2013. január 27., vasárnap

Magyarország és a X. századi Európa


Magyarok és a x. századi Európa


A Kárpát-medencében a magyarság olyan földrajzi, éghajlati és etnikai viszonyok közé került, amelyek beköltözésétől elkezdték életét átformálni. A kevésbé szélsőséges klímaviszonyok miatt korábbi állattartás, földművelési és települési módjukat is át kellett alakítani. A földek elhanyagoltak voltak, és az itt talált római kori városmaradványok már ideiglenes szálláshelynek sem voltak alkalmasak. Az itt talált lakossággal, szlávokkal, avar maradványokkal a honfoglalók azonnal kapcsolatba kerültek és igyekeztek elsajátítani tőlük az új hazában való élés tudományát.
A Kárpát-medencébe költözve a magyarok két impérium közé kerültek. Délről Bizánc volt a meghatározó hatalom, nyugaton pedig a Karoling Birodalom országai, beleértve Itália északi felét is.
Még be sem fejeződött a honfoglalás, amikor a császároktól megindult az ezüstpénzek áradata, melyért felbérelték a magyar hadakat háborús céljaikra. Ezek az ezüst mennyiség képezte alapját a vezető réteg új, díszes viseletét kiegészítő fegyvereknek, lószerszámoknak, ékszereknek, melyeknek már csak eredete emlékeztet a Kárpáton-túli előzményekre - valójában minőségileg is új, helyi művészeti alkotások.
A magyar hadak egy része először Itáliába jutott el a félszigetet uralni vágyó hatalmasságok megbízásából. Adataink vannak egy 899-es csatáról, melyben a németek megbízásából támadják meg Itália királyát, majd 904-ben Itáliával szövetségben támadják annak ellenségeit.
Sikereiket látva egyre több uralkodó fogad magyar csapatokat zsoldjába, többek között a pápa is. Egy-egy portya zsoldja 10 mérőnyi arany (375 kg), így becslések szerint összesen min.
15 mázsányi ezüstöt kaptak, nem számolva a szabad rablás "bevételeit", és a zsákmányolt rabszolgák és tárgyak értékét.
Itália ekkor (X. század) már csak halovány árnyéka régi nagyságának, ókori városaiból nem sok maradt állva, épségben. Mindezek ellenére a magyarok számára 899-900-ban alighanem a csodák országának látszott a Pó-síkság jól épített római útjai mentén sorakozó városokkal. Kivált mivel e városok nagy része védtelen volt, így a magyarok előtt nyitva voltak a városok és szabad prédának számítottak a kolostorok, pl. Velencét is megkísérelték elfoglalni. (900-ban)
A folyamatnak I. Ottó német király vet véget, amikor 951-ben elveszi Itália királyának özvegyét, s saját öccsére bízza az északkeleti tartományokat, aki a magyarok nagy ellensége, majd 955-ben legyőzi a magyarokat.
Az mediterrán kert-, szőlő-, és földművelés itáliai formái a X. sz.-i magyarok számára egyelőre utánozhatatlanok voltak. Ugyanígy az antik technikai hagyományokat fenntartó itáliai kis és közepes méretű kézművesipar (üvegfúvás, bronzöntés, csontfaragás), valamint kőfaragó-művészetük és építészetük.
A magyar támadások hatására jöttek itt létre a szabad városok, hiszen az erős falakkal önmagát védelmező közösség ezentúl legfeljebb önként rendelte alá magát valamely központi hatalomnak. (ez Itália történetében a magyar kalandozások pozitív oldala)

A magyar seregek számára a legkeményebb, feltörhetetlen Gallia volt, beleértve a Rajnán-túli teljes Meroving-Karoling-kori régiót. Egyedül a burgundiai kolostorokat tudták kifosztani.
Itt is látták őseink a kolostorok, városok körüli jól művelt földeket, szőlőket, gyümölcsöket, ám, hazatérve a látottakból (valószínűleg) semmit sem hasznosítottak.

A magyarok 959-től 970-ig végi rabolták Konstantinápolyt és a Balkán-félszigetet is.
A roppant császárváros minden bizonnyal őseinket is lenyűgözte. (Gondoljunk csak a Hagia Sofia épületére) A csodálkozó döbbenetet próbálta ellensúlyozni a 958. Évi magyar támadás hadüzenetét is őrző Botond-monda. (a monda két része: az aranykapu bevágása, ez a hadüzenet bevett korabeli jelképe, amellyel Botond (kalandozó magyar vitéz) megmutatja hatalmas erejét, majd a kisméretű magyar közvitéz megvívja görög óriással és legyőzi őt.)
Hogy a bizánci életforma és államszervezet milyen szerepet játszott a X. sz.-i magyarság életében az felettébb homályos, de az biztos, hogy aranypénz csak a bizánciaktól jutott őseinkhez, s csak a bizánci ékszereket viselték eredeti formájukban, átalakítás nélkül.
Az itteni kert-, gyümölcs, és szántóvető kultúra ugyanolyan utánozhatatlan volt magyarjaink számára mint az összes többi.
Az egyetlen - bár nem jelentős - kísérletet a bizánci egyház tette a magyarok megnyerésére, de ez nem vezetett tartós sikerre. (Arra azonban elegendővolt, hogy a magyarok lássák, hogy a városlakó, városépítő, fejlett iparral és mezőgazdasággal rendelkező szomszédok keleten és nyugaton is keresztények.) 948-ban Bulcsú, (magyar vezér, horka) majd a gyula is megkeresztelkedett bizánci rítus szerint, valamint magukkal hozták térítési szándékkal Hierotheosz szerzetest is a Kárpát-medencébe. Konstantinápoly közeledése ellenére a magyarok a bolgárokkal, majd a besenyőkkel és a ruszokkal szövetségben még több ízben megkísérelte megzsarolni a bizánciakat egészen 970 őszéig, az Arkadiupolisz mellett elszenvedett nagy vereségig.

A X. sz. elején Németország voltaképpen még semmilyen formában nem létezett, csak a Keleti-Frank Birodalom, amely felett 911-ig valójában Karoling királyok uralkodtak. Ez a keleti-frank ország öt részből tevődött össze, melyek egyike Bajorország.
A bajorok rossz néven vették a magyarok erőszakos honfoglalását, mivel Pannonia tartományt tőlük ragadták el a jövevények.
Remélték, hogy vezetőjük, Kurszán meggyilkolásával (904) elzavarhatják őket, de tévedtek. Ezért 907 nyarán megtámadták a magyarokat, de súlyos vereséget szenvedtek.
Azt ezt követő magyar portyázásoknak I. Ottó vetett végett, amikor 955-ben Ausburgnál legyőzte a magyarok seregeit, vezetőiket - Bulcsút, Lehelt, és Surt - felakasztatta.
A kegyetlen megtorlás sokkhatást váltott ki a magyarokból, soha többé nem támadtak Németországra. Ottó a győzelmét nem akarta kihasználni, nem indított ellentámadást, s a németek még 75 évig nem támadtak a magyarokra.
Ebben az időben a magyarok fejedelme Fajsz volt, akinek bukását az ausburgi vereség okozta. A nomád életfelfogás és hitvilág szerint a vereség bizonyította, hogy a vezér nem alkalmas a további uralkodásra.
Ekkor került hatalomra Taksony. Ő levonta a következtetést, hogy nyugat felé nem indíthat hadjáratokat. A németektől való félelmében szövetséget kötött a besenyőkkel, majd az oroszokkal, a bolgárokkal és a kazárokkal is.
Miután Keletről biztosította magát, szövetségteremtől akcióba kezdett nyugaton is. A 960-as évek elején felvette a kapcsolatot a pápával, és térítő püspököt kért tőle, de Ottó megakadályozta, hogy a magyar törzsszövetség belépjen a keresztény közösségbe, mellyel valószínűleg a magyarok pusztulását érte volna el.
Feltehetőleg 970 körül Taksony helyére fia, Géza lépett. (Egyelőre tisztázatlan, hogy Taksony az arkadiopoliszi vereség nyomán került-e ki a hatalomból.) Géza a vereségből levonta a tanulságot: végett kell vetni a kalandozásoknak, a békepolitika útjára kell lépnie.
Géza nyugat felé nyitott. 972 tavaszán elküldte követeit I. Ottó császárhoz, hogy jószomszédi viszonyt alakítson ki vele. Ajánlatát Ottó elfogadta, és Bruno Sankt Gallen-i szerzetest küldte Magyarországra, akit a magyarok térítő püspökévé szentelt fel.
Mivel korábban már Hierotheos szerzetes is térített M.o-on bizánci rítus szerint, így Géza számára elvileg meg volt a lehetőség arra, hogy uralkodása kezdetén a latin helyett a bizánci Krisztus-hitet válassza. Gyakorlatilag azonban nem volt igazi, tényleges választási lehetősége, hiszen a fenyegető bizánci invázió árnyékában a segítséget csak nyugatról várhatta. Géza számára a keresztény vallás felvétele alapvetően politikai kérdés volt.
Brunó püspök közvetítésével 973. Márc.23-án Ottó és Géza Quedlinburgban rendezte viszonyát, s Ottó segítségével a cseh-magyar viszony is normalizálódott.
Géza külpolitikája három tényezőre vezethető vissza:
            Taktikai jellegú: Kibékülni minden lehetséges szomszéddal
            Stratégiai: véglegesen le kellett állítani a kalandozásokat
            A kalandozások lezárulása miatt életmódváltásra kényszerítette a magyarokat

Mivel megszűntek a rabló hadjáratok, elmaradtak a gazdag zsákmányok, így amit
eddig külföldről zsákmányoltak, azt most belső forrásokból kellett megszerezni. Ettől kezdve a társadalmi fejlődés meghatározó volt. A kalandozásban addig résztvevő - többséget képező -fegyveres közrendű elemeket szolgáltatásokra kényszerítette. 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése