google.com, pub-5333805121326903, DIRECT, f08c47fec0942fa0

2013. január 30., szerda

A magyar honfoglalás


Az ugoroktól elvált és a nomád életmódra áttért ősmagyarok az i.e. első évezredre nagy részben az Urál-hegységtől délre tartózkodtak. Majd a VI-VII. században a Volga és a Káma vidékén éltek. Majd később odébb vonultak a Fekete-tengertől északra fekvő területekre. Itt két szálláshelyük volt: Levédia és Etelköz.
A levédiai magyarság a kazár birodalom biztonságában élt, ám alárendelt helyzetbe kerültek. Itt megismerkedhettek a letelepedett életmód néhány gazdasági elemével: a kertműveléssel, a belterjes állattartással és az asszimetrikus ekével. A kazár fennahtóság alóli kikerülést egy ottani belháború tette lehetővé. Ekkor tömörültek törzsszövetségbe a magyarok, valamint a kazárok három lázadó, elszakadó törzse.
A törzsszövetség tagjai: kabarok (az egy törzsbe szerveződött kazárok), Nyék, Megyer, Kürt-Gyarmat, Tarján, Kér, Jenő, Keszi. Kazár mintára náluk is kettős fejedelemség alakult ki (kende és gyula).
Az etelközi magyarság számára nem volt ismeretlen a kárpátmedence, hiszen már 862-ben is behatoltak seregeik a frank birodalomba és ekkor áthaladtak ezen a területen is. Ez a hely megfelelt a magyarok akkor életformájának, ráadásul könnyebben volt védhető, mint a nyitott Etelköz. A frank, bolgár és moldva fennhatóság alatt álló részek között gyér lakosságú területek voltak, amelyeket nagyobb ellenállás nélkül meg lehetett hódítani. A magyar seregek gyakran vettek részt egy-egy szomszédos nép hívására háborúkban.
892-ben Arnulf keleti frank uralkodó szövetségeseként harcoltak a morva Szvatopluk ellen. 894-ben VI. (Bölcs) Leó bizánci császár hívására a bolgár Simeont támadták meg Árpád fia, Levente vezetésével. Szintén ebben az évben Szvatopluk hívására vonultak hadba a fraknok ellen. Ezek a csapatok azonban nem tértek vissza Etelközbe, hanem a Felső-Tisza vidékén maradtak, tudatos terv alapján készítették elő a magyar törzsszövetség átköltözését. 895 tavaszán hozzájuk csatlakozott a magyar fősereg Árpád vezetésével.
A sereg a Vereckei-hágón át jött be az országba, de a nép zöme még Etelközben maradt. Azonban ők sem időzhettek sokáig, mivel a nyakukon voltak a besenyő hadak. 893-ban a Számánida-emirátus csapatai megtámadták az úzokat, akik így nyugatra vonultak és maguk előtt űzték a besenyőket, akik így szintén arra kényszerültek, hogy tovább menjenek az Etelközbe. Így az ott élő magyaroknak menekülniük kellett (mivel nem volt jelen fő seregük), ráadásul út közben még a bolgár sereg is rájuk támadt mielőtt a Kárpát-medencébe juthattak volna az erdélyi hágón át.
895-ben a Dunától keletre eső területek magyar kézre kerültek, a bolgár haderők kiszorultak Erdélyből és a Tisza vidékéről (így a magyarok rendkívül fontos sóbányáikhoz is hozzájutottak). A következő évek a beköltöző nép viszonyainak megszervezésével és a védelem kialakításával teltek el. Újabb hadivállalkozások 899-ben történtek, amikor a frankok kérték fel a magyarokat Itália megtámadására.
Az innen visszatérő csapatok elfoglalták a Dunántúlt és a morvák nyugat-felvidéki területeit. 900-ra az egész Kárpát-medence magyar kézre került, a morva állam 902-es bukásával és a bajorok feletti 907-es pozsonyi győzelemmel biztosítva voltak az ország nyugati határai is.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése