Jorge
Luis
(Latin-Amerikai próza 20)
Latin-Amerika
prózairodalmának egyik legjelentôsebb és
legnagyobb hatású alakja
az argentin Jorge Luis
Borges (horhe luisz
borhesz; 1899-1986). Műveiben a valóság elemei az
álmok, az emlékezet, a szimbólumok szűrôjén keresztül jutnak
szóhoz. Sajátos
szimbólumrendszerének legfôbb eleme a labirintus, mely a
művészetben eddig is az emberi értelem által elrendezett káosz jelképeként
szerepelt. Borges
interpretációjában a labirintus az emberi létezés és az
univerzum metaforájává válik, az emberlét titokzatosságát jelképezi,
s
ugyanakkor jellemzôje sajátos
írásművészetének is, amely
kűlönös
szimmetriáival és tükrözésével
a kimeríthetetlenség érzését
kelti az
olvasóban. Legjobb elbeszélései a szédülés egy fajtáját okozzák,
amelyet ô
"szent rettenetnek" (sagrado horror) nevez.
Az elágazó ösvények kertje c. novellájában
(1941) az író dokumentumnak,
Yu Csun doktor "tollbamondott,
átolvasott és aláírt" vallomásának
tünteti
fel a történetet. Az elsô mondatok azt sejtetik, hogy az olvasó
titokzatos,
gyilkosságokkal fűszerezett bűnügyrôl fog majd hallani, amely valamiképpen
befolyásolta az elsô
világháboní egyik csatáját.
Aztán egyre sűrűbben
tűnnek fel olyan motívumok, amelyeknek a bűnügyi
história alakulásához nincs
közük. Yu Csun gondolatairól
olvashatunk,
melyek dédapja, Csui Pen működése s a labirintus
körül forognak. A novella fokozatosan átbillen egy másik
világba, s egy
másik történet kezd kibontakozni, majd ez a kínai
történet válik uralkodóvá, s az
eredeti kémhistóriát építô
motívumok már
csak elvétve bukkannak föl. A
kémtörténet lezárul, de befejezésében
olyan
logikai képtelenség rejlik
- a bombázás híre együtt jelenik
meg a kém
üzenetével, a gyilkosságéval -, melynek következtében az egész kémhistória
hitelét veszti. Megfejtésében akármerre próbálkozunk, "nincs semmi
kiút", mint ahogy Csui Pen meggyilkolására sem derül fény, s
az ô fiktív regénye éppúgy zsákutcába viszi az értelmet keresô
olvasót, mint Borges
novellája. Bár a
kémtôrténet lineáris-logikai
vonulatába nem illik
bele a zárás, Csui
Pen felfogása szerint
- a
"szétágazó, összefutó és
párhuzamos idôk" egymással nem mindig
érintkezô,
egymástól olykor teljesen elkülönülô síkjaiban - mégis elképzelhetô
lesz a
lehetetlen.
A történeti
munkaként induló, vallomással
folytatódó filozófiai
fejtegetésekkel kiteljesedô, de végül is hangsúlyozottan
fiktív elbeszélés csakis az író ironikus, játékos felfogásának ismeretében
értelmezhetô. A novella
a maga többszörösen
heterogén anyagával, az
egymástól elütô, távoli
motívumok összefüggéseinek
jelzésével a világ
egységére utal, s a mű bonyolult
építménye azt sugallja,
hogy a könnyen elérhetônek és
megismerhetônek
látszó jelenségek megértése is mérhetetlenül nagy
erôfeszítést kíván tôlünk.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése