Kormos István (1923-1977) népi
költôként indult, József Attila és Sinka
István
líráját érezte a
magáéval rokon forrásoknak.
Franciaországban
töltött
hónapjai (1964-65) folyamán megismerte a szürrealisták képteremtô
módszerét. Költészetét derű és játékosság
hatja át, derűje és játékossága a
világ
dolgaival és embereivel való jó
viszonyát érzékelteti. Stílusa
a
rusztikus
és az éteri, a súlyos és a
lebegô, a köznapi és az
álomszerű
végletei
között megkapó könnyedséggel szólaltatja meg azt az
árnyalatot,
amelyre a képzeletnek éppen szüksége
van. Szegény Yorick c. versében (1962-65)
önarcképét rajzolja meg, életének
elégikus hangvételű összefoglalását adja.
Azzal tüntet, hogy ô csak Yorick,
a
szegény bohóc, s az is csak múlt idôben. A csak ennyi vagyok
állítása a
halál tudatában hangzik el, s e távlatból
rezignált nyugalommal néz vissza
élete
dolgaira. A Nakonxipánban hull a hó-ban (1962-b5) a szétpergô
élet
emlékkincseit varázsolja elénk egyetlen
meseszigetre.
A
szerzô
életének és munkásságának
rövid áttekintése,
valamint néhány kiemelt küülönleges
alkotásának rövid bemutatása
után
számitógépes feldolgozásban olvassuk
el a bemutatot
verscsokrot,de szakitsunk idôt arra, hogy a
szerzônek minél több
alkotásával ismerkedjünk meg!
Csoóri Sándor (1930-) művészi
magára találása meglehetôsen elhúzódott,
hosszú
küzdelem eredményeként valósult
meg. Indulásakor a
népi
hagyományokat követte, majd a modern európai
költészettel való találkozása
nyomán
a kötetlenebb költôi
képzeletnek juttatott nagyobb
szerepet.
Nyugtalan
alkotó szellem, aki mindig új költôi vállalkozásba és
közéleti
küzdelembe fog. A költôi szándék és a
valóságos gyakorlat, a művészet és a
magatartás
belsô egységét keresi, de tudja,
hogy ez az egység már nincs
meg,
neki kell megteremtenie versrôl versre. A lét teljességének, a világ
intenzív
átélésének vágya hajtja, de az
elragadottság, a kitárulkozás
állapotaival
szemben gyakran elfogja
az elégedetlenség, a
hiány, a
beteljesületlenség zaklató élménye is. Versei
többnyire rezignáltak, de nem
beletörôdôek, noha végül a magányba, a
csendes meditációba vezetnek.
Költôiségének legnagyobb ereje
a képteremtésben, a
villódzó
képzettársítások gazdagságában van.
Fogalmazása pontosságából és a jelentés
másfelé
is sugárzó asszociációiból támad
bennünk a felismerés: azok
az
egyszerű
dolgok, megfoghatatlan hangulatok,
melyeket Csoóri rögzít,
kivételes alkalmai az emberi létnek.
Csoóri verseinek világában
gyakori metafora a "tél" : a hideg
világ, a
hó.
A Hó emléke c. versében (1978) a
havazás az elmenekülés lehetôségét
teremti meg, az utolsó tiszta szembenézés
elképzelt jövôjét "egy fennkölten
züllô ország szemével farkasszemet
nézve".
Tôzsér árpád (1935-) a Fiatal szlovákiai magyar költôk
antológiájában
(1958)
tűnt fel. Pályakezdését erôs
tájélmény, hagyományokhoz,
történelemhez kapcsolódó erkölcsi
elkötelezettség, klasszicizáló törekvések
jellemezték (Mogorva világ, 1963). Kettôs
űrben c. kötetében (1967) befelé
fordult,
személyes világának feszültségeit szólaltatta meg.
A korábbi
ábrázoló-leíró módszert
kérdezô-meditatív kifejezésmód, ill.
a tárgyias
líra
szemléleti és nyelvi
formái váltották fel.
Harmadik kötetében
(Érintések,
1972) ironikusan vet
számot helyzetével, objektivitásra,
absztrakcióra tôrekszik.
Az
erdélyi Kányádi Sándor (1929-) korai verseit a népköltészet és Petôfi
ihlették,
majd költészete megtelik a
metaforikus szemlélet elemeivel,
személyes
lírája a romániai
magyarság gondjainak vállalásával
lesz
zaklatottá és összetetté.
Verseinek
hagyományosan zárt szerkezetét gondolati kitérôk,
képzettársítások, a
sejtelmek disszonánsabb hangjait
megszólaltató
szövegrészek
teszik nyitottá. A
mozaikos szerkezetű Fekete-piros
c.
költeményben
(1972) a városi
civilizáció környezetében falusi
lányok
táncolnak.
A lassú és
néma tánc nemcsak a
kis népcsoport hányatott
történelmi
sorsát, elmerülésének szorongató veszélyét jelképezi, hanem
a
hagyomány, az
eredeti kultúra megtartó hatalmát is.
Szilágyi Domokos (1938-1976),
a Forrás-nemzedék legnagyobb
szabású
kísérletezô egyénisége, pályája kezdetén naiv
racionalizmussal hirdette az
értelem rendteremtô diadalát, a
szabadság
közeli megvalósulását, a
világ és a
lét célszerűségét és
harmóniáját. Aztán hamarosan megjelenik
költészetében az
utópikus szemléletet kikezdô kétely, mely a
Garabonciás
(1967) és A láz enciklopédiája (1976) c.
kötetekben már általánossá válik.
A történelmi tapasztalatok megingatják a
költô evolucionista felfogását, és
az
alapvetônek vélt értékek
bizonyossága megrendül. Ez a változás
hat a
versek
megformálására is: nézôpontok
váltogatása kezdi jellemezni
a
szerkezetet,
gyakoribbak lesznek a síkváltások,
rétegzettebb a jelentés, ôsszetettebb az
értékszerkezet. A Garabonciás (1967) c. versben a tér és idô
határait nem
ismerô,
száguldó, nyugalmat sohasem találó szabad szellem,
a bujdosó,
kivetett, az otthontalan igazság példázata
rejtôzik.
A Búcsú a trópusoktól c. kötetben (1969) a költô eljutott
az abszurd
létélményig, a Semmi határáig. Tudatosan
törekszik a
vers "depoetizálására", búcsút mond
a költészet hagyomá-
nyos
díszeinek, kerüli a képeket. A
Fagyöngy(1971) és a Sajtóértekezlet
(1972)
c. köteteiben a kiürült emberi értékvilág peremén járkál a
költô,
ahol a személyes lét értelme is kétségessé
válik. Válsághelyzetében a transzcendens
távlatok felé fordulva ostromolja
a megismerés, az emberi értékvilág határait.
Ám
az
ésszerű ismeret igényével közelít ahhoz is, ami a tudásnak a
rációnál
tágabb
területe. îgy "megváltástalanul", az
életfogytiglan szenvedést
jelentô
létben, kizárva a transzcendencia vigaszát a lázadó Jób szerepébe
helyezkedik, aki a számára teljesen kiürült
emberi értékvilágért is Istent
vonja felelôsségre (Mestrovic: Jób, 1972). A
70-es évek közepe táján írt
verseiben
egyre mélyebben foglalkoztatja a személyes
halál gondolata.
Eszménytelennek és
tarthatatlannak minôsül számára az
élet, s a nem
autentikus
létezést, a látszatéletet
megszüntetendô látszik egyetlen
kiútnak a halál (Circumdederunt, 1973).
Kassák Lajos
(1887-1967)
Érsekújvárott született, apja
patikaszolga, anyja mosónô. Tizenegy
éves
korában
kimarad az iskolából,
és beáll inasnak
"Szporni úr"
lakatosműhelyébe. Segédként szabadul, rövid
ideig Gyôrött dolgozik, majd 17 évesen Pestre
költözik. Mint vasmunkás több
gyárban
és műhelyben megfordul: dolgozik, szervezkedik, sztrájkol,
ezért
sorra
elbocsátják. Az irodalommal
az egyletben és
a munkáskörökben
ismerkedik.
1909-ben útnak indul, és Gödrössel, a faszobrásszal, majd Szittya
Emillel
végigcsavarogja Nyugat-Európát. Ezt
a "nagy csavargás"-t késôbb
így
minôsíti: "az én eszmélése a káoszban
".
1915-ben egy fanatikusan újat
keresô kis csoportot szervez maga köré
és
megindítja A Tett c. folyóiratot, a magyar
irodalmi avantgárd elsô fórumát.
A
lapot 1916-ban betiltják, ám Kassák másik folyóiratot alapít Ma
címmel
(1916-19). A Tanácsköztársaság idején
nyilvános vitát folytat Kun Bélával,
aki a Ma irodalmát "a burzsoá dekadencia
terméké"-nek nyilvánította.
Kassákot a Tanácsköztársaság bukása után
letartóztatják. Szabadulása
után, 1920-ban Bécsbe emigrál. Itt folytatja
a
Ma (1920-25) szerkesztését, a folyóirat a
nemzetközi avantgárd egyik fontos
orgánuma
lesz.1926-ban visszatér Magyarországra, és
ismét folyóirat-
alapításhoz lát, kiadja a Dokumentumot
(1926-27) és a Munkát (1928-38).
1945 után rendkívüli aktivitással vesz részt az
irodalmi és művészeti
élet
újraszervezésében: a Magyar Művészeti Tanács alelnöke (elnök: Kodály
Zoltán), három folyóiratot is szerkeszt (Śj
Idôk, Kortárs, Alkotás). 1949-
tôl
azonban más írókhoz hasonlóan ôt
is elhallgattatják, csak
1956-ban
szólalhat
meg újra.
Pályakezdés
Elsô
költôi próbálkozásait a "munkásirodalom" akkor
szokványos
stílusa, népiességgel kevert
századvégies hang jellemzi.
Mintaképe Csizmadia Sándor, a Népszava
költôje és Petôfi Sándor. Éri ugyan
egy élmény, amely közelebb viszi igazi
önmagához: "Kölcsönkaptam Berzsenyi
költeményeit, s
ezek a
kemény, vasból és acélból való mondatok egyszerre átlöktek együgyű
tépelôdéseimen" -
de ez a gazdagodás még
nemigen látszik meg
versein.
Amikor
kezébe kerül a Holnap antológia,
fontos felismerésekre jut: "Még
sohasem
olvastam ilyen nagyszerű
verseket. Egészen mások, mint amit
mi
csinálunk, de
azt
hiszem, ôk az igazi költôk és nem mi. . ."Olvassa a Nyugatot
is: "Ady
fékezhetetlen indulataival, a többiek finom
technikájukkal hatottak rám."
Játék-Élet címmel összegyűjti
1909 és 1915 között írt verseit, de
végül
úgy
dönt, hogy nem
adja nyomdába a
verseskönyvet. Miközben ugyanis
igyekezett
"nyugatos" verseket írni, lassan ráeszmélt, hogy ô
egyáltalán
nem olyan, mint a nyugatosok.
Párizsban hallhatott elôször
a modern művészetrôl,
a kubizmusról,
Cendrars-ról,
Apollinaire-rôl: "észrevétlenül gazdagodtam a lelkemben, de
ez a gyarapodásom még nem érett meg
a
világ részére (. . .) Amit
magamba szedtem, az rétegekben
lerakódott
bennem, s csak alkalom kellett hozzá, hogy
megoldódjon a nyelvem. . ."
Vándorútjáról hazatérve úgy érzi, hogy prózában jobban
tudja
magát kifejezeni. Misilló
királysága c. regényét (1914) Osvát
is
elfogadja közlésre, de csak néhány év múlva
jelenteti
meg
folytatásokban a Nyugatban.
Verseskötettel Kassák csak
akkor
jelentkezik,
amikor úgy látja, hogy már önálló költôi nyelven tud szólni.
Saját hangjának megtalálását segítette a
világháború kitörése.
Az expresszionista költô
Elsô
verseskötete, az Éposz Wagner maszkjában
(1915) mindössze 13 vers. A kötet zord,
monumentálisra
formált képeivel, harsány hangzataival
vallomás "a vér
és a tűz undok, fekete mocska" ellen.
Nem közvetlenül
kifejezett
érzésekkel, indulatokkal, átkokkal vagy jajongásokkal pöröl
a
háború
ellen, hanem azzal,
hogy versben "megcsinálja", foghatóvá
és
láthatóvá alkotja a szavak anyagával, mintegy
elôgörgeti magát a valóságot,
belesűrítve egy-egy nagy erejű, komor,
látomásossá
emelkedô képbe. "A versek végtelen,
forradalmas, kaotikusan vajúdó, tűzben
és füstben tekergô sorai a mai lelket
zengetik meg - írta Kosztolányi -, és
a
szavak, melyeket mintha felrobbantott
volna a világ katasztrófája, új
pályákon keringenek."
Az
Éposz Wagner maszkjában és A Tett c. folyóirat
megjelenésétôl (1915) számíthatjuk a magyar
avantgárd
történetét.
A magyar avantgárd
a világ forrongásban
lévô művészeti
törekvéseitôl
kapott elindító ösztönzéseket,
de önállóságra törekedett.
Kassák
és társai a Marinetti-féle futurizmustól csak esztétikai
nézeteit
kölcsönözték, de tagadták a háborút és
erôszakot dicsôítô agresszív elveit;
inkább az orosz futuristák, a baloldali
német
expresszionisták politikai radikalizmusával azonosultak, és
hatott
rájuk a francia kubizmus új szerkezeti rendet
kutató személete.
A mozgalom magát
aktivizmusnak nevezte. Az
aktivisták meg akarták
szünteti
a távolságot alkotás
és hétköznapi tevékenység
között, a
műalkotást elsôsorban
tettnek tartották, cselekedni akartak,
beleszólni koruk
életébe.
Az expresszionistákkal egybehangzóan
az ösztönös érzelmi
tartalmakat akarták megszólaltatni, és ezt
a törekvésüket összekapcsolták világmegváltó,
szociális
gondolatokkal, a felelôs társadalmi
cselekvéssel. Célul
tűzték ki az új embertípus, a "kollektív
individuum"
megteremtését.
Az aktivista költôk átütô, dinamikus művek
létrehozására törekedtek.
Igyekeztek
összeforrni az emberi
közösség és a
természet dolgaival,
szimultanista
módon jelenítették meg a külsô
és belsô
eseményeket. Fel
akarták
mutatni a kavargó világ arcát: a
nagyvárosi életet, a
"roppant
metropoliszok" vegetációját, a technika
csodáit. Míndent mozgásban levônek
láttak,
szemük elôtt a
nyomorúságos vagy a
diadalmas élet látványa
kavargott: siratóénekeket és örömtôl duzzadó
ódákat írtak. Következetesen a
szabad
vers művelôi voltak.
Az aktivizmust az
expresszionizmus
magyarországi változatának tekinthetjük.
A Mesteremberek (1914)
Kassák elsô klasszikus
értékű megszólalása,
mintegy magába foglalja az induló
költô teljes programját. Kassák visszaemlékezése
szerint Osvát a következô
szavakkal utasította vissza:
"Uram, ez nem vers, ez
szekérdöcögés." Nem vállalták a
közlését másutt sem, végül A Tett 3. számában
jelent
meg 1915-ben.
Már a
szöveg elsô szava (Mi) jelzi, hogy itt a közösség
hangját
halljuk; ennek alapján közösségi drámai monológnak nevezhetjük
a
verset. Hangnemét tekintve a himnikus ódával
tart rokonságot.
A
beszélôk negatív jellemzést adnak magukról: "nem
vagyunk tudósok, se méla, aranyszájú papok /
és hôsök
sem
vagyunk". Az utóbbiból a
háború elutasítása következik: a 3-5.
sor
monumentális
képe holtakat láttat az egész földön. A
költemény nem a
"hôsöket
dicséri, hanem az építkezô embert. A
"mesteremberek" a jövô
emberei,
szavaikból erô sugárzik és a
technika iránt érzett lelkesedés.
Elvetik
az ábrándokat, az immorális
szórakozató ipart. A költô hatalmas
szerkezetek,
építmények látomását tdézi elénk.
Egyre emelkedik a pátosz
(anyagfelsorolás, túlzás,
expresszív kifejezések), majd
kozmikus
hasonlattal
("mint az ég
szédületes meteorjai") teljesedik
ki a
monumentális
program, mely az új
ember eljövetelét is
meghirdeti. A
művészet
hivatása, hogy "az
idôk új arcát" énekelje,
kiterjesztve a
programot
egész Európára. A nagyvárosok felsorolása a vers zárlatában
az
erô élményét is növeli.
Kassák ebben a költeményében a művész újszerű eszményét is
megfogalmazza:
a
szórakoztató, a "szép" verset elôállító költô
vagy az
egyéni látnok
helyére a közösségi alkotás prófétáját
állítja.
1.
Figyeljük meg, hogyan érvényesül a költeményben Whitman tág lélegzetű
versmondatának hatása!
2.
Hasonlítsuk össze Kassák költeményét Ady "Góg és Magóg fia vagyok én"
kezdetű és Babits A lirikus epilógja c.
versével !
A Tett elsô verse, az Örömhöz c.
expresszionista óda (1915) a világ- és
önátalakítás feltétlen bizalmát és vágyát
fejezi ki.
Kassák
Az izmusok története c., halála után kiadott könyvében (1972)
így
kommentálja:
"Ez már a modern, XX századi irodalom hangja. Amikor a vers
iródott, Verhaeren és Apollinaire még élt; s
én az ifjú költô valóban nem a
halál rokona voltam, hanem azoké, akik az
élet új szépségét énekelték."
A költemény kijelentô mondatai
közül kiemelkedik a második és az utolsó
elôtti
sorban a lásd felszólítás. A kijelentéssorozat éppen
ettôl az
ismételt
felszólítástól kapja sajátos,
ünnepi retorikáját, bensôségesen
boldog,
büszke, magabiztos ódaiságát. Ez fejezi ki a fölütésben a múlttal
való
leszámolás sürgetô ösztönét,
a meggyôzés társkeresô
vágyát, a
zárlatban
pedig a kinyilvánítás
megtörténtének örömét, a
meggyôzés
teljesülésének büszkeségét, az együttes
cselekvés biztonságát.
A vers egy
pusztulásra érett, egy
életet fojtogató állapot
megjelenítésével indít. Ez az állapot a beszélôt
körülvevô világ számára
még
jelen (most); a beszélô tudata, akarata számára már múlt (már). Sôt a
beszélô számára valójában a költô jelene is
múlt, melybôl környezô világára
jövôlátomása felôl csak visszatekint.
Az idôszembesítéssel együtt
végbemegy az állapot- és
magatartásszembesítés is. A
múlt félelmetes járványaitól rémült városok
képei
halotti himnuszok, temetési
szertartások s gyászzsolozsmák
motívumaival
kapcsolódnak, hogy aztán mámoros
diadalénekbe váltson át a
költemény. Az állapotszembesítés mibenlétét a
második strófa elsô két sora
pontosan ki is mondja.
Ami
ezután következik, az a vágyott új világ boldog és
büszke,
telt és férfias himnusza. A 3. vsz.-ban a beszélô esz.1.
sz.-bôl
átvált
tsz. 3. sz.-be, majd a cselekvés pillanatában viszszavált esz.
1.
sz.-be, mintegy éreztetve, hogy az etikai
döntés
az
egyén joga, kötelessége, érdeme, akkor is, ha az a közösségi cselekvés
együttes vállalásának jegyében történik.
1. Figyeljük meg,
hogyan ötvözi a költô
a zsurnaliszta, jelszavas
jelenet-
és képtöredékeket a
liturgikus, kultikus látomás-
és
motívumtöredékekkel!
2. Figyeljük meg, hogy egymástól
milyen távol esô nyelvi és fogalomköri
(ipari,
politikai, mozgalmi, vallási, filozófiai, utcanyelvi)
rétegekbôl
származó szavakat, kifejezéseket vegyít a
költô a vers szövegében!
3.
Figyeljük meg a különféle (gyengéd és nyers, elkoptatott és szokatlan,
egyszerű és irodalmias) szószerkezetek,
szókapcsolások vegyítését!
4. Mi
a funkciója a mozgalmas, energikus igei állítmányoknak?
5. Figyeljük meg, hogy a
versbeszéd ritmusa mennyire egybeesik a
beszéd
biológiai ritmusával!
Kassák a 10-es évek második felében írt verseit második,
Hirdetôoszloppal
c. kötetében (1919) gyűjti össze. Ezekben a
költeményekben a költô mindent
dinamikusan
él át, a
kifejezést a lehetôségig,
igésíti, maximális
expresszivitásra tör.
Expresszionizmusának
kiteljesedése a Máglyák énekelnek
c. prózaverse
(1920) a forradalmak korszakáról.
A lírai-gondolati jellegű elbeszélô költemény
fôhôse, a
"szakállas ember" a maga
különharcát vívja az ember
megváltásáért.
A Dadától a konstruktivizmusig
Világanyám c. gyűjteményes kötete (1921) az elsô korszakából a másodikba
való átmenetet mutatja. A kötet
elsô könyve az Éposz Wagner maszkjában.
Második
könyve a Hirdetôoszloppal anyagát hozza, és
még öt új
darabot.
Az utolsó: O x 0 = 0 (1920), tagadása
egy Kassáknál gyakran
visszatérô igazságnak, a 2 x 2 = 4-nek.
A kórházban keltezett költemény a holtpontra
jutott
élet, a teljes semmi lázálmas víziója.
Alapélménye a
széttöredezett világ káoszának átélése: "A
reménytelenség bazalt oszlopai
virágoznak
fölöttünk. . . " A költô ekkori állapotának a Dada felelt
meg
legjobban. A kötet
harmadik könyve 18 cím nélküli, számozott
vers. Ezek
az "öntémájú" költemények a logikai
kötéseket fölbontó dadaista kísérletek.
Bár
Kassák sosem volt a szó teljes értelmében dadaista, az emigráció elsô
éveiben megjelennek írásaiban ennek az
irányzatnak a vonásai.
A ló meghal a madarak kirepülnek
A
bécsi évek legnagyobb költôi teljesítménye A ló
meghal a madarak kirepülnek c. költemény
(1922). Elôször a 2 x 2 elnevezésű
folyóiratban
jelent meg (481. sora is így hangzik: 2 x 2 = 4), képszerűen
nyomtatott
címmel s folyamatosan szedve, az egyes
részeket csillaggal elválasztva, nem
sorokba tördelve.
Két
hasonló típusú költemény példája is ösztönözhette
Kassákot
műve megírására: Apollinaire
Egöv (1912) és
Cendrars A
transzszibériai expressz és a Franciaországi
kis Johanna prózája (1913) c.
verse.
Mindkét költemény emlékeket idéz, és rokon
bennük a kószálás,
vándorlás, utazás ihletbeli alaphelyzete is.
Kassák művében egy
nyugat-európai csavargás
emlékei 1909-10-bôl úgy
jelennek meg, amint azok az idôközben
művésszé érett, bécsi emigrációjában
tevékenykedô egykori csavargó tudatában az
1920-as évek elején
felidézôdtek.
Ezekben az években kezdte írni
önéletrajzát, az Egy ember
életét
is, a költemény az önéletrajz
elsô három kötetének, elsôsorban a
Csavargások könyvének lírai sűrítménye.
Kassák poémája tudatosan megszerkesztett nagyszabású szintézis, melyben
a
reális és irreális, a szubjektív
és
objektív elemek, a pozitív és negatív értékek állandóan egyensúlyozzák
egymást. A vers sodra, egyhuzamú
dikciója - nagy betűvel kezdôdik és ponttal
fejezôdik
be,
közben nincs központozás - az elôadás
folyamatában, az emlékezés
szüntelen
áradatában mintegy úsztatja
a reális elemeket,
képeket,
kifejezéseket, és vegyíti
ezeket az elvontakkal, az irreálisokkal.
Éppen ez teszi
az emlékezést hitelessé és szuggesztív
hatásúvá: az erôs
valóságelemek
hitelt adnak az elvontnak,
az irreális pedig
lebegôvé,
emlékszerűvé emeli a reálisat is.
A
költemény szövegében ábrázoló (leíró v. elbeszélô),
értelmezô (reflexív, gondolati) és önkifejezô
részletek
váltják egymást, de ezek gyakran egyidejűleg
is jelen
vannak. Ezt megfigyelhetjük mindjárt a vers
elején az
alábbi három sorban:
a gyárkémények alatt ültünk
tudtuk holnap a görbe vonalak
ho zsup ho zsup
Az
idézett elsô sor életrajzi hitelű valóságmozzanat
(ábrázoló), melyben ott rejlik a lent
("alatt') és a fönt
érzelmi-gondolati szembeállításának lehetôsége. A
következô (értelmezô)
sorban
a "görbe vonalak" látszólagos elvontsága az
elbeszélés szerves
részévé
válik a belgiumi utazás során:
"de azért mégis itt értek bennem
öszsze
a görbe vonalak / itt találkoztam
össze szittyával aki zürichbôl
jött
és chilébe készült vallásalapitónak". Az önkifejezô "ho
zsup" élesen
fölcsapó, kétszer jambusi
(v - v -) halandzsája nemcsak a személyes
kitörésvágy
érzékletes
kifejezôje, hanem a fönt ("a madarak") világát is
megidézi egy
pillanatra.
Ebben
a három sorban megfigyelhetjük a költemény
különbözô stílusrétegeit is: köznapi (néhol
durva, közönséges), emelkedett
és ironikus (néhol parodisztikus)
mozzanatok fonódnak benne össze szerves
egységgé.
A
művet egymásba fonódó motívum-sorok szövik át.
Ezek közül talán a legfontosabb a címben is
szereplô
ló- és madármotívum. A nyitó képben mindkettô
az idô
képzetét
idézi föl: "Az idô nyerített
akkor azaz papagájosan kinyitotta
szárnyait
mondom széttárt vörös kapu".
A ló, az idô kinyitotta
száját,
nyerített;
a madár, a papagáj kinyitotta
szárnyait; az összetett,
több
rétegű költôi képbe még egy motívum
illeszkedik: a széttárt vörös kapu.
A vörös a vér és a forradalom színe; a vörös
kapu a test
és a jövô kapuja, felidézi általában a
fogantatást és a jövô születését, a
szerelem
és a politika tágabb képzetköreit. A nyitó képben tehát a ló, a
madár,
a kapu az
idô metaforái. Az
idô "kinyitotta szárnyait": a
repülésnek, a
föld feletti szférának az egész műben kiemelt
szerep jut.
(A
hajóúton, a Duna
partján falusi szélkakasok,
"vörösréz madarak
kukorékoltak"; Belgiumban Szittya vallásalapító kudarcát
kísérve "a házak
fölött csörömpölve
más tájak felé röpültek a madarak"; a
záróképben egy
fémtestű madár repül.)
A
ló-motívum is végigvonul az egész művön: "az
ember elhányja csikófogait és néz a semmibe,
ahol az élet
beleharap a saját farkába / a semmibe";
Stuttgartban
"egy
kese csikó meg betolta fejét az ablakon / és nyeritett"; végül
"egy
csipkebokor
nyilik ki mindenütt / de a modern
lovaknak vasból vannak
a
fogaik".
Az 510 sorból
álló költemény bár
egyöntetű versfolyam, mégis
megkülönböztethetô benne bizonyos rejtett
szakaszolás.
Az
elsô és utolsó szakaszok mintegy keretbe foglalják
a
cselekményt. A lírai útirajz fôhôse Pestrôl indul (1-15. sor) és Pestre
érkezik
vissza (478-500. sor). Az érsekújvári
éveket idézô rész (16-47)
központi
szereplôje az apa, kulcskérdése pedig az
elutasított hivatás
("káplán"). A
befejezô rész (501-510) a
megtalált hivatás vállalásával
visszautal erre.
A 48.-tól a 477. sorig tart maga
az elbeszélt utazás. az utazás. A 48-
227. sorig a beszélô "a félkrisztus
faszobrász"-szal
vándorol, majd rövid magányos kóborlás után
"szitytyá "-val folytatja útját
(246-477).
Az út
fôbb állomásai: Bécs, Stuttgart, Brüsszel és Párizs. E színhelyeket
a vándorlás szakaszai kötik össze.
Az egyes szakaszok az emberlét és a költôi
hivatás alapvetô, nagy kérdéseit
vetik fel:
Bécs
(48-79): távlatkeresés
vándorlás (80-129): közösség és munka
Stuttgart két szakasza:
(
130-162) hit és részvét
(
163-227) szerelem és halál
vándorlás (228-283): remény és kudarc
Brüsszel három szakasza, a mű hangulati és eszmei
csúcsa, a forradalmi jövôt biblikus
látomásban (passió)
idézi meg:
Este: vacsora "a maison du peuple hosszú
asztalainál"
(284-329), az apostolok utolsó vacsorájának
profán változata
Éjszaka: "orosz gyűlés" a
"petit passage"-ban (330-367);
újszövetségi
utalások: pünkösdi "lángok"; nagycsütörtöki út
"a hegyre
fölfelé"; az
"új ember" születésének
ígérete; a majdani
rendôrkém
júdáscsókja;
a lábmosás szertartása; felajánlott áldozat
"a szegények
asztalára"
Hajnal: letartóztatás, út a toloncházba
(368-406).
A láncra vert csavargók "a szôke
gyerekoroszra"
gondolnak, akit modern messiásként fognak
felakasztani "egy kék reggelen a
kreml elôtt".
Párizs (407-477): az élet és költészet. Ez a szakasz
mintegy érzelmi fókuszba gyűjti a korábbi
élményeket,
elôkészítve a zárórész gondolati összegzését.
Az
utazás 9 egység. Nem lehetetlen, hogy épp ezekre
vonatkozik a "9 féle tojást találtam a
madárfészekben"
megismételt kijelentése (407. és 421. sor). A
fészkekbôl
kiröppenô 9-féle idômadár a múlt
meghaladásának, a
társadalmi, egyéni és művészi újjászületésnek
9 változata.
A költeményben gondolati csomópontokat is
felfedezhetünk. Az 510
sor
középtengelyében (255-56) ezt
olvassuk: "igéim virágokban lobogtak már
a mezôkön /
dögöljenek
meg akik elismerik a nyugvópontok szükségszerűségét". A mű
hangulati
tetôpontja, amikor "mindenki
tudta már nem lehet messze isten
órája" éppen a
költemény elsô aranymetszéspontjában (317)
található.
(Az aranymetszet geometriai lényegének
megfelelô
arányviszonyok a költeményben: (194 : 316 =
316 :
510.) A második aranymetszet (194) szintén
kiemelkedô
érzelmi csomópont: az álombeli egyesülés
elragadtatott
pillanata ("vitézkötés az
életemen"). A két aranymetszet
és a tükörtengely gondolati-érzelmi
csomópontjában tehát a költôi világkép
központi problémái szólalnak
meg:
politika ("isten órája"), szerelem ("vitézkötés az
életemen") és
költészet ("igéim").
A
költeményben a szubjektív idô tempója más, mint
az eseményeké. Az utazás néhány hónap alatt
zajlik,
ezen belül a brüsszeli "passió"
néhány órája a terjedelem több mint
negyed
részét foglalja el.
A belsô, lelki-tudati
folyamat egy teljes élet,
egy alkotói pálya
kibontakozásának, egy személyiség önmegvalósításának története.
A beszélô
kiemelkedik a "mindennek vége"
sivár tehetetlenségébôl, megtalálja önmagát.
A
madarak ugyan lenyelték a hangot, a jelenné vált jövô
nem azonos a
megálmodott jövôvel, a fák azonban tovább
énekelnek. (A motívum elôzményei:
a fák alapjában véve teherbe esett lányok; mi
teljesek vagyunk mint a
beojtott
fák - énekelték a brüsszeli "tiszták". A fogamzás, terhesség
és
szülés motívumlánca az egész művet
átszövi.)
A
zárlat - én KASSáK LAJOS vagyok / s fejünk fölött
elrepül
a nikkel szamovár - a személyiség maradandóságát és
a kaland
elmúlását állítja szembe egymással. Az
elröpült
évek helyett álló nikkel szamovár az
orosz motívumokra utal
vissza. Elôzményei: ezüst szalamander
(192); a teherbe esett teáskanna (214); egy
szôke tovaris
(. . .) kezei röpködtek mint vörös galambok
(332-33).
Az
élet egy korszaka visszahozhatatlanul elmúlt, Kassák megjárta az utat
a múltból a jövô felé, a céltalanság
érzésétôl eljutott a rend, a konstrukció, az
építés igényének kimondásához:
"bizonyos hogy a költô vagy épít magának
valamit amiben kedve telik / vagy
bátran elmehet
szivarvégszedônek".
1.
Hol és milyen értelemben van szó a műben versekrôl,
költészetrôl, magáról a költôi
tevékenységrôl?
2.
Megmutatkozik-e a képalkotásban Kassák érdeklôdése a
mértani elrendezés iránt? A választ igazoljuk
szövegrészletekkel !
3.
Milyen halandzsa-szavak fordulnak elô a költeményben? Mi a szerepük?
4.
Hasonlítsuk össze Kassák költeményét Apollinaire Ég-
övével!
Kassák
útja a 20-as években a konstruktivizmus felé
vezet.
égy véli, hogy a "forradalmak romantikus
jelszavai" helyett a
teremtô
építéshez kell fordulnia. Olyan műveket
akar létrehozni, melyek
felépítése
architektonikus, egyszerre fejezik ki
az élet új
szellemi
rendjét
és a kaotikus társadalommal
szemben a szociális közösség tiszta
szerkezetét
(Vissza a kaptafához,
1923). Síkgeometrikus képeket,
"képarchitektúrákat" kezd festeni
(1920-25). Ezek a rend, a tisztaság, a
harmónia értékképzeteit sugározzák,
és az áhított társadalmi és létmodellt
állítják az emberek elé.
Következô köteteiben - Śj versek (1923), Tisztaság
könyve
(1926), 35 vers (1931) - folytatja a Világanyámban megkezdett
cím
nélküli,
számozott versek sorozatát. Ebben
a 100 versben észrevehetô
a
képzôművészeti
konstruktivizmus ösztönzô hatása: a költô nem
kívülrôl
vett "témát" énekel meg, hanem
belsô érzésvilágát, a
diszharmónián úrrá lett ember érzésvilágát
tárgyiasítja.
Képvers is akad közöttük, s többségük
látszólag össze
nem illô elemek képszerű elrendezése. A költô
mellôzi a
jelképszerűséget, a homályos célzásokat, a
mellékjelentéseket, minden szót
egyetlen alapjelentéssel kell azonosítanunk.
A
71., A mellékutcából jöttem kezdetű költemény
(1931)
belsô önéletrajz. A beszélô társaival együtt szembefordul a létezô
külvilággal,
mert rendetlenséget, zűrzavart
lát benne. Üzenetet vár, de
hiába.
A zárósorokban ugyanazt az életet
látja maga körül, mint a vers
kezdetén,
de most már a szivarok kiégtek, a
barátok alszanak. A beszélô
azonban
nem mond le a megváltás jövendölésérôl. A vers zárlata érzelmileg
hitelesíti a vers egészének tényszerűségét.
Kassák hazatérése (1926)
után ott próbálta folytatni munkáját,
ahol
Bécsben
abbahagyta. Dokumentum c.
folyóirata (1926-27) azonban nem
tud
gyökeret
verni, az érdeklôdés egyre inkább elapad körülötte.
A magyar
szellemi élet egészében
felerôsödnek
az "új szintézis", "új harmónia" megteremtésére irányuló
törekvések.
Kassák a Munka
c. folyóiratban (1928-38)
megpróbál
alkalmazkodni
a hazai lehetôségekhez, így ez a
lap hosszabb ideig
létezhetett.
Klasszicizálódás
A
30-as évek elején nagy változás játszódik le Kassák
költészetében. A folyamat kezdete már a
Tisztaság
könyve
(1926) és különösen a 35 vers (1931) költeményeiben megfigyelhetô.
Fokozatosan
lerázza magáról a szövevényes
formai elemeket, marad csak a
szilárd
belsô forma, a
fegyelmezett, feszes szerkezet;
egyre inkább
egyfajta
"klasszicizáló" puritán tisztaság, végsôre redukált
egyszerűség
jellemzi verseit.
A Földem virágom
c. kötete (1935) összefoglalás és
egyúttal tovább
indulás. Elôszavát Gyergyai Albert írta:
"Az újabb versek műfaja - olvassuk
benne
- valami parttalan
és idôtlen recitativo" (ének-beszéd). A
versküszöböt rendszerint egy-egy
prózai" ténymegállapítás vagy
helyzetrögzítés helyettesíti.
Pl.:
"Kiállok a kapuba, és
eldúdolom a széllel" (Boldog reggel,
1934) -
egyszerűen elmondja, amit lát és hall,
elmondja életét.
Elégikus hangvételű költeményeiben sztoikus
nyugalommal
számol
be lelki világának
zajlásáról, érzékelteti az
emberi sors
hullámverését, és így
a szokásos életrajzi lírát igyekszik
meditációs -
kontemplációs lírává tágítani.
Klasszicizálódása a 30-as évek
második felében folytatódik
(Ajándék az
asszonynak, 1937; Fújjad csak furulyádat,
1939),
és
a 40-es években (Sötét egek
alatt,1940; Szombat este,1942; Szegények
rózsái,1949)
megy végbe teljesen. Ez a klasszicizálódás a magánbeszéd,
a
monológ
jellegzetességeinek
hangsúlyos jelenlétével nyeri
el egyedi
formáját.
Mondatai belsô tagolása
hosszan hullámzó melódiát
ad ki,
többnyire kijelentô
módban
és jelen idôben
szóló sorai recitáló, szép
hangzású beszédet
sugallnak.
A költô rendszerint elsô személyű jeleneteket bontakoztat
ki önmagát
bemutató laza cselekménylogikájú, többnyire
jelképesen is érthetô történés-
vagy
látványsorrá (žszi riadalom,
1942). Máskor 3.
sz.-ű elôadásban
szemlélete tárgyát jeleníti
meg, az asszociációs folyamatokat hasonló
módon kezelve
(žszi kép, 1942). Elégikus magánbeszédét az
egyetemes sorsközösség áhítata,
panteizmusa
hatja át minden
élôvel, azaz minden
szenvedôvel való
együttérzésben.
Az utolsó évtized
Kassák
a hat éven át tartó kényszerű hallgatás, a "belsô emigráció" nehéz
évei után 1956-ban ismét bekapcsolódhatott az
irodalmi életbe.
Az
ezután következô évtized az összegzés korszaka: a
költô ökonómiára és a dolgok végleges
tisztázására törekszik. Egyre többet
foglalkozik
a művészet kérdéseivel,
de most már
nem a programadás
szándékával, hanem a végsô rögzítés és
meghatározás igényével.
Ennek a korszakának
legjelentôsebb kötetében, a
Vagyonom és
fegyvertáramban (1963) megtalálja életműve
különbözô elemeinek szintézisét.
A Novemberi kánkán (1963) mintegy
félúton áll az avantgárd metaforikus
gazdagsága és középsô korszakának hagyományos
jelrendszere között. Az elsô
két
szakasz látványt idéz föl, amelyhez a 3. vsz.
értelmezést fűz. A
következô
szakasz az elmélkedést a látvánnyal
összekapcsolva fejleszti
tovább. Az
ezután következô hosszabb egység a
lelkiismeret áldozatának
mutatja
a művészt, aki csak tragikus értelmezést képes adni az életrôl. A
négysoros zárlat az élet tragikumát meglátó
költô helyzetét rögzíti.
Kassák tiszta, hajlíthatatlan jellem volt, aki bámulatos eltökéltséggel,
ösztönös
biztonsággal és tudatos fölkészültséggel járta választott útját.
Hatása
igen nagy volt: tanult tôle Kosztolányi, Illyés,
József Attila,
Szabó
Lôrinc, Radnóti, Vas
István és még sokan mások is
- s amikor
szembefordultak a kassáki példával, magukkal
is vittek belôle valamit.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése