KIDOLGOZOTT ÉRETTSÉGI TÉTELEK: Az ókor irodalma

Az ókor irodalmából

a) A görög dráma megszületésének körülményei - egy tragédia elemzése

b) Az antik eposzok világa - jellemző jegyei

Az ókori görög irodalom jelentősége

Az európai gondolkodás alapja az ókori görögség kultúrája. Világszemléletük újdonsága az "ember felfedezése", világszemléletük emberközpontú. Isteneiket ember alakúvá formálták, s halhatatlanok.

A homéroszi eposzok

Az európai irodalom kezdetét az ĺliász és az Odüsszeia eposzoktól számítjuk. A hagyomány mindkét eposz költőjének Homéroszt tartotta, de az Odüsszeia költője egy emberöltővel később élt, mint az ĺliászé. Homérosz vak énekes volt. Mindkét eposz története a trójai mondakörhöz kapcsolódik. A trójai háború oka két isteni nászra vezethető vissza. ĺgy szépítette meg a monda lovagias megtorlássá azt a hadjáratot, amelyet Kr. e. a 13. században vezettek a görögök a Kis-ázsiai Trója (ĺliosz) ellen.

Az eposz

Az eposz az epika műnemébe tartozik, nagy terjedelmű, elbeszélő költemény. Főhőse rendszerint rendkívüli képességekkel rendelkezik, természetfeletti lények támogatják. Általában nagy tetteket visz véghez egy közösség vagy a nép érdekében.

Eposzi kellékek: -segélykérés (invokáció), pl. Múzsától, istenektől; -témamegjelölés (propozíció), pl. "férfiúról szólj nékem"; -"in medias res" kezdés; -seregszemle; -csodás elemek; -állandó jelzők, ismétlések, pl. "gyorslábú Akhilleusz".

Homérosz: ĺliász

Kr.e. a 8. században alkotta meg költője szóbelileg hagyományozott mondaanyag felhasználásával. Homérosz a trójai mondakör eseménysorozatából csupán egyetlen történetet emel ki; felvillantja az előzményeket és sejteti a jövendőt is. Nem a kezdet kezdetétől indul el, hanem a dolgok közepébe vágva, ún. "in medias res" kezdéssel (Horatius). A hősköltemény a trójai háború (utolsó évének) 52 napjáról szól: Akhilleusz haragjának okáról, következményeiről és feloldódásáról.

Az istenek szerepe az eposzban

Az ĺliász világában mindent az istenek intéznek, az ember az istenek játékszerévé válik. Az eposzban a legfontosabb esztétikai minőség a fenség, de nem hiányzik a tragikum sem.

Az eposz embereszménye

Az ĺliász főhőse Akhilleusz. Anyjától tudja meg, hogy két lehetőség közül választhat:

"trójai vár körül itt maradok ... sosem hervadhat hírem",

"ha megtérek szeretett földjére hazámnak, elvész nagy hírem".

Akhilleusz a hősi halállal megszerzendő hírnevet, a dicsőség emberi ideálját választotta. A harci dicsőségben megtestesülő nagyság a Homérosz-kori nemesség ideálja volt; az arisztokrácia természetes velejárója a vitézi büszkeség.

Odüsszeia

Trója eleste után a görög harcosok hazatérnek otthonukba. Odüsszeuszra azonban hiába várnak hazájában, Itthakában. Az ő viszontagságos küzdelmeiről, 10 éves hánykolódásáról szól az Odüsszeia. Ez az eposz később keletkezhetett, mint az ĺliász. Szerzője ismerte elődje művét, átveszi az "in medias res" kezdést is. A mű "jelen ideje" 40 nap, azonban az eposz világa ennél időben és térben tágasabb. Az Odüsszeiában lényegesen nagyobb szerepet kap a múlt, mint az ĺliászban.

Új embereszmény: Odüsszeusz

Az Odüsszeia egyetlen embert állít előtérbe, s ezt Odüsszeusz, a főhős jellemzésére szenteli. Az Odüsszeia embereszménye és világképe is más, mint az Akhilleusz-féle hős. Az ĺliászban a harci dicsőségben nyert halhatatlanság, a sohasem múló hírnév jelentette az életideált. Akhilleusz alvilági panaszkodása a régi eszmények elvesztésének bevallása, a hírnévvel nyert halhatatlanság helyébe az élet lép legfőbb értékként. Egy új történelmi korszak kezdetén született meg az Odüsszeia, olyan korban, melyben az arisztokrácia szerepe hanyatlott, s a meginduló árutermelés egyéni kezdeményezést, találékonyságot kívánt. Az Odüsszeia embereszménye a sokat tapasztalt, bölcs, leleményes, politikus ember. Ez a másfajta emberideál is bizonyítja, hogy az Odüsszeiának később kellett keletkeznie, mint az ĺliásznak.

Az istenek korlátozott szerepe

Odüsszeusz társainak pusztulása már nem végzetszerű, nem kikerülhetetlen: oka a balgaság, a buta, ostoba vétek, a gátlástalan mohóság. Az Odüsszeia egész története azt példázza, hogy az ember nemcsak vállalhatja, de alakíthatja is a reámért sorsot.

Bonyolultabb szerkezet

Bonyolultabb a szerkezet, mint az ĺliászé: az eposz cselekménye egyszerre, egy időben, két szálon, két színtéren indul meg. Az Odüsszeia első 12 éneke az előzményeket beszéli el, s a kalandok felsorolásánál érződik a mű csúcspontja. A második 12 ének a hazatérést adja hírül.

Az időmértékes verselés

Az ĺliász és az Odüsszeia időmértékes verselésűek, a szöveg ritmusát a rövid és a hosszú szótagok szabályos váltakozása adja. A szótag rövid, ha a bennelévő magánhangzó rövid és csak egy mássalhangzó követi. Hosszú, ha a magánhangzó hosszú és kettő vagy több mássalhangzó követi azt. Ritmikai alapegysége a versláb, mely lehet daktilus, spondeus vagy trocheus. Daktilusokból és spondeusokból épül fel az eposzok sorfajtája, a hexameter, amely hat verslábból áll. Itt az ötödik mindig daktilus.

A görög dráma

Történelmi-politikai háttér

Athén Periklész idején (Kr.e. 443-429) érte el fejlődésének csúcspontját: a Földközi-tenger leghatalmasabb és leggazdagabb államává vált. Olyan jólétet és politikai szabadságot biztosított polgárai számára, mint egyetlen más korabeli állam sem, a demokrácia pedig kibontotta a nép alkotókészségét. Athén az ókor világvárosa és szellemi központja is lett.

A görög színház és színjátszás

Az alapvető társadalmi-politikai változások és a gyorsan változó világ egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy a Kr.e. 5. században a dráma lett a görög irodalom vezető műneme. A művek rendszerint saját koruk nagy kérdéseire kerestek és adtak válaszokat. A dráma kialakulása vallásos szertartásokhoz, ezen belül pedig Dionűszosz ünnepeihez kapcsolódik. A városokban a kórus az isten oltára előtt kardalokat, dithüramboszokat adott elő.

Az első lépés a dráma felé valószínűleg az volt, hogy a karvezető kivált a kórusból és az oltárhoz lépve egy-egy részletet elmondott éltéből, s erre a kar hódoló énekkel válaszolt. Az első "színész" felléptetése Theszpisz tragédiaköltő és színész nevéhez fűződik. Később két, majd több színész jelent meg a színpadon, s ez már bonyolultabb cselekménysor előadására adott módot. Később megváltozott a dráma tárgya is: a történetek a mükénéi, a trójai és a thébai mondakörhöz kapcsolódóan alakultak ki.

A Dionűszösz-ünnep (a Dionűszia) fénypontja volt a drámai verseny. A tragédia- és komédiaköltők vettek részt ezeken a versenyeken, amelyen jó eredmény elérése igen nagy megbecsülést jelentett. Az ünnepségeken és versenyeken hatalmas tömeg vett részt, ezért a színházat is ennek megfelelően alakították ki. A színház közepét egy kerek térség foglalta el ("tánctér"), a valamivel magasabban fekvő "színpadon" 2-3 szereplő fért el. Az előadások kora reggeltől estig tartottak. A színészek álarcot hordtak, a női szerepeket is férfiak játszották.

A dráma

A dráma az irodalom harmadik műneme. Eseménysort ábrázol, az eseményeket az alakok dialógusaiból, monológjaiból és tetteiből ismerjük meg. A drámai cselekmény előttünk bontakozik ki az alapszituációból; ez a hősöket akcióra, drámai harcra készteti. A dráma középpontjában a konfliktus áll. A dráma nyelve sokkal tömörebb, erőteljesebb, mint pl. az epikus műveké. A dráma színpadra szánt alkotás. Dráma és színpad kapcsolatából következik, hogy hiányzik belőle a
tárgyleírás, a környezetrajz. A drámai művek fő kellékei közé tartozik a szerzői utasítás, a díszletek, a színészek, a színészi akció.

A tragédia

A dráma egyik műfaja a tragédia. Uralkodó esztétikai minősége a tragikum, olyan értékszerkezet, melyben hirtelen nagy értékveszteség következik be. A tragikus hős többnyire a korszakban általánosan elismert, pozitív erkölcsi értékeket képvisel, céljaiért vállalja a harcot, s az ellenerőkkel való küzdelemben bukik el.

Ami a görög tragikus költészetből a világirodalom klasszikus hagyományaihoz tartozik, az Athénban a Kr.e. 5. században jött létre, és három nagy költő, Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész nevéhez fűződik. E "tragikus triászhoz" kapcsolódik időben az antik görög komédia legnagyobb alakja, Arisztophanész.

Szophoklész: Antigoné

Az antik dráma jellegzetes vonásai

Szophoklész Antigoné című tragédiája a thébai mondakörhöz kapcsolódik. Az események színhelye egyetlen tér, időtartama néhány óra. Az egyre feszültebbé váló konfliktus viták, szócsaták formájában valósul meg. A kórus, mely énekkel kísérte és magyarázta a cselekményt, elválaszthatatlan a görög drámától. A kórus a mai felvonásoknak, jeleneteknek megfelelő részeket választotta el egymástól.

Szophoklész Antigonéja egyetlen konfliktus köré épül: két, egymás ellen feszülő akarat összeütközését ábrázolja. A főszereplő olyan erkölcsi elveket képvisel, amelyeknek igazságát az adott korban mindenki elismeri.

Expozíció

A prologosz alkotja a drámai műnek a bevezető részét, melyben az író megismertet az előzményekkel, s bemutatja a kiinduló helyzetet. Itt jelenik meg a drámai szituáció. Szophoklész már a prologoszban előrejelzi az összeütközés bekövezését, s ettől kezdve biztos kézzel vezet a végkifejletig. Két törvény áll egymással szemben: az istenek ősi törvénye (a halottat mindenképpen el kell temetni) - s ezzel szemben a királyi törvény: Polüneikészt nem szabad eltemetni. Ebben a kiélezett helyzetben másképpen dönt Antigoné, s másképpen nővére, Iszméné: Antigoné lelkiismerete szavára hallgat, Iszméné azonban összeroppan, s nem mer Kreón tilalmával szembeszállni.

Antigoné jelleme

Antigoné tettének helyességét nem lehet kétségbe vonni. Antigonénak fájdalmat okoz a temetetlen test látványa, és egész lényével érzi és tudja, hogy ez az isteni rendet sérti. Szereti nővérét és azokat, akik közelebb állnak hozzá. Nem tántorítja el ettől az sem, hogy a törvénynek a be nem tartásával szenvedés és halál lesz az osztályrésze. Antigoné teljes lényével gyűlölni kezdi Iszménét, pedig ez az érzés nem kölcsönös: Iszméné tényleg "jót" akar a maga észjárása szerint.

Iszméné jelleme

Érzi, hogy mit kívánna a testvére iránti hűség és a halottak, de ez az érzés nem válik benne tettre képes akarattá. Meghajolni az ember szabta rend előtt és életben maradni bármi áron is - Iszméné számára ezt súgja a józan ész. Antigoné tettével Iszménének választania kell. Antigoné később úgy beszél magáról, mint családja egyetlen tagjáról. Iszméné felett észrevétlenül átsiklik tekintete.

Kreón jelleme

A tragédia középpontjában Kreón alakja van: ő mégsem nevezhető olyan főhősnek, mint Antigoné. Először úgy jelenik meg, mint bölcs politikus, aki a polisz vezetésére vállalkozik. Ahogy azonban halad előre a cselekmény, úgy tárul föl Kreón valódi lénye. Teljesen érzéketlen a testvéri szeretet iránt. Rögeszméje, hogy mindenki cselekedete mögött a haszonlesés és a hatalomvágy motívumait fedezi fel. Kreón parancsa saját hatalmának védelmére vezethető vissza.

Végkifejlet

Az exodoszban következik be a végkifejlet. Kreón megbánta tetteit, de bűneinek következményeitől nem menekülhet. Összeomlása nem tragikus bukás, hanem jogos büntetés. A befejezés a gőg elítélésével és a bölcs belátás, a józan mérlegelés dicséretével zárja le a tragédiát.

Antigoné tragikuma

Az Antigoné központi kérdése: hogyan kell dönteni, ha szembekerül az istenek ősi törvénye - tulajdonképpen az emberség, a közösség által szentesített hagyomány s a lelkiismeret parancsa - a zsarnoki hatalom törvényével? Ilyen kiélezett helyzetben melyik parancsnak kell engedelmeskedni?

Antigoné lelkiismerete szavára hallgat. A drámában ő az egyetlen, aki az emberség és a lelkiismeret parancsát életénél is drágábbnak tartja. Antigoné hősi példája arra tanít, hogy embertelenséget még parancsra sem szabad elkövetni.

kidolgozott érettségi tételek, érettségi tételek magyar irodalom