google.com, pub-5333805121326903, DIRECT, f08c47fec0942fa0

2013. január 19., szombat

A kőolaj szerepe a világgazdaságban


Az olaj keresett és viszonylag ritka árucikk. Teljes mértékben a vegyiparban helyettesíteni nem lehet. Az arab országok ezt megpróbálták kihasználni politikai céljaik elérésének érdekében. Az ellenségnek tekintett Izraelt úgy akarták elszakítani nyugati szövetségeseitől, hogy ultimátumot szabtak: mindaddig folyamatosan emelik az olaj hordónkénti árát, amíg Nyugat nem szakit a zsidó országgal. Nyugat pánikba esett, s összehangolt gazdasági válasz helyett, külön-külön próbáltak meg alkudozni, s hatalmas készleteket felhalmozni. Bevezették a benzinjegyet, s hatalmas sorok álltak a benzinkutak előtt. Ez volt az első olajárrobbanás.
A második 1979-80-ban történt, melyet az arab országok maguk sem akartak. Ez az Irak-iráni háború miatt volt, aminek következtében a világpiacon emelkedtek az olajárak.
Harmadik válság valószínűleg nem fenyeget. Ezt igazolni látszik, hogy az öbölháború idején sem volt jelentős az olajár emelkedése. Az olajválságnál sokkal reálisabb az a lehetőség, hogy a túltermelés miatt zuhanni fog az ár.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése