google.com, pub-5333805121326903, DIRECT, f08c47fec0942fa0

2012. december 21., péntek

Hoffman


Hoffman
                        (Német romantika)


"Egyetlen irodalmat s művelôdést sem járt át annyira a romantika, mint a németet." (Németh G. Béla: Az egyensúly elvesztése. Magvetô, Bp. 1978. 8. 1.) A német polgárság s fôleg a polgári értelmiség, mely eleinte lelkesedett a felvilágosodás eszméiért, a francia forradalom radikalizálódása idején elbizonytalanodott. A napóleoni háborúk a németség számára jórészt csak szenvedést, vereséget és megaláztatást jelentettek, s ennek következtében a német polgárság zavara nôttön-nôtt, majd keserű kiábrándulásba torkollott. Bizonytalanságukat fokozta a hagyományos vallásos világszemlélet megingása, az istenhit elvesztése. "Nem elvetették az istenhitet, hanem elvesztették; istenhit nélkül éltek, s nem istenhit ellen. S mást helyette, egyelôre, alig találtak. Az elsô nemzedék voltak ôk a keresztény Európa történetében, amely minden örökölt értékkel, akár transcendens volt az, akár evilági, szkeptisztikusan álltak szemben." (Németh G. B.: i.m. 20. 1.) A kétség volt lelkük legfôbb tartalma. Éppen azért csodálták a középkort, mert egy olyan világ jelképét látták benne, amelyben még megvolt a világképnek az az egysége, amelynek hiányától annyira szenvedtek.
A fiatal romantikus nemzedék gondolatvilágán a zűrzavar hatalmasodott el, érzelmi állapotát a szorongás hatotta át, s az ellenségessé és kiábrándítóvá lett világ elôl menekülve ismeretlen és titokzatos szépségek keresésére indultak: útjuk a lélek belvilága felé vezetett. Elvágyódásuk elfordulás volt ugyan a valóságtól, de az emberi lélek olyan mélységeit, az érzelemvilág olyan titkait fedezték fel, az irodalomnak olyan új lehetôségeit tárták fel műfaji, formai tekintetben, amelyeket a késôbbi korok irodalma is hasznosíthatott.
A német romantika egy késôbbi nemzedékének, az ún. berlini romantikának legmarkánsabb képviselôje Ernst Theodor Amadeus Hoffmann (1776-1822). îró, zeneszerzô, grafikus, karmester, színházi rendezô volt egy személyben, ugyanakkor pedáns államigazgatási hivatalnok is. Átélte és meg is szenvedte a kispolgári lét szürkeségének, korlátozottságának, bürokratikus kicsinyességének és a művészlét teljességvágyának kínzó ellentétét.
Irodalmi műveinek nagy részét élete utolsó évtizedében írta; legfôbb műfaja az elbeszélés. - Az elszabadult képzelet szülte fantasztikum legtöbb írásában jelentôs szerepet kap, de úgy, hogy közben a való világról is pontos, szinte aprólékosan részletezô leírást találunk. Novelláinak legsajátosabb vonása a folytonosan egymásba játszó többsíkúság. Éppen ezért lehet Hoffmann kapocs a realisztikus irányzathoz is, hiszen érzékelte és ábrázolta magát a környezeti és társadalmi meghatározottságot is.
A valós és a fantáziaelemek egyensúlyára épül Hoffmann szép kisregénye is, Az arany virágcserép (1814). A fantasztikus mese hétköznapi városi környezetben, Drezda mindenki által jól ismert utcáin és terein történik. A cselekmény kezdetének még a napját és az idôpontját is pontosan megjelöli az író: "Áldozócsütörtök napján, délután három órakor egy fiatalember futott át Drezdában a Schwarzes Tor (svarcesz tór) alatt, pontosabban egyenesen beleszaladt egy öreg, csúf kofaasszony almás és süteményes kosarába." A külsô valóság azonban a regény folyamán - többször is - hirtelen vagy észrevétlenül átcsap a belsô történésbe, a reális a fantasztikumba, a sivár prózaiság a varázslatos költôiségbe. A mű eseményvilágának két síkja van: az érzékfeletti csodavilág hitelesen beépül a valóságos, hibákkal teli, kiábrándító világba, melyet finom iróniával ábrázol Hoffmann.
A regény fôhôse, Anselmus diák félszeg, ügyetlen, csetlô-botló lény, akinek a valóságos világban semmi sem sikerül. Minden tette balul üt ki: vajas kenyere mindig vajas felére esik, új ruhájára már elsô alkalommal foltot ejt, vagy valamilyen átkozott szeggel kiszakítja; ha egy elôkelô udvari tanácsosnak vagy egy hölgynek köszönni szeretne, vagy a kalapja repül ki kezébôl, vagy megbotlik a sima földön, és szégyenszemre hasra esik. Most is a kedves áldozócsütörtököt akarta volna igaz derűvel megünnepelni a Linke-féle sörözôben, de pénz nélkül maradt az almás kosárba való végzetes lépése folytán. Pedig szívesen elidôzött volna az ünnepre pompásan kicicomázott lányok körében, találkozhatott volna Paulmann segédtanító idôsebbik leányával, az igen csinos, viruló, tizenhat esztendôs Veronikával. Anselmus szerelmes a hiú Veronikába, s a kislány is arról ábrándozott, hogy a diákból egyszer még udvari tanácsos is lehet, ahogy Heerbrand irattáros megjósolta.
Az ünnepi vidám szórakozásból semmi sem lett; Anselmus keserűen kisomfordál a város szélére, s megpihen az Elba-parti úton egy bodzafa alatt. Itt azonban különös dolog történik vele: három, zöld-aranyban ragyogó kígyócska játszik, tekergôzik a lombok között kristály csengettyűk csilingelésével társalogva. Anselmus az egyik kígyó gyönyörű sötétkék szemébe beleszeret, s a legnagyobb gyönyörűség és a legmélyebb fájdalom sohasem ismert érzése járja át a szívét.
Ettôl kezdve még sivárabbnak érzi a maga szűkös világát, a hétköznapok megszokott, monoton, lélekölô tevékenységét. "Érezte, hogy valami ismeretlen érzés mozdul meg bensejében és gyönyörűségteli fájdalmat okoz neki: és ez a fájdalom tulajdonképpen a vágyakozás, amely az embernek más, magasabb rendű létet ígér." Anselmus számára a szerelem nyitja meg az utat a magasabb rendű értékek világa felé, s vágyai csak a képzelet teremtette csodás tündérbirodalomban valósulhatnak meg. Megtudja ugyanis, hogy a három aranyos-zöld kígyó munkaadójának, Lindhorst levéltárosnak a három elvarázsolt lánya, s ô valójában a legfiatalabbnak, Serpentinának kék szemébe szeretett bele. "De a magasabb rendű életben a boldogság csak harcból fakadhat" - magyarázza a diáknak a levéltáros. "Ellenséges erôk rohannak majd meg, és a gyalázattól és romlástól csak az a belsô erô menthet meg, amellyel a támadásoknak ellenszegülsz... Hűségesen ôrizd ôt lelkedben, ôt, aki szeret téged, és akkor megláthatod az arany virágcserép valamennyi mesés csodáját, és boldog leszel mindenkoron."
Serpentina világosítja fel kedvesét, hogy Lindhorst levéltáros valójában nem emberi lény, hanem szalamandra. - És újra csak megcsodálhatjuk az író színes képzeletének korlátlan csapongását a "levéltáros" történetét olvasva. - Az ôsrégi idôben Atlantisz csodaországában a hatalmas szellemfejedelem, Phosphorus (foszforusz) uralma alatt ez a szalamandra forró szerelemre gyúlt a liliom leánya, a szép kígyó iránt. Amint karjaiba zárta szerelmesét, a kígyó hamuvá lett, hamvaiból egy szárnyas lény született, és tovasuhant a levegôbe. A szalamandra az elkeseredés tébolyában feldúlta Phosphorus kertjét, ezért a szellemfejedelem arra ítélte, hogy "a nyomorúságos emberi létbe belemerülve el kell viselnie az emberi élet szorongattatásait". A szalamandra csak akkor térhet vissza testvéreihez, csak akkor vetheti le emberi terhét, ha mindhárom lánya rátalál egy-egy olyan gyermeki, költôi lelkületű ifjúra, akiben a kígyócska szerelme fel tudja kelteni a távoli csodás ország sejtelmét. Ha ez az ifjú meg tud szabadulni a közönségesség terhétôl, ha a szerelemmel együtt izzón és elevenen kivirágzik benne a hit a természet csodáiban, sôt saját létében e csodák között, akkor az arany virágcserépbôl kivirágzik a szép liliom, egybekelhet kedvesével, s boldogan élhetnek majd Atlantiszban.
Anselmusnak is, Lindhorst levéltárosnak is ôsi ellensége az a démoni gonosz lény, mely "létét a fekete sárkány szárnyából lehullott toll és egy marharépa szerelmének köszönheti". Ez a boszorkány az emberek között azonos azzal a kofaasszonnyal, akinek kosarait Anselmus áldozócsütörtök napján felborította, azonos Veronika egykori dajkájával, aki most javasasszony és varázslónô. Ez a varázserô képes ideiglenesen eltántorítani Anselmust Serpentinától. Néha úgy érzi, hogy valami hirtelen rászakadó idegen hatalom ellenállhatatlanul vonzza az elfelejtett Veronika felé, s ilyenkor szívbôl nevetnie kell bolond képzelôdésén, hogy egy kis kígyóba szerelmes, és szalamandrának vél egy jómódú titkos levéltárost.
Hűtlenségének, hitvány kételyeinek büntetése, hogy kristálypalackba zárták: azaz visszazuhant a nyárspolgári lét kicsinyes keretei közé, kihullott a magasabb rendű értékeket hordozó szellemvilágból. A tiszta, fogékony lelkű Anselmus szenved ebben az állapotban, míg mások, a többiek, akik szintén palackba vannak zárva, nem is érzik a nyomasztó fogságot balgaságuk, közönséges gondolkodásuk miatt.
A bűnhôdés nem tarthat sokáig, hiszen Anselmus véglegesen már nem lehet a kispolgári lét szürkeségének foglya. "Higgy, szeress, remélj!" - suttogja neki Serpentina, s ez a hang besugárzott Anselmus fogságába, míg végül is a palack széthasad, és a bájos, szeretetre méltó Serpentina karjaiba vetheti magát. Anselmus kitartó állhatatosságával, hűségével, a hit, remény és szeretet hármas erényével véglegesen elnyeri Serpentina szerelmével együtt a költészet és a szépség mesebeli birodalmát, Atlantiszt. Övé lesz az arany virágcserép, s kedvesével felhôtlen boldogságban élhet.
Anselmus példázatos története, megszerzett zavartalan boldogsága azt sugallja az olvasónak, hogy a költészet, a művészet segítségével a kifinomult lélek felülemelkedhet a hétköznapok szürkeségén, sivár kicsinyességén, lehetséges tartalmasabb, értelmesebb emberi életet élni. A kisregény utolsó mondata így hangzik: "Vajon Anselmus boldogsága más-e, mint az élet a költészetben, amely elôtt a természet legmélyebb titkaként föltárul valamennyi lény szent összhangja?" (Horváth Zoltán fordítása)
A regény földhözragadt, filiszter szereplôi is elérik "céljukat". De mennyi gunyoros irónia nyilvánul meg abban, hogy a hiú Veronika végül álmai megvalósulásaként udvari tanácsosné lesz! Mint az öreg és göthös Heerbrand felesége ülhet szép házának erkélyén, és elégedetten hallgathatja a feltekintô nyárspolgárok elismerô sóhaját: "Igazán isteni asszony Heerbrand udvari tanácsosné." Neki és nekik ez az örömük!
Hoffmann a kisregény tizenkét fejezetét "vigiliáknak" nevezte. A latin vigilia szó "virrasztást", "ébrenlétet", "éjjeli ünnepet" jelent. A keresztények a nagyobb ünnepek elôtti éjszakát virrasztással töltötték, így készültek az ünnepre, s ezt hívták vigiliának. Minden bizonnyal erre utalnak a fejezetcímek: szép emberi tettekkel, hittel, reménnyel, szeretettel kell várni és készülni a boldogság ünnepére.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

guess who just came here to blast you bitches

Névtelen írta...

She says I am trash, but she listens to Tekashi (damn)
Bitch, you lost me (yeah)
Fair weather, wishy-washy
She thinks Machine washed me (what?)
Swear to God, man, her favorite rapper wish he'd crossed me (yeah)
I love conflict, got a obnoxious (what?) subconscious (yeah)
I'm afraid to unlock it (nah)
Keep those monsters in the closet
I'm what an idiotic ('otic) savant is (savant is)
But I've been throwin' down gauntlets since that underground ruckus (yeah)
Where I planted my roots (what, yeah)
That's how I had a whole planet that roots for me
As in the group, and no one thinks dark as I think (nah)
So imagine the havoc these black thoughts are to wreak
As in Trotter, I keep slaughterin' beats
Shout out to Beatminerz and T-Minus
But, me, long as I re-promise to be honest
And wholeheartedly, apologies, Rihanna
For that song that leaked, I'm sorry, Ri
It wasn't meant to cause you grief
Regardless, it was wrong of me, but
I be on my own (yeah), head up in the clouds like Zeus
When they say, "You ain't the G.O.A.T.", I come down like, "Ooh"
But I got my head in the clouds like Zeus
Swear, I could see the game from a bird's-eye view (ayy)
Bitch, you talkin' to a rap god (ayy)
Girl, you talkin' to a monsta (ayy)
You could give your whole damn life to the music thing
They gon' turn around like they don't love you
Yeah, they woke a giant up
So, when I get back on my feet, don't wonder why in the
Fuck is my head in the clouds (nah)
G5 with the stewardess, gettin' head in the clouds (haha)
Mile-high club (why), I give a flying fuck (no)
Punchline, I'm just tryin' to survive in this climate of vaginas (bitch)
Who dyin' to cancel my ass like Aunt Jemima
Syrup, I'm a shit-stirrer, you're a dime-a
Dozen, said I couldn't do it
Hit Europe, kicked the door in, put a foot through it (ugh)
Like a stirrup (stirrup)
Used to have to sit and watch them bills pile up (yeah)
Now, I just sit back and watch them bills pile up (haha)
I be on my own (yeah, woo), head up in the clouds like Zeus
When they say, "You ain't the G.O.A.T.", I come down like, "Ooh"
But I got my head in the clouds like Zeus
Swear, I could see the game from a bird's-eye view (ayy)
Bitch, you talkin' to a rap god (ayy)
Girl, you talkin' to a monsta (ayy)
You could give your whole damn life to the music thing
They gon' turn around
I've seen them come and go
I've seen the hugest (hugest) debuts ('buts)
I've had a great view to see the (see the) game through (through)
And, Drake, they're gonna turn on you (you) one day too (too)
And the more you win, the sooner (sooner) they do

Megjegyzés küldése