A névmások szerepe a szövegalkotásban

A névmások a többi szónál közvetlenebb kapcsolatban vannak a valósággal, teljes jelentéstartalmukat csak az élő szövegben vagy egy adott beszédhelyzetben kapják meg.

A névmások szerepe:

– A névmás helyettesítheti a mondat, tagmondat egy korábban előfordult, vagy később említendő szavát, szószerkezetét, de összefoglalhatja egy mondat vagy akár egy egész bekezdés tartalmát is.
– Mondatrészi szerep: a névszókat, határozószókat mondatészi szerepükben is helyettesítik, ezért mindenféle mondatrész szerepét betölthetik (kivéve az igei állítmányt), de általában nem lehetnek szintagmák alaptagjai.
– Névmásítás: ismétlődő főnév névmással való helyettesítése. Tömörítés, jelentéssel nem bíró szóismétlés elkerülhető.
– Előre és visszautalások, szövegkohéziót teremtenek.

Alaktani viselkedésük:

– A névmások kaphatnak jeleket és ragokat, hiszen alaktani jellemzőikben meg kell egyezniük a helyettesített szóval.

– Képző csak kivételesen járulhat hozzájuk.

A névmások különböző szófajokra utalhatnak, ennek megfelelően:

Egyirányú névmások (csak főnévre irányulhatnak):

– Személyes névmás: külön jelentésárnyalat nélkül helyettesíthet főneveket. E–T/1–2. névmás a beszédhelyzetből, az E–T/3. a szövegösszefüggésből telik emg tartalommal. (Én, te, ő, mi, ti, ők; velem, melletted, hozzánk, nélküle)

– Visszaható névmással helyettesítjük a mondat tárgyát vagy határozóját, ha azonosak a mondat alanyával. (magam; magammal)

– Kölcsönös névmást használunk, ha két cselekvésnek kölcsönös egymásra irányulását fejezi ki a tárgy vagy a határozó (egymást, egymással).

– Birtokos névmás: nem egyetlen szóra, hanem két szó viszonyára utal: a birtokos és a birtok viszonyára. A birtok mandatbeli szerepében áll, megnevezi a birtokos személyét és számát, továbbá a birtok számát. (enyém, mienk, övék; enyéim, tieddel)