A rendszermodellezés

Az általános rendszertulajdonságokra alapuló rendszermodellezés főbb lépései

Modellezés módszere: rendszerelmélet kulcsmódszere

A rendszermodell tartalmi keretét a minden rendszerre egyaránt vonatkozó rendszerképző tulajdonságok képezik. Ezek a tulajdonságok:

-        totalitás

-        elemek hierarchikus elrendeződése

-        elemek rendezettsége

-        rendszer struktúra

Rendszerképzés módjai:

-        elméleti, tapasztalati ismeretek segítségével leírásra kerülnek a jelenséget jellemző tulajdonságok és viszonylataik

-        ezen tulajdonságok mögött álló fogalmak úgy kerülnek megnevezésre, hogy közben az általános rendszerelmélet által megjelölt tulajdonságok minden egyes elem azonosítása során érvényt szereznek.

A modellezés lépései megegyeznek a rendszer tulajdonságok kialakulásának logikájával.

Totalizálás:

alapvető jellemző, amitől a rendszer egységgé válik (fontos teendő a rendszer és a környezet közötti kapcsolat értelmezésért, határok meghúzása (mely elemek a részei, mely a környezet része) függ a minőségtől a határ meghúzása. Minden rendszerelemnek hordoznia kell ezt a jellemzőt. Függ a rendszerszervező  céljától, függ az objektív valóságtól (egy kis bolt vagyok-e vagy egy nagyker. vállalat, aki vevőjét szállítóját raktárként kezeli.

A rendszer, mint totalitás úgy jön létre, hogy tulajdonságai nem egyszerűen az alkotóelemek  tulajdonságainak összegeként állnak elő, hanem az elemek között értelmezett összefüggések által nyernek meghatározást.

Hierarchizálás:

el kell döntenünk mit tekintünk rendszernek, részrendszernek, elemnek. Hierarchikus a rendszermodell elemeinek egymáshoz való viszonya, mert tulajdonságaik révén egy szigorúan betartott rangsor szerint helyezkednek el.

A rendszer tulajdonságainak hierarchikus jellege elválaszthatatlanul összefügg a rendszer elemeinek potenciális oszthatóságával, ami azt jelenti, hogy:

-        a rendszer elemei maguk is tekinthetőek rendszernek, vagy

-        maguk a rendszerek is válhatnak elemmé egy tágabb rendszer feltételezése szerint

Rendezés:

meg kell határozni, hogy az egyes rendszerelemeknek mekkora a súlya, szerepe. Valóság elemei között nincs fontossági sorrend a modellben van. El kell végezni a súlyozást

A modellben érvényesíteni kell , hogy a rendszermodelljében megállapított elemek számunkra eltérő jelenséggel bírnak. A modellezés során, az elemek meghatározásánál, illetve azok kapcsolatainál az időparamétert nem lehet figyelmen kívül hagyni.

A modellben szerepet játszó elemek kvantitatív, illetve kvalifikatív tulajdonságokat vesznek fel, ami által rendezhetővé és strukturálhatóvá válnak.

A rendezés az összehasonlíthatósággal függ össze. A rendszermodell elmeinek halmazán értelmezett rendezettség pedig arra utal, hogy:

-        az elemek kvantitatív tulajdonsággal bírnak

-        közöttük értelmezve van az = és a> reláció, amennyiben ezen relációk tranzitív tulajdonságúak.

Rendszer struktúrájának meghatározása:

rendszer elemei közti kapcsolat leírása. Rendszert alapvetően a struktúrája határozza meg. Kapcsolódás módja erősebb jellemző, mint az, hogy milyen elemekből tevődik össze. A rendszer struktúráját a rendszer viselkedése alapján képezzük le az analízis szintézis módszerével. Ha még nem valósult meg a rendszer, akkor az elvárásokból kell kiindulni.

A rendszer összes elemének halmaz a rendszer struktúrájának építményében potenciális résztvevőként vehető számba. A rendszer elemeinek halmaza vagy részhalmazai lehetnek rendszerek vagy alrendszerek.

Az elemek közötti kapcsolat energia-, anyag- vagy információcserével valósul meg, amelyeket értékeikkel képesek vagyunk jellemezni.

Aktív kapcsolat: kapcsolati értékek nem egyenlők nullával. Ha egy elem kimenete egyenlő egy másik elem bemenetével, akkor valós kapcsolat jőn létre közöttük.

Inaktív kapcsolódás: kapcsolati értékek egyenlők nullával.

A rendszer minőségét, általános viselkedését a komplexitás jellemzi. Az általánost viselkedést befolyásolják:

-        a szerkezetet alkotó elemek száma

-        a rendszerkifejtés (hierarchizálás)

-        a rendszer környezet

-        a kapcsolódások sokasága

-        a rendszer kapcsolódás változékonysága, elemek közötti értelmezések variabilitása

A viselkedésből egyértelműen levezethető a struktúra.

A modellezési folyamat fázisai:

1.                  Az osztályozási struktúra modellje: a rendszer alkotója ezen a szinten a rendszer alkotóelemeit különbözteti meg, definiálja a rendszer ismereteiket és tulajdonságaikat. Ugyanakkor azonosítja a rendszer határait és a környezetet.

2.                  A statikus viszonystruktúra modellje: ezen a szinten a rendszer alkotóelemei között fennálló, időben állandó kapcsolatok összességét foglal össze. Feltárja a kapcsolattok mögött álló törvényeket, szabályokat vagy a rendszer célja által determinált szempontokat.

3.                  Dinamikus viszonystruktúra modellje: a modell szintje kibővül az időben változó kapcsolatok definícióval, a kapcsolatok okozati és hatás összefüggéseivel. Értelmezést kap a változás, a folyamat. A modell megjeleníti a rendszert jellemző folyamatok összességét, azok kapcsolatrendszerét, és a rendszer működését.

4.                  A rendszer integrált struktúra modellje: ezen a szinten a három struktúra integrálódik a rendszer modelljében. Az objektív valóság megismerésére szánt része rendszerré válik az alkotó rendszermodelljében.

Készülő rendszernél:

Folyamatos felbontás a rendszer legkisebb eleméig történik. Rendszerelem a felbontás során az a legkisebb önálló egység, amely még magán viseli a rendszer egészét.

Szintézis:

modell fölépítése újjáalkotása a rendszerszervező célkitűzéseinek megfelelően, elvonatkoztatás a konkrét folyamattól – szintetizálás.

Heurisztikus folyamat:

Amikor újat hozunk létre, ami az eredeti rendszerben nem volt jelen. Sajátos minősége lesz a rendszernek.

Időtényező:

komparatív statikus megoldás:

rendszert leképezzük állapotában, de időben egymást követő állapotában, állapot jellemzőket egymáshoz viszonyítjuk

Leképező szerkezet 3 csoportja:

1)    osztályozási struktúra (rendszer elemeinek leírása) taxanómia rend: rendszer osztályozási struktúrája, meghatározza, hogy a rendszer milyen elemekből áll és ezeknek az elemeknek mik a jellemző tulajdonságaik.

2)    statikus struktúrával a rendszerelemek időben állandó kapcsolatait írjuk le

3)    dinamikus struktúra (a rendszer folyamatait is megpróbáljuk modellezni. Időben is változó ok – okozati struktúrák.

Hatásköri kapcsolatok:

meg kell határozni a rendszeren belül az információ áramlásokat és az elemkapcsolatokban a hatásköri függőségeket, ezek után a mozgásstruktúrát.

Rendszermodell mindig magában hordozza a 3 szintet egy sajátos egységben.