A fátlan növénytársulások jellemzője, hogy csak lágyszárú fajok képezik, legmagasabb szintjük a gyepszint. Kialakulásukban a klíma, a talajösszetétel, a talajvízszint vagy az emberi tevékenység játszanak meghatározó szerepet. Emellett az élőhelyek fekvése, kitettsége, csapadékellátottsága olyan tényezők, amelyek a fátlan társulások jellegét befolyásolják.
Az alapkőzet sajátosságai alakították ki a homoki gyepeket. A sajátosságokhoz tartozik a buckák közötti száraz, meleg mikroklíma, a talajvíztől való távolság és a szél hatására folyamatosan változó homokfelszín. A homoki gyepek élőhelyein jól tanulmányozható a kopár területek beerdősülésének hosszú folyamata. A homoki szukcessziósor pionír társulásaira jellemzőek a csupasz homokfelszínen megjelenő moha, zuzmó együttesek, olyan alacsony, egyéves lágyszárú növényekkel, amelyek jól tűrik a száraz, meleg mikroklímát (pl. rozsnok, keserűfű, királydinnye). A pionír társulást követi az első jelentős homokkötő társulás, a nyílt homoki gyep, mely többnyire évelő fajokból áll és viszonylagos védelmet nyújt a szél homokmozgató hatásával szemben (pl. magyar csenkesz). Ez már jó alapot teremt a zárt homoki gyep kialakulásához. A társulás már fajokban gazdag gyep, uralkodó faja a csenkeszek mellett az árvalányhaj. A társulás a talajt teljesen beborítja, véglegesen megkötve a homokot. A növekvő humusztartalmú homokon már foltokban megjelenhet a kocsánytalan tölgy nyílt homoki tölgyest képező állománya dús cserjeszinttel. Végül az összeérő lombkoronaszint teljesen befedi a területet, zárótársulásként létrehozva a zárt homoki tölgyest (marokkói sáska, ugartyúk, buckabagoly lepke).
A szikesek gyeptársulásainak összetételét is alapvetően a talaj tulajdonságai határozzák meg. Szikes talajok akkor keletkeznek, ha a talaj felső rétegeiben, az erős párolgás okozta sófelhalmozódás miatt túlsúlyba jut a nátriumionok mennyisége. A magas sótartalmat, a kedvezőtlen tulajdonságokat, csak a félsivatagi növények képesek elviselni. Ezek gyökérzete erős, nagy szívóerejű, karószerű, hajtásaik pozsgásak, a talaj felszínén szétterülők. A szikeseknek két alapvető típusa van, a száraz és a nedves szikes. A száraz szikeseket tavasszal víz borítja, nyáron azonban kiszáradnak (sovány csenkesz, sziki üröm). A nyáron kiszáradó szikesek egy másik társulása a vakszik növényzet. A talajvízszint erős párolgása miatt a talaj sófelhalmozása már a felszínen is látható fehér sófoltok formájában (nyílt társulás, bárányparéj, orvosi székfű). A nedves szikeseket általában egész évben víz borítja. Zárt társulás (pázsitfűfajok, sziki őszirózsa). Állatai: szalagos hólyagúszó, szongáriai cselőpók, széki lile, gólyatöcs, gulipán.
A sziklagyepek középhegységeink területén kialakult, a biotikus szukcesszió kezdeti állapotában lévő társulások. Fajösszetételükben az alapkőzet meghatározó szerepet játszik, de befolyásolja a kitettség, a fekvés és a lejtésszög is. Három alaptípusuk van:
1. Szilikátsziklagyepek (vulkanikus kőzet) Zempléni hg. Börzsöny: aranyos és északi fodorka, szirtipáfrány, sziklai csenkesz, hegyi kövirózsa
2. Mészköves (mészkő) Aggtelek: kövi fodorka, kőtörőfűfajok, nyúlfarkfüvek
3. Dolomitos (dolomit) Budai hg., Vértes: cifra kankalin
Ezeket a nyílt sziklagyepeket váltják fel a fokozatosan záródó társulások, a zárt lejtő-sztyepprétek. Az alapkőzet közvetlen hatását itt már mérsékli az aránylag vastag és humuszban gazdagabb talajréteg. Kora tavasztól nyár közepéig virágzó fajokban gazdag társulások, amelyek egy rövid kiszáradási periódus után ősz felé ismét kivirágoznak. Mivel mindkét típusú társulás állományai sok ősi elemet tartalmaznak, feltétlenül védelmet érdemelnek. Növényei: (tavasz) leány és fekete kökörcsin, tavaszi hérics (ősz) szürke ördögszem, vetővirág. Állatai: fűrészes lábú szöcske, kékszárnyú sáska, nyerges szöcske, fürge és zöld gyík, rézsikló.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése