google.com, pub-5333805121326903, DIRECT, f08c47fec0942fa0

2013. január 15., kedd

Moszatok


A zöldmoszatok törzsének ősi alakjai igen jelentősek az evolúció szempontjából, mert velük indult meg a fejlettebb szárazföldi növények kialakulásának folyamata. A mai moszatok felépítéséből arra következtethetünk, hogy az eukarióta ősmoszatok kezdetben egysejtűek voltak, majd különféle módon szerveződtek fejlettebb növényekké. A többsejtű növények kialakulásának egyik módja az lehetett, hogy a sejt osztódása után az utódsejtek együtt maradtak, s bár megtartották önállóságukat, sejttársulást alkottak. A fejlettebb többsejtű növények másik kialakulási módja során a sejt osztódása után az utódsejtek közös sejtfallal elválasztva szorosan együtt maradtak.
A sejt kezdetben egy irányban osztódott, ennek eredménye lett a sejtfonal. A fonal sejtjei eredetileg egyenlő alakúak és azonos működésűek voltak. Később kialakult, hogy a sejtfonal nagyobb alapi sejtjeivel az aljzathoz tapadt, míg csúcsi része gyorsabban osztódó sejtekkel erőteljesen növekedő résszé vált. Idővel a főfonalból oldalelágazások indultak ki, amelyek sok esetben olyan sűrűn és tömören helyezkednek el, hogy az egyes fonalak alig különültek el egymástól. A sejtek többirányú osztódása során kialakult a sejtfonalnál magasabb szerveződést jelentő teleptest. Ezzel nagyobb tagoltságot ért el a növény teste, mint a sejtfonalas szerveződésben. A sejtek működése azonban lényegesen nem különbözött egymástól, nem indult meg a szövetes szerveződés. Az ilyen testszerveződésű növényeket közös néven telepes növényeknek nevezzük.
zöldmoszatok felépítésére jellemző, hogy sejtjeik ugyanazokat a színanyagokat tartalmazzák színtesteikben, mint a legfejlettebb virágos növények. Ostorral mozgó, sejttársulást alkotó fajaik az ostorosmoszatok rokonai. A fejlettebbek azonban aktív helyváltoztatásra már nem képesek, lebegő vagy helyhez kötött életmódot folytatnak. Az egyszerűbb szerveződésűek oldalaikkal érintkezve szalagszerű sejttársulást alkotnak, mint pl. a harmonika-moszatfajok. A törzs többsége azonban sejtfonalas szerveződésű.
A hazai vizekben is mindenütt láthatjuk az ott élő békanyál-moszatfajok elágazó, sejtfonalas testét. Néhány faj többszörösen elágazó, bonyolult teleptesttel rendelkezik, amely külsőleg megtévesztően hasonlít a fejlettebb növények felépítésére. Ilyenek pl. a zsurlókra emlékeztető hazai csillárkamoszat fajok is. A zöldmoszatok többsége édesvízben él, egyszerre búvóhelye és tápláléka is az ott élő állatoknak.
barnamoszatok igen változatos, teleptestű szerveződésű növények. Színtesteik a zöld mellett barna színanyagokat is tartalmaznak. Sokuk testének tagoltsága látszatra megközelíti a legfejlettebb növények külső felépítését. A fajok zöme a tengerek felszín-közeli vizeiben él. Néhány faj 300-400 méteres hosszúságával és óriási tömegével a föld legnagyobb növényei közé tartozik.
Számos barnamoszat a partközeli vizek 25 méteres mélységéig sűrű moszaterdőket képez. Ezek hatalmas mennyiségű növényevő halat és alacsonyabb rendű állatokat képesek eltartani. Egyes fajok takarmányozásra is felhasználhatók.
vörösmoszatok a barnamoszatokhoz hasonlóan változatos és fejlett felépítésű, teleptestű, főleg tengeri növények. Színtesteik a zöld mellett különböző vörös színanyagokat is tartalmaznak. Amíg a barnamoszatok a mérsékelt és hidegebb hőmérsékletű vizek lakói, addig a vörösmoszatok a melegebb tengerekben terjedtek el. Tisztább vizekben a 200 méteres mélységig is lehatolnak és az aljzathoz rögzülve élnek. A vörösmoszatokból nyerik az agar-agar nevű anyagot, amely a baktériumok tenyésztésének egyik fontos táptalajalkotója.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése