google.com, pub-5333805121326903, DIRECT, f08c47fec0942fa0

2012. december 7., péntek

Szilágyi Domokos



      Szilágyi  Domokos  (1938-1976),  a  Forrás-nemzedék  legnagyobb   szabású
kísérletezô egyénisége, pályája kezdetén naiv racionalizmussal hirdette  az
értelem rendteremtô diadalát, a
szabadság  közeli  megvalósulását,  a  világ  és  a  lét  célszerűségét  és
harmóniáját. Aztán hamarosan megjelenik költészetében az
utópikus szemléletet kikezdô kétely, mely a Garabonciás
(1967) és A láz enciklopédiája (1976) c. kötetekben már általánossá  válik.
A történelmi tapasztalatok megingatják a költô evolucionista felfogását, és
az  alapvetônek  vélt értékek bizonyossága megrendül. Ez a változás  hat  a
versek  megformálására  is:  nézôpontok  váltogatása  kezdi  jellemezni   a
szerkezetet,
gyakoribbak lesznek a síkváltások, rétegzettebb a jelentés, ôsszetettebb az
értékszerkezet.  A Garabonciás (1967) c. versben a tér és idô határait  nem
ismerô,  száguldó,  nyugalmat  sohasem találó szabad  szellem,  a  bujdosó,
kivetett, az otthontalan igazság példázata rejtôzik.

  A  Búcsú  a trópusoktól c. kötetben (1969) a költô  eljutott  az  abszurd
létélményig, a Semmi határáig. Tudatosan törekszik a
vers "depoetizálására", búcsút mond a költészet hagyomá-
nyos  díszeinek,  kerüli a képeket. A Fagyöngy(1971) és  a  Sajtóértekezlet
(1972)  c. köteteiben a kiürült emberi értékvilág peremén járkál  a  költô,
ahol a személyes lét értelme is kétségessé
válik. Válsághelyzetében a transzcendens távlatok felé fordulva  ostromolja
a megismerés, az emberi értékvilág határait. Ám
az  ésszerű ismeret igényével közelít ahhoz is, ami a tudásnak  a  rációnál
tágabb  területe.  îgy  "megváltástalanul",  az  életfogytiglan  szenvedést
jelentô  létben, kizárva a transzcendencia vigaszát a lázadó Jób  szerepébe
helyezkedik, aki a számára teljesen kiürült emberi értékvilágért is  Istent
vonja felelôsségre (Mestrovic: Jób, 1972). A 70-es évek közepe táján írt
verseiben  egyre  mélyebben  foglalkoztatja a  személyes  halál  gondolata.
Eszménytelennek  és  tarthatatlannak  minôsül  számára az  élet,  s  a  nem
autentikus  létezést,  a  látszatéletet  megszüntetendô  látszik   egyetlen
kiútnak a halál (Circumdederunt, 1973).

magyar líra

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése