google.com, pub-5333805121326903, DIRECT, f08c47fec0942fa0

2012. december 7., péntek

Rába György


           Rába  György (1924-) vallásos versekkel indult, költészete  késôbb  egyre
tárgyiasabb  lett:  bensôséges  viszonyt alakított ki  a  jelenségekkel  és
tárgyakkal,  a hétköznapi benyomásokat egy tágasabb térbe transzponálja,  s
így egyetemesebb mondanivaló kifejezésére teszi alkalmassá.

  A  Pillantás  az  éjszakába  c. költeményének  (1961)  lírai  helyzete  a
következô:  a költô hazakísér valakit az éjszakai külvárosba,  néhány  szót
váltanak, s ô elindul vissza a város irányába; a kihalt  villamosmegállóban
várakozik,  ekkor lép mellé a második beszélgetôtárs; együtt  indulnak  el,
aztán végleg elválnak. A vers mindezt csak jelzésszerűen közli, képei  igen
tömörek.  Szerkezete  igen  bonyolult: a különbözô  temák  egymás  mellett,
egymást  kiegészítve épülnek. Az 1., 3. és 5. vsz.-ban tömör  bevezetô  kép
után a költô elmélkedik életérôl, sorsáról,
a  2.,  4.  és  6.-ban viszont alkalmi társai szólalnak  meg.  A  vers  egy
életállapotot jelenít meg, melynek egyik döntô élménye a "kupacban  magány"
fájdalma. A feloldás lehetôségét egyedül a szeretet hordozza.

  Rába   egyre  koncentráltabb  formában  fejezi  ki  magát,  lírájára   az
elhallgatások  éppúgy jellemzôek, mint csupasz, csak a lényegre  szorítkozó
mondatai.  Lobbanások  c.  kötetében  (1973)  alapvetôen  egzisztencialista
indíttatású  tartással  figyeli a világot és  annak  különbözô  dimenzióit,
melyek közül leginkább az idô titka foglalkoztatja. Verseiben a  megismerés
folyamatának asszociációs rendszerére épít. Az Emlékezés egy birodalomra c.
vers visszatekintés az élet legszebb korszakára, az élet delelôjére, a szép
emberi  találkozásokra.  Az erotikus képzetek egy mámoros  érzéki  himnuszt
indítanak  el.  Az  életörömtôl  duzzadó  vers  hátterében  megszólal   egy
sötétebb, tragikusabb szólam is: az idô múlásának, az ember  mulandóságának
tudata.  A  megidézett emlék azonban jelenvaló és hatalmas: "ami  volt,  az
van".  Az istenek sorsa megírt,lezárt, az embert azonban az  esendôsége  és
éppen az elmúlása emeli a hatalmasoknál is magasabbra.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése