Hautmann

                            Hautmann

                      (Német modern dráma)

          Gerhart Hauptmann (1862-1946) a modern német drámaírásnak s általában a

modern német irodalomnak egyik legkimagaslóbb alakja. Neve elválaszthatatlan

a német naturalizmus tôrténetétôl, de a naturalista-realisztikus szemlélet és stíluskészség mellett az avantgarde elôtti modern áramlatok sokféle hatása is jellemzô rá.

Az ibseni társadalmi drámától indult el, ezt egyesítette eleinte a nyers ösztönök megjelenítésével.

  A német naturalistákat erôs szociális érzékenység jellemezte. Ezért is távolodott

el Hauptmann a naturalista mozgalomtól - megmentve ennek legjobb értékeit a

hamis ideológiai áramlatok (biologizmus, faji kérdés, nemek harca stb.) befolyásától. Fiatalkori művészetének csúcsa, legmaradandóbb alkotása A takácsok (1893).

Az 1844. évi sziléziai eseményeket viszi színre (a takácsok fellázadtak munkaadóik

ellen, azután porba hulltak a porosz katonák fegyverei elôtt). Darabjában a munkásosztály jelenik meg a színpadon éppúgy, mint Zola Germinaljában (1884). A takácsok elsôként oldja meg a modern drámában a tömeg drámai megjelenítésének

problémáját. Hauptmann a szegény embert teszi meg a darab központi hôsévé egy

hôs nélküli drámában. Hôsei nem "hôsök", nincs vezérük, nincs haditervük: csupa

meggyötört, fáradt és beteg ember jelenik meg a színpadon. Ez a hôsnélküliség

azonban új szerepet kap, egy új világkép kifejezôje lesz, mert a hôs követelésének

pátosza hatja át. Az öreg Hilse azért hal meg, mert képtelen a lázadásra - nem akart

munkaadóival szembefordulni -, és a dráma tragikuma ennek az értelmetlen halálnak az ábrázolásából nô ki. Hauptmann azonban kritikával figyeli már a Hilse-féle

magatartást, és tudja, hogy ez a halál hiábavaló, idôszerűtlen és felesleges. A történelem mást követelt, és ezt a követelést kellett volna teljesíteni.

  Hauptmann és társai késôbb elfordulnak a szocializmustól, de ennek ára a világnézeti bizonytalanság: ezért közeledik Hauptmann is a pszichológiai dráma, az új romantika, a mitizálás felé. Késôi korszakának kiemelkedô alkotása a nagypolgári világban játszódó, a tiszta és nagy emberi érzések kíméletlen eltaposását színre vivô Naplemente elôtt (1932).

  Hauptmann a náci rendszerben nem emigrált, visszavonult. Nem helyezkedett

szembe a fasizmussal, de nem is szimpatizált vele.