Majakovszkij

  Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij

(1893-1930) költôi

pályája  a futuristák körében indult, a mozgalom egyik vezéralakja lett.  A

"költôietlen"  témáknak, a nagyváros mindennapi valóságának  a  kóltészetbe

emelésével,  meghökkentô képekben való megragadásával kísérletezett. Az  új

tartalmak megszólaltatására új költôi nyelv megteremtésének lehetôségeit

kereste: bátran alkotott új szavakat, a szokásos mondatokat

valósággal széttördelte.

  Majakovszkij általában az erôs hangok költôje volt, csak

ritkán szólt halkan és mérsékelten. Ekkor költészetét és magatartását is  a

kihívóan nyers és vad hang jellemezte. E költôi

magatartás mögött azonban egy szinte már betegesen érzékeny, hiú és könnyen

sebezhetô ember rejtôzött. Költészete a

német expresszionizmussal is mutat rokon vonásokat, a város

poklában szenvedô társtalan ember jajkiáltása hallatszik belôle.

  Pályája elsô szakaszát nagyarányú futurista programverse,

a Nadrágba bújt felhô (1915) foglalja össze. A költô "a modern

művészet katekizmusának" nevezte poémáját, és szándékát így

foglalta össze: "Le a ti szerelmetekkel, le a ti művészetetekkel,

le a ti rendszeretekkel, le a ti vallásotokkal - ime a négy rész

négy kiáltása." Ezek a motívumok adják meg a költemény

alaphangját.

  A versben a világ töredezetten és szétforgácsolódva jelenik

meg felfokozott víziók sorozatában. A mű egészén végigvonul

az én és a ti szembeállítása. A ti fogalmába sűrűsödik minden,

amit a költô annyira gyűlöl, az egész álszent, értéktelen világ.

Ezzel szemben jelenik meg a pozitív értékekkel telített, tisztaságra, jóra,

szépre vágyó hatalmas én, aki rettenetesen szenved a világ  hitványságától,

a megalázott szerelmi vágytól, a

szűkre szabott lehetôségektôl.

  Majakovszkij a forradalmat a maga ügyének is tekintette,

jövôre irányuló vágyai beteljesülésének az ígéretét látta benne. A művészek

feladatait a fonadalmi idôkben "hadparancsai"fogalmazzák meg. Az elsôben  -

Parancs  a művészek hadseregéhez ( 1918) - elszántan fordul a  vértelen  és

hervatag  szobaköltészet  ellen,  azt követeli, hogy  a  művész  lépjen  ki

műhelyébôl az utcára, és legyen "vad rohamra"szólító kürtös,  "dobpergetô".

A versnek sajátos ritmikája van, melyet az érzések

magas   hôfokából   adódó   dinamizmus  és  az   élôszóban   való   elôadás

lehetôségeinek figyelembevétele határoz meg.

  Majakovszkij munkásságának jelentôs területe a szatíra.

Kíméletlen  hevességgel,  groteszk  és  bizarr  ötletekkel,   parodisztikus

túlzásokkal,  csúfolkodva  tűzi tollhegyre az új  társadalomban  jelentkezô

fonákságokat  (Költemény  a  Mjasznyickaja utcáról, egy  asszonyról  és  az

összorosz méretekrôl). Majakovszkij szatírái közérzetének dokumentumai  is.

Élete utolsó

éveiben felismerte, hogy jóhiszeműen zsarnokságot támogatott, és  öngyilkos

lett.