A nevelés folyamatában és a
személyiség kialakulásában döntő szerepet játszanak azok a nevelési módszerek
és eszközök, melyeket a pedagógus, illetve a nevelni szándékozó ember célja
elérése érsekében fölhasznál. Nagyon fontos tudatosan közelíteni, nem csak a
’mit?’ – neveléssel megvalósítandó cél – hanem a ’hogyan?’ – neveléshez
felhasználható módszerek és eszközök – kérdéséhez is. Hiszen aki mindenféle
tudatosságot mellőzve alkalmaz bizonyos módszereket – csak az ösztöneire
hagyatkozva – az akár maradandó személyiségkárosodásokat is okozhat egy
gyermeknek. A továbbiakban ezeket a nevelési módszereket és eszközöket fogom
egyfajta – többek által vitatott, de lényegében általánosan elfogadott –
rendszerbe szedni, hatásukat és hathatóságukat közelebbről megvizsgálni.
Először is a személyiséggé válás – a nevelődés – folyamatában helyezzük
el ezeket a módszereket és eszközöket; mikor játszanak nagyobb
szerepet a személyiségalakulásban? Mi is a személyiségalakulás?
„Az individuáció nem csupán a társadalmi beilleszkedés folyamata, hanem
olyan individuális tartalmak kibontakozását is jelenti, mint például az
ítélőképesség, az önkontroll, a felelősség tudat. Az individualizáció során
alakul ki az egyénben a kritikai képesség nagyon fontos tulajdonsága, amelynek
segítségével egy adott korban kínálkozó sokféle életforma-lehetőség, társadalmi-kulturális
értékszempont, társadalmi igény és elvárás közül, azokat értékelve,
megkülönböztetve bizonyos tartalmakat visszautasít, míg másokat elfogad és a
sajátjaként integrálja. Ezen értékválasztási folyamat során nyerheti el az
ember a személyes, csak rá jellemző egyediségét, individualitását.”
Enkulturáció –
kulturális alapképességek elsajátítása
¯
Szocializáció –
társadalmivá válás
¯
Nevelés – társadalmivá tétel
¯
Oktatás – ennek tervszerű
tanítás-tanulás
keretében zajló részfolyamatai
¯
Individualizáció –
egyedi lénnyé, önmagunkká válás
A pedagógiai tudatosság leginkább a nevelésben és az
oktatásban kerül előtérbe, itt fejti ki hatását a személyiség alakulására, az önálló
emberré válás
folyamatában. Démokritosz egyszerűen így fogalmazza meg
ezt a jelenséget: „A természet és a nevelés hasonló. A nevelés ugyanis
átalakítja az embert, de ezen átalakítás által természetet teremt.”
Most pedig lássuk
a módszereket;
mik is valójában a módszerek? A nevelési módszer a kitűzött nevelési cél
elérésének érdekében alkalmazott eljárás. Az eljárás a módszer konkretizációját
jelenti. Az eszközök pedig olyan tárgyak, jelenségek, tevékenységi formák,
melyek önmagukban objektíve léteznek, és a valóság megismerését akkor segítik,
ha használjuk őket. A nevelési eszközt a köznyelv gyakran azonosítja a módszer
fogalmával. Összességében tehát, a nevelés módszerének nevezzük azokat az
eljárásokat, amelyek elősegítik az eredményes nevelői tevékenységet. E. E.
Geiler 1982-ben így fogalmaz: „A nevelési módszerek alatt azokat az eszközöket
és helyzeteket értjük, amelyek segítségével a nevelő a növendékre hatást
gyakorol, azzal a szándékkal, hogy annak magatartását, beállítottságát, vagy
cselekvéshez szükséges indítékát kialakítsa, megszilárdítsa, vagy
megváltoztassa.”
A módszerek
rendszerezésére több féle teória született; az egyik ilyen
általánosan elfogadott nézet Horst Domke által felállított rendszer, mely a
nevelési módszereket támogató (útmutató) és ellenkező hatást kiváltó (leállító)
módszerek csoportjára osztotta. Támogatónak itt olyan szándékos eszközöket és
helyzeteket nevezünk, amelyek a tanuláspszichológia értelmében pozitív irányban
megerősítőleg hatnak, ellenkező hatást kiváltónak viszont azokat a módszereket
nevezzük, amelyek által egy viselkedésmód korlátozható, illetve leépíthető,
vagy egy kellemetlen helyzet megoldható, illetve elkerülhető lehet.
Támogató hatású módszerek:
A dicséret
és a jutalmazás a nevelő által olyan tudatosan alkalmazott ingerek,
amelyek hatása pozitív, és amelyekkel azt kívánja elérni, hogy a nevelendő
személyek gyakrabban viselkedjenek az elvárt helyes módon, és ez által
sajátítsák el ezt a viselkedést. A dicséret szociális megerősítés, míg a
jutalom általában anyagi illetve fizikai megerősítés. A dicséret illetve a
jutalom „egy olyan alapvetően személyes szükséglet kielégítése, amelyet
külsőleg bármilyen magatartáshoz köthetünk, hogy ezzel a nevelendő személyt e
magatartás adott helyzetben való megismétlésére ösztönözzük. Ilyen értelemben
ez a tetszés és a hatalommal rendelkezők kegyének jelét is jelentheti.”
(Wolfgang Metzger 1974)
A siker
alatt olyan következményt értünk, amely közvetlenül adódik egy bizonyos
magatartásformából, cselekvésből vagy egy adott dologból.
„A
gyermeknevelésben a legfontosabb a bátorítás. Olyannyira fontos, hogy
hiánya a kialakult hibás magatartásformák fő okának tekinthető. A neveletlen
gyermek az akit sohasem bátorítottak, akit megfélemlítettek.” (R. Dreikurs / V.
Stolz 1976) „Aki bátorít, növendékét megszabadítja nehézségeitől, reményt
nyújtva ahhoz, hogy az legyőzze problémáit.” (Hermann Hobmair 1979)
Ellenző hatású módszerek:
Az emlékeztetés
az emlékezetbe idézés egyszerű, semleges formája. A figyelmeztetés
egyértelműen megerősített, nem értékmentes emlékeztetés; a követendő norma
felejtését szemrehányással illeti.
A szidás a
nevelendő személy viselkedéséről alkotott negatív kijelentés, amely azzal a
céllal hangzik el, hogy ez a viselkedés változzon meg, illetve többé ne
jelentkezzen.
A fenyegetések
a gyermek fejlődését gátolják, mert a gyermekből ez által félénk,
megfélemlített, közönyös vagy agresszív ember válik.
A büntetés,
mint nevelési eszköz értéktelennek tekinthető, mert a helytelen viselkedést nem
építi le, vagy nem akadályozza meg tartósan, csupán elnyomja azt. A büntetés
ezen felül is negatívnak tekinthető, mert szinte csak negatív hatást fejt ki.
Nem belátásra ösztönöz, hanem a félelem, a megrettentés eszközével éri el, hogy
a helytelen viselkedés többé ne jelentkezzen.
A büntetés két megkülönböztetett formája: a szeretet
megvonása és a verés.
„Mivel a szeretet megvonása messzemenő károkat
okozhat a személyiségfejlődésben, mert a gyerek bizalmát szétrombolja,
méltóságát semmibe veszi, minden esetben kerülendő.” (Georg Zeissner) A verés
ellenagressziót, elutasítást vált ki, sőt utánzásra ösztönöz, és nem éri el
a kívánt hatást, vagyis a rossz viselkedés nem szűnik meg.
Léteznek ezen
kívül semleges hatású módszerek is –
összesen kettő – ezek pedig a következők:
A jóvátétel-elve
azt jelenti: egy igazságtalan dolog érvénytelenítése, kiegyenlítése, illetve a
jó kapcsolat visszaállítása. (Például bocsánatkérés) Az objektív következmények-elve
alatt azon következmények értendők, amelyek egy adott viselkedésből érthető
módon, közvetlenül adódnak, – a nevelő közbeavatkozása nélkül – amelyek azonban
kellemetlen utóhatással járnak, így a viselkedés megváltoztatását
szorgalmazzák. (Például a gyermek elkésik az ebédről, és mire odaér neki már
nem jut más csak a maradék, vagy semmi.)
Mivel ezek a
nevelési módszerek többféle módon csoportosíthatók, nem csak a fent említett
rendszert kell vizsgálnunk. A magyar nyelvű szakirodalomban a legteljesebbnek
tekinthető, Bábosik István által kidolgozott funkcionális felosztás a nevelési
módszerek alábbi főbb csoportjait különíti el:
Közvetlen (direkt)
módszerek:
A, beidegzés közvetlen módszereként: követelés,
gyakoroltatás, segítségnyújtás,
ellenőrzés, ösztönzés
B, magatartási-tevékenységi modellek közvetítésének
módszerként: elbeszélés,
bemutatás, személyes példaadás
C, meggyőzésformálás módszereként: előadás,
magyarázat, beszélgetés, a
tanulók önálló elemző munkája
Közvetett
(indirekt) módszerek:
A, beidegzés közvetett módszereként:
közösségfejlesztő és önfejlesztő
tevékenység megszervezése, perspektívák
megszervezése, hagyományok kialakítása
B, magatartási-tevékenységi modellek közvetítésének
módszerként:
személyes
nevelői részvétel a közös munkában,
pozitív
egyéni és közösségi minták kiemelése
C, meggyőzésformálás módszereként: közvetett
felvilágosítás, vita
Természetesen nem
csak a nevelésben alkalmazunk úgynevezett módszereket, hanem a tanítás-tanulás
folyamatában is. A jó pedagógus pályája során nem elkülönítve, hanem egymást
kiegészítve használja, munkája során felváltva alkalmazza ezeket az eljárásokat.
A tanítás-tanulás módszerének nevezzük részint a nevelő tanítást irányító
munkáját, részint pedig a tanulók önálló munkáján alapuló pedagógiai
eljárásokat, amelyeknek alkalmazásával a tanulók ismereteket szereznek,
jártasságot és készségeket alakítanak ki, továbbá képességeket fejlesztik.
Ezeket az eljárásokat a nevelő tudatosan és tervszerűen választja meg a
tanítási-tanulási folyamatban egy-egy didaktikai feladat megoldására. A
módszereket három nagyobb csoportba sorolhatjuk aszerint elkülönítve, hogy melyik
fél – a tanuló, vagy a pedagógus – ’aktiválja’ a helyzetet:
Nevelő munkáján alapuló módszerek: - szóbeli ismeretközlés
- szemléltetés
Nevelő és a tanuló közös munkáján alapuló
módszerek: - megbeszélés
-
gyakorlás
-
ismétlés
-
ellenőrzés
-
értékelés
Tanulók önálló munkáján alapuló
módszerek: - megfigyelés
- kísérlet
-
gyakorlati munka
- szövegek tanulmányozása
- tanuló munkája a
programokkal,
feladatlapokkal,
munkafüzetekkel,
oktatógépekkel
Mind a nevelési,
mind pedig a tanítási-tanulási folyamatban megválasztható módszereknél és
eljárásoknál fontos figyelembe venni a választás kritériumait, vagyis a módszerek megválasztásának
szempontjait:
1.
nevelés, oktatás célja
2. nevelés,
oktatás tartalma
3. a
gyermek életkori sajátosságai, képességei
4. nevelő
személyisége, pedagógiai és módszertani kultúrája
5. a
neveléshez adott tárgyi feltételek figyelembevétele
A nevelőmunka
sikeressége nagyrészt attól függ, hogy a pedagógus mennyire tud magatartási
normákat érékként elfogadtatni, és azokat belsővé, személyessé tenni.
Természetesen nem szabad megfeledkeznünk a legelemibb, úgynevezett szociális
technikákról sem, amelyek a mindennapi életünk során is előfordulnak. Ilyenek
például a metakommunikáció – ezen belül a testhelyzet, a külső megjelenés, a mozdulatok,
az arckifejezés – és a verbális kommunikáció – szóhasználatunk változatossága,
nyelvünk sokszínűsége, egyéb fonetikai ’kellékek’ (hangsúly, hangszín) –
sajátos eszközei.
Egészében
elmondható az egyes pedagógiai módszerekről, hogy sohasem egymagukban vannak
jelen a nevelés folyamatában, hanem kapcsolatban vannak-, kiegészítik-, átfedik
egymást. Mint ahogyan a nevelésről és az oktatásról is elmondhatjuk azt, hogy
az emberi léptéket megőrizve sohasem jelennek meg egymás nélkül életünk
színpadán, hanem karöltve, egymást kiegészítve, egymásra épülve és építve
találkozhatunk velük. Véleményem szerint csak a tudományos pedagógia
palettáján, és tankönyveiben szerepelnek elkülönítve egymástól.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése