A demográfia

Népesség, népesedés, egészségügyi ellátás

Alapfogalmak

Demográfia: a népességszámmal, és a népesedési folyamatokkal egy külön tudomány, a demográfia foglalkozik. A demográfia közel 200 évvel a szociológia előtt alakult különálló, saját kutatási területtel, és módszerekkel rendelkező tudománnyá. Születését John Graunt 1662-ben megjelent könyvétől számítjuk, amelyben a londoni halálozási statisztikai adatok alapján a halandóság törvényszerűségeit és más népesedési folyamatokat vizsgált.

A demográfia tudományának hatalmas lendületet adott a második világháború után a világ népességének nagymértékben meggyorsult növekedése. Számos demográfiai intézet és tudós foglalkozik szerte a világon a népesség növekedésének, a népesedési folyamatoknak a mérésével, változásuk okainak kutatásával és a várható tendenciák becslésével. Rendszeresen kerül sor tudományos világkonferenciákra és az ENSZ által szervezett népesedési világkongresszusokra. Ezeken a demográfusok nemcsak a helyzet felmérésével, hanem politikai ajánlások kidolgozásával is foglalkoznak. Ennél kisebb figyelmet fordítanak a világ demográfusai a mai fejlett országok alacsony gyermekszámára, amelynek következtében –ha ez a gyerekszám fennmarad- a fejlett országok mindegyikének népessége (erős bevándorlás hiányában) csökkenni fog. Hazánkban sem elég a születések száma ahhoz, hogy a népesség száma változatlan maradjon. 1982 óta Magyarországon sokkal többen haltak meg, mint ahányan születnek, így a népesség folyamatosan csökken.

A halálozásokkal szorosan összefüggő egészségi állapot, az egészséget befolyásoló társadalmi tényezők vizsgálatával a szociológiának egy külön ágazata, az egészség szociológiája foglalkozik. Ettől megkülönböztetjük az orvosi szociológiát, amely az orvos-beteg kapcsolatokra és az egészségügyi ellátás működésére összpontosítja figyelmét. A mentális betegségek okai és megelőzésük-gyógyításuk számos különleges problémát vet fel, ezek vizsgálatára a szociológiának egy külön ágazata, a pszichiátriai szociológia szakosodott.

Termékenység, halandóság, reprodukció, morbiditás

A születések és a halálozások fogalma magától értetődő. A születések vizsgálatánál használjuk a termékenység fogalmát. Ezen a szülőképes korban lévő női népességre vagy annak egyes részeire jutó születések számát értjük.

A halálozások vizsgálatakor szokás a halandóság fogalmát használni. Ezen nem a halálozások számát, hanem valamilyen finomabb mutatóját, például korcsoportonkénti valószínűségét vagy még inkább a halandósági tábla mutatóit, elsősorban a születéskor várható átlagos élettartamot értjük.

A reprodukció a népesség „újratermelődését” jelenti, vagyis azt, hogy a halandóság és a termékenység együttes hatása alatt a népesség száma és összetétele hosszútávon hogyan alakul.

Morbiditásnak nevezzük a betegségek előfordulásának gyakoriságát. A morbiditásnak kétféle mutatója van: az incidenciamutatók azt fejezik ki, hogy hányan betegednek meg, a pervalanciamutatók pedig azt, hányan vannak beteg állapotban. Például incidenciamutató az adott évben tízezer lakosra jutó új tbc-s betegek száma, pervalenciamutató a nyilvántartott tbc-s betegek száma. Alapvető kérdés az egészség definíciója. A Világ Egészségügyi Szervezet (WHO) alapokmánya szerint „az egészség a testi, szellemi és társadalmi jólét teljes állapota, és nemcsak a betegség és a rokkantság hiánya”. Ezt az igen nagyigényű egészségdefiníciót mozgósító jellege miatt fogadták el, hiszen eszerint minden társadalomban igen sok embert kell betegnek tekinteni. Így kell érteni a WHO 1977-ben meghirdetett „egészséget mindenkinek 2000-re programját is. Szociológiai értelemben egészségesnek azt az embert tekinthetjük, akinek életműködései az adott környezetben kiegyensúlyozottak, lelki élete harmonikus, és a társadalom vele szemben támasztott elvárásainak képes megfelelni. E definíció szerint beteg nem csak a tbc-ben szenvedő hanem, az alkoholista, és a neurózisa miatt a társadalmi elvárásoknak megfelelni képtelen személy is.

Módszerek:

A demográfiai adatoknak három forrása van: a népszámlálások; az éves ún. népmozgalmi statisztikák ( az adott évi születések, halálozások stb. adati); végül újabban egyre inkább alkalmazzák a szociológiában szokásos reprezentatív mintás, kérdőíves módszert. Magyarországon 1784-1787-ben volt az első népszámlálás, azt követően hosszú ideig nem került sor népszámlálásra, lényegében a népesség ellenállása miatt. 1851-ben, majd 1857-ben a centralizált abszolutista kormányzat végrehajtott népszámlálásokat ezek adatait azonban a pontosságukkal kapcsolatos fenntartások miatt nem szokták használni. 1870 óta két kivétellel (1941 és 1949) 10 évenként, a 0-ra végződő évszámú években került sor népszámlálásra.

Magyarországon 1876 óta közlik az évi születések, halálozások, házasságkötések adatait, egyre finomabb részletezésben. Az ezt megelőző időszakot lehet az egyházi anyakönyvek alapján vizsgálni, ahol minden egyes házasságkötést, születést, halálesetet bejegyeztek.

Ezeknek –és a reprezentatív mintás adatfelvételeknek – alapján sokféle, és részben igen finom születési mutatót számítanak ki.

Nemzetközi tendenciák – népességszám

A népesedési tendenciák közül ma világszerte a világ népességének igen gyors növekedése kelt figyelmet. Gyakran elhangzott, és elhangzik, hogy a világ népességszáma a közeljövőben eléri azt a határt, amelyet a föld még eltartani, élelmiszerrel ellátni képes, vagy hogy a nagy és növekvő népességszám a természeti környezet lerontásához, sőt teljes pusztításához fog vezetni, továbbá, hogy a gyors népességnövekedés igen súlyos nemzetközi konfliktusokat eredményez a közeljövőben.

Vitathatatlan, hogy az utolsó évtizedekben, elsősorban a második világháború óta a világ népességének növekedése erősen felgyorsult. Nem tudjuk pontosan, mikor jelent  meg  a modern ember a Földön. Általában 100 ezer évvel ezelőttre teszik az időpontot. Feltételezik, hogy a népességszám első jelentősebb megnövekedése a körülbelül 10 ezer évvel ezelőtt, a mezőgazdasági forradalom után következett be. Ma sem ismerjük pontosan a Föld népességszámát, mert vannak olyan országok, amelyekből nem állnak rendelkezésre megbízható népszámlálási adatok. 1944-ben 5,6 milliárd lehetett ez a népességszám. Ezekből a számokból láthatjuk, hogy míg korábban évszázadok alatt kétszereződött meg a népességszám, 1950 után kevesebb mint 40 év alatt nőtt kétszeresére a népesség.

Nem szükséges különösebb képzelőerő ahhoz, hogy belássuk, hogy ha a népességszám a jövőben is ilyen gyors ütemben nőne, akkor a nem is nagyon távoli jövőben elérkeznénk oda, hogy a Föld minden lakosára egy négyzetméter szárazföldi terület jutna. Tehát valamilyen módon a népességnövekedés szükségképpen le fog lassulni. Nem mindegy persze, hogy a népességszám 8 vagy 10 vagy 13 milliárdnál stabilizálódik. A népességnövekedés gyorsulásának oka, hogy a halálozási arányszám csökkenését csak erős késéssel követte a születésszám csökkenése. Jelenleg úgy látszik, hogy majdnem minden országban elindult az élveszületési arányszám csökkenése, ezért a Föld népességének növekedési üteme az 1970 körüli 2,2 százalékról az 1980-as években 1,7 százalékra csökkent.

Halandóság

Az emberiség történetének a földművelésre való áttérést megelőző szakaszát igen rossz halandósági viszonyok, a népességcsoportok kihalásának állandóan jelen lévő veszélye jellemezte. Egyes népességcsoportok minden bizonnyal ki is haltak, mások csak lassan nőttek. Ennek oka a születések számát majdnem elérő, sőt rossz időszakban lényegesen meghaladó halálozások száma volt. Ezt valószínűleg az élelem hiánya okozta. A földművelésre való áttérés és letelepedés lehetővé tette a népességszám lényeges növekedését, mert ugyanakkora terület több embert tudott élelmiszerrel ellátni. Ekkor azonban egy másik tényező lépett fel, amely a halandóságot növelte: a sűrűbb népességben gyorsabban terjedtek a járványos betegségek. Az ismertek közül az 1347-től 1352-ig tartó európai pestisjárvány, a „fekete halál” volt a legnagyobb. Nyugat-Európában valamikor a XVIII. Században megindult a halandóság lassú, de folyamatos javulása. A járványos betegségek egymás után visszaszorultak, lassan csökkent a nem járványos fertőző betegségek (pl. tbc) okozta halandóság is. A születéskor várható átlagos élettartam hosszabbodott, ma az egészségi állapot tekintetében legfejlettebb országokban –pl. Svédországban – a férfiaké elér a 75, a nőké a 81 évet. Nem tudjuk pontosan, hogy az európai halandóságot befolyásoló tényezők közt e kétszáz év alatt melyik játszotta fő szerepet: a táplálkozás javulása, az egészségesebb lakásviszonyok, a gyakoribb tisztálkodás, az egészséges ivóvízellátás, a szennyvizek elvezetése, bizonyos közegészségügyi intézkedések (pl. járványos betegek elkülönítése) stb. A demográfusok általában feltételezik, hogy egészen az utolsó évtizedekig (az antibiotikumok felfedezéséig) az orvostudomány fejlődésének viszonylag kicsi lehetett a szerepe.

A XX. Század közepétől kezdve a fejlődő országokban is csökkent a halandóság. Sokkal gyorsabb volt a csökkenés, mint Európában 150-200 év alatt. Ez okozta a „demográfiai robbanásnak” nevezett jelenséget, vagyis azt, hogy a világ népessége eddig soha nem tapasztalt ütemben nőtt, kevesebb mint 40 év alatt megkétszereződött.

A halandóság alakulását befolyásoló tényezők közül a legtöbb társadalmi természetű, tehát erősen függött és függ a szociológiai jellegű tényezőktől.

Termékenység

Közhelynek számít, hogy a modern gazdasági és társadalmi fejlődés megindulása előtti évszázadokban a családok gyermekszáma igen nagy volt, mára viszont a fejlett országokban erősen csökkent, továbbá, hogy ez a csökkenés a modernizációval függ össze. Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy sem az európai népek történetében, sem a mai fejlődő országokban nem közelíti meg az átlagos gyerekszám a 12-t, amelyet egy jó egészségi állapotban lévő, teljes termékeny időszakában (15 éves kortól 50. születésnapjáig) házasságban élő nő szülni képes lenne. Ennek egyik oka, hogy a 15-49 éves nők kisebb-nagyobb része nem házas, vagy később házasodik meg, vagy élete végéig hajadon marad.

Országos méretekben először Franciaországban terjedt el a születéskorlátozás, és kezdett a termékenység csökkenni, a nagy francia forradalmat megelőző évtizedben.

Hazánkban 1890 körül, tehát Angliával nagyjából egy időben indult meg az élveszületési arány csökkenése, minden tekintetben jóval alacsonyabb gazdasági és társadalmi fejlettségi szinten, sokkal magasabb halálozási arányszám és csecsemőhalandóság mellett. A kelet-európai szocialista országokban némileg eltérően alakult a termékenység szintje. Magyarországon, Romániában, Csehszlovákiában, Bulgáriában már az 1960-as években, NDK-ban az 1970-es években a szükségesnél kisebbre csökkent a gyerekszám. Ma Írország és Izland az egyedüli két fejlett ország a világon, ahol a gyerekszám lényegesebben meghaladja a népesség egyszerű reprodukciójához szükséges szintet. A jelenlegi alacsony termékenység fennmaradása esetén mindenütt máshol a népesség fogyására lehet számítani a közelebbi vagy távolabbi jövőben. Nem elfogadható az a magyarázat, miszerint a modern fogamzásgátló módszerek, és művi abortusz legalizálása miatt csökkent volna a termékenység, mivel a csökkenés, már előbb jelentkezett. Közrejátszik még, a házasságkötések alacsony száma is. Az alacsony gyermekszámhoz vezető normák azzal függnek össze, hogy a nők emancipálódnak, megnőttek a foglalkozási karrierambíciók, a fiatal házaspárok fogyasztási igényei emelkedtek.

Magyarországi helyzet

Népességszám: Csak az első magyar népszámlálás, azaz 1870 óta vannak pontos adataink hazánk népességszámáról. Azóta tízévenként került sor népszámlálásra egészen 1990-ig. A magyarság a Kárpát-medencében viszonylag kedvező életkörülmények közé került, mert a népesség meglehetősen gyorsan nőtt: 900 körül 600 ezerre becsülhető a népességszám, 1200 körül már kétmillióra, majd – a tatárjárás és a XIV. század közepi pestisjárvány ellenére – 1500-ban 3,5-4 millió lehetett. Az 1715-ben és 1720-ban végzett háztartás-összeírások alapján korábban 2,5 millióra, újabban 4 millióra tesszük a népességszámot. Tehát, a népesség 200 év alatt nem nőtt. Ez jelzi a demográfiai katasztrófa súlyosságát. Később a népesség újra nőni kezdett, bár nem tudni, hogy ebben mekkora szerepet játszott a bevándorlás. Az első népszámlálásra II. József alatt 1784-1787-ben került sor Magyarországon. Az akkori ország területének népességszáma kb.8,1-8,2 millió volt. Ebből a mai ország területének népessége 2,7 millió. A kiegyezés után 1870-ben indult meg a tízévenkénti népszámlálások sora. Ebben a korban több, súlyos emberveszteséget szenvedett az ország (I-II. Vh.) Becslések szerint az akkori ország területén elpusztultak száma 1 millió körül lehetett (zsidó holocaust, hadifogság stb.). A II. világháború óta a népességszám növekedése erősen lelassult, 1980-ban 10,7 millió volt a népességszám, majd 1981-től a halálozások száma nagyobb a születésszámnál. Ezért az ország népessége folyamatosan csökken.

Halandóság:

Évszázados távon Mo-n is javult a halandóság. A folyamatos javulás valószínűleg az 1873. évi nagy kolerajárvány után indult meg. Körülbelül 1960-ig gyorsan javult a halandóság, az 1966. évi csúcsérték elérése után azonban a férfiak születéskor várható élettartama lényegesen visszaesett. A nőknél is lelassult a javulás az 1970-es évek végén. Még látványosabb romlást mutat a férfiak 30 éves korban várható élettartama, mert 1993-ban az 1960-as évek közepéhez képest 4 évvel romlott, és ma az 1920-as évek közepének szintjén áll. A romlás sokkal inkább a férfiak körében jelentkezett, és elsősorban felnőtt életük derekán járó korcsoportban volt nagy. A férfiak estében a romlásnak körülbelül a fele magyarázható a szívkoszorúér betegségeinek (infarktus stb.) és az agyérbetegségeknek (agyvérzés stb.) a romló halandóságával, a fennmaradó részt a májzsugorodás, a tüdőrák, az öngyilkosság és baleset okozta halálozás növekedése idézte elő. A legdrámaibb növekedést a májzsugorodás (ötszörös) és a tüdőrák (kétszeres) növekedése okozta. A nők esetében az egyes halálokok hozzájárulása a romláshoz ettől kissé eltér: a szívkoszorúér-betegségek itt is a legnagyobb szerepet játszották, az agyérbetegségek okozta növekedés viszont jelentéktelen volt. A sorrendben a májzsugorodás, az emlő-vastagbélrák, és az öngyilkosság gyakoriságának növekedése rontotta leginkább a halandóságot.

A rossz egészségin állapot és a korábbi halál elsősorban a fizikai foglalkozásúakat, azok között is a hátrányosabb helyzetűeket jellemzi. Igen nagy halandósági különbségek vannak a területi egységek között is, elsősorban a lakosságuk társadalmi összetételével összefüggésében. Az májzsugorodás mögött az alkoholfogyasztás, a tüdőrák mögött pedig a dohányzás állhat.

Ezekhez hozzájáruló társadalmi tényezők:

-          nem megfelelő táplálkozás

-          munkahelyi egészségi ártalmak

-          lakókörnyezeti ártalmak

-          hosszú munkával töltött idő, hajszolt munkavégzés

-          kevés szabadidő

-          üdülés hiánya

-          problematikus lelki egészségi állapot

Végül, de nem utolsó sorban nagy szerepe van, az egészségügyi ellátás rossz működésének. Ennek okai:

-          az egészségügyre fordított kiadások aránya a nemzeti jövedelmen belül Mo-n igen alacsony

-          Az egészségügyi intézmények nem érdekeltek abban, hogy a kapott pénzforrásokkal hatékonyan gazdálkodjanak.

-          A körzeti orvosok hajlamosak arra, hogy túlterheltségük és a szükséges műszerek hiánya miatt, a szakrendelőkbe irányítják a betegeket

-          Az orvosi fizetések alacsonyak-> hálapénz

-          Szintén az alacsony fizetés miatt hiány van az eü. dolgozókban

-          Mindezek következtében mindenki kiszolgáltatottnak érzi magát

Termékenység:

Az első világháború után gyorscsökkenés állt be. A II. vh-t követően sem került sor hosszú és magas fellendülésre Az 1954-es művi abortusz-tilalom egy évre emelte ugyan valamelyest az arányszámot, de a következő évben  a csökkenés újra elindult. 1962-ben 12,9 ezrelékkel a világ akkori legalacsonyabb élveszületési arányszáma hazánkban volt.. Ma, viszont minden társadalmi rétegben átlagosan 2 gyermeket terveznek a házaspárok, mert tisztában vannak vele, hogy ennél nagyobb gyerekszám esetén lényegesen nehezebbé válik a lakáshelyzet javítása, tartós eszközök vásárlása, iskoláztatás stb. Ezek az életszínvonalcélok elterjedtek a magyar társadalomban, így nem csoda, ha a kívánt gyermekszám is egységesé vált. A kétgyermekes családnagyság nem elég a reprodukcióhoz, hiszen nem minden nő házasodik meg, és a megszületett gyermekek egy része meghal a felnőtté válás előtt. Mindent figyelembe véve azt lehet mondani, hogy a családok átlagos gyerekszámának 10-15 %-os növekedésére lenne szükség ahhoz, hogy a népesség egyszerű reprodukciója biztosítva legyen. Viszont a családi pótlék emelése, a gyermekgondozási segély bevezetése, a többi anyagi jellegű intézkedéssel együtt legalább megállította a csökkenési tendenciát..

Társadalompolitika

Mind a halálozás, mind pedig a születések területén rendkívül kedvezőtlen a jelenlegi Magyarországi helyzet. Ezért mindenképpen kívánatos lenne, hogy ezek a tendenciák megváltozzanak, és –ha erre lehetőség van – társadalompolitikai eszközökkel kellene elősegíteni a romlás megállítását, a javulás megindulást. Javítani viszont csak egy komplex program segítségével lehet:

-          Csökkenteni kell az alkoholfogyasztást, kábítószer-fogyasztást, dohányzást, elő kellene segíteni az egészségesebb táplálkozást.

-          A magyar társadalom tagjainak szemében az egészség fontos érték legyen

-          Gondot kellene fordítani a környezetre, és a munkahelyi higiénére

-          Növelni kéne az egészségügyre fordított kiadásokat

-          Racionális egészségügyi ellátás

-          A lakossági szükségletekhez igazított eü. ellátás

A művi abortusz szabadságát adminisztratív intézkedésekkel ne korlátozzuk, de kívánatos lenne, ha minél kevesebb abortuszra lenne szükség, mert növeli a koraszülés esélyét és ezzel párhuzamosan a csecsemőhalandóságot. A családi pótlék és más pénzbeli és közvetett támogatások növelése, amelyek a gyermekes családok anyagi helyzetét könnyítik, elősegítenék a termékenység emelését.