A család fogalma, életciklusai és funkciói
A család a társadalmi kiscsoportok egyike. Csoportnak
nevezzük az egyéneknek olyan együtteseit, amelyeket bizonyos közös ismérvek
jellemeznek, kötnek össze. Kiscsoportnak nevezzük azokat a csoportokat,
amelyeknek tagjai olyan kis létszámúak, hogy egymást személyesen ismerik és
egymással többé- kevésbé szoros kapcsolatban vannak. Ilyenek tehát a munkahelyi
és lakóhelyi közösségek, iskolai osztályok, kis egyesületek, körök, klubok,
baráti közösségek, a rokonság és a család.
Meg szokás különbözteti formális
és informális csoportokat. Formális csoportnak nevezzük azokat a csoportokat,
amelyeket a szervezeti szabályok definiálnak. Informális csoportnak nevezzük
azokat a csoportokat, amelyeket nem formális szabályok definiálnak, hanem
személyes kapcsolatok, szimpátiák, közös érdekek és azok képviselete tart
össze.
Családnak nevezzük a
szociológiában az olyan együtt élő kiscsoportot, amelynek tagjait vagy
házassági kapcsolat, vagy leszármazás, más szóval vérségi (kivételes esetben
örökbefogadási) kapcsolat köti össze. A statisztika családdefiníciója ennél
valamivel szűkebb: csak a szülőket (vagy egyedülálló szülőt) és velük együtt
élő nem házas gyermekeiket számítja a családhoz. Ennek alapján 3 családtípust különböztet
meg: a házaspárt, a házaspárt gyermekkel, továbbá egy szülőt gyermekkel.
Ezt szokás családmagnak, vagy
nukleáris családnak is nevezni. A családtól meg kell különböztetni a háztartás
fogalmát. Ez az együtt lakó és a megélhetési költségeket megosztó, együtt
fogyasztó (étkező, tartós javakat közösen használó) emberek csoportja, akik
általában, de nem szükségképpen rokonok.
Különféle háztartástípusokat
különböztethetünk meg:
-
nukleáris családi háztartások
-
kiterjesztett családi háztartások
-
több családmagból álló háztartások
-
olyan háztartások, amelyeknek tagjai közül senki sem
tartozik ugyanazon családmaghoz
-
egyszemélyes háztartás
Házasságtípusok:
Házasságkötésnek mondjuk a szociológiában azt a
cselekményt, amellyel felnőttek házastársi-családi kapcsolatot létesítenek
egymás között. A magyar és más fejlett országok társadalomstatisztikájában
házasságnak nevezik azt a jogi eseményt, amelynek során egy férfi és egy nő a
jogszabályoknak megfelelően házastársi kapcsolatot létesít.
A házasságnak igen sok fajtáját
lehet az emberiség történelme folyamán és a mai társadalmakban
megkülönböztetni:
-
poligám házasság: amikor egy férfinek, vagy egy nőnek
több házastársa van
-
azonos nemű felnőttek házasságszerű együttélése
-
endogámia: a csoporton (törzsön, klánon, falun) belüli
házasságkötés
-
exogámia: csoporton kívüli házasságkötés
-
homogámia: az adott társadalmi osztályon, rétegen,
felekezeten, etnikumon belüli házasságkötés
-
heterogámia: amikor a vőlegény és a menyasszony más-más
osztály tagja
-
válás: a házasság felbontása
A statisztikában négyféle családi
állapotot különböztetnek meg:
-
nőtlen, hajadon
-
házas
-
elvált
-
özvegy
A
családszociológia a szociológia tudományának egyik legfejlettebb ága. Kutatási
területe is a legtágabbak közé tartozik, a történeti családkutatásoktól a
házastársi konfliktusok kutatásáig terjed. A házasságkötések és válások adatait
évente gyűjti és közli a népmozgalmi statisztika. A családi állapotra, a
családok és a háztartások összetételére vonatkozó másik fontos adatforrás a
népszámlálás.
Elméletek
A
családszociológiában sokféle és sokszor egymásnak ellentmondó elméleteket
találhatunk:
-
a családfejlődés evolucionista elmélete: Bachofen
(1861) és Morgan (1871) nevéhez fűződik. Szerintük az emberiség történetének
kezdetén, a fejlődés első szakaszaiban a szexualitás a törzsön belül teljesen
szabályozatlan volt, tehát csoportházasság létezett. Később fokozatosan
korlátokat vezettek be a lehetséges nemi partnereket illetően. Ezt követően a
többnejűség vált általánossá, majd a monogámia. Az azóta végzett kulturális
antropológia vizsgálatok az evolucionista elméletet megcáfolták.
-
G. Murdock (1957) összegyűjtötte 575 különböző
társadalomra vonatkozó vizsgálatok eredményeit, ennek alapján azt állapította
meg, hogy a monogámia a leggyakoribb házasságtípus az emberiség történetében.
Azt lehet tehát
mondani, hogy a család valamilyen formája minden emberi társadalomban létezett,
de ezek a formák nagyon változatosak voltak.
A házasságok történeti változásainak
elméletei:
-
Le Play (1871): a háztartás a többcsaládos és
törzscsaládos típus uralma felől a nukleáris háztartástípus túlsúlya irányába
változik a fejlett társadalmakban.
-
Parsons (1955): a modern gazdaság és társadalom
követelményeinek a családmag tagjaira korlátozódó háztartás felel meg, mert
ennek a háztartásnak tagjai mozgékonyabbak, könnyebben változtatnak lakóhelyet,
munkahelyet. Ennek az elméletnek egy újabb változata szerint görbe vonalú
fejlődés érvényesült: a gyűjtögető és vadásztársadalmakban a nukleáris
családtípus volt az uralkodó, mert nagy mozgékonyságra volt szükség, az agrártársadalmakban
a többcsaládos együttélés, a modern ipari társadalmakban újra a
nuklearizálódási tendencia érvényesült.
-
P. Lastett (1972): XVII. Századtól a nukleáris családi
háztartás volt számszerűen túlsúlyban.
A család funkciói
A családnak öt
fontos funkciója van: termelési funkció,
fogyasztás funkció, reprodukciós funkció,
felnőttek pszichés védelme, a gyermekek szocializációja.
A családok
termelési és fogyasztási funkcióinak csökkenése azzal jár, hogy megerősödött a
családtagok egymás közötti érzelmeinek a fontossága. A korábbi évszázadokban a
házasságkötésnél döntő szerepet játszottak a gazdasági szempontok, ma viszont a
házastársak egymás iránti érzelmei játszanak szerepet a párválasztásnál.
Viszont az érzelmek könnyebben változnak, így gyakrabban gyengülhet meg a
házasságot összetartó leglényegesebb tényező.
Shorter (1975):
A hagyományos társadalomban az érzelmek teljesen alárendelt szerepet játszottak
a párkapcsolatban, az 1700-as évek második felében indult meg Nyugat- Európában
az első „szexuális forradalom”. Ennek során az érzelmek egyre nagyobb szerephez
jutottak a párválasztásban. Az 1960-as években újabb „szexuális forradalom”
ment végbe, ennek során a fiatalok már teljesen függetlenítették magukat a
szexuális kapcsolatokat korlátozó korábbi társadalmi előírásoktól.
A
családszociológiai tudományos szakirodalom mellett az elmúlt évtizedekben
kialakult egy heves vita a családról és annak jövőjéről. Három tábor
különböztethető meg a vitában:
1. A kritikus
tábor szerint: a család a nők elnyomásának és a gyermekek személyiségfejlődése
eltorzításának intézménye. A nemek közötti kapcsolatok lényege a harc, a
heteroszexuális kapcsolat egyértelmű az erőszakkal, az anyaság egyértelmű a
rabszolgasággal. A lelki betegségek, pszichiátriai problémák legfőbb okai a
családban találhatók meg. Ezért kívánatos lenne a család teljes eltűnése az
emberi társadalomból.
2. A
neotradicionalista tábor: ellenzi a szülők felbomlását, a két szülő és gyermek
típusú családtípustól eltérő formák elterjedését, a homoszexualitás
tolerálását. Mindezen elveiknél sokkal közismertebb a művi abortusz
engedélyezése elleni igen harcos fellépésük.
3. A szakmai
tábor: olyan szakemberekből áll,, akik munkája a problematikus helyzetű
családok segítéséből áll. A családok segítését, a problémák megoldását tartják
fontosnak.
A gyermekek, idősek helyzete a családban
Egészen a
reneszánsz korszakig a szülők nem sok szeretetet éreztek gyermekeik, különösen
a csecsemők és egészen fiatal gyermekeik iránt. Ezt azért sem tehették, mert a
csecsemők, kisgyermekek közel fele meghalt. A XIV. században láthatóak az első
jelei annak, hogy a kisgyermek a család számára értékké válik. A gyermekek
értékének, az irántuk érzett szeretetnek megnövekedésével párhozamosan kialakult
a gyermekkor fogalma. A modern korban egyrészt a gyermek igen nagy értékké vált
a családban, másrészt a gyermekkor fokozatosan meghosszabbodott. Mindez paradox
módon azzal járt, hogy a családok kevesebb gyermeket vállalnak, mert egyrészt a
gyermekeiknek minél kedvezőbb anyagi feltételeket akarnak teremteni, másrészt a
kedvező anyagi feltételek biztosítása egyre költségesebbé vált.
A
családszociológia figyelme újabban fordult a felnőttek és az idős szüleik
közötti kapcsolatokra. A felnőtt gyermekek és a külön háztartásban, tehát külön
nukleáris családban élő szüleik közötti kapcsolatok meggyengülnek.
Hasonlóképpen elhalványulni látták a testvérekkel és távolabbi rokonokkal
fenntartott kapcsolatokat is.
Nemzetközi tendenciák
A következőket
tudjuk biztosan elmondani a fejlett országokban megfigyelhető tendenciákról:
1. Az első
házasságkötés átlagos életkora Északnyugat- Európában a XIX. Században
lényegesen magasabb (a nőknél 25 év körül) volt, mint Kelet- Európában (20 év
körül vagy alatt). A nyugat- európai részeken magasabb volt az életük végéig
hajadon, illetve nőtlen ember.
2. Az átlagos
első házasságkötési életkor: a II. vh utáni időszakban a nyugat-európai és
észak-amerikai országokban fiatalodott, az 1960-as évek közepe táján azonban
megfordult ez a fiatalodási tendencia.
3. Megnőtt a
házasságon kívül együttélők aránya.
4. Az 1960-as
évek közepének fordulatával megnőtt a házasságon kívül születések aránya. Két
típusát lehet megkülönböztetni: fiatal, egyedülálló nők szülnek gyereket, mert
nem törődnek vele, hogy a megtermékenyülést elkerüljék, továbbá a
házasságszerűen együttélő párok tudatosan tervezett gyermekei.
5. Egyidejűleg
emelkedett a válási arányszám.
6. Megnőtt az
egy szülő, aki gyermekével él. Az ilyen háztartások körében gyakoribb a szegénység.
7. Megnőtt az
egyszemélyes háztartásban élők aránya. Ennek egyik oka, hogy az idős házaspárok
özveggyé válnak, másik oka, hogy az elváltak nem házasodnak újra, illetve a
fiatal felnőttek még nem házasodnak meg, de megengedhetik maguknak, hogy önálló
háztartásban éljenek.
8. Csökken a
családok gyermekszáma.
Magyarországi helyzet
A nyers
házasságkötési arányszám (az összes népességszámmal osztják ezeknek a számát,
és ezer főre adják meg a házasságok számát) a II. vh. utáni első tíz évben
általában 10 fölött volt, azóta lassan csökkent, 1995-ben már csak 5,2 volt.
Elsősorban az elvált nők házasságkötésének gyakorisága csökkent. A nők első
házasságkötésének átlagos életkora ma is meglehetősen alacsony (1995-ben 22,2
év). Az első házasságot kötő férfiak átlagos életkora 25 év, a férjek és
feleségek közötti átlagos korkülönbség 2,8 év. A nyugat-európai tendenciáktól
eltérően Magyarországon elsősorban elvált és özvegy nők élnek élettárssal.
A nyers válási
arányszám, vagyis az ezer lakosra jutó válások száma 1945-ben emelkedett fel,
1950-től újra emelkedett, az utóbbi években csökkent. A válások száma azonban
nem mutatja pontosan a ténylegesen felbomló házasságok számát, hiszen
feltehetően elég nagy számban vannak az olyan házaspárok, amelyek ténylegesen
külön élnek, de jogilag nem váltak el.
A házasságon
kívüli születések aránya az összes élveszülések között 1945 után először
lecsökkent a két vh. közötti időszakhoz képest, majd lassan növekedni kezdett.
Az utóbbi években erősen nő, de még mindig sokkal alacsonyabb, mint egyes
észak-európai országokban. A magyar társadalomban elsősorban az alacsony
iskolai végzettségű nők körében fordul elő a házasságon kívüli szülés.
Alapvető
változások történtek a családok életében. Ezek közül legkézenfekvőbb a családi
életciklus változása a demográfiai változások következtében. Meghosszabbodott
ugyanis a várható élettartam. Ma egy házasság 40-50 évig eltarthat, régen csak
20-30 évig tartott.
Ma a gazdasági
szerepek és általában az anyagi-vagyoni szempontok kisebb szerepet játszanak a
házastárs kiválasztásánál, mint 1945 előtt. Ebben lényeges szerepet játszik az
a tény, hogy régebben a családok jelentős része különálló gazdasági egységek
voltak. Mivel az érzelmek a gazdasági adottságoknál lényegesen
változékonyabbak, a 40-50 évig tartó házasság folyamán a korábbinál gyakrabban
állhat elő olyan helyzet, amikor az érzelmek már nem képesek a házastársakat
együtt tartani, ezért különélésre vagy válásra kerül sor.
Az 1990-es
években két adatfelvétel volt Magyarországon, amely a családdal kapcsolatos
értékeket kutatta. 1993-ban a szülőképes korú női népesség és hasonló korú
férfiak mintájától kérdezték meg, hogy nyolc állítás közül melyikkel ért egyet.
A két állítás közül az egyik a XX. Század elején elterjedt normákat fejezte ki,
a másik az utolsó évtizedekben a fejlett országokban elterjedő („posztmodern”)
normát. Többnyire a hagyományos értéket és normát tükröző állítást helyeslők
voltak többségben. A gyermekvállalással kapcsolatban: a legpozitívabb
értékelést kapta a házastárssal és gyermekkel élni családforma.
A magyar
társadalomban az utolsó évtizedekben számos olyan változás ment végbe, amely
megnehezíti a családok számára azt, hogy a családi funkciókat megfelelően
ellássák. A fiatal házaspárok számára a lakáshoz jutás igen nehéz feladat, a
családok életszínvonalát erősen differenciálja az eltartott gyermekek száma.
Éppen ezért fontos olyan intézmények létrehozása, amelyek a családoknak
mindenféle problémahelyzetben segítséget tudnak nyújtani.
1 megjegyzés:
koszii:)
Megjegyzés küldése