Dürrenmatt
(Svájc dráma 20)
Friedrich Dürrenmatt
(1921-1990)
A német-svájci Bern kanton
Konolfingen községében született,
protestáns
lelkészcsaládban. A berni és a zürichi egyetemen teológiát,
filozófiát és
irodalmat
hallgatott. Egy ideig grafikus volt, majd a Weltwoche c. lapnál
színházi kritikus, végül Neuchâtelben
telepedett le mint szabad író.
A 40-es évek közepétôl ír, igen
termékeny és világszerte népszerű író.
îrt
esszéket, színházelméleti tanulmányokat, regényt
és novellát,
filmforgatókönyvet és hangjátékot, munkásságának igazi területe
azonban a
dráma.
Pályakezdésének világképét a protestáns színezetű
egzisztencializmus határozza meg: "A
világ abszurd, érthetetlen, mint ahogy
Isten akarata sem érthetô." Késôbb a
társadalom szerkezetét vizsgálja, és a
ma emberének lehetôségei foglalkoztatják.
A nagy Romulus
Dürrenmatt a maga
világnézeti koncepciójához a
groteszk komédiában
találta meg a megfelelô formát. Úgy
vélekedett, hogy a régebbi idôkkel szemben -
amikor a
szükségszerűség uralkodott, és a hôsök
elfogadták a
sors kihívását, s megküzdöttek céljaikért -
korunkban
az agyonszervezett, bürokratizált és
technizált társadalom mechanizmusának
erôi minduntalan elszabadulnak, s a véletlen
csaphat le ránk bármikor: ". .
. amitôl
rettegnünk kell: a közlekedési balesetek, szerkezeti hiba
miatt
bekövetkezett gátszakadások, egy
szórakozott laboráns elôidézte
atombombagyári robbanás, helytelenül beállitott
keltetôgépek." Ha viszont
"nincs
sors. . . csak közIekedési
baleset", akkor küzdelem sincs,
csak
elemi
csapás: ". . . minden nélkülünk történik. Mindenkit elragadnak,
és
mindenki
fennakad valamiféle rácson. . . Hozzánk már
csak a komédiák
illenek." A
kiszámíthatatlan véletlen
tragikumát csak a komédia
tudja
kifejezni.
Elsô jelentôs komédiája, A nagy
Romulus (1949; második változat: 1957)
történelemfilozófiai példázat.
A cselekményt az író a múltba helyezi, műve
mégsem
tekinthetô
történelmi színműnek.
Dürrenmattot elsôsorban saját
korának
problémái izgatják, s a történelmet
inkább csak példatárnak tekinti, amelybôl
tudatos
anakronizmussal emeli ki azokat a
mozzanatokat, amelyek a jelen tendenciáit
megvilágítják. Ebben
a "történelmietlen történelmi
komédiá"-jában a
világbirodalmak
kifejlôdésének, virágzásának és
széthullásának mechanizmusát vizsgálja.
Az utolsó római császár uralkodásának húsz
esztendejét arra használja
fel,
hogy a pusztulásra
érett, düledezô Római
Birodalmat végleg
szétzüllessze. Hullani
hagyja, aminek úgyis hullania kell: tyúkokat
tenyészt, a
kormányzás
gondjai helyett a
tojáshozam izgatja. Rezidenciája
lármás
tyúkketrec lesz birodalma jelképeként.
Romulus szándéka a harmadik felvonásban válik
egészen világossá: törvényt ül hazája felett,
kiszolgáltatja ellenségeinek,
a germánoknak, hogy véget vessen a Római
Birodalom bűnös életének. Azt érzi
kötelességének, hogy az áldozat sorsát vállalja, abban
bízik, a
germánok
majd
megölik ôt is. Számításaiban azonban csalódik: a germánok fejedelme,
Odoaker
is tyúktenyésztô, hozzá hasonló
bölcs ember, aki tudja, hogy a
gyôztes új hatalom sem lesz jobb, megismétli
a letűnt birodalom bűneit: ".
. . a
világ unokaöcsém ölébe hull, megszületik a második Róma, egy germán
világbirodalom, éppoly mulandó, s éppoly
véres, mint a római volt" - mondja
a negyedik felvonás nagy párbeszédében
Romulusnak.
A történelem véres menetét nem lehet
megállítani. îgy
hát
a birodalom utolsó császára és a
barbár hadak vezére a darab
végén
ugyanarra
a következtetésre jut:
magatartásuk csak a sztoikus tűrés,
a
helyzet
türelmes elviselése lehet.
Legfeljebb arra törekedhetnek, hogy
minél kevesebb rosszat okozzanak - amíg
lehet.
Romulus, a hanyatló Róma bírálója és nagy züllesztôje képtelenül paradox
alak. Dürrenmatt a paradoxont
-
azt a gondolkodási formát, amely
feloldhatatlan ellentétekben látja a
világot - a lét abszurditásának feltárására
használja. Vélekedése szerint a
groteszk
is, amelyben a
nevetségesség a félelemmel
párosul, "érzéki
kifejezési
forma, érzéki paradoxon,
az alaktalanság megjelenése, egy
arculat
nélküli világ képmása". Másutt azt mondja: "Aki visszautasítja a
paradoxont,
kiszolgáltatja magát a valóságnak." Ez a tétel
még jobban
megvilágítja
ennek a gondolkodási formának a
funkcióját Dürrenmatt írói
munkásságában: ha a valóság formátlansága
elnyeléssel fenyegeti az embert,
a
szétesett, istenétôl, végzetétôl
megfosztott világ felméréséhez
a
paradoxon
logikájához folyamodik, csak ez
keltheti a rend
valamelyes
képzetét. Éppen azzal, hogy tudatosítja, átélhetôvé
teszi a képtelenséget.
A
nagy Romulus hatását összetett hangneme is fokozza: érezzük az elégikus
lírát, amely ennek a groteszk komédiának
alaphangját adja.
Az
Angyal szállt le Babilonba c. komédia (1953) egy
iróniával elôadott megváltástörténet
keretében a jóléti
állam
eszményének paradoxonait mutatja meg. Az űrbôl, az Androméda-ködbôl
alászálló angyal Kurrubit, a
semmibôl
teremtett lánykát hozza az
embereknek ajándékul. A
babiloni
államban
azonban a pénz és a hatalom utáni hajszában elvész az
emberség,
nincs igény jóságra, szépségre, szabadságra.
Kurrubit meghurcolják,
a megváltás meghiúsul. A minden emberi
tevékenységet
szabályozó állammal szemben csak a
szegénységéhez
ragaszkodó koldus tudja megôrizni emberi
integritását,
egyéni
szabadságát, úgy, hogy
nem vesz részt a
"tökéletesen működô"
társadalom hatalmi küzdelmeiben, a jólétért
folyó hajszában.
Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatásá-ban (1956) tudta
leginkább
megtalálni az egyensúlyt a groteszk-komikum és a korunk
démoni
megnyilvánulásait kifejezô
súlyos mondanivaló között.
A dráma
hátborzongatóan abszurd példázat arról a
társadalomról, amelyben a pénz
ereje mindenható, és a jólét ára a bűn.
A
cselekmény színhelye egy fiktív kisváros, Güllen.
A
város egykori szülötte, a
milliárdos Claire Zahanassian
hazatér, hogy
megbosszulja
sérelmét: egymilliárdot ajánl
fel a városnak,
ha elsô
szeretôjét, I11 boltost, aki ôt megalázta és
elhagyta, megölik. A gülleniek
elôször felháborodva utasítják vissza az
ajánlatot, de végül mégsem tudnak
ellenállni
a pénz csábításának. A
cselekmény egy sorstragédia
könyörtelenségével halad
elôre, a "becsületes polgárok" kollektív
gyilkosság résztvevôivé válnak.
A dráma a
személytelen hatalom megfoghatatlan működését
teszi
érzékelhetôvé, egy képtelen társadalom modelljét állítja
elénk, melyben a
bérgyilkosság ilyen
természetes kényszerűséggel bekövetkezik. A
milliárdosnô
a pénz, a hatalom
megszemélyesítôje, aki megvásárolja
egy
egész város lelkiismeretét.
A tudományos felfedezések
veszélyérôl szóló tragikomédiájában, A
fizikusokban
(1962) a hidegháború és a
fenyegetô világkatasztrófa ellen
emeli
fel szavát az író. A drámához fűzött 21 pontban ezt olvashatjuk: "A
fizika
tartalmi kérdése a fizikusok
ügye. A fizika hatása: mindannyiunk
ügye. Közös ügyeinket csak együttesen
oldhatjuk meg."
Dürrenmatt a cselekményt a bolondokházába helyezi, s
ezzel a
groteszk
ötlettel
megteremti a téma bemutatásához szükséges távolságot. A helyszín
egyúttal
ôrült világunk szimbóluma
is, ahol az
elmebetegek a világ
elpusztításán munkálkodnak, a tudósnak pedig
ôrültnek kell tettetnie magát,
nehogy felfedezésével az emberiség
elpusztítását szolgálja.
Az író tudatos iróniával
használja fel a krimi eszközeit. A cselekmény
során
minden a feje tetejére áll, a szereplôk
helyet cserélnek: akit
orvosnak
véltünk, az ôrült,
a bolondok pedig
normálisak. Az ôrült
elmeorvosnô kezébe kaparintja a fizikus
Möbius tudományos eredményeit, hogy
ezeket
trösztje élén a tudóstól
rettegett célokra használja fel.
Nincs
menekvés,
olyan világ ez, melyben a géniusz csak a világ
pusztulását
szolgálhatja.
Dürrenmatt sokat merít a régi és a modern dráma
mestereitôl, gondolataikat, módszereiket új
köntösbe
öltözteti,
sajátos hangvétellel adja tovább. Brechttôl átveszi a
tudatos
elidegenítô
technikát, a példázatszerűséget, a parabolaszerű stilizálást,
és olyan fejtetôre állított világot jelenít
meg, mint az abszurdok.
îrásművészetében fontos szerepet játszik az ötlet,
amelynek
segítségével megteremti a
jelen ábrázolásához nélkülözhetetlen
távolságot.
Színműveinek cselekményét gyakran
helyezi a múltba vagy egy
képzeletbeli
városkába, ahol a társadalom
szerkezete, az államgépezet
működése könnyebben áttekinthetô. A mai
társadalom problémái ilyen játékos
és áltörténelmi áttételeken át jutnak
kifejezésre. Az ötletek teremtik meg
a groteszk ábrázolásmódot, a képtelen
helyzeteket.
Elvetette a naturalista drámát, de megôrizte a
hagyományos arisztotelészi
formát. Színpadi műveiben a drámai feszültség
forrása többnyire valamilyen
erkölcsi,
történelemfilozófiai probléma,
komédiái tragikus élményeinket
fejezik ki. Remek pszichológiát erôs
gondolatisággal tud egyesíteni.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése