Kodolányi János : Magyar széppróza

                Kodolányi János

                      (Magyar széppróza 20)

           Kodolányi János (1899-1969) gyermekkorát nagyrészt az

Ormánságban töltötte, s írásaiban az egykézô ormánsági falu

bomló életét mutatta meg a naturalizmus eszközeivel (Sötétség, 1922). A 30-

as években a magyar mitológia föltámasztására vállalkozott (Julianus barát,

1938),  majd  bibliai tárgyú regényeiben (Égô csipkebokor, 1953;  1957)  az

emberi sorskérdések

foglalkoztatták.

  A Boldog békeidôk c. önéletrajzi regényében (1949; 1957) a

népi írók szociográfiai módszerességével vizsgálta a polgári

család intézményét, a közigazgatási vezetôréteg és az értelmiség  típusait,

az úr és cseléd viszonyát. A családtörténet és a

társadalmi látlelet megrajzolása mellett hôsei lelkének tudat

alatt kavargó alvilágát is felszínre hozza.

     A   szerzô   rövid  bemutatása,  valamint   műveinek   rövid

ismertetése és elemzése után számitógépes feldolgozásban olvassuk

el  kiemelt  és  elemzett műveit,  a  nagyobb  alkotások  kiemelt

részeit.  A  szerzô  azonban  többet  alkotott  attól,hogy   csak

ennyivel  foglalkozzunk.  Olvassuk regényeit és  a  Magyar  Rádió

Hangarchivumában keressűk meg a művek rádióváltozatait!

                         _______________

  Reményik   Zsigmond   (1900-1962)   nagyszabású   regénysorozatában,   az

Apocalypsis humanában (1932-1960) a kalandos

cselekmény  a világ zűrzavarát és kiismerhetetlenségét példázza. Az író  az

idôrend  felbontásával, szimultán technikával lazította fel  az  elbeszélés

hagyományos kereteit, és esszészerű

kommentárokkal, személyes emlékekkel és vallomásokkal,

dokumentarista  részletekkel,  a  történetírás és  az  emlékirat  elemeivel

tágította a regény lehetôségeit.

  Szerb  Antal  (1901-1945)  az  esszében  találta  meg  az   egyéniségének

leginkább megfelelô műfajt. Kitűnô tanulmányokat

írt a magyar preromantikáról, Kölcseyrôl, Vörösmartyról,

Blake-rôl. A Hétköznapok és csodák c. munkájában (1936) a

modern regényt mutatja be. Az irodalmi hatások pozitivista

felfogását  a  szellemi  befogadás  folyamatára  figyelô   szellemtörténeti

szemlélettel   helyettesíti.   Magyar   irodalomtörténete   (1934)   és   A

világirodalom története (1941) élvezetes olvasmánnyá teszi a szaktudományt.

  Szépírói munkássága is jelentôs. A Pendragon legenda

(1934) egy angliai kastélyban játszódó bűnügyi kísértethistória. Az Utas és

a  holdvilág c. regény (1937) fôhôsének sorsában az író saját  nemzedékének

útkeresését ábrázolja. Utolsó

könyve, A királyné nyaklánca (1943) a francia forradalmat

megelôzô idôszakban játszódik, a regényszerű elemeket az

esszével egyesíti.

  Illyés Gyula (1902-1983) a magyar széppróza legnagyobb

mesterei közé tartozik. Prózai írásai különféle műfajokhoz tartoznak.

  A   Petôfi   (1936)   életrajzi   esszé   a   hozzá   legközelebb    álló

költôeszményérôl. Egyesül benne emberábrázolás és korrajz, műértelmezés  és

személyes  vallomás. A megjelenítés többdimenziós: egyszerre valósul meg  a

költô életének belülrôl való újraélése és a reflexió.

  A Puszták népét a Válasz kezdte közölni 1934-ben, és a

Nyugat kiadója jelentette meg 1936-ban.

  Az író eredetileg publicisztikai beszámolónak szánta írását

azzal a szándékkal, hogy a valóság egy szeletének, a dunántúli

nagybirtokon  élô  pusztai  cselédség  saját  törvényekkel  és  szokásokkal

rendelkezô, a kor civilizációjától mérhetetlenül elmaradt világának tényeit

tárja  a  nyilvánosság  elé. Csak részben írt  élményei  alapján,  adatokat

gyűjtött,  szakemberek közreműködésével szociológiai  kutatásokat  végzett,

statisztikákat

tanulmányozott,  kérdôíveket  töltetett ki. Pontos és hiteles  képet  akart

adni  a  valóságról. Olyan valóságelemekkel dolgozott - a  napi  étrend,  a

munkafolyamatok, étkezési szokások

tüzetes leírása; a jövedelemviszonyok, az egészségi állapotok,

a  hiedelemvilág módszeres vizsgálata stb. -, amelyek a  korabeli  epikában

úgyszólván elképzelhetetlenek.

  A mű címe kultúrtörténeti toposz, olyan elôreutalás, amely

összetett jelentésű metaforává válik. A pusztában bujdosó, de

végül  üdvözülô,  megváltható nép képzetével  szemben  a  megválthatatlanok

kilátástalan   sorsát   rajzolja  az  író,  s  még  a   nemzeti   romantika

jelentésvilágát  is  hatálytalanítja:  a puszta nem  az  annyiszor  idézett

"szabadság földje", hanem az uradalmi

tömegszállások, nyomorúságos cselédodúk világa.

  Illyés könyve húsz fejezetben ad képet a dunántúli puszták

életérôl. Minden fejezetben más-más gondolat köré rendezi

észleleteit: a puszták múltja, ünnepek, a gyerekek nevelése,

erkölcs, kultúra, a pusztaiak jövôje stb.

  A Puszták népe bonyolult szerkezetű, összetett mű. Szociográfiai  érvényű

leírás,   történelmi  elemzés  és  önéletrajz,  tájleírások   és   izgalmas

novellisztikus epizódok fonódnak össze

benne egy magasabb egységbe. Szövegében a tényeket feltáró

tárgyias  rétegek  mellett  körülbelül  hasonló  mennyiségben   szerepelnek

tudósító-beszámoló-értekezô,   illetve   elbeszélô-megjelenítô    egységek.

Fejezetenként hol egyik, hol másik irányba

tolódik el a hangsúly, de a mű egészében végül egyensúlyba

kerülnek a különbözô típusú szövegrészek.

  A mű tényvilága egy nem irodalmi szerkezetben jelenik

meg, mely sajátos keveréke az útirajzszerűségnek és a népek

szociális, illetve kulturális sajátosságait vizsgáló néprajzi leírásnak.  A

mű ennek hatására sugallja nyomatékkal a feltáró-

felfedezô jelleget, az olvasónak azt a képzetét is erôsítve,

amely a néprajzi beszámolók műfaját a törzsi szinten élô, egzotikus, távoli

népek  bemutatásához  szokta társítani. A tények bemutatása  részben  azzal

válik   irodalmivá,  hogy  a  szerzô  a  tárgyias  elemeket   beleoldja   a

hagyományosabban szubjektív, látványteremtô elbeszélésbe.

  Az egész mű két, az elbeszélôi szólamokban határozottan

elkülönített, de ugyanabban a térben és idôben létezô életkört

jelenít meg. Az egyik a pusztaiak létkörülményeinek rajzában,

a másik az elbeszélô családjának történetében teljesedik ki.

Lényegében ugyanazt mutatja be a családtörténet és a pusztai

világ rajza, csak mindegyik más módszerrel. A családtörténet

elmondásához az író az életrajzi regény formáját választja,

mely  hol  a nemzedékregény, hol a nevelôdési  regény  mintáihoz  igazodik.

Ezeknek a műfajoknak a szemléletformái epikai

személyiséggé léptetik elô a nemzedékek legjelesebbjeit.

  Illyés a családtörténet elbeszélésében nem ragaszkodik a

valóság  tényeinek  pontos  rögzítéséhez, az  írói  képzelet  segítségével,

hagyományos epikai eszközökkel úgy alakítja a történetet, úgy formálja  meg

hôseit,  hogy  azok - minden különbözôségük ellenére  -  reprezentálják  az

egész   közösség   sorsát.  A  műben   érvényesülô   irodalmi   megformálás

következtében a

szociográfiai-néprajzi  alapossággal feltárt, megdöbbentô erejű tények  egy

bonyolultabb jelentésstruktúra elemeiként jelennek meg.

  Illyés műve olyan beszámoló a dunántúli nagybirtokok

gazdasági cselédségének mérhetetlen szociális nyomorúságáról, mely azonnali

politikai cselekvésre szólít fel.

  A Puszták népe a nemzetrôl alkotott képet is átrajzolja: a

nemzet egy rétegének sorsával szembesít, a nemzeti létrôl való

gondolkodást e réteg életének tényeihez vezeti vissza. Ez az

átrajzolás  a hagyományos nemzetkép érvénytelenítését célozza. A  nemzetrôl

alkotott kép újrafogalmazása drámai kisugárzású lesz, mert az  átértékelést

a magyarság létfeltételeként

tudja  sugalmazni. A nemzet sorsa "a nép felkészültségén és  felemelkedésén

fordul  meg"  (Magyarok).  A  nemzeti  tudat  szerepének  ilyen  rendkívüli

növekedése,  mibenlétének  újrafogalmazása éppoly jellegadó  eleme  a  népi

ideológiának, mint a vele

természetszerűleg összefüggô szociális reformok követelése.

  Illyés  nyelvében nincs semmi látványos, nem akar különleges  eszközökkel

hatni.   Stílusát  franciás  világosság,  hangnemhez   illô   szóhasználat,

választékos  mondatfűzés  jellemzi. Prózájának sajátos  ritmusa  van,  mely

gyakran közel jár a vershez,

mint ahogy verseiben is nyomon követhetô a köznapi közlés

lejtése. Hangja aszerint változik, hogy milyen tárgyat közelít

meg: tud tárgyilagos és fenyegetô, visszafojtottan indulatos és

derűsen  lírai,  ironikus és humoros lenni. A hangnem  váltogatása  azonban

sehol sem okoz stílustörést. A mű egységét az

író látásmódjának fölényével, az adatfeltárásban is érezhetô

bensô érdekeltségével, az emlékezés líraiságával teremti meg.

  A Puszták népe Illyésnek talán legjelentôsebb műve. Az író

a hagyományos magyar regényírás kereteit fellazítva olyan

irodalmi műformát hozott létre, amelyben a tapasztalati világ

tényeit úgy emeli át az epikai elbeszélés közegébe, hogy a mű

megformáltsága szuggesztív esztétikai hatással rendelkezzék.

  1.   Mit  tudunk  meg  a  puszta  múltjáról,  a  cselédség   helyzetérôl,

életrendjérôl, szokásairól, erkölcsiségérôl?

  2. Milyen tények mutatják, hogy a puszta lakói teljesen  kiszolgáltatott,

emberi méltóságuktól megfosztott lények, és

ugyanakkor tele vannak emberséggel, jobbra törô akarattal?

  3.   Keressünk   a  műbôl  részleteket,  példákat   az   írói   hangvétel

változatosságára, a tárgyilagos, derűs, humoros, fanyar,

ironikus, visszafojtottan indulatos elôadásmódra!

  4.  Hasonlítsuk össze a Puszták népét Nagy Lajos Kiskunhalom  c.  művével

(téma, elôadásmód, műfaj, szerkezet)!

  A Hunok Párizsban c. önéletrajzi regényében (1946) elsô

személyes elôadásban idézi fel párizsi éveit. A regény szerkezete  imitálja

az  önkéntelen  emlékezés  működését.  A  mű  nemcsak  emlékezés,  hanem  a

személyiség   önvizsgálata   is,  szembenézés  az   ifjúkor   eszményeivel,

törekvéseivel.

  A  Kháron  ladikján c. esszéregény  (1969)  önéletrajzi  vallomásossággal

átitatott meditáció az öregségrôl és a halálról.

Egyszerre fogalmazza meg az élethez való ragaszkodás erejét

és reménytelenségét. A halálnak magát meg nem adó ember

eszközei: a munka öröme, az önirónia és a felülemelkedés az

ösztön szűkölô félelmén.

  Az "esszéíró nemzedék" kiváló képviselôje volt Cs. Szabó

László  (1905-1984)  is. Irodalmi munkássága a Nyugat  vonzásában  alakult.

Érdeklôdése igen széles területet fogott át,

nemcsak a magyar és a világirodalom, a művelôdéstörténet és

a  képzôművészet, hanem a közgazdaság és a társadalomtudomány  kérdései  is

foglalkoztatták. A mélyebb összefüggéseket

feltáró   elemzô  módszere  egyforma  erôvel  érvényesült  novelláiban   és

útirajzaiban is.