Vass István

Vass István (1910-1991) az avantgárd mozgalmában, Kassák

körében   indult,   hamarosan  azonban  a  Nyugat   harmadik   nemzedékének

törekvéseihez közeledett, tudatosan vállalta a hagyományok folytatását.

  Már  elsô  kötetében, az őszi rombolásban (1932)  megmutatkoznak  azok  a

kettôsségek,   amelyek   késôbb  is  jellemzôk   költészetére:   romantikus

elvágyódás és klasszicista önfegyelem,

lázadás és rezignált belátás, cselekvés és csüggedés, szárnyalás és mérték.

Költészetének más vonásai is megnyilatkoznak:

ôszinte  személyessége, pózoktól idegenkedô szubjektivitása,  önnön  emberi

sorsának  versbe emelése. A közbeszéd természetességébôl  kiindulva  próbál

kifejezô erôt és szépséget elérni.

  Költôi  fejlôdésének legfontosabb fordulópontja az  1947-es  olaszországi

utazása, a Római pillanat c. verseskönyve (1948).

Róma a költô számára felszabadítóan hatott, lehetôvé tette az átélt  másfél

évtized tapasztalatainak történetfilozófiai általánosítását.

  A Rapszódia egy ôszi kertben c. kötetében (1960) erôteljesen  nyilatkozik

meg  az  európai műveltségű költô magyarságtudata. Messzi  idegenben  is  a

magyarság sorsával viaskodik (Cambridge-i elégia, 1959).