A reformkorszak és a magyar romantika
A közép- és kelet-európai romantika
A lényeges művészi jegyek egyezése ellenére a
romantika koronként, nemzetenként, sôt nagyobb földrajzi egységenként is más és
más. - "A megkésettséget mindig és mindenhol a lemaradás gyors behozása
követi. Ennek során eredetileg különbözô, esetleg egymással homlokegyenest
szemben álló gondolatokat, törekvéseket Közép- és Kelet-Európában egyszerre
fogadnak be. Az eredmény: furcsa stíluskeveredés, néhol oly mérvű, amely
egyesek szemében kétségessé teszi azt is, hogy egyáltalán beszélhetünk-e
klasszicizmusról, szentimentalizmusról stb., tehát olyan többé-kevésbé egymás
után következô és körülhatárolható irodalmi irányzatokról, mint a nyugati
irodalmakban." (Bojtár Endre: "Az ember feljô...". Magvetô
Kiadó, Bp. 1986. 15. 1.)
Közép- és Kelet-Európában az egyes népek
nemzeti függetlenségének hiánya, a széttagoltság, az idegen uralmon belül is
más, nagyobb nemzetiségek közé ékelôdés oda vezetett, hogy a nemzeti együvé
tartozás egyetlen ismérve a közös, beszélt nyelv maradt. Éppen ezért már a
felvilágosodás hatására megindult és a romantika koráig ívelô nyelvújítás, az
irodalmi nyelv kidolgozása volt a nemzeti eszmélkedés, öntudatra ébredés
legelsô mozgalma - csaknem mindenütt Európának ebben a térségében.
A függetlenségi eszme - természetesen -
értelmetlen lett volna az önálló nyugati államokban. Nálunk, Közép- és
Kelet-Európában - az orosz irodalmat kivéve - a nemzeti függetlenség volt a
legfôbb kérdés, s az egyes nemzetek romantikus irodalmát a nemzeti eszme
éltette leginkább.
Az idegen elnyomás ellen s a nemzeti nyelvért
vívott harc a romantika korában az írókra egy bizonyos társadalmi szerepet
erôszakolt rá: a közvélemény megkövetelte tôlük, hogy kizárólag magas erkölcsi
törekvésű műveket alkossanak. A költô a társadalmi-politikai fellendülések
idején a szabadságküzdelmeket irányító népvezér, apostol, lángoszlop, vagy
vállalta a nép, a haza pusztulását elsirató Osszián szerepét. Egybefonódtak a
politika és a művészet célkitűzései.
A népet vezérlô lángoszlop szerepével is
összefügg a népiesség új történelmi értelmezése. Amellett, hogy fölfedezték és
nagyra értékelték a népművészet alkotásait, a "népi hôs" a nemzeti
szellem letéteményese lett, a nemzeti géniusz megtestesítôje, múltbeli értékek
ôrzôje és birtokosa, s a nép akarata Isten akaratává nemesült.
A romantikus történelemfilozófia a nemzetet
kollektív személyiségnek fogta fel, melynek ugyanúgy van gyermek-, férfi- és
öregkora s halála is, mint az egyes embernek. Eszerint tartottak népeket,
nemzeteket életképeseknek vagy életképteleneknek. Herder jóslata, hogy a
magyarság el fog pusztulni a szlávok tengerében, sötét lehetôségként volt jelen
- tiltakozást is kiváltva - a magyar reformkor közgondolkodásában.
A romantikus történelemfelfogás Közép- és
Kelet-Európában kikristályosodott sajátos válfaja volt a lengyel messianizmus,
mely akkor az egész lengyel irodalmat áthatotta: Lengyelország a népek
Krisztusa, Messiása, s feláldozása hozza majd meg a világnak az áhított
szabadságot. (Közel áll ehhez az orosz Dosztojevszkij messianisztikus hite.)
A romantika a közép- és kelet-európai
irodalmak elsô nagy virágkora, "aranykora", s elsôsorban az akkor
született művek esztétikai értéke tekintetében az. (Szokták nevezni a
"nemzeti klasszicizmus" korának is a szónak a "magas művészi
szint", a "tökéletesség" értelmében.) Világirodalmi rangú írók
működése fémjelzi a romantika korát: az orosz Puskin és Lermontov, a cseh Mácha
(1810-1836), a lengyel Mickiewicz (1798-1855), Slowácki (1809-1849), az ukrán
Sevcsenko (1814-1861), a szlovén Preseren (1800-1849), a bolgár Botev
(1849-1876), Vörösmarty Mihály és Petôfi Sándor.
A magyar reformkor irodalmi élete
1819 májusában a Pesten szereplô
székesfehérvári színészek bemutatták Kisfaludy Károlynak (1788-1830) még
1809-ben elkészült darabját, A tatárok Magyarországban című "eredeti
vitézi játékát". A siker rendkívüli volt: a magyar nézôközönség a saját
nemzeti nagyságát, dicsôségét, áldozatkész nagylelkűségét hallhatta a
színpadról, s ez mindenkinek tetszett. A hallgatóság tombolt az elôadás alatt,
"műveletlenül viselkedett" - a rendôri megfigyelô szerint. -
Kisfaludy ezután négy nap alatt megírta újabb, Ilka vagy Nándorfehérvár
bevétele című darabját, s a zajos siker most sem maradt el.
A Tatárok színműnek rendkívül gyönge, de
megfelelt a korszellemnek, az ébredezô önérzetnek, kielégítette a nemzeti
hiúságot, s idézte az ôsi dicsôséget. A nagy színpadi sikerek Pestet és
Kisfaludyt helyezték az irodalmi élet középpontjába, s hamarosan ô lett az
irodalom vezéregyénisége. Irányító szerepét erôsítette, hogy 1821-ben Aurora címmel
évenként megjelenô zsebkönyvet indított (1836-ban szűnt meg, Kisfaludy halála
után Bajza József irányította). Az Aurora körül egyre növekvô írógárda nôtt
fel, s ez az Aurora-kör irányította a szellemi életet Kisfaludy Károly halála
után is. - Az Aurora ellen-zsebkönyve volt a Bécsben megjelenô, Igaz Sámuel által
szerkesztett Hébe (1823-1826). Kazinczy inkább ezt támogatta.
A nemzeti függetlenség vágya, a bécsi kormány
elnyomásával való elégedetlenség és az 1823-as szembenállás a kamarilla
rendeleteivel kikényszerítette 1825-ben az elsô
"reformországgyűlést". A nemzeti büszkeséget, önérzetet erôsítette az
irodalom is: ekkor jelent meg ugyanis a várva várt "eposz", a Zalán
futása, a honfoglalás "régi dicsôségérôl".
Sajátos közép-európai helyzetünkbôl adódott,
hogy a kor progresszív célkitűzéseinek vezetô osztálya nem az erôtlen és még
fejletlen polgárság lett, hanem az uralkodó osztály, a liberális vagy kevésbé
liberális köznemesség. Ennek a ténynek egyenes következménye a reformpolitika.
A nemesség haladó gondolkodású része forradalom nélkül, azt megelôzve, a fennálló
törvényes rend keretei között, reformok útján, tehát az uralkodó által
szentesített törvények végrehajtásával igyekezett megvalósítani céljait:
sürgette a jobbágykérdés megoldását, és nagy önállóságot követelt az állami
irányításban. - Nem valami emberbaráti filantrópia (emberszeretet), hanem saját
jól felfogott nemesi érdekeik irányították a kor politikusait:
jobbágyfelszabadítással, "örökös megváltással" akartak elébe sietni
az eseményeknek, akarták "kifogni a szelet a forradalom vitorlájából".
A literátornak, stílusművésznek is kiváló
Széchenyi István 1825-ös fellépése a pozsonyi országgyűlésen (birtokainak
egyévi jövedelmét ajánlotta fel egy magyar tudós társaság megalapítására) s
könyvei - mindenekelôtt az 1830-ban megjelent Hitel - a nemzeti haladást és a
művelôdést szolgálták.
Az írók jelenléte a közéletben meghatározó
volt. Kisfaludy halála után legjobb barátainak, az ún. romantikus triásznak
(Vörösmarty Mihály, Bajza József, Toldy Ferenc) a kezébe került szinte minden
hatalom az irodalmi életben. - 1830-ban megkezdte működését a Magyar Tudományos
Akadémia. Ennek - Döbrentey Gábor lemondása után - 1835-tôl 1861-ig Toldy
Ferenc, "a magyar irodalomtörténet-írás atyja" lett a titkára. -
1837-ben nyitotta meg kapuit a Pesti Magyar Színház: elsô igazgatója Bajza József
volt. - Az Aurora-kör tagjai alapították meg mesterük emlékének ápolására a
késôbb oly fontossá lett Kisfaludy Társaságot. - Vörösmarty asztaltársaságából
alakult meg a Nemzeti Kör (1846-tól Ellenzéki Kör).
A jelentôsebb folyóiratokat is fôleg a fiatal
romantikusok szerkesztették. A Tudományos Gyűjtemény és szépirodalmi
melléklete, a Koszorú 1828-tól 1832-ig Vörösmarty irányítása alatt állt. Az ô
kezükben volt a Kritikai Lapok (1830-1836), az Athenaeum és a Figyelmezô
(1837-1843) is. - Irodalmi elveiket a romantika francia változata határozta meg,
fôleg Victor Hugo nézeteit fogadták el.
Az 1832-36-os diétán (Pozsonyban) már olyan
erôs volt a jobbágyfelszabadítást követelô liberális nemesi ellenzék, hogy a
bécsi kormány 1836-ban feloszlatta az országgyűlést. Az alsó táblán Deák Ferenc
és Kölcsey, a felsô táblán Wesselényi Miklós vezette a szabadelvű ellenzéket.
Az országgyűlés vitáiról Kossuth Lajos a kéziratos Országgyűlési Tudósításokban
tájékoztatta a megyéket. - Az 1836 után kibontakozó kemény politika börtönbe
juttatta Lovassy Lászlót, az országgyűlési ifjúság vezetôjét (börtönében
megôrült), felségsértési pert indítottak Wesselényi Miklós ellen (Kölcsey volt
haláláig a védôügyvéde), s végül 1837-ben Kossuth Lajost is letartóztatták.
1840-ben a politikai foglyokkal együtt
Kossuth is kiszabadult, s 1841 elején megindította az elsô modern értelemben
vett politikai napilapot, a Pesti Hírlapot. Hamarosan a Kossuth és Széchenyi
között kirobbanó hírlapi vita kötötte le a politika iránt fogékony közönség
érdeklôdését. Kettejük vitájának lényege: Széchenyi a polgárosodást, az anyagi
jólétet elébe helyezte a politikai függetlenségnek, a közjogi helyzetet, az
ország státusát nem feszegette, Kossuth pedig a legfontosabb és legelsô
feladatnak az önállóság megteremtését tekintette.
Széchenyi István egy több mint 300 oldalas
könyvben, A Kelet Népe (1841) címűben szállt vitába Kossuthtal, s elsôsorban
lázító, érzelmekre ható modorát kifogásolta. Azonosította magát valójában
Kossuth elveivel, de hozzáfűzte: "...egyedül »azon modor« ellen lehet és
van kifogásom, melly szerint mint ô hiszi, »felemeli a hazát«, mint hiszem
viszont én, »sírba dönti a magyart«." - Kossuth erre keményen válaszolt a
Pesti Hírlap vezércikkében: "...ha van e nemzetnek rendeltetése, az
bizonyára teljesülni fog velök és általok, ha nekik tetszik; nélkülök, sôt
ellenök ha kell."
E vitában közbülsô szerepet foglaltak el a
centralisták: a regényíró Eötvös József, a történész Szalay László, az értekezô
Trefort Ćgoston és Csengery Antal. A megyei autonómiát - éppen a megyei
tisztségviselôk visszaélései miatt - elítélték, s erôs központi irányításért
küzdöttek: ezért is nevezték magukat "centralistáknak". (Eötvös
József 1845-ben megjelent A falu jegyzôje című regénye valóságos centralista
vitairat.)
Az 1825-tôl kibontakozó reformmozgalmak
kézzel fogható tényleges eredményeket nem tudtak elérni (legfeljebb annyit,
hogy az 1844-es II. törvénycikk a magyart tette meg hivatalos állami nyelvvé),
s a reformpolitika a 40-es évek közepe táján már kezdett kifulladni. A
forradalmi gondolat, a forradalmi megoldás került inkább elôtérbe, s pl. Vörösmarty
mellett és helyett Petôfi Sándor népszerűsége nôtt. Az irodalmi életben is új
folyóirat-típus lett kedveltté, az ún. divatlap.
Az 1848. március 15-ei pesti forradalom
hírére és hatására iktatta törvénybe az utolsó rendi országgyűlés (1847-1848) a
jobbágyfelszabadítást, a sajtószabadságot, a közteherviselést, a
népképviseletet és törvény elôtti egyenlôséget. Ezzel ért véget a reformkor.
A magyar reformkor
két kiemelkedô irodalmi képviselôje:
Katona
József,Kölcsey Ferenc;
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése