Akárcsak a barnamoszatok és a vörösmoszatok, a mohák is az evolúciós törzsfa egyik oldalágát képviselik, amely nem vezetett tovább a fejlettebb növények kialakulása felé. Őseik valószínűleg a szárazföldi életmódra már áttért ősi zöldmoszatok lehettek. A mohák felépítése minden tagoltsága ellenére a telepes növények szerveződéséhez áll közelebb. Bár valódi szárazföldi növények, az ehhez szükséges vízfelvevő és szállító szövetek még nem alakultak ki tökéletesen. Gyökérszerű képződményeik elsősorban a talajban való rögzítésre szolgálnak. A vizet és a benne oldott tápanyagokat egész testfelületükön veszik fel környezetükből. Ezért többségükben a nedves termőhelyhez kötődnek.
Az egyszerűbb felépítésűek, pl. számos májmohafaj, teleptestet fejlesztenek. A fejlettebbeken, pl. a lombosmohák testén, szár és levélszerű képződményeket különíthetünk el. Egyes fajoknál a szárszerű képződményben vízszállításra alkalmas szövetelemek is megfigyelhetők. A levéllemez azonban többnyire egyetlen sejtrétegből áll. A mohák szár- és levélszerű képződményei tehát sem felépítésben, sem működésben nem azonos értékűek a fejlettebb növények szerveivel. A mohák életmódja is szoros összefüggésben van környezetük víztartalmával.
Spórákkal szaporodnak, amelyek nedves helyre kerülve kihajtanak és kifejlődik belőlük a mohanövényke. ennek csúcsán alakulnak ki az ivarszervek. Az ostoros hímivarsejt vízcseppben úszva éri el a petesejtet, majd megtermékenyíti. A megtermékenyült petesejtből fejlődik ki az új spóratartó, benne rengeteg apró spórával. Ezzel újra kezdődhet a szaporodási folyamat. Jellemző a mohákra, hogy környezetükből nagy mennyiségű víz gyors felvételére képesek. Pl. egyes tőzegmohafajok saját tömegük húszszorosát is felvehetik rövid idő alatt. Az így felvett víz lassú leadásával előnyösen befolyásolják a talajok vízgazdálkodását. Mivel Földünkön óriási tömegben terjedtek el a mohák, elpusztult telepeik jelentősen növelik a talajok tápanyagtartalmát.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése