A tartós társas életnek, a szociális kapcsolatoknak mindig előfeltétele egy bizonyos társulási hajlam, szociális vonzódás, amely az egyedek közötti távolság csökkenéséhez és ezen keresztül csoportok kialakulásához vezet.
A szociális kapcsolatok legegyszerűbb formája az állatok időleges tömörülése (pl. vonuló állatok, ezek a vonulás alatti közös védelem és biztonság céljából tömörülnek össze). Ilyen kapcsolat jön létre pl. a vadászó farkasok között is. Az időleges tömörülésben a társas viselkedési formákat egy vagy néhány kezdő egyed váltja ki, majd ezt a többi egyed is utánozza (pl. vonuló halrajok). Bárhogy is alakuljon ki időleges tömörülés, az a lényege, hogy a magatartás közösségi szinten összehangolt cselekvésekből tevődik össze. Az időleges tömörülések nyitott közösségek. A tagjaik bármikor kicserélhetők, a létszám tág határok között mozoghat, ettől a társas viselkedés nem változik meg.
A zárt közösségek egyedeit viszont erős szociális vonzalom tartja össze. A kapcsolat tartós, többnyire a teljes szaporodási időszakra, de sokszor az egész élettartamra szól. Az idegen egyedekkel szemben elutasító magatartást tanúsítanak. A gerinces állatokra jellemző zárt közösség a szülőállatok és ivadékaik társas együttese a család. Rövid életű közösség, az ivadékok felnevelése után általában feloszlik. A madaraknál gyakori, hogy az ivadékgondozás után is párban marad a két szülő. Egyes állatfajoknál ez a szülői párkapcsolat az egész életen át fennmarad (pl. hattyú). Sok család összekapcsolt együttélése a kolónia kialakulását eredményezi (pl. pingvinek). Hasonló jellegű közösség a csorda. Jellemző társas viselkedésformájuk a csoport közös védelmezése. Ha a családfeloszlás nem következik be, hanem a szülők együtt élnek az egymásra következő nemzedékkel, kialakul a nagycsalád (pl. mezei pocok).
Sajátos társas együttélés jellemzi az államalkotó rovarok közösségeit (pl. hangya, méh). Közös jellemzőik a kifejlett rovarok óriási létszáma, a közös fészeképítés, a rendszeres lárvagondozás és a kasztrendszerkialakulása. Ez azt jelenti, hogy a közösségen belül az egyes feladatok elvégzésére tökéletes munkamegosztás alakult ki a kifejlett rovarok különböző alakjai között. A rovarállamban minden egyed öröklött magatartásformáival járul hozzá a társas viselkedés összhangjához. Ez a társas viselkedés a faj fennmaradásának biztosítéka. A rovarállam tökéletes összhangú működését bonyolult biológiai mechanizmusok szabályozzák.
Az együtt élő zárt közösségekben az egyedek ismerik egymást. Társas kapcsolataikban különböző alá- és fölérendeltségi viszonyok keletkeznek. A csoporton belül rangsor alakul ki. A fizikai erő mellett jelentős tényező a rangsor kialakulásában az egyed tapasztaltsága, bátorsága, vérmérséklete. Ha új egyed érkezik, újra kezdődik a rangsorolás, míg ez az egyed is beilleszkedik a közösségbe. A csoporton belüli erőviszonyok alakulásával az egyed helyét idővel más egyed veheti át, a rangsor tehát változik. A rangsor kialakulása azért előnyös, mert így elkerülhető a közösségen belüli összeütközés jó része.
Még a csoportosan élő állatokra is jellemző az egyedek közötti bizonyos távolságtartás igénye. A személyes tér nagysága fajonként változó. Vannak testérintkezést tűrő állatok, amelyek elviselik a többiek közelségét, sőt a közvetlen érintkezést is (pl. denevér). A testérintkezést nem tűrő állatok bizonyos ponton túl megakadályozzák más egyedek közeledését, elhúzódnak tőlük, vagy elzavarják azokat (pl. erdei pintyek).
Az egyedek közötti távolság adott helyzetekben és a külső körülményekhez igazodóan módosulhat ezeknél az állatoknál is (pl. hideg vagy támadás). Az egy fajhoz tartozó egyedek élettevékenységükben erőszakkal igyekeznek egymást eltávolítani valamilyen, számukra fontos tárgytól, tápláléktól, vagy ivari partnertől. Az effajta eltávolításra irányuló magatartás az agresszió, s ez kizárólag fajtársakkal szemben érvényesül. A biológiai agresszió alapvető szabályozó magatartás, amely lehetővé teszi az egyedek számára a populáción belüli erőforrások egyenletes kihasználását, megakadályozza a túlszaporodást.
Az állatoknak létfenntartási és szaporodási viselkedéséhez megfelelő területre van szükségük. Ezt a területvédő magatartásukkal védelmezik. A terület birtokbavétele lehetővé teszi a rajta élők táplálkozását, szaporodását, ivadékgondozását, megfelelő védelmét. Sok állatfaj csoportosan foglal területet (pl. oroszlán). A csoporton kívül álló, idegen fajtársakat nem tűrnek meg, ha szükséges az egész csoport közös, agresszív fellépéssel eltávolítja a betolakodót. Az állatok saját területüket a többitől elhatárolják. Ehhez különböző eszközöket használnak: madarak: ének, korallhalak: szín, emlősök: szag.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése