google.com, pub-5333805121326903, DIRECT, f08c47fec0942fa0

2012. december 19., szerda

Balzac : Goriot apó


Honore de Balzac (1799-1850) Tours-ban született, õsi, paraszti családban (a nemesi de-szócskát önkényesen tették a nevük elé). Párizsba megy, azzal a szándékkal, hogy meghódítja a várost. Különbözõ álneveken kb. 30 regényt ír, de ezek csak bevezetõ-munkák. Sok adósságot csinál, ezeket haláláig fizeti - megtanulja, hogy a társadalom fõ mozgatóereje a pénz. Visszatér az irodalomhoz, és írásba fog. Évente 5-6 regény ír. Mikor kezd anyagilag helyrejönni, elvesz egy grófnõt, de hamarosan meghal.
            1830-ban írja „nagy” regényit, melyekben a francia társadalom egészét akarja bemutatni. 1834-ben írja meg a Goriot apót, és megfogalmazódik benne a gondolat: regényciklust fog írni. (Emberi színjáték - az Isteni színjáték a középkor enciklopédiája volt, ezzel a jelenkor enciklopédiáját akarja megalkotni.) Több, mint 90 regénybõl áll, önállóan is megállnak, de össze is kapcsolhatóak. Hõsei a pénz és a hatalomvágy megszállotjai - bármely társadalmi rétegben.
            A Goriot apó indítja az Emberi színjátékot, ez adja a regényfolyam alapját. A cselekmény Párizsban játszódik, átfogó képet ad a párizsi társadalom tagoltságáról. Elõkelõ estélyek - nemesek, panziók - lesüllyedt polgárok, diákok, özvegyek, bûnözõk... Vauquer - né panziója a fõ színhely, itt él Goriot apó, akinek a lányai azért küszködnek, hogy elõkelõ társaságba kerüljenek. A panzió világa nyitott (- a nemességé zárt),a nyomorgótól a viszonylag gazdagig mindenki megtalálható itt. A regény a korai realizmushoz tartozik, még vannak benne romantikus elemek, fontos eszköze az aprólékos leírás. Ezek néha fárasztóan hatnak, de a környezet meghatározó.
            A regény cselekménye lineáris, romantikus cselekménybonyolítás, váratlan fordulatok, rejtélyek... az ezek mögötti okokat késleltetve fedi fel. Éles szembeállítások, nagy összeütközések (Goriot apó, szegénység - lányai, gazdagság). A cselekmény egyszerre több szálon indul el, mindig másik a vezetõ szál. Kezdetben az sem derül ki, hogy ki a fõszereplõ. Két titokzatos szereplõ van: Goriot apó és Vautrin.
            Goriot apó valaha gazdag ember volt, aki elszegényedett (egyre följebb költözött a panzióban, egyre rosszabbul öltözködött...). Bizalmatlanság veszi körül, nem tudnak róla szinte semmit. Kitalálják, hogy egy öreg kéjenc, akihez csinos hölgyek járnak. Késõbb derül ki életének korábbi szakasza. Szorgalmának, üzleti tehetségének köszönhette gazdagságát, egyetlen szenvedélye a lányai iránt érzett szeretete ( a felesége iránt érzett is a lányokra hárul a halála után). A lányait kiházasítja, akik fenn akarnak maradni az arisztokrata társadalomban, de ehhez sok pénzre van szükségük, amit az apjukból húznak ki, aki feláldozza magát értük. A túlzott szeretet romantikus vonás - Balzac szerint itt az élet fõ mozgatója nem a pénz, hanem az érzelmek. Az önfeláldozás csak egyirányú, minél kevesebb pénze van, annál kevésbé törõdnek vele, lányai érzelmei mögött a pénz áll. Goriot irodalmi típus: hálátlan gyerekek, meg nem térülõ szeretet... Elkényeztette a lányait, nem tanította meg õket arra, hogy szeretni tudjanak. Sokáig nem veszi észre, hogy kihasználják, csak halálakor fogalmazza meg csalódását. A monológ végén újra felülkerekedik benne a vak szeretet (amikor Rastignac megpróbálja elhozni õket). Egysíkú jellem, végletes tulajdonságokkal rendelkezik, valószerûtlen figura. Leányai nem egyszerûen szívtelenek, kegyetlenségük nem kirívó - a társadalmi helyzetük kényszeríti õket rá.
            Rastignac is tipikus figura, az õ számára Goriot élete tanulságos - ha valaki az érzelmei rabja, akkor az rajtaveszt; ha õ jutni akar valamire, akkor felednie kell az érzelmeit. Goriotnál összetettebb jellem, vívódó, ellentmondásos figura, övé a fõszerep. Az õ szemszögébõl látjuk az eseményeket - a regény központi gondolata az érvényesüléséért folyó harc. A történet kezdetén szerény körülmények között élõ diák, akinek nemesi gyökerei vannak, de elszegényedtek, családja vidéken él. A rokoni kapcsolatok megnyitják számára az elõkelõ párizsi szalonokat - a nagyvilági életmód lenyûgözi. Magabiztos, kész arra, hogy megvívjon azért, hogy magasra törjön. Fel akar emelkedni, de ennek feltétele a pénz - ezt a hugaitól, anyjától szerzi meg. Felhagy a tanulmányaival, a párizsi aranyifjak könnyelmû életét éli. De vívódik, szégyelli magát, hogy elszedte a családjától a pénzt. Az anyja figyelmezteti, hogy nem annak kell mutatnia magát ezekben a körökben, aki valójában; de õ egyre beljebb kerül a szalonokba. Sokáig megõrzi a tisztaságát, ápolja Goriot-t, beleszeret Delphine-be... Látva Goriot sorsát kifakad a társadalom ellen: önzõ, gonosz világnak látja. De érzésein felülkerekedik a becsvágy.
            Dilemmáját Beauséant-né és Vautrin segít eldönteni. Beauséant-né szerint elõkelõ szeretõt kell találnia, és azt kihasználnia. Igazi érzéseit el kell titkolnia, mert különben elvész (erre õ maga a példa).
            Vautrin titokzatos alakja a regénynek, szökött fegyenc, alvilági figura, akinek megvan a jól kidolgozott elmélete az érvényesüléshez. Becstelen üzletet ajánl Rastignac-nak, amelybõl mindkettõjüknek haszna származnék. Meg akarja rontani az ifjút, hogy elkárhozzon a felemelkedés rögös útján. Szerinte szolíd munkával, becsületes úton nem lehet meggazdagodni (önigazolás). Az arisztokrata társadalom bûneit is bemutatja. Az elõkelõ arisztokrácia és az alvilág erkölcsei nem különböznek.
            Rastignac leszûri a következtetést: aki gazdag az erényes - a pénz irányít mindent. Goriot halálakor leszámol az erkölcsi kételyeivel, és vállalja, hogy befussa azt a pályát, amit Vautrin és Beauséant-né mutatott. Elfogadja az érvényesülési szabályokat, a magabiztos hang azt mutatja, hogy ez sikerül neki. A befejezés szomorú: egy alapjábanvéve becsületes ember erkölcsi megsemmisülését mutatja. Az érvényesülésnek nincs más módja, csak ez.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése