugyanis azt ajánlotta:

ne tegye a zsebébe a száz aranyat).

  Mikszáth ezzel a váratlan befejezéssel megmentette ugyan Zrínyiben

a hôst, kiemelte a félfeudális Magyarország fertôzött levegôjébôl, de a

regény következetesen végigvitt szatíráját ki is siklatta ez az anekdotikus fordulat, nem hagyta ugyanis Zrínyiéket végképp elzülleni.

A gavallérok

  Mikszáth írásaiban legtöbbet a dzsentrivel foglalkozott. A középnemesség a

polgári átalakulás, a jobbágymunka megszűnte s a gyors kapitalizálódás következtében - tôkehiánya miatt - a század utolsó évtizedeire elveszítette földbirtokát,

elszegényedett, de meg akarta tartani legalább régi, elôkelô életmódja látszatát,

ragaszkodott a nagyúri élet illúzióihoz. A dzsentrik elözönlötték a különbözô megyei s országos hivatalokat, a katonatiszti pályát, s többen munka nélkül, gazdag

hozományt ígérô házassággal szerettek volna vagyonhoz jutni.

  Az 1890-es évek tökéletesre formált, szerkezetileg is kitűnôen megkomponált

kisregénye A gavallérok (1897). "A dzsentri világának anakronisztikusságát tömörebben, művészibben alig fogták össze a magyar irodalomban, de azt is alig,

miként folyik el az élet a csillogó látszat ünnepei és a szürke való hétköznapjai között" (Németh G. Béla: i. m. 212.1.).

A Noszty fiú esete Tóth Marival

  Mikszáth A gavallérokban még elnézô mosollyal, némi fájdalmas nosztalgiával

szemléli a dzsentrik úri hóbortjait, ártalmatlan nagyzási mániáját, a késôbbi években azonban egyre keményebben ítéli el dzsetri hôsei üres, kártékony, élôsködô

életét, emberi hitványságukat, felelôtlenségüket. Élete utolsó évtizedének terjedelmes regényei közül (Különös házasság, 1900; A fekete város, 1910) A Noszty fiú

esete Tóth Marival (1908) című művében jut el a legkeserűbb, illúziótlan bírálatig.

Sajnos, szerkezetileg ez a regénye is széthulló, több novella füzére, s az anekrdotikus

szerkesztésmód, mely korábbi írói magatartásához jobban illett, itt már meglehetôsen zavaró, s akadálya az irói szándék megvalósulásának.

  Fôszereplôje a csinos, elegáns, megtévesztô modorú Noszty Feri. Léha, tékozló

huszárhadnagy, de egy váltóhamisítás miatt el kell hagynia a hadsereget, s Bontó

vármegyében családi összeköttetései révén szolgabíró lesz. Semmihez sem ért, dolgozni nem akar, ezért gazdag házassággal szeretné biztosítani dologtalan életét.

Egy vagyonos polgárlánynak, Tóth Marinak millióit szeretné megkaparintani, s ehhez az egész vármegye, a Nosztyak uri rokonsága is a kezére játszik. Aljas terveket agyalnak ki a leány "szivének meghóditására", s Noszty Feri végül is a legdurvább eszközhöz folyamodik:hirbe hozza, "kompromittálja" az ártatlan Tóth Marit, hogy a szülôktôl igy kényszeritse ki a házasságot. Az uri bűnszövetkezettel egyedül a lány apja, Tóth Mihály száll szembe. Megrendezi a fényes lakodalmat, s az összegyűlt dzsentrifamiliák elôtt jelenti ki, hogy lányát nem adja a hozományvadász Ferihez, s Mari már külföldre utazott.     

A regény fontosabb szereplôi közül Kopereczky Izrael Izsák még sok tekintetben Pongrácz István rokona, inkább furcsa, megmosolyogtató különc.

Az iró keserű kritikája Noszty Feri alakjában öszpontosul. Feri valódi kalandorjellem:legfôbb vonása a felelôtlenség. Lovagias, csiszolt modora, jó külseje aljas cinizmust takar. Léha, könnyelmű hozományvadász. Az erkölcsi érzék teljes hiánya és érzelmi üresség jellemzi:a szerelmet is csak hazudja. A regény végén ugyan érvényesül a költôi "igazságszolgáltatás":Noszty Feri felsül, megszégyenül, célját nem tudja elérni, de Mikszáth tétovasága is jelentkezik. Noszty Ferit a kudarc nem rázza meg, nem töri össze, sôt még magába szállásra sem készteti:egy vállránditással tovább éli aljas, cinikus, kártékony életét. A felsülés szinhelyérôl menekülve a bénitó levertség érzései közé hamarosan enyhitô, vigasztaló gondolatok lopóznak:"...Hiszen elég nagy a világ és van benne elég leány. Szebbnél szebbek, édesebbek. A hozományok se vesztek még ki. Ej, csak egézség legyen és egy kis tűrhetô kártyajárás".               A regény központi szereplôi között csak egyetlen pozitiv hôs, értékes jellem található:az egyszerű iparosból milliomos polgárrá lett Tóth Mihály, az ô alakját azonban Mikszáth romantikusan eszményiti. Puritán egyszerűség, emberi becsületesség, a munka és nem a pénz szeretete, szerénység és felelôsségtudat jellemzi. Ideális polgár, de még nem önzô, pénzhajhászó burzsoá. Szembe mer szállni lánya érdekében a pöffeszkedô dzsentri gôggel, de csak a magánéletben volt cselekvô, a közélet kérdéseibe nem szólt bele. "Idôszerű volt nálunk ez a tipus, de megkésett is. Történelmi szükségletet fejezett ki, mégis történelemellenes volt. Idôszerű volt, mert a feudális maradványok elleni harc, a küzdelem a következetes polgári átalakulásért a nemzeti fejlôdés központi kérdése volt. De megkésett is, mert a polgárság ebben a küzdelemben már nem képviselt igazi történelmi erôt. Ezt az ellentmondást nem tudta feloldani Mikszáth. S ez a feloldatlan ellentmondás érteti meg jellemrajzának töredékességét: a hasadást hôse közéleti kiábrándultsága és magánéletének cselekvô szenvedélye közt." ( Király István:i.m. 190.1.).                                               

     A  szerzô  életének  és munkásságának  rövid  ismertetése  ,

valamint  a  kiemelt  müvek részletes ellemzése  után  a  kiemelt

müvekböl olvassuk el ujra a részleteket, valamint jó néhány művét

számitógépes feldolgozásban. Aki beszélô számitógéppel  dolgozik,

az Mikszáthnak a feldolgozott műveinek sorait nem csak láthatja a

monitoron,  hanem halgathatja is. A számitógépes olvasás  mellett

ajánlatos  a  nagy szerzô  néhány  fontosabb  művének  rádióra

alkalmazott    változatát    meghallgatni    a    Magyar    Rádió

hangarchivumának jóvoltából.