Az azonos fajhoz tartozó egyedeknek szükségük van arra, hogy valamilyen módon közöljék és megértsék egymás szándékait, információt cseréljenek egymással. Ennek eszköze olyan jelekből álló jelrendszer, amely szaglással, látással, vagy hallással felfogható. Az állatok jelrendszer útján történő hírközlését, egymás közötti információcseréjét közös néven az állatok kommunikációjának nevezzük.
Ez alapvető feltétele a társas kapcsolatok kialakulásának és fenntartásának. A jelek befolyásolják a fajra jellemző magatartást. Viselkedéseket indítanak be, megváltoztatják, vagy éppen megszüntetik azokat. Az állatvilág számos képviselője olyan szaganyagokat termel, amelyekkel kémiai kommunikációra képes. Ezeket az anyagokat közös néven feromonoknak nevezzük.
A feromonok a kültakaró mirigyeiben termelődnek, innen kerülnek ki a külvilágba. Terjedésüket befolyásolja a közeg mozgásának iránya és sebessége. A feromonoktól származik több emlősfaj jellemző szaga is (pl. két egér, vagy anya és ivadékai). Sok esetben a fajra, csoportra, vagy az egyedre jellemző szagok elősegítik az állatok egyed-felismerési képességét. A kémiai jelzések sajátossága, hogy hosszabb ideig is hatásosak maradnak. Sok faj ezt úgy használja fel, hogy mintegy feromon ösvényt húz maga után, amelyen társai követhetik őt. Ez főleg a táplálékkeresés közbeni tájékozódást segíti elő (pl. méh).
A feromonok egy másik csoportja az állatokat a közeledő veszélyre figyelmezteti. Ilyen riasztójelzéseket adnak le a hangyák, amely kiváltja az állatok menekülő vagy védekező magatartását. A párválasztásban az ivari feromonoknak van jelentős szerepe. Az ivadékgondozásban is megtalálható a kémiai ingerek által keltett magatartás (pl. sügér). A lisztbogarak olyan feromonokat termelnek, amelyek bizonyos távolságon belül taszító, távolságtartó hatást fejtenek ki a másik egyedre. Nagyon sok állatfajnál fellelhető az egyedek térbeli eloszlásának ilyen kémiai szabályozása.
Számos állat feromonok segítségével jelöli ki saját területének határait. Ez a területvédő viselkedés jól megfigyelhető a kutyáknál, amelyek saját területük határát a vizeletükben lévő feromonokkal jelölik meg.
Az állatok látására épül a vizuális kommunikáció. Ebben a folyamatban az élénk mozgás és a színek fokozzák a jelek feltűnő jellegét. A mozgással történő vizuális kommunikáció legjobban felderített példája a méhek tánca. A méhek gazdag kommunikációjával Karl Frisch, német biológus foglalkozott. Ő derítette fel és fejtette meg a méhek vizuális kommunikációjának jelentését és tanulmányozta szociális viselkedésüket. A vizuális kommunikációnak számtalan példája található az állatok szaporodási viselkedésében (pl. szentjánosbogár). Vizuális inger váltja ki a rigófiókák tátogató reakcióját is. A tárgy mozgó legyen, bizonyos méretnagyságot kell elérnie és a fiókák szemmagassága felett kell, hogy legyen ahhoz, hogy kulcsingerként hasson.
Az állatok hangadási jelrendszerén és hallásán alapul az akusztikus kommunikáció. A hangjelzések főleg olyan esetekben segítik elő a társas érintkezést, amikor a látási vagy szaglási ingerek nem érvényesülhetnek. Fejlett hangadás és hallás alakult ki a rovaroknál. A rovarok hangja elsősorban a szaporodási tevékenységekkel kapcsolatos. Részben az ivari pár hívására szolgálnak, részben az egyedfelismerésben segítik az állatot. A kétéltűek hangjelzései is a szaporodással kapcsolatosak. A madarak jelrendszere a legváltozatosabb. Ezek egy része a fajra jellemző öröklött hangjelzések, másik részét az állat egyedi élete során tanulta. Az emlősök hangjelzései között megtalálható az ultrahang (pl. denevér).
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése