google.com, pub-5333805121326903, DIRECT, f08c47fec0942fa0

2013. január 27., vasárnap

A frankok birodalma a Meroving királyok alatt


A frankok birodalma a Meroving királyok alatt


1. A népvándorlás első századaiban a keleti germán törzsek, a vandálok, gótok, svévek, longobárdok és a burgundok új hazát kerestek maguknak délen és délnyugaton és helyüket szláv törzsek foglalták el.
Krisztus után 450 körül kezdődhetett meg a szlávok előnyomulása és 530 körül eljutottak már egészen az Elba-folyóig. Egyes szláv törzsek dél felé is lenyomultak, átkeltek a Dunán s 600 körül megtelepedtek a mai Stiriában, Karinthiában és Krajnában. Ezek a szlovének voltak, akik elfoglalták csakhamar a Dráva forrásvidékét is és elterjeszkedtek egészen Bajorország határáig. A szlovének avar uralom alatt állottak s az avarok támogatták is őket harcaikban a bajorokkal. A nyugati germán néptörzseket a népvándorlás nem sodorta el a helyükről, csak a Rajnától nyugatra és a Dunától délre eső szomszédos római területekre húzódtak át idővel. Ezek a germán törzsek a következők voltak. Az északi tenger partján a frizek laktak, szomszédságukban a szászok, tőlük délkeletre a thüringiek, ezektől délnyugatra az alemannok, a későbbi svábok. Délkeleten a bajuvárok vagy najorok helyezkedtek el, nyugaton pedig, a Rajna középső folyása körül a frank törzsek. Mindezek a germán törzsek egymástól függetlenül éltek, nem egyszer hadakoztak egymással. Jövőjük attól függött, vajjon képesek lesznek-e valamely nagyobb egységes nemzetté tömörülni, államot alakítani.
2. A felsorolt törzsek közül a frankoknak jutott az államalkotás lehetősége
A frankoknak jutott az egykori római birodalom öröksége. Ők hódították meg csaknem az összes germán törzseket s nagy, egységes birodalomba foglalva össze őket, felújították Európa északnyugati részén a megszünt római császárságot.  A frankok több apróbb törzsre szakadozottan éltek a Krisztus utáni első századokban, a Rajna alsó folyása körül. A harmadik század óta egymással szövetkezve nyomultak lassan, de biztosan dél felé s a negyedik és ötödik században már a Maas és a Schelde-folyók között találjuk őket. Ekkor közös nevük is van már: a frank törzsek. Nem rablóhadjáratokra vonultak dél felé, hanem hódítók voltak s az elfoglalt területek kelta-római lakóit kiirtották vagy délre szorították s megőrizték ősi szokásaikat és pogány hitüket is a magasabb római kultúrával szemben. A törzsek közül korán kivált a száli frankok törzse, amely Khlogio király vezetésével, mikor Aeciusz visszahívta Galliából a római légiókat, délnek vonult a Schelde mindkét partján és megszállta ezt a területet. Khlogiónak utóda Khilderik volt, a Meroving királyi család első uralkodó őse. A frankoknak egy keleti törzse, a ripuári frank törzs ugyanekkor a Rajna mellett telepedett meg, Köln körül, majd később nyugatra nyomult s az ötödik század közepe táján elfoglalta Triert is, a római császárok egykori városát.
3. Ez a két nagy frank törzs egyelőre külön királyok alatt élt még s nem alkotott egymással semmiféle politikai egységet.
Csakhamar egyesítette azonban és uralkodó szerephez juttatta őket Khilderiknek, a száli frankok első Meroving-királyának fia és utóda, Khlodvig, aki 481-től 511-ig uralkodott s a frankok első hatalmas királya volt. Khlodvignak, mikor trónra lépett, az volt az első dolga, hogy kiszorítsa Galliából a római uralom utolsó maradványait is. A rómaiak uralmát az időben Sziágriusz római helytartó képviselte Galliában egészen a Szajnáig. Khlodvig 486-ban legyőzte Sziágriuszt, aki a nyugati gótokhoz menekült. Ezeknek királya, II. Alarik azonban kiszolgáltatta Sziágriuszt és Khlodvig csakhamar kivégeztette a római helytartót. Khlodvig bölcs uralkodó volt. Megszállta ugyan a rómaiak területét, de magának csak az állami jövedelmeket és a tulajdonos nélküli területeket tartotta meg. A római lakosoknak meghagyta birtokaikat és szabadságukat. Meghódolt hamarosan a Szajna, a tenger és a Loire közti partvidék is Khlodvignak, aki a Meroving-dinasztia uralmának középpontját áthelyezte ide a régi római területre és fővárosául Párizst választotta ki. Khlodvig a rómaiakon aratott diadal után a szomszédos rokon törzsek beolvasztására törekedett. terve megvalósítására az első alkalom 496-ban kínálkozott, mikor a ripuári frankok vezérét, Szigbertet támogatta az alemannok ellen, akiket le is győzött.
4. Az alemman törzs, minthogy az ütközetben a királyuk is elesett meghódolt Khlodvignak, de ősi jogait és intézményeit megőrízte továbbra is és ezzel erősítette a száli frankok erejét is a meghódított, de magasabb kultúrájú rómaiakkal szemben.
Az alemannokkel véres, nehéz csatát kellett Khlodvignak vívnia. A monda szerint, mikor eldöntetlenül dühöngött még a harc, Khlodvig, aki mindaddig pogány volt, az ütközet hevében a keresztények istenéhez folyamodott segítségért és megfogadta, hogy kereszténnyé lesz, ha diadalt arat. Fogadalmát be is váltotta és a győzelem után fölvette a keresztséget, még pedig nem az áriánus vallást, amelynek híve volt akkoriban valamennyi keresztény germán törzs, hanem a katolikus vallást fogadta el, amely meghódított római alattvalóinak a vallása is volt.  Lehet, hogy Khlodvigot felesége, a burgundi Klotild is befolyásolta elhatározásában. A 496. év karácsonyán keresztelte meg Khlodvigot és vele 3000 más frankot Remigiusz reimsi püspök. A frank törzsnek nagy része továbbra is pogány maradt ugyan, de Khlodvig királysága ettől fogva mégis keresztény királyságnak számított már.

5. A frankok és a meghódított rómaiak között ledőlt a vallási válaszfal s a szomszédos áriánus országok római lakossága is a frank királyban látta ettől fogva támaszát és védelmezőjét saját germán uralkodóival szemben.
 Khlodvig  kihasználta ezt a helyzetet s először a burgundokat igázta le, majd később a nyugati gótokat szorította ki végképen egész Galliából. Burgundia ügyeibe családi viszályok révén avatkozott be. Burgundia négy társuralkodója közül a legidősebb, Gundobad két fivérét megölette és csaknem egész Burgundia uralkodója lett. A vérbosszú azonban nem késett soká. Az egyik meggyilkolt királynak, Khilperiknek Klotild volt a lánya, Khlodvig felesége, aki most bosszúra tüzelte férjét. Khlodvig örömmel ragadta meg az alkalmat hódító tervei megvalósítására. Legyőzte Gundobadot és függő viszonyba kényszerítette, úgyhogy Gundobad kénytelen volt később Khlodvigot támogatni a nyugati gótok ellen. Gundobad, bár uralma megrendült, továbbra is Burgundia ura maradt, sőt nemsokára harmadik fivérét is megölte és egész Burgundiára kiterjesztette uralmát. A nyugati gótok ellen minden komolyabb ok nélkül indította meg Khlodvig a háborút a rómaiak rokonszenvére támaszkodva. “Szörnyen dühösít” – mondotta hű frank harcosainak – hogy ezek az áriánus nyugati gótok bitorolják Galliának egy részét.
6. Isten segítségével harcba szállunk ellenük és meghódítjuk földjüket.” Valósággal vallásháborút indított tehát a nyugati gótok ellen. A döntő ütközetben a rómaiak küzdelem közben átpártoltak a frankokhoz.
II. Alarik király elesett a csatában és Khlodvig a Garonne-folyóig kiterjesztette országa határait. Talán megsemmisült volna már akkor az egész nyugati gót birodalom, ha Nagy Theodorik, a keleti gótok uralkodója védelmébe nem fogadta volna a nyugati gótokat. Khlodvig nem érte be sikereivel, bár a germán törzsek összes uralkodói elismerték, hogy különb mindannyiuknál. Ő azonban nem érezte magát uralmában biztosnak, amíg képzelt vetélytársait el nem tette láb alól. S ezt a munkát oly erőszakossággal végezte, amely párját ritkítja a történelemben. Először a ripuári frankok vezéreitől szabadult. Szigbert, a ripuári frankok királya megsebesült térdén egy ütközetben és súlyos betegen feküdt fővárosában, Kölnben. Khlodvig Szigbertnek uralomra vágyó fiát, Khloderiket fényes ígéretekkel hitegette az esetre, ha siettetné apja halálát, amely amúgy is közeledőben volt Khloderik engedett a kísértésnek és saját kezével gyilkolta meg beteg apját, aki éppen déli álmát aludta. A gyilkosság után követet küldött Khlodvighoz, hogy küldje el megbizottait Kölnbe s válasszon ki magának valamit a meggyilkolt Szigbert kincsei közül. Khlodvig megbizottai uruk titkos utasításával meg is érkeztek Kölnbe. Khloderik bevezette őket apja kincseskamrájába.
7. De abban a pillanatban, mikor lehajolt egy kincsesláda fölé, Khlodvig egyik embere hátulról csatabárddal kettéhasította a gyilkos Khloderik fejét.
A véres tett nyomában megjelent Kölnben maga Khlodvig is, gyűlésre hívta egybe a ripuári frankok törzsfőnökeit, és megkérdezte tőlük, nem akarnak-e a nagy frank birodalomhoz csatlakozni. A gyűlés ujjongva elhatározta a csatlakozást. Khlodvigot pajzsra emelték s ezzel elismerték őt királyuknak. Egy másik rokonát, Khararikot és fiát azzal az ürüggyel, hogy nem támogatták őt Sziágriusz ellen, titkon elfogatta és kolostorba csukatta. A fiú itt egy ízben e szavakkal vigasztalta apját: “Csak a lombot verték le az élő  fáról, a levelek gyorsan kihajthatnak megint.” Khlodvig, mikor értesült erről, titokban megölette mind a kettőjüket. Most egy harmadik rokona került sorra: Ragnakhar. Megvesztegette kísérőit, akik a gyűlölt vezért öccsével, Rikharral együtt hűtlenül Khlodvig kezei közé játszották. Mikor az árulók vezéreiket megkötözve Klodvig elé hurcolták, Khlodvig színlelt haraggal így kiáltott rá Ragnakharra: “Hah! Hogy alázhattad meg oly mélyen nemzetségünket, hogy engedted magadat megkötözni?” E haragos felkiáltás után minden teketória nélkül agyonsujtotta kardjával Raknakhart. Azután Rikharhoz fordult: “És te, nyomorult! Ha támogattad volna bátyádat, bizonyára nem érte volna őt ilyen gyalázat. Nesze a jutalmad!” E szavak után Rikhart is levágta.
A két fivér áruló szolgáit megbüntette.
Aranyfegyverek helyett, noha ilyet ígért nekik, csak aranyozott fegyvereket adatott nekik s mikor az árulók emiatt panaszkodtak, így rivalt rájuk: “Aki urát elárulja, nem érdemel nemes aranyat!” Legutóljára Regnomert ölette meg, nemzetségének utolsó élő tagját. És ekkor elkezdett panaszkodni, hogy most már nincs egyetlen rokona sem. De ezt azért tette csak, hogy megtudja, vajon nem jelentkezik-e még valami ismeretlen rokon, akitől szintén meg kell szabadulnia. A tömeges gyilkosság és orgyilkosság nem ártott  Khlodvig tekintélyének. Korlátlan uralkodója volt annak az óriási területnek, amely a Garonnetól a La Manche csatornáig és az Atlanti-óceántól a Lech partjáig terült el. Hatalmát országa határán túl is elismerték. Anasztáziusz pápa szerencsét kívánt neki diadalaihoz. Anasztáziusz keletrómai császár pedig konzuli címmel tüntette ki és azt remélte, hogy ilyen módon birodalmához kapcsolhatja a frank birodalmat is. Erről azonban szó sem lehetett. Khlodvig 511 novemberében halt meg. Halálos ágyán ősi szokás szerint birodalmát, amelyet annyi véráldozattal kovácsolt össze, felosztotta négy fia között. Annak bizonysága ez, hogy Khlodvigot nem vezette hódításaiban semmiféle magasabb politikai gondolat.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése