Hoffman
(Német romantika)
"Egyetlen irodalmat s művelôdést sem
járt át annyira a romantika, mint a németet." (Németh G. Béla: Az
egyensúly elvesztése. Magvetô, Bp. 1978. 8. 1.) A német polgárság s fôleg a
polgári értelmiség, mely eleinte lelkesedett a felvilágosodás eszméiért, a
francia forradalom radikalizálódása idején elbizonytalanodott. A napóleoni
háborúk a németség számára jórészt csak szenvedést, vereséget és megaláztatást
jelentettek, s ennek következtében a német polgárság zavara nôttön-nôtt, majd
keserű kiábrándulásba torkollott. Bizonytalanságukat fokozta a hagyományos
vallásos világszemlélet megingása, az istenhit elvesztése. "Nem elvetették
az istenhitet, hanem elvesztették; istenhit nélkül éltek, s nem istenhit ellen.
S mást helyette, egyelôre, alig találtak. Az elsô nemzedék voltak ôk a
keresztény Európa történetében, amely minden örökölt értékkel, akár
transcendens volt az, akár evilági, szkeptisztikusan álltak szemben."
(Németh G. B.: i.m. 20. 1.) A kétség volt lelkük legfôbb tartalma. Éppen azért
csodálták a középkort, mert egy olyan világ jelképét látták benne, amelyben még
megvolt a világképnek az az egysége, amelynek hiányától annyira szenvedtek.
A fiatal romantikus nemzedék gondolatvilágán
a zűrzavar hatalmasodott el, érzelmi állapotát a szorongás hatotta át, s az
ellenségessé és kiábrándítóvá lett világ elôl menekülve ismeretlen és
titokzatos szépségek keresésére indultak: útjuk a lélek belvilága felé
vezetett. Elvágyódásuk elfordulás volt ugyan a valóságtól, de az emberi lélek
olyan mélységeit, az érzelemvilág olyan titkait fedezték fel, az irodalomnak
olyan új lehetôségeit tárták fel műfaji, formai tekintetben, amelyeket a
késôbbi korok irodalma is hasznosíthatott.
A német romantika egy késôbbi nemzedékének,
az ún. berlini romantikának legmarkánsabb képviselôje Ernst Theodor Amadeus
Hoffmann (1776-1822). îró, zeneszerzô, grafikus, karmester, színházi rendezô
volt egy személyben, ugyanakkor pedáns államigazgatási hivatalnok is. Átélte és
meg is szenvedte a kispolgári lét szürkeségének, korlátozottságának,
bürokratikus kicsinyességének és a művészlét teljességvágyának kínzó
ellentétét.
Irodalmi műveinek nagy részét élete utolsó
évtizedében írta; legfôbb műfaja az elbeszélés. - Az elszabadult képzelet
szülte fantasztikum legtöbb írásában jelentôs szerepet kap, de úgy, hogy közben
a való világról is pontos, szinte aprólékosan részletezô leírást találunk.
Novelláinak legsajátosabb vonása a folytonosan egymásba játszó többsíkúság.
Éppen ezért lehet Hoffmann kapocs a realisztikus irányzathoz is, hiszen
érzékelte és ábrázolta magát a környezeti és társadalmi meghatározottságot is.
A valós és a fantáziaelemek egyensúlyára épül
Hoffmann szép kisregénye is, Az arany virágcserép (1814). A fantasztikus mese
hétköznapi városi környezetben, Drezda mindenki által jól ismert utcáin és
terein történik. A cselekmény kezdetének még a napját és az idôpontját is
pontosan megjelöli az író: "Áldozócsütörtök napján, délután három órakor
egy fiatalember futott át Drezdában a Schwarzes Tor (svarcesz tór) alatt,
pontosabban egyenesen beleszaladt egy öreg, csúf kofaasszony almás és
süteményes kosarába." A külsô valóság azonban a regény folyamán - többször
is - hirtelen vagy észrevétlenül átcsap a belsô történésbe, a reális a
fantasztikumba, a sivár prózaiság a varázslatos költôiségbe. A mű
eseményvilágának két síkja van: az érzékfeletti csodavilág hitelesen beépül a
valóságos, hibákkal teli, kiábrándító világba, melyet finom iróniával ábrázol
Hoffmann.
A regény fôhôse, Anselmus diák félszeg,
ügyetlen, csetlô-botló lény, akinek a valóságos világban semmi sem sikerül.
Minden tette balul üt ki: vajas kenyere mindig vajas felére esik, új ruhájára
már elsô alkalommal foltot ejt, vagy valamilyen átkozott szeggel kiszakítja; ha
egy elôkelô udvari tanácsosnak vagy egy hölgynek köszönni szeretne, vagy a
kalapja repül ki kezébôl, vagy megbotlik a sima földön, és szégyenszemre hasra
esik. Most is a kedves áldozócsütörtököt akarta volna igaz derűvel megünnepelni
a Linke-féle sörözôben, de pénz nélkül maradt az almás kosárba való végzetes
lépése folytán. Pedig szívesen elidôzött volna az ünnepre pompásan kicicomázott
lányok körében, találkozhatott volna Paulmann segédtanító idôsebbik leányával, az
igen csinos, viruló, tizenhat esztendôs Veronikával. Anselmus szerelmes a hiú
Veronikába, s a kislány is arról ábrándozott, hogy a diákból egyszer még udvari
tanácsos is lehet, ahogy Heerbrand irattáros megjósolta.
Az ünnepi vidám szórakozásból semmi sem lett;
Anselmus keserűen kisomfordál a város szélére, s megpihen az Elba-parti úton
egy bodzafa alatt. Itt azonban különös dolog történik vele: három,
zöld-aranyban ragyogó kígyócska játszik, tekergôzik a lombok között kristály
csengettyűk csilingelésével társalogva. Anselmus az egyik kígyó gyönyörű
sötétkék szemébe beleszeret, s a legnagyobb gyönyörűség és a legmélyebb
fájdalom sohasem ismert érzése járja át a szívét.
Ettôl kezdve még sivárabbnak érzi a maga
szűkös világát, a hétköznapok megszokott, monoton, lélekölô tevékenységét.
"Érezte, hogy valami ismeretlen érzés mozdul meg bensejében és
gyönyörűségteli fájdalmat okoz neki: és ez a fájdalom tulajdonképpen a
vágyakozás, amely az embernek más, magasabb rendű létet ígér." Anselmus
számára a szerelem nyitja meg az utat a magasabb rendű értékek világa felé, s
vágyai csak a képzelet teremtette csodás tündérbirodalomban valósulhatnak meg.
Megtudja ugyanis, hogy a három aranyos-zöld kígyó munkaadójának, Lindhorst
levéltárosnak a három elvarázsolt lánya, s ô valójában a legfiatalabbnak,
Serpentinának kék szemébe szeretett bele. "De a magasabb rendű életben a
boldogság csak harcból fakadhat" - magyarázza a diáknak a levéltáros.
"Ellenséges erôk rohannak majd meg, és a gyalázattól és romlástól csak az
a belsô erô menthet meg, amellyel a támadásoknak ellenszegülsz... Hűségesen
ôrizd ôt lelkedben, ôt, aki szeret téged, és akkor megláthatod az arany
virágcserép valamennyi mesés csodáját, és boldog leszel mindenkoron."
Serpentina világosítja fel kedvesét, hogy
Lindhorst levéltáros valójában nem emberi lény, hanem szalamandra. - És újra
csak megcsodálhatjuk az író színes képzeletének korlátlan csapongását a
"levéltáros" történetét olvasva. - Az ôsrégi idôben Atlantisz
csodaországában a hatalmas szellemfejedelem, Phosphorus (foszforusz) uralma
alatt ez a szalamandra forró szerelemre gyúlt a liliom leánya, a szép kígyó
iránt. Amint karjaiba zárta szerelmesét, a kígyó hamuvá lett, hamvaiból egy
szárnyas lény született, és tovasuhant a levegôbe. A szalamandra az elkeseredés
tébolyában feldúlta Phosphorus kertjét, ezért a szellemfejedelem arra ítélte,
hogy "a nyomorúságos emberi létbe belemerülve el kell viselnie az emberi
élet szorongattatásait". A szalamandra csak akkor térhet vissza
testvéreihez, csak akkor vetheti le emberi terhét, ha mindhárom lánya rátalál
egy-egy olyan gyermeki, költôi lelkületű ifjúra, akiben a kígyócska szerelme
fel tudja kelteni a távoli csodás ország sejtelmét. Ha ez az ifjú meg tud
szabadulni a közönségesség terhétôl, ha a szerelemmel együtt izzón és elevenen
kivirágzik benne a hit a természet csodáiban, sôt saját létében e csodák
között, akkor az arany virágcserépbôl kivirágzik a szép liliom, egybekelhet
kedvesével, s boldogan élhetnek majd Atlantiszban.
Anselmusnak is, Lindhorst levéltárosnak is
ôsi ellensége az a démoni gonosz lény, mely "létét a fekete sárkány
szárnyából lehullott toll és egy marharépa szerelmének köszönheti". Ez a
boszorkány az emberek között azonos azzal a kofaasszonnyal, akinek kosarait
Anselmus áldozócsütörtök napján felborította, azonos Veronika egykori
dajkájával, aki most javasasszony és varázslónô. Ez a varázserô képes
ideiglenesen eltántorítani Anselmust Serpentinától. Néha úgy érzi, hogy valami
hirtelen rászakadó idegen hatalom ellenállhatatlanul vonzza az elfelejtett
Veronika felé, s ilyenkor szívbôl nevetnie kell bolond képzelôdésén, hogy egy kis
kígyóba szerelmes, és szalamandrának vél egy jómódú titkos levéltárost.
Hűtlenségének, hitvány kételyeinek büntetése,
hogy kristálypalackba zárták: azaz visszazuhant a nyárspolgári lét kicsinyes
keretei közé, kihullott a magasabb rendű értékeket hordozó szellemvilágból. A
tiszta, fogékony lelkű Anselmus szenved ebben az állapotban, míg mások, a
többiek, akik szintén palackba vannak zárva, nem is érzik a nyomasztó fogságot
balgaságuk, közönséges gondolkodásuk miatt.
A bűnhôdés nem tarthat sokáig, hiszen
Anselmus véglegesen már nem lehet a kispolgári lét szürkeségének foglya.
"Higgy, szeress, remélj!" - suttogja neki Serpentina, s ez a hang
besugárzott Anselmus fogságába, míg végül is a palack széthasad, és a bájos,
szeretetre méltó Serpentina karjaiba vetheti magát. Anselmus kitartó
állhatatosságával, hűségével, a hit, remény és szeretet hármas erényével
véglegesen elnyeri Serpentina szerelmével együtt a költészet és a szépség
mesebeli birodalmát, Atlantiszt. Övé lesz az arany virágcserép, s kedvesével
felhôtlen boldogságban élhet.
Anselmus példázatos története, megszerzett
zavartalan boldogsága azt sugallja az olvasónak, hogy a költészet, a művészet
segítségével a kifinomult lélek felülemelkedhet a hétköznapok szürkeségén,
sivár kicsinyességén, lehetséges tartalmasabb, értelmesebb emberi életet élni.
A kisregény utolsó mondata így hangzik: "Vajon Anselmus boldogsága más-e,
mint az élet a költészetben, amely elôtt a természet legmélyebb titkaként
föltárul valamennyi lény szent összhangja?" (Horváth Zoltán fordítása)
A regény földhözragadt, filiszter szereplôi
is elérik "céljukat". De mennyi gunyoros irónia nyilvánul meg abban,
hogy a hiú Veronika végül álmai megvalósulásaként udvari tanácsosné lesz! Mint
az öreg és göthös Heerbrand felesége ülhet szép házának erkélyén, és
elégedetten hallgathatja a feltekintô nyárspolgárok elismerô sóhaját:
"Igazán isteni asszony Heerbrand udvari tanácsosné." Neki és nekik ez
az örömük!
Hoffmann a kisregény tizenkét fejezetét
"vigiliáknak" nevezte. A latin vigilia szó "virrasztást",
"ébrenlétet", "éjjeli ünnepet" jelent. A keresztények a
nagyobb ünnepek elôtti éjszakát virrasztással töltötték, így készültek az ünnepre,
s ezt hívták vigiliának. Minden bizonnyal erre utalnak a fejezetcímek: szép
emberi tettekkel, hittel, reménnyel, szeretettel kell várni és készülni a
boldogság ünnepére.
2 megjegyzés:
guess who just came here to blast you bitches
She says I am trash, but she listens to Tekashi (damn)
Bitch, you lost me (yeah)
Fair weather, wishy-washy
She thinks Machine washed me (what?)
Swear to God, man, her favorite rapper wish he'd crossed me (yeah)
I love conflict, got a obnoxious (what?) subconscious (yeah)
I'm afraid to unlock it (nah)
Keep those monsters in the closet
I'm what an idiotic ('otic) savant is (savant is)
But I've been throwin' down gauntlets since that underground ruckus (yeah)
Where I planted my roots (what, yeah)
That's how I had a whole planet that roots for me
As in the group, and no one thinks dark as I think (nah)
So imagine the havoc these black thoughts are to wreak
As in Trotter, I keep slaughterin' beats
Shout out to Beatminerz and T-Minus
But, me, long as I re-promise to be honest
And wholeheartedly, apologies, Rihanna
For that song that leaked, I'm sorry, Ri
It wasn't meant to cause you grief
Regardless, it was wrong of me, but
I be on my own (yeah), head up in the clouds like Zeus
When they say, "You ain't the G.O.A.T.", I come down like, "Ooh"
But I got my head in the clouds like Zeus
Swear, I could see the game from a bird's-eye view (ayy)
Bitch, you talkin' to a rap god (ayy)
Girl, you talkin' to a monsta (ayy)
You could give your whole damn life to the music thing
They gon' turn around like they don't love you
Yeah, they woke a giant up
So, when I get back on my feet, don't wonder why in the
Fuck is my head in the clouds (nah)
G5 with the stewardess, gettin' head in the clouds (haha)
Mile-high club (why), I give a flying fuck (no)
Punchline, I'm just tryin' to survive in this climate of vaginas (bitch)
Who dyin' to cancel my ass like Aunt Jemima
Syrup, I'm a shit-stirrer, you're a dime-a
Dozen, said I couldn't do it
Hit Europe, kicked the door in, put a foot through it (ugh)
Like a stirrup (stirrup)
Used to have to sit and watch them bills pile up (yeah)
Now, I just sit back and watch them bills pile up (haha)
I be on my own (yeah, woo), head up in the clouds like Zeus
When they say, "You ain't the G.O.A.T.", I come down like, "Ooh"
But I got my head in the clouds like Zeus
Swear, I could see the game from a bird's-eye view (ayy)
Bitch, you talkin' to a rap god (ayy)
Girl, you talkin' to a monsta (ayy)
You could give your whole damn life to the music thing
They gon' turn around
I've seen them come and go
I've seen the hugest (hugest) debuts ('buts)
I've had a great view to see the (see the) game through (through)
And, Drake, they're gonna turn on you (you) one day too (too)
And the more you win, the sooner (sooner) they do
Megjegyzés küldése