Franz Kafka
(Cseh szépróza 20)
Franz Kafka
(1883-1924)
Franz
Kafka (franc kafka) azzal lett korunk irodalmának egyik legfontosabb alakjává,
hogy mindenkinél nagyobb intenzitással, átéléssel és következetességgel
szólaltatta meg korunk egyik alapélményét, az elidegenedés, a magányérzet, a
szorongó bizonytalanság érzését.
Mindig a legfontosabb dolgokról beszélt, a könnyű utakat elkerülte,
mindenféle művészi pótkielégítést elutasított: "Nem elégedhetem meg azzal,
hogy csak odadugom az ujjam hegyét az igazsághoz" (Napló). A lét végsô
értelmét kereste, a kimondhatatlant ostromolta: "Mindig valami közölhetetlent
igyekszem közölni, valami
megmagyarázhatatlant megmagyarázni"...
(Levelek Milenához).
Katka
élményeit, tapasztalatait az Osztrák-Magyar Monarchia világában szerezte.
Prágában született, németül beszélô, zsidó kereskedôcsaládban. Apja erôs
egyéniségének nyomasztó hatásától sohasem tudott megszabadulni.
Idegenségélményének kialakulásában szerepet játszott zsidósága és német nyelvűsége
is. Jogi doktorátust szenett, és 1908-tól 1922-ig
egy balesetbiztosító intézet hivatalnoka
volt. Munkahelyén megfigyelhette a bűrokrácia gépezetének félelmetes működését;
naponta találkozhatott az űgyeiket intézô kiszoigáltatott, megfélemlített emberekkel.
Beteg volt,1917-tôl tuberkulózisa egyre jobban elhatalmasodott.
Idegennek, sehova nem tartozónak érezte magát egész életében. "Az
én környezetemben lehetetlen emberi módon élni"- írta szerelmének, Milena
Jesenskának.
Egyéniségét Jesenska pontosan és hitelesen jellemezte:
"Abszolút módon képtelen hazudni, ahogy
képtelen például lerészegedni. Sehová sem tud menekülni, nincs fedél a feje
felett. Ezért bármi érheti, amitôl a legtöbben védettek vagyunk. Olyan, mint a
meztelen ember a felöltözöttek között. . . olyan ember, akit aszkézisre
kényszerit iszonyatos éleslátása, tisztasága és
képtelensége bármiféle kompromisszumra."
Életében csak néhány írása jelent meg, barátját, Max Brodot pedig arra
kérte, hogy három regénytöredékét (Amerika, A per, A kastély) és egyéb
kiadatlan írásait égesse el. Brod nem teljesítette kérését, Kafka művei halála
után sorra megjelentek, de csak a második világháború után váltak világszerte
ismertté. Márai Sándor már 1920-ban magyarra fordította Kafka három
elbeszélését (Az itélet, Az átváltozás, Testvérgyilkosság), és nálunk elsôként
méltatta az író munkásságát a Kassai Naplóban (1922). Ekkor az énvesztés volt a
nagy élmény, a labirintusélmény csak a 60-as években lesz központivá.
Kafka
úgy érezte, hogy az ember magárahagyottan és
kiszolgáltatva él egy olyan világban, amelyet
nem ért,
"Olyan törvények uralkodnak rajtunk,
amelyeket nem ismerünk." Műveiben ezeket a felszín alatt működô rejtélyes,
láthatatlan erôket és a hatalmukban tehetetlenül vergôdô embert jelenítette
meg.
Az
embertôl elidegenült társadalom gépezete megöli
az egyéniséget, az ember nem lehet önmaga,
elveszti
emberi lényegét, az emberi teljesség
igényérôl lemondva
egész életét egy szerepbe erôszakolja, egy
részfeladat
végrehajtójává, a gépezet egy csavarává
válik. Elszigetelôdik, emberi kapcsolatai eltorzulnak, mesterkéltek, üresek és
erkölcsileg romlottak lesznek. Ez az állapot kétségbeesést és bűntudatot
eredményez. Az ember bűnôsnek érzi magát, mert az elembertelenedett világnak
maga is részese lett, és ez megfertôzte: a létezés kedvéért elárulta a létet.
Keresi a szabadulás lehetôségeit, bár ezekben maga sem hisz. Ki akar lépni
önmagából, színleléssel, álcázással, átváltozással igyekszik menteni magát.
átváltozása ugyanakkor valami öntudatlan öncsonkítás, önbüntetés is. Lényegében
kettôs, egymással ellentétes törekvés vezeti: egyrészt szakítani akar a
világgal, meg akar szökni, az átlagostól, a társadalomtól, teljesen meg akar
szabadulni minden kapcsolattól, de ezért magánnyal, szorongással,
megsemmisüléssel kell fizetnie; másrészt a kiszakadt ember kapcsolatokat keres,
hogy visszataláljon a világba. A bűn az elszakítottságnak nemcsak oka, hanem
következménye is: a kiszakadt ember gyönge, nem tud magában maradni, hogy
valóban önmaga legyen.
Kafka
elbeszéléseiben kerül minden közvetlen írói
megnyilatkozást, mindent egy szempontból, a
hôs nézôpontjából láttat, annak szorongásos álomképeiben jelenik meg elôttünk a
világ. A hôsök egy különös, abszurd fordulat révén egyszer csak egy másik, a
mindennapi kôzönséges világtól eltérô világban találják magukat. A köznapi
létezés ezzel átugrik a képtelenbe, az abszurdba. A szereplôk tudják ugyan,
hogy egy más világban vannak, mégis egy ideig elôzô életük szokásai szerint
viselkednek. A két világ között ugyanis sok kapcsolat van. Kafka éppen a kettô
állandó egybejátszásával hozza létre a regény új formáját.
Az
álomszerű víziókban megjelenô világ nemcsak a
szereplôk tudatában létezik, a
fantasztikumban a valóság, a társadalom meghatározó vonásai sűrűsödnek öszsze.
Kafka nem másolja és nem magyarázza a világot, hanem újraalkotja, egy
abszurdnak tetszô képben jeleníti meg. Metaforikus képnyelvet használ: a
jelenség azzá válik, amihez hasonlítható.
Az
egész kép természetellenesen szokatlan, lidérces,
lázálom jellegű, de a részletek aprólékosan
kidolgozottak, éles körvonalúak, szigorúan valószerűek. Az író olyan hideg
tárgyilagossággal jeleníti meg a borzalmakat, mintha természetesnek tartaná
ôket. A rettenetesnek a mindennapiság látszatát adja. Nem is a csodán, a
fantasztikumon ütközünk meg, hanem azon, hogy ezek olyan maguktól értetôdôek.
Kafka
történetei nem nevezhetôk sem tragikusnak,
sem komikusnak, valahol a tragikomikumon túl
és a komikumon innen helyezhetôk el. Műveiben a tragikum
mindig iróniával társul, a borzalomnak pedig
komikus,
nevetséges vonásai is vannak. Az ellentétes
minôségek
kombinációja groteszk hatást kelt. Max Brod
visszaemlékezése szerint, amikor az író felolvasta barátainak A per elsô
fejezetét, és azok váratlanul hahotázni kezdtek, Kafka is velük nevetett,
annyira, hogy többször is elakadt az olvasásban.
Kafka
az elbeszélés ôsi hagyományaihoz, forrásaihoz, a parabolához, Aiszóposz
tanmeséihez, a bibliai példabeszédekhez nyúl vissza. Nem minden írása parabola,
de mindegyik parabolikus struktúrájú: a jelenségeknek parabola és metafora
alakjuk van.
A
parabola az emberi sors szempontjából fontos igazságokat akar közölni, benne a
szereplô sorsa általános példázattá emelkedik. Két síkja van: egy külsô,
felszíni, a leírt jelenségek világa, és mögötte egy belsô, az egyetemes
lényeget, a filozófiai tartalmat kifejezô. A jelenségek nem önmagukat jelentik,
valami más helyett szerepelnek, valami fontosabbra utalnak. A parabolát ezért
egyszerre kell szó szerint és jelképesen értenünk.
Kafka
elbeszélései sokfélét fognak egybe, bonyolult
dolgokat egyesítenek egy imaginárius képben,
ezért többértelműek, sokféleképp értelmezhetôk. Gyakran a szereplôk is
magyarázzák a jelenségeket, és így a lehetséges értelmek még gazdagabbá válnak.
Az egyféle értelmezés - legyen az akár társadalmi, akár filozófiai, teológiai
vagy pszichoanalitikus - egy tantételre egyszerűsíti a mű gazdag
jelentéstartalmát.
Kafka
metaforái ironikusak is: a világ jelenségei
többféle értelmezést tesznek lehetôvé, csak
egyfélét
nem: az igazit. A teljes igazság
megragadatatlan, legalábbis fogalmi úton. De mindenféle értelmezési kísérlet
mégiscsak közelebb visz hozzá.
Kafka
látomásos képei szétfeszítették az elbeszélés
zárt formáit. Legtöbb műve befejezetlen, vagy
pontosabban befejezhetetlen töredék. Nyitva marad a végtelen folytathatóság
számára.
Az átváltozás
Az
átváltozás (1915) - eltérôen Kafka legtöbb írásától
- a klasszikus novella szabályai szerint
készült: Gregor
Samsa átváltozása és az ebbôl fakadó családi
dráma tökéletes szerkezeti egész, hiánytalan a magatartások motivációja is. Az
elbeszélésben mindössze egy fantasztikus-csodás dolog történik: az utazó ügynök
féreggé változása. Csak ezt kell elfogadnunk, ez után már minden
úgy történik, mintha Gregor Samsa féreggé
változott
volna, az író valósághű pontossággal írja le
hôsének és
környezetének sorsát.
Gregorral akkor ismerkedünk meg, amikor "nyugta-
lan álmából felébredt" és "szörnyű
féreggé változva találta magát ágyában"; és akkor búcsúzunk tôle, amikor
"orrlikaiból gyengén áradt ki utolsó lehelete".
Közben
sok minden történik vele, de átváltozásának
közvetlen
okáról vagy értelmérôl nem tudunk meg semmit.
Eddigi életérôl kiderül, hogy meglehetôsen tartalmatlan és üres volt.
Ezt jelzi a szobája falán függô selejtes
kép, "amelyet nemrég vágott ki egy képes
folyóiratból, és
foglalt csinos, aranyozott keretbe", a
hajnali négyre beállított ébresztôóra, az asztalon a kicsomagolt posztóminta-gyűjtemény,
a padló piszka, mint a lelki tisztátalanságnak és a szorongásnak is kifejezôje.
Szellemi érdeklôdését betölti az újság és a menetrend tanulmányozása,
néha "dolgozik egy kicsit lombfűrésszel
". Megtudjuk azt
is, hogy ô tartja el az egész családot,
fizeti tönkrement
apja adósságát, cége pedig embertelen módon
kihasználja.
Gregor Samsa átváltozása után is embernek érzi magát, emberi módon
gondolkodik. Elcsodálkozik ugyan
átalakulásán, de igazán csak az
nyugtalanítja, hogy fônöke haragudni fog távolléte miatt. Kezdetben folyton
az átváltozása elôtti életére gondol, aztán
rá kell jönnie,
hogy az elhagyott világgal már nem tud
kapcsolatba
lépni, hogy teljesen magára maradt - neve is
valószínűleg az 'egyedül levô', 'magányos' jelentésű cseh sam jsa
kifejezésbôl származik -, és fokozatosan
alkalmazkodik
új világához.
Családja fokozatosan lemond róla, mindinkább
meggyôzik magukat arról, hogy a bogár nem is
Gregor.
Elôbb emlékeit veszik el szobája
átrendezésével, azután
kiürítik a szobát, mely végül lomtárrá lesz,
benne maga Samsa is csak lom. Meg kell élniök, ezért az apa bankszolga, a lány
elárusítónô lesz, az egyik szobát pedig kiadják három albérlônek.
A
féreggé változott fiú egyre terhesebb a családnak, az apa almákkal bombázza. A bogár hátába
fúródott és
ott rothadásnak induló alma a kafkai
"két valóság" egybejátszását példázza. Gregor sebesülései
tulajdonkép.
pen a családjától kapott lelki sebek. Ezek és
az átváltozással együtt járó megpróbáltatások énjének olyan vonásait hozzák
elô, amelyek eddig ismeretlenek voltak
saját maga számára is. Amikor húga hegedül az
albérlôknek, lelke mélyéig megragadja a zene: "Śgy érezte, most látta meg
az utat, amely az áhítozva keresett, ismeretlen táplálékhoz vezet." A
többiek azonban már meg akarnak szabadulni a szörnyű tehertôl. Halálos ítéletét
húga mondja ki: "Meg kell próbálnunk megszabadulni tôle"; és Gregor
egyetért az ítélettel, maga hajtja azt végre, nem eszik. Utolsó pillanataiban
"megindultan és szeretettel" gondol családjára. Eltűnésével szülei és
húga megkönnyebbülten lélegzenek fel, újra ringatózhatnak a rendezett polgári
élet illúzióiban.
Gregor Samsa tragédiája groteszk színezetben jelenik
meg elôttünk: a groteszk helyzeteken nevetünk,
de nem
felszabadult nevetés ez, a viszolygás, az
iszonyattól való borzadás érzésétôl nem tudunk megszabadulni.
A
fejleményeket nagyrészt belülrôl, Gregor Samsa
szemszögébôl látjuk, részben pedig a
családéból, kívülrôl. Csak a befejezô részben vállalja az író a
"tárgyilagos" elbeszélô szerepét.
A
világ elemeinek éles körvonalú, tárgyilagos megjelenítése érzékeltetni tudja a
fôszereplôt körülvevô világ lényegét: "esôcseppek koppannak a párkány
bádoglapján "; az ablakon át "élesen kirajzolódott az utca túlsó
oldalán a szemközt álló végtelen, szürkésfekete ház egy
részlete - kórház volt - és a homlokzatot
szigarúan áttörô ablakok szabályos sora ". A geometrikus tagoltság, a
keménység és szabályosság a külsô világnak a kérlelhetetlenségét és
mechanizmusát teszi nyomatékossá. A négy faltól határolt üres szoba a magára
hagyott Gregor életének bezárt jellegét hangsúlyozza, a benne lerakódó és
ôsszegyűlô szemét pedig a testi-lelki megadást. A térbeli bezártság felbontása
mintegy a végtelenbe nyit utat: Samsa szobájának nyitott ajtaján keresztül
látszik a lefelé vezetô lépcsô teteje.
De
sokat mond Gregor apjának öltözete is: miután
bankszolga lesz, hivatalból is részese a
társadalom
rendfenntartó hadseregének, odahaza is
egyenruhában
jár, "mintha ott is felettesei parancsát
várná". Tetszik neki ez a szerep. Az egyenruha komolyságot és méltóságot
kölcsönöz neki, és szemmel láthatóan
odakapcsolja a
bürokratikus rend világához.
Ennek
a novellának is sokféle értelme van, ezek együtt adják a mű jelentését. Vegyünk
szemügyre néhány lehetséges értelmezést:
a)
Gregor Samsa azzal, hogy élete üres mechanizmusok sorozatává lett, elvesztette
emberi lényegét, féreggé
alacsonyodott. Az átváltozásban belsô
torzulása jutott
kifejezésre.
b) A
fôszereplô bűnös abban, ami vele történt, mert
nem volt benne elég erôs elviselhetetlen
életének tudata, és így nem juthatott el odáig, hogy képes legyen
megfelelni emberi feladataina_k, hogy
megoldhassa
problémáit a családjában, munkájában, a
világban. Ćtváltozásával bűnhôdik is, önmagára is ismer, és ítélkezik is maga
felett. átváltozása egzisztenciális válságá
nak a kivetülése.
c)
Ráébredt élete alapvetô hazugságára, arra, hogy az
emberi létnek csak külsô, megtévesztô jegyeit
viselte,
valójában ember alatti szinten élt, és már
állatinak tekinti magát. Igazában ettôl a rádöbbenéstôl válik igazán emberré,
emberi érzései egyre erôteljesebbé válnak, a zene üdvözítô szellemi táplálékára
áhítozik.
A lelki magáratalálás ára azonban a
szörnyalakká változás. Gregor diszharmóniája így groteszkül tragikus és
feloldhatatlan.
d)
Idegennek érzi magát a világgal, családjával, sôt
önmagával szemben is annyira, hogy még teste
is mássá, idegen lénnyé válik.
e)
Mivel nem akar többé szerepet vállalni a birtoklás,
a szerzés világában, társadalmilag megszűnik
létezni,
féreggé válik, elpusztul. Aki másként
viselkedik, mint
ahogy a polgári világ konvenciórendszere
elôírja, azt kíméletlenül kiközösítik. Hiszen Gregor lehetett volna
váltóhamisítóvá vagy éppen íróvá is, mint a
szerzô maga, tisztes polgári családban - hasonló sorsra jutott volna akkor is.
f)
Azért változott át, azért fogadott el egy ember alatti, élôsdi létet, hogy
megszabaduljon a haszonelvűség, az üzlet és a vele szorosan összefüggô családi
zsarnokság világából, nyomasztó családi kötelezettségeitôl, megunt, értelmetlen
munkájától. átváltozása lázadás sorsa ellen, tiltakozás a hazugság uralma
ellen. Belépése a féregvilágba a felszabadulás érzésével tölti el, de
ugyanakkor nyomasztja is kitaszítottsága, kiszolgáltatottsága. Belátja, hogy
lázadása értelmetlen, nem tud kitörni a szabadság felé, meg kell halnia.
g)
Lázadása önzés, türelmetlenségében féregként viselkedik, s így mindinkább
féregsorba süllyed.
h)
Szabadulni akar önmagától, álarcot ölt, féreggé
változik, de hiába: belülrôl továbbra is ôrzi
azonosságát, sorsa a bensô hasadás.
i) Az
életre, az üzletre képtelen ember az életképesek,
egészségesek szemszögébôl nézve
szörnyszülött. Samsa
nem is változott féreggé, csak élôsködô
családja tekinti
annak, mert nem akarja ôket eltartani.
Valójában ôk viselkednek féreg módjára.
1.
Hogyan érzékelteti az ember elidegenedését önmagától
Gregor Samsának féregtestéhez való viszonya?
2.
Jellemezzük a családot!
3.
Hogyan reagál Gregor átváltozására családja, környezete (apja, anyja, húga, a
cégvezetô, a cselédlány, az albérlôk, a takarítónô)?
A per
A per
(1925) befejezetlenül, töredékesen maradt ránk
Kafka hagyatékában. A regény ma olvasható
szövegét
Max Brod állította össze, a fejezetek
sorrendje másképp
is elképzelhetô.
Josef
K. bankhivatalnok ágyánál egyik reggel két keménykalapos úr jelenik meg, és
ismeretlen vétkéért letartóztatja. Ez a letartóztatás azonban nem vonja maga
után a vádlott fogva tartását, megszokott
életmódjában
nem korlátozzák. Ezután egy hosszú,
érthetetlen per
kezdôdik, melynek végén - bár ítélet nem
születik - Josef K.-t kivégzik.
A
letartóztatással a történet - Josef K. élete - a mindennapok felszíni világából
egy másikba, az igazíba, a
vád és védelem mitikus világába billen át.
Az
író már a regény elsô mondatában hangsúlyozza
hôse ártatlanságát: "valaki
megrágalmazhatta", "semmi
bűnt sem követett el". Josef K. a
polgári jogrend ellen
valóban nem vétett, egy törvényét sem szegte
meg, feddhetetlen hivatalnok, köztiszteletben álló polgár volt. A igyelmes
olvasó számára azonban világossá válik, hogy valójában hamis életet élô ember,
nincsenek igazi emberi kapcsolatai, létezése gépies-közönyös kötelesség, élete
a törvény, az illem, a szokás keretei között folyik, elidegenült,
elszegényedett személyiség lett, elvesztette emberi lényegét. Josef K. azonban
nemcsak bűnös, áldozat is: vétke a környezô világból ered, az embertelen
társadalom tette embertelenné.
Kezdetben nincs tudatában bűnösségének, letartóztatását elôször
tréfának, majd tévedésnek véli, kihívóan lép fel a bírósággal szemben. Aztán
egyre megadóbban várja az ítéletet, végül engedelmesen megy a kivégzésre, sôt
sietteti a hóhérait, a feltűnô rendôr elôl futva magá val vonszolja ôket, mintha nem is áldozatuk,
hanem
bűntársuk volna. Ráébred bűnösségének
tudatára: "Mindig húsz kézzel akartam belenyúlni a világba, s ráadásul
nem is helyeselhetô célból. Ez hiba
volt" - és elfogadja a Bíróság világának ismeretlen törvényét. Azt is
mondhatnánk, hogy saját maga ítélkezik: amikor a két úr udvariaskodva a feje
fölött egymásnak nyújtogatja a kést,
"pontosan tudta, hogy az ô kötelessége
lenne megragadni
és magába döfni a fölötte lebegô kést".
A
peres eljárást, melynek során mintha léte jogosultságát és értelmét kérnék
számon, lelküsmeret-vizsgálatnak, lappangó bűntudata tárgyiasulásának is
lehetne tekinteni. Josef K. a világ és önmaga értelmét keresi, harcot folytat a
világ rejtélyeinek megfejtéséért. Egyre inkább a Törvényszék titokzatos
világának megismerése
vezeti, és egyre kevésbé törôdik saját
perével, személyének megmentésével.
Josef
K. tehát a Törvényt keresi nyomasztó, rémálomszerű víziók között, a város
fárasztó labirintusában, mocskos bérházak szennyében, saját hivatalában,
ügyvédi irodákban, egy festôművész műtermében, olcsó szerelmi kalandokban, az igazságszolgáltatás
bűzös odúiban és padlásán, de itt is csak zűrzavart, tervszerűtlen kapkodást,
visszataszító emberi megnyilvánulásokat talál. A Törvényszék nem valami
közönséges bíróság, nem az államgépezet legális szerve, bár sok hasonló vonása
is van. A Hatalom rejtélyes, megközelíthetetlen és személytelen, képviselôi
ostobák és alantasak.
Josef
K. megpróbál közvetítôk útján közel kerülni a Bírósághoz, de a törvény ôrei,
hivatalnokai és bírái sem
ismerik a Törvényt. Az ügyvédtôl csak
alázatra intô szózatot kap. A nôk ugyan rejtélyes kapcsolatban állnak a
Törvényszék világával, nôi mivoltuk,
természetes animális-biológiai erejük révén ismerik a rejtélyes erôk
mozgását, de ôket a dolgok lényege nem
érdekli, csak
lehúzzák az embert irracionális mélységekbe.
Titorelli,
a lezűllött művész is csak annyit tud, hogy
"minden a
törvényhez tartozik".
Minél
türelmetlenebbül és makacsabbul keresi Josef
K. a kapcsolatot a Törvényszékkel, annál
inkább eltávolodik a lehetôségtôl, hogy valóban kapcsolatba kerüljön vele.
"Hagyd a mellékes dolgokat" - mondja a Dómban a
pap, és elmeséli neki a kapuôr történetét,
mely a törvény megismerhetetlenségérôl szól. Ezt a problémát sokféleképpen
értelmezhetjük, a börtönkáplán és Josef
K. is értelmezi. A pap végül azt mondja: "A
biróság
semmit sem akar tôled. Befogad, ha jössz,
elenged, ha távozol. " Ez az utolsó mondat az emberi kezdeményezés fontos
szerepére utal? Vagy azt fejezi ki, hogy a világ
nem akar tôled semmit, befogad, ha
megszületsz, és elbocsát, ha meghalsz? Az utóbbi értelmezés szerint ítélet
nincs is, az életre ítéltetés maga a halálos ítélet. Ahogy a pap még
beszélgetésük elején kifejtette: "Az itélet nem egyszerre jön, az ejárás
maga válik lassanként itéletté."
A
beszélgetés fontos szavakkal zárul: "Nem kell mindent igaznak tartanunk,
csak szükségszerűnek" - mondja a pap. Ezt lehangoló nézetnek tartja K.:
"A hazugságot avatják világrenddé." A regény éppen errôl a hazug
világrendrôl szól, melynek kábulatát olyan sokan elfogadják - vakon, sôt
örömmel.
A
polgári élet felszíne alá vezetett Josef K. útja, s a
mélyben megpillantotta a félelmetes
mozgatóerôket, tudomást szerzett a Törvény létezésérôl, melynek nincs
szüksége erôszakra, mely nem ismeri az
"igazságot", de
végrehajtja a "szükségszerűséget".
1.
Mely részletek jelenítik meg közvetlen természethűséggel Josef K. valóságos
átlagpolgári életének és környezetének jellemzô mozzanatait?
2.
Bizonyítsuk a regény szövegével, hogy Josef K. nem volt ártatlan!
3.
Hogyan fogadja Josef K. letartóztatását környezete?
4.
Hogyan válik a szomszédok lelkesedésének motívuma a
regény végére a közönnyel figyelô világ
víziójává?
5.
Keressünk példákat a regényben a levegôtlenség, a szorosság a bezártság, a
zsúfoltság képeire!
6.
Miben külônbözik a Törvényszék a szokásos bíróságtól, és miben hasonlít hozzá?
7.
Mutassuk be Huld ügyvéd, Leni és Titorelli festô alakját! Mit képviselnek a
regényben?
8.
Hogyan alkalmazza Kafka a "becserélni"szót a szerelemre? Mit fejeznek
ki Leni szavai: Kedvesét "fölcserélné valaki mással, például velem"
és felkiáltása: "Maga fölcserélt vele!"?
9.
Mit érzékeltet a Leni ujjai között feszülô hártya? Milyen szerepet játszik a
szerelmi jelenetben?
10. A
börtönkáplán tôrténete, mely külön is megjelent A
törvény elôtt címmel, a regény
kulcsparabolája. Értelmezzük!
11. Hogyan
értelmezhetô a Josef K. kivégzésekor kinyíló
ablak?
A
kasrély c. regényben (1926) K. földmérônek állítólag munkát kínáltak a
kastélyban. Megérkezik a faluba, de a kastélyba semmi módon nem tud bejutni. A
"kastély"-nak itt hasonló szerepe van, mint A per ben a
"törvény"-nek, mindenütt érzékelhetô, de megfoghatatlan és
megközelíthetetlen.
Kafka
írásait sokan lehangolónak és lefegyverzônek
tartják. Kísérteties képei valóban
elborzasztanak, de ez
jótékony borzadály. Kafka nem fogadja el a
világ értelmetlenségét, nem beletörôdô ember. "Harcolok, nem
tudja senki. . .", "a harc örömmel
tölt el. . "- írja élete vége felé, és az írás gyôzelem a szorongás
felett. îrásai ráébresztik az embert, hogy látszólagos, valótlan életet él,
hogy még nem ember. És Kafka bízik benne, hogy az lehet. "Az ember nem
élhet az állandó remény nélkül,
hogy van önmagában valami szétrombolhatatlan.
Bizni
annyit jelent: a szétrombolhatatlant
önmagunkban felszabaditani, vagy helyesebben: szétrombolhatatlannak lenni, vagy
helyesebben: lenni."
1.
Kafka írásművészetének milyen elôzményeit találhatjuk meg Swift, E. T. A.
Hoffman, Dosztojevszkij műveiben?
2.
Milyen rokonságot láthatunk Kafka írásai és De Chirico, Dali, Max Ernst képei
között?
3.
"Halálra kell elôbb sebeznünk a földi reményt, csak utána menthet meg
bennünket az igazi remény."- Értelmezzük Kierkegaard fenti szavait, és
gondoljuk meg, van-e valami köze Kafka világképéhez!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése